HUN-REN TK Jogtudományi Intézetének Életműdíja

A HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpontjának Jogtudományi Intézete 2007 óta ítéli oda az Intézet életműdíját (Iuris Consulto Excellentissimo Díj utódja), amellyel olyan kiemelkedő magyar jogtudósok teljesítményét és életművét kívánja elismerni, akik tudományos munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a hazai és/vagy a nemzetközi jogtudomány fejlődéséhez.

Az Intézet az életműdíjat minden második (páratlan) évben ítéli oda. A díjazottakra ajánlást tehetnek a hazai egyetemek jogtudományi karainak dékánjai (ha a tisztség nincs betöltve, akkor helyettük a tudományos dékánhelyettes), valamint az Állam- és Jogtudományi Bizottságának elnöke írásban, rövid indoklással az Intézet igazgatójának címezve a tárgyév szeptember 30-ig. Minden jelölésre jogosult ugyanabban az évben legfeljebb három személyt jelölhet.

A jelölésre jogosultak nem jelölhetik saját magukat, továbbá közeli hozzátartozóikat. Az Életműdíjra nem lehet javasolni a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpontjában jelenleg vagy a kiírást megelőző három évben közalkalmazotti munkakörben foglalkoztatott kutatókat. A díj odaítélésében továbbá nem vehet részt az, akinek valamely jelölt a közeli rokona, más munkáltatónál közvetlen munkatársa, vagy folyamatban lévő kutatási projektben együttműködő kollégája.

Az életműdíjat az intézeti Bíráló Bizottság ítéli oda a szabályos módon jelölt személyek valamelyikének legkésőbb a tárgyév október 30-ig. A Bíráló Bizottság elnökét az Intézet igazgatója nevezi ki határozatlan időre. Tagjai az Intézet igazgatója, igazgatóhelyettesei és a tudományos osztályok vezetői.

A díj odaítélése tudományos/szakmai szempontok alapján történik. A díjazott személyéről a Bizottság tagjai több mint felének szavazatával dönt. Szavazategyenlőség esetén újabb szavazást kell tartani az első fordulóban két (vagy több) legtöbb szavazatot kapott jelöltről. Újabb szavazategyenlőség esetén a Bizottság elnökének szavazata dönt. Egy alkalommal csak egy életműdíj adományozható (a díjat megosztva nem lehet kiadni). A díj nem adható ki abban az évben, amelyben nem érkezett szabályos jelölés.

A díjátadásra és a díjazott ünnepi előadására a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan kerül sor a TK Jogtudományi Intézetében (1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4.).

A díjazott az Intézet elismerő díszoklevelét kapja meg. Felkérést kap továbbá, hogy a tárgyév novemberében, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó rendezvények keretében ünnepi előadásban ismertesse eredményeit az Intézet kutatói közössége és a nyilvánosság előtt.

Korábbi díjazottaink:

2023

Vékás Lajos akadémikus, az ELTE ÁJK professor emeritusa, jogtudós.

Tudományos kutatásai során először magánjogtörténettel foglalkozott, e témakörben írta meg kandidátusi disszertációját: „A szerződési rendszer fejlődési csomópontjai” címmel (1976). Tudományos érdeklődése ezután a nemzetközi kollíziós jog kérdései felé fordult. „A nemzetközi magánjog elméleti alapjai” című akadémiai doktori értekezését 1984-ben védte meg. Ezt követően a polgári jog, az összehasonlító magánjog és a nemzetközi magánjog több területén kutatott; az MTMT-ben nyilvántartott tudományos közleményeinek száma 431, ezek közül 127 idegen nyelven jelent meg. 

A Magyarország új polgári törvénykönyvét előkészítő Kodifikációs Főbizottság elnökeként meghatározó szerepe volt a másfél évtized alatt megalkotott és 2014-ben hatályba lépett Polgári Törvénykönyv szakmai előkészítésében. Az elmúlt másfél évtizedben egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként az öröklési jog elméleti alapkérdéseivel foglalkozott.

A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben levelező, 1995-ben rendes tagjává választotta. 2014 és 2020 között az MTA társadalomtudományi alelnöke volt.

Tudományos eredményeit a Hamburgi Egyetem, a Heidelbergi Egyetem, a Bécsi Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem „doctor honoris causa” címmel ismerte el. Munkásságát itthon több rangos állami kitüntetés mellett Deák Ferenc kutatási díjjal (1998), Szent-Györgyi Albert-díjjal (2000) és Széchenyi-díjjal (2004) jutalmazták."

2019 

Vörös Imre professzor néhány napja töltötte be 75. életévét, de változatlan elhivatottsággal és eredményesen végzi kiemelkedő tudományos tevékenységét, mindannyiunk örömére.

A Jogtudományi Intézet volt tudományos igazgatóhelyetteseként erősítette a kutatóhely belföldi és nemzetközi elismertségét. Alkotmánybíróként tudományosan megalapozott jelentős határozatok előadóbírája volt, de különvéleményeinek többsége is (ezek „Dixi et salvavi animam meam” címmel összegyűjtve is olvashatók) jelentős részben utóbb az ő álláspontját igazolta.

Az MTA rendes tagja, s az említetten kívül további ma is aktuális és közkézen forgó versenyjogi és alkotmányjogi kérdéseket tárgyaló monográfiák, szakkönyvek, kézikönyvek szerzője. Bölcsességét és tudását választottbíróként is kamatoztatta, s jelentős nemzetközi szervezetek, például az Európai Jogakadémia munkájában, irányításában részt vállalt.

