Kecskés Gábor
Sulyok KatalinAz elmúlt években a klímaperek jelensége elérte a nemzetközi bíróságokat is, amelyek egyre többször tanácsadó véleményekben értelmezik a nemzetközi jogi szabályok tartalmát az éghajlatváltozás kontextusában. Először az ENSZ Tengerjogi Törvényszéke adott ki tanácsadó véleményt 2024 májusában, majd néhány hete, 2025. július 3-án az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróság fogalmazott meg tanácsadó véleményt. Ezekhez képest is nagyobb horderejű a Nemzetközi Bíróság véleménye, mivel az ENSZ legfőbb bírói fórumaként, valamennyi ENSZ tagállam illetve a többi nemzetközi bíróság számára is nagy tekintéllyel bíró véleményében első alkalommal fogalmazta meg az államok kötelezettségeit az ember okozta éghajlatváltozással kapcsolatban, különösen az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátáscsökkentése tekintetében.
2025. július 23-án hirdette ki a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság a szakma és világszerte a közvélemény által is nagyon várt tanácsadó véleményét az államok éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségei tárgyában. A 140 oldalas tanácsadó vélemény átfogó és progresszív értelmezést nyújtott az államok éghajlatvédelmi kötelezettségeiről. A szűkebb értelemben vett környezetvédelmi (klímavédelmi) jogi kérdéseken túl a vélemény számos fontos megállapítást tesz a szerződési jogról, a nemzetközi jog forrásainak egymáshoz való viszonyáról, az államfelelősségi jogról is, továbbá az emberi jogok, tengerjog, illetve az államiság kérdéseiről is. Ezek bemutatása előtt röviden a tanácsadó vélemények jelentőségét, az eljárás kezdeteit, illetve a feltett kérdéseket mutatjuk be.
Bár a tanácsadó vélemények nem bírnak kötelező jogi erővel, mégis nagy hatással bírhatnak. Egyrészt a klímavédelmi jogban különösen nagy a jogértelmezési bizonytalanság (azaz nem tudható, hogy a szokásjog milyen módon és tartalommal vonatkozik az éghajlatváltozás káros hatásaira), amelyet számottevően csökkent a tanácsadó véleményben kifejtett autoritással bíró jogértelmezés. A klímaváltozással kapcsolatban különösen fontos tisztázni az államok kötelezettségeinek a tartalmát (alperesi pozíciótól függetlenül), ezért erre a peres eljárásnál a tanácsadó vélemény absztrakt jogértelmezési műfaja még alkalmasabb is. Másrészt, a nemzetközi bíróságok döntéseire a nemzeti bíróságok is gyakran hivatkoznak, ezért a tanácsadó vélemény dominó hatást is képes lehet kiváltani, és hatással lehet a nemzeti bíróságok klímaperes eljárásaira is, amelyből jelenleg többszáz van folyamatban világszerte. Harmadrészt, a nemzetközi bíróságok számára is fontos hivatkozási alapként fog szolgálni, hiszen az éghajlatvédelmi ügyekben a bíróságok különösen nagy arányban hivatkozták egymás gyakorlatát.
Az ENSZ Közgyűlése 2023. március 29-én, 77/276. számú határozatával kért tanácsadó véleményt a Nemzetközi Bíróságtól az államok éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségei tárgyában. A határozatban két, összetett kérdést terjesztettek a Bíróság elé: egyrészt a kötelezettségek tartalma tekintetében, másrészt az azok megsértése esetén irányadó jogkövetkezményekről. Az első kérdés lényege, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányára, a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányára, a Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányára, az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási keretegyezményére, a Párizsi Megállapodásra, az ENSZ tengerjogi egyezményére, a kellő gondosság (due diligence) kötelességére, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában elismert jogokra, a jelentős környezeti károk megelőzésének elvére, valamint a tengeri környezet védelmének és megőrzésének kötelezettségére tekintettel melyek az államok nemzetközi jogi kötelezettségei az éghajlati rendszer és a környezet más részeinek az üvegházhatású gázok antropogén eredetű kibocsátásával szembeni védelmének biztosítására az államok, valamint a jelen és a jövő nemzedékek számára.
