Timár BalázsMár-már közhelyszerű, hogy bajban ismerszik meg a jó barát. Visszatekintve a koronavírus-járvány miatti korlátozásokra, azok mindennapjaira, könnyen belátható, hogy nem csak a barátságok, hanem a kollegialitás és a szolidaritás fokmérője is volt a mögöttünk hagyott másfél év. Figyelemmel arra, hogy ilyen járványhoz hasonlóak várhatók a későbbiekben is, illetve az sem jelenthető ki tényként, hogy ősztől nem kell valamilyen formában visszatérni a korlátozásokhoz, érdemes áttekinteni, hogy miként reagáltak a hazai bíróságok és más hivatásrendek a korlátozásokra – közel egy év tapasztalatának birtokában. Lehetőleg még a negyedik hullám előtt.
Most, hogy Magyarországon több, mint öt és félmillióan megkapták legalább az első adag oltást, egyre több területen térhetünk vissza a 2020 előtti állapotokhoz. Az igazságszolgáltatás működése az elmúlt hónapokban helyre állt, így érdemes áttekinteni, mi maradt a bíróságok működéséből a koronavírus-járvány első három hulláma után.
A témában legutóbb kelt bejegyzés még az első hullám idején, 2020 tavaszán bevezetett korlátozásokat értékelte. Ekkor még az volt az érdemi kérdés, hogy a polgári igazságszolgáltatásnak lett volna-e lehetősége arra, hogy a bíróság akadályoztatására hivatkozva megállapítsa az eljárás félbeszakadását. A bíróságokon a kezdeti, kívülről olykor kaotikusnak tűnő szabályozási dilemmák lecsengése után utat tört a távollétben történő tárgyalás, melynek során amit csak lehetett, írásban, vagy – jellemzően – Skype útján tárgyaltak. A járvány első hulláma nyomán bevezetett intézkedések összességében helytállóak voltak, a bíróságok tulajdonképpen működtek, ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol csak lehetett, igyekeztek a feleket emlékeztetni a korlátlan szüneteltetés lehetőségére.
Ennek ugyanakkor olyan következménye volt, amellyel feltehetően számoltak: számos tárgyalás torlódott, a bíróságok egymással nem kommunikálva (tegyük hozzá sietve: ez nem is feladatuk) tűztek tárgyalásokat, így a jellemzően egyéni ügyvédként dolgozó jogi képviselők számára a folyamatos helyettesítés jelenthetett egyedüli kiutat, valamint a kollegialitásból fakadó közös halasztási kérelmek. Nehezítette az eljárásokat, hogy – szemben a bírókkal és ügyészekkel – az ügyvédi kar tagjai nem kaptak soron kívül oltást, így alappal tűnhetett úgy, hogy a bíróság részéről az akadály elhárult, vissza lehet térni a megszokottakhoz. Hozzá kell tenni, hogy az alsóbb szintű bíróságok soha nem látott rugalmassággal viseltettek az igazolási kérelmek iránt, mellyel sikerült kompenzálni az átoltottságból fakadó különbségeket.
Ezt sikerült felülírnia a Kúriának, amikor olyan döntést hozott, amely a jogi képviselő igazolási kérelmének elutasításával járt. Önmagában nem az elutasítás volt, amelyen fennakadtak az ügyvédek, hanem az indokolás. A Kpkf.VI.39.408/2021/2. sz. végzésének megítélését jól mutatja, hogy közzététele után órákon belül eltávolították nemcsak a Kúria honlapjáról, hanem a különböző jogtárakból is, s utána mindössze egy kommüniké maradt, hogy a Kúria kollégiumai a „panaszokra tekintettel” elkezdték áttekinteni az igazolási kérelmekkel kapcsolatos gyakorlatot. Erről azóta nem olvasni semmit, pedig a főbb megállapításai, miszerint az eljáró ügyvédnek „számolnia kell a fertőzés vagy a karantén bekövetkezésének lehetőségével, akár a jogorvoslati határidő utolsó napján is” még jogértelmezési kérdést is felvetnek – elvégre a határidő természetéből fakadóan olyan időtartam, amelyben nincs különbség az első, az ötödik, vagy az utolsó napja között.
Alapvetően tehát nem arról van szó, hogy a hivatásrendek képviselői valamiféle szívességi alapú, személyhez fűződő rendszer kiépítésében volnának érdekeltek, sokkal inkább arról, hogy a kollegialitást – egykor – kvázi vertikálisan is értelmezni lehetett. Önmagában tehát azzal nincs gond, ha jelen esetben a legfőbb bírói szerv úgy ítéli meg, hogy az eljáró ügyvédnek minden eshetőségre fel kell készülnie, még csak azzal sem, hogy ezt írásba adja, hanem azzal, ahogyan megírja és közli.