Egy ideje az Intézet munkáját azzal is segíti, hogy az egyik legrangosabb hazai jogi folyóirat főszerkesztőjeként – e munkát lassan ötven éve látja el - „testközelből” figyeli és támogatja a fiatal kutatók tudományos munkáját és segíti azok nyilvánosság elé kerülését.

Fontos megemlíteni, hogy munkássága több – egymástól távolálló – jogterületet is átfog, és ez jól bizonyítja intellektuális érdeklődésének rugalmasságát és nyitottságát. Pályájának kezdetén polgári jogi kérdésekkel foglalkozott a korszak legjelentősebb civilistájának, Eörsi Gyulának az irányításával. Ezt követően a versenyjog terén alkotott jelentős műveket, melyek a tudományos közösség elismerését is meghozták a számára. Érdemes megemlíteni, hogy az első versenytörvény tervezetét és indoklását is ő készítette el a nyolcvanas évek elején. Ezt követően tudományos érdeklődése fokozatosan az a közösségi jog és az európai unió joga felé fordult, és tudományos valamint tudományszervező tevékenységével komoly szerepet játszott e terület kutatásának hazai meghonosításában. Ezt jól mutatja, hogy két otka kutatást is vezetett e téren (Az európai integráció fejlődési tendenciái, különös tekintettel az integrációs modellekre és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának fejlődésére (2004-2006) és A Lisszaboni Szerződés hatása a magyar jogrendszerre (2009-2012)), melyek lehetővé tették, hogy az ő irányításával kutatók egy fiatal generációja is bekapcsolódjon az „európai jog” kutatásába.

Valószínűleg Vörös Imre nélkül is létezne Magyarországon versenyjog, európai jog, és alkotmányjog, azonban az biztos, hogy nélküle nem művelnék olyan magas szinten ezeket a területeket, mint ahogy ma teszik.

2017

Prof. Dr. Nagy Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszékének több mint 4 évtizeden át oktatója, 20 éven keresztül vezetője, 1990-1992-ben a Kar dékánja, professor emeritus, az MTA doktora, iskolateremtő mestertanár 1948-ben született Kiskunfélegyházán. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1972-ben. A büntetőjogi tanszéken előbb tudományos ösztöndíjas gyakornok, tanársegéd, illetve adjunktus, majd kandidátusi disszertációja – amely a büntetőjogi intézkedések kérdésköréről 1986-ban könyv formájában is megjelent – 1984-ben történt megvédését követően egyetemi docens. 1995-ben, a nullum crimen/nulla poena sine lege elveiről szóló munkájával habilitált, ugyanebben az évben vehette át egyetemi tanári kinevezését.

A kari és az egyetemi testületek, bizottságok munkájában folyamatosan közreműködött, így például 2000 és 2013 között a Kari Doktori Tanács elnöki teendőit látta el; 2018-ig a Kari Tudományos Bizottság elnöke; 2006-tól a Kar Habilitációs Szakbizottságának tagja volt.

Nagy Ferenc a nemzetközileg is számon tartott szegedi büntetőjogi iskola meghatározó személyiségeként folytatja kutatómunkáját. Tudományos munkássága szakterületének jelentős, alapvető dogmatikai igényű feldolgozását; a büntetőjogi intézkedések történeti, elméleti és jogösszehasonlító szempontú vizsgálatát; a jogállami büntetőjogi alapelvek és specifikusan is a büntetőjogi legalitás alapelve körében nagy hatású követelmények meghatározását; a büntetőjogi büntetések, különösen a szabadságvesztés helyének, szerepének, tartalmának elemzését; valamint a büntetésvégrehajtási jog elméleti, összehasonlító és nemzetközi vizsgálatát. Az MTA doktori értekezéseként 2018-ban megvédett „Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjogtudományban” c. monografikus műve az Akadémiai Kiadó gondozásában jelentek meg 2013-ban.

Nagy Ferenc három OTKA és egy OKTK kutatás témavezetője volt, minden esetben kiváló minősítéssel zárta le a kutatást. Egy alkalommal Max-Planck Gesellschaft kutatási ösztöndíját, három alkalommal németországi Humboldt-ösztöndíjat nyert el kutatási pályázataival. 1998-2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjas. Rendszeres résztvevője nemzetközi kutatási projekteknek, amelyek elsősorban a freiburgi Max-Planck Intézet, a Justus-Liebig Universität Gießen, a DAAD, a MÖB és az SZTE támogatásával valósultak meg.

Nagy Ferenc több szakmai szervezetben töltött be a tagság mellett vezető funkciót, így különösen a Büntető Törvénykönyv átfogó felülvizsgálatára létrehozott IM Kodifikációs Bizottságban társelnök (2001-2005), majd tag 2008-ig. A Magyar Börtönügyi Társaság elnöke 2002-2008 között, ezt követően tiszteletbeli elnöke.

Szakmai kitüntetései közül említésre méltó:

• Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (2004);
• Klebersberg Kúnó díj – SZTE szenátus (2011);
• Viski László Emlékérem – Magyar Kriminológiai Társaság (2013);
• Pro Universitate Érem és diploma – SZTE (2013);
• Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2017);
• 2017. évi Életműdíj – MTA TK Jogtudományi Intézete (2017);
• Deák Ferenci díj – IM Miniszter (2018);
• Pedagógus Szolgálati Emlékérem – EMMI (2018);
• Balla Károly díj – Magyar Börtönügyi Társaság (2018);
• Professor Emeritus kitüntető cím – SZTE Szenátus (2018.01.19-i kezdettel) 

 

2017 előtti díjazottak listája innen érhető el.