A második kérdés lényege, hogy milyen jogkövetkezményekkel jár a fenti kötelezettségek megsértése az államok részéről egyrészt a többi állam felé, különösen a kis fejlődő szigetországokat, illetve az éghajlatváltozás káros hatásai által érintett népek és egyének, valamint a jövő nemzedékek vonatkozásában?
Az 1956. évi I. törvénnyel kihirdetett ENSZ Alapokmány 96. cikke alapján az ENSZ Közgyűlése a Nemzetközi Bíróságtól bármely jogi kérdésben tanácsadó véleményt kérhet. Az ENSZ Alapokmány részét képező Nemzetközi Bíróság Alapszabályainak 65. cikke alapján pedig a Nemzetközi Bíróság véleményt is nyilváníthat ilyen kérdésben, amely azonban nem kötelezettség, hiszen el is utasíthatja a kérést, amennyiben a kérdés nem jogi jellegű vagy nem a kérelmező szervezet tevékenységének körében merül fel, így nem volt például illetékes annak benyújtására. A Bíróság azonban világossá tette, hogy a kérdés jogi jellegű, és nem látott legitim okot a válaszadás megkerülésére.
A Nemzetközi Bíróság Alapszabályainak 66. cikke szerint az eljárásban az államok és egyes nemzetközi szervezetek megfogalmazhatják a kérdéssel kapcsolatban álláspontjukat, véleményüket. A jelen eljárás a Bíróság eddig legnagyobb állami részvétel mellett zajló eljárása volt, mivel több mint száz felszólaló állam, illetve nemzetközi szervezet (köztük az Európai Unió) vett részt a két hétig tartó szóbeli tárgyaláson.
A vélemény első figyelemre méltó vonása, hogy a Bíróság még a korábbi klímaperekben megszokottakhoz képest is kiemeltebb szerepet ad a bírói érvelésben a természettudományos bizonyítékoknak, különösen az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és az ENSZ Meteorológiai Világszervezete által 1988-ban alapított Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change - IPCC) jelentéseinek, amelyeket konszenzusos tényként fogadott el, és a legjobb tudományos eredmény összegzéseinek tekintett.
A tanácsadó vélemény először meghatározta a közvetlenül alkalmazandó szerződéses kötelezettségek körét (köztük az ENSZ Alapokmány, az ENSZ Tengerjogi Egyezmény, a sztratoszferikus ózonréteg védelméről szóló egyezmény és ennek Montreálban aláírt jegyzőkönyve, a biológiai sokféleségről szóló egyezmény, valamint az elsivatagosodás elleni egyezmény szabályait) közülük is kiemelve három fő éghajlatvédelmi szerződést, azaz az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményét, a Kiotói Jegyzőkönyvét, valamint a Párizsi Klímamegállapodást mint a legfőbb szerződéses kötelezettségek forrásait. A fenntartható fejlődés elvét, a közös, de megkülönböztetett felelősség elvét, a méltányosság, az elővigyázatosság, a szennyező fizet és a nemzedékek közötti méltányosság elveit pedig értelmező segédeszközként vette figyelembe a Bíróság, amelyek az államok kötelezettségeinek terjedelmét kvalifikálják.
A Bíróság érvelése szerint a három éghajlatvédelmi szerződés szorosan kapcsolódik egymáshoz, és egymásra épülő kötelezettségeket hordoznak. A tanácsadó vélemény különösen fontosnak tartotta a Kiotói Jegyzőkönyvet és hangsúlyozta, hogy kötelezettségszegésnek minősül egy állam részéről, ha nem teljesíti a Jegyzőkönyvben foglalt kibocsátáscsökkentési kötelezettségeit. A Párizsi Megállapodással kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy az államok nem élveznek teljes diszkréciós jogkört a Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulásaik (NDC) meghatározásában, és a 1,5 Celsius-fokos hőmérsékleti célt kell jogilag relevánsnak tekinteni a Megállapodás alatt. Az NDC-k kapcsán a Nemzetközi Bíróság rámutatott, hogy ezek elkészítése, nyilvánosságra hozatala és fokozatos fenntartása, érvényesítése egy gondossági kötelezettség, amely bár nem eredménykötelezettség, ám a kötelezettség tartalmi mércéje szigorú, és időben is változó, azaz egyre szigorúbb követelményeket támaszt a technikai fejlődés fényében. E vállalásoknak tehát az idő előrehaladtával egyre ambíciózusabbaknak kell lenniük, igazodva az egyre súlyosbodó klímahatások kezeléséhez szükségesnek minősülő mércéhez is. Az államoknak tehát összességében érdemi és nagy erőfeszítéseket követelő kötelezettséget teremt az NDC-k felülvizsgálata és végrehajtása.