Az Alaptörvény 28. cikke értelmében a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Érthető tehát a felháborodás.
Hangsúlyozottan csak illusztráció gyanánt érdemes példákkal színezni az elmondottakat. Tételezzük fel, hogy a sajtóban olyan cikkek jelennek meg, amelyek a bíróságok függetlenségét vonják kétségbe. Ilyen esetekben mi sem természetesebb, mint az, hogy az egyes hivatásrendek képviselői az államtól való távolságuk és hagyományaik függvényében kiállnak a megtámadott mellett. Az ügyvédi hivatásrend esetében eddig mindössze két alkalommal került sor olyan esetre, amikor ki kellett állni a kamarai tagok védelmében. A bíróságok esetében már más a helyzet, hiszen – főleg büntetőeljárásokban – bizonyosan több az olyan eset, amikor a bíróság által megállapított tényállás, ítélet nem találkozik a társadalom úgynevezett igazságérzetével. Ekkor minden fény a bíróságokra, ill. újabban a mainstream médiában is az egyes bíróra kerül, akinek – nagyon helyesen – nem áll módjában védekezni a közvéleménnyel szemben – nem is dolga. Bajban is volnánk, ha kellene. Ekkor értékelődik fel a szolidaritás és a kollegialitás, amely abban különbözik a familiaritástól, hogy nem valamiért cserébe lépek fel a másik védelmében, hanem abból a megfontolásból, hogy az kötelességem, hiszen kollégák vagyunk.
Ez utóbbit húzta keresztbe a Kúria a már fent hivatkozott határozatával, melynek alaposabb ismertetését nehezíti, hogy sem a jogtárakban, sem a Kúria egyébként kellően felhasználóbarát keresőjében sem lelhető fel, ami álláspontom szerint hatalmas hiba volt. Ezek természetesen csak példák, így érdemes őket ekként kezelni, de ennek alátámasztásául álljon itt példaként egy eseti döntés a közelmúltból. A Kúria 2018-ban mondta ki (BH2018.236.), hogy az ügyvéddel szembeni elvárás hivatásának gyakorlásakor, hogy más hatóságok tagjainak adja meg a kellő megbecsülést és tiszteletet, amelyet saját hivatásával szemben is elvár. Az ügyvédi tevékenység ellátása során ezért az ügyvédnek a véleménynyilvánítási joga korlátozott, e korlátozás a szakma sajátosságaiból eredően az erkölcsök, mások jó hírneve vagy jogai védelmének fenntartása érdekében szükséges és indokolt. Szükségesnek tartotta hozzáfűzni mindehhez a Kúria, hogy az internetes tartalmakon és a közösségi oldalakon nem ritka, hogy ügyvédek vélt vagy valós sérelmeik okán kritikát fogalmaznak meg a hatóságok, bíróságok működése, tevékenysége vonatkozásában. Ezzel szemben generálisan, érzékelhetően a Kamara nem kíván fellépni. Ugyanakkor, ha ezt a magatartást az ügyvéd konkrét ügyben, kvázi ügyfele képviseletében teszi meg és ezt az érintettek panasz tárgyává teszik, az ügyvédnek viselnie kell az etikai, fegyelmi normákat sértő eljárása következményeit. Hogy egy-egy eljárás mely szereplője miként értékeli a másik fél magatartását, s elérhető-e, hogy kétirányú legyen ez a fajta felelősség, az más kérdés.
A fentiekből látszik, hogy a kölcsönös tisztelet, ha úgy tetszik, a kollegialitás írásban létezik, hivatkozható a megfelelő keretek között. Innen már csak egyet kell továbblépni, hogy megértsük: nem szívességről, hanem kölcsönösségről van szó. Nem kiszolgáltatottságról, hanem együttműködésről. Amiként a példák sem feltétlenül alátámasztásul, mintsem inkább illusztrációul szolgálnak egy-egy téma vizsgálata során.
Az ősz ugyan beköszöntött, s vélhetően a negyedik hullám is megérkezett, még ha az erről szóló gondolatokért olykor magaslesre is kell állni. Az elmúlt időszak egyetlen hivatásrend számára sem hozott megnyugvást, mostanra inkább csak belerázódott mindenki. Számos példát lehetne felhozni, igaz, a példákkal mindig a baj van, hiszen megeshet, hogy tévesen forrásként, hivatkozásként tekintik. Meggyőződésem, hogy ha egyet mindenki hátralép, megfelelően értelmezi az olvasott, hallott gondolatokat, jogalkalmazásunk is drasztikusan javulhat – bár problémás lenne, ha ezt is bírósági határozatba kellene foglalni.
Igaz, kevésbé lenne problémás, mint az, hogy az Alaptörvényben van.
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.