A Vélemény további fontos szerződési jogi megállapítása, hogy az ENSZ Tengerjogi Törvényszékével egyetértve, ugyanakkor elutasítva több állam érvelését, a Párizsi Megállapodás nem minősül lex specialis szerződésnek, azaz az abban foglalt (alapvetően eljárási jellegű) kötelezettséget teljesítése nem mentesíti az államokat az egyéb szerződéses, illetve szokásjogi kötelezettségeik alól.
A Vélemény különösen figyelemreméltó része a szokásjog éghajlatváltozással kapcsolatos megállapításai, amely szerint a határon átnyúló súlyos környezeti károkozás szokásjogi kötelezettsége az éghajlatváltozás kontextusában is irányadó. Az államok ennek értelmében kötelesek gondoskodni a környezet jelentős károsodásának megelőzéséről, és minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználni annak érdekében, hogy joghatóságuk vagy ellenőrzésük alá tartozó tevékenységek ne okozzanak jelentős károsodást az éghajlati rendszerben és a környezet más elemeiben a közös, de differenciált felelősségüknek és képességeiknek megfelelően.
A Bíróság kiemelte, hogy az államok részéről kötelezettségszegésnek minősül, ha nem fogadnak el olyan érdemi intézkedéseket, amelyek az üvegházhatású gázok csökkentését eredményezik, illetve az államok kötelesek törekedni a fosszilis tüzelőanyagok termelésének, fogyasztásának, kitermelési engedélyeinek kiadásának és ezekre vonatkozó támogatások nyújtásának csökkentésére. Eme kötelezettségek elmulasztása - amennyiben ezek egy államnak betudhatók - felvetheti az állam nemzetközi jogi felelősségét. A Bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem az ÜHG kibocsátás ténye a jogellenes cselekmény, hanem az állam ÜHG-szabályozási kötelezettségének elmulasztása.
A mitigáció (kibocsátáscsökkentés) körében tehát az államok megfelelő intézkedéseket kötelesek tenni, és az éghajlati rendszerre gyakorolt jelentős káros hatások megelőzése érdekében mélyreható, gyors és tartós üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentést kell megvalósítaniuk. Az alkalmazkodási (adaptációs) intézkedéseket is a kellő gondosság elve alapján kell végrehajtani. Így akár az állam felelőssége is felvethető, ha nem járt el kellő gondossággal, azaz nem hozta meg a szükséges szabályozási és jogalkotási intézkedéseket a joghatósága alá tartozó magánszereplők által okozott kibocsátások mennyiségének korlátozása érdekében. Az államok a szokásjog alapján továbbá kötelesek az általuk engedélyezett ÜHG-kibocsátások hatásait felmérni hatásvizsgálati kötelezettségeik körében.
Az érvelés másik sarokköve az államok jóhiszemű együttműködési kötelezettségében áll, amely az államokat a szokásjog és szerződési jog alapján is terheli az éghajlati rendszer és a környezet más részei jelentős károsodásának megelőzése érdekében. A Bíróság külön hangsúlyozta, hogy a klímaegyezményekben nem részes állam, például a Párizsi Megállapodásból kilépő Egyesült Államok is köteles együttműködni a többi állammal. Az érvelés szerint ugyanis, ha egy éghajlatvédelmi szerződésben nem részes állam a már említett éghajlatváltozási szerződés részes államaival együttműködik, akkor az éghajlatváltozási szerződések alapján a nemzetközi szokásjogi kötelezettségeket az államoktól megkövetelt magatartással összhangban álló állami gyakorlattal teljesíti. Ha azonban egy nem részes állam nem működik együtt ilyen módon, akkor teljes mértékben neki kell bizonyítania, hogy politikája és gyakorlata összhangban áll nemzetközi szokásjogi kötelezettségeivel.
A Vélemény az emberi jogok értelmezésében is progresszív álláspontot képviselt. Egyrészt hangsúlyozta, hogy az egészséges környezethez való jog teljesülése alapvető fontosságú az államok klímaváltozással kapcsolatos kötelezettségei tekintetében is. Rámutatott arra, hogy az éghajlatváltozás miatt bekövetkező károk számos további emberi jogi garanciát sértenek. A klímamenekültek kapcsán pedig kimondta, hogy álláspontja szerint az univerzális emberi jogi egyezményekben garantált élethez való jog alapján fennálló non-refoulement elvét sérti, ha az államok a klímamenekülteket visszaküldik olyan származási országba, ahol az élethez való joguk várhatóan sérül a klímahatások folytán.
A Bíróság kiemelte azt is, hogy a tengerszint emelkedése különös károkkal jár a kis szigetállamokra és az alacsonyan fekvő partmenti államokra nézve, ideértve például az államterületen belüli vagy határokon átnyúló kényszerű lakosságáthelyezés veszélyét, valamint az államok területi integritására és természeti erőforrásaik feletti állandó szuverenitásának csorbulását, illetve elvesztését. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek az elvek szorosan kapcsolódnak a népek önrendelkezéshez való jogához, amely jog érvényesülését a tengerszint emelkedése bizonyosan érinteni fogja. A Bíróság szerint ugyanakkor amint egy szárazföldi terület feletti állami szuverenitás egyszer létrejött, az államterület egy részének a tengerszint emelkedése miatti elsüllyedése nem jelenti szükségszerűen egy államterület feletti szuverenitás elvesztését.
A Bíróság végül azt is kimondta, hogy az éghajlati rendszer védelmére vonatkozó szokásjogi kötelezettség egy minden államra kiterjedő un. erga omnes jelleggel bír, ugyanígy a klímavédelmi egyezmények főbb kötelezettségei is.
A Vélemény további igen jelentős (és feltehetően későbbi peres eljárásoknak utat nyitó) megállapításai az államfelelősség körében születtek. A tanácsadó vélemény alapján az éghajlatvédelmi szerződésekből fakadó bármely kötelezettségnek egy állam általi megsértése nemzetközi jogot sértő cselekménynek minősülhet, amely az adott állam felelősségét vonhatja maga után. A kötelezettségszegésből eredő jogi következmények az alábbiak lehetnek: (a) a jogsértő cselekmények abbahagyása vagy a mulasztások megszüntetése, h; b) a jogellenes cselekmények vagy mulasztások megismétlődésének kizárására vonatkozó biztosítékok és garanciák nyújtása, ha a körülmények ezt megkövetelik; és c) a sértett államok teljes kártalanítása helyreállítás, illetve amennyiben arra nincs mód, úgy, kártérítés és elégtétel formájában. A Bíróság hangsúlyozta, hogy az államfelelősség szabályai a nemzetközi jogban lehetővé teszik az államok felelősségének megállapítását az éghajlatváltozás összefüggésében. Az ok-okozati összefüggés fennálltát és a több állam együttes jogellenes magatartásából eredő felelősségi kérdéseket esetről esetre kell megítélni, a tények, köztük a természettudományos bizonyíték alapján.
A tanácsadó vélemény egyhangúlag született, ám ahhoz számos bíró egyéni véleményt fűzött. A döntés fő üzenete, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem terén mutatkozó állami tétlenség nemzetközi jogi kötelezettségek megsértésére vezet, amely esetén az államfelelősség jogkövetkezményei is irányadók adott esetben. Mindezek alapján joggal várhatjuk (de legalábbis remélhetjük) az államok további elköteleződését klímavállalásaik hatékonyabb végrehajtása érdekében.
__________________________________________________________
Az írás a szerzők véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.