Timár BalázsMagyarország Kormánya 2020. március 11. napján hirdetett veszélyhelyzetet a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel országosan a COVID-19 járvány miatt. Ennek nyomán nemcsak a mindennapok apró részleteiben következett be változás, de idővel a peres és nemperes eljárásokban is. Jelen bejegyzés elsődlegesen a polgári peres eljárásokban bekövetkezett változásokra fókuszál, némi kitekintéssel a közjegyzői nemperes eljárásokra is.
A jogérvényesítés szempontjából indokolatlanul hosszú idő telt el a veszélyhelyzet kihirdetése és a 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Veir.) kihirdetése között. Az OBH ugyan 2020. március 15. napjával rendkívüli ítélkezési szünetet rendelt el, ez azonban – ha lehetett – még nagyobb tanácstalanságot szült. A polgári eljárásjog ismeri az ítélkezési szünetet (Pp. 148. §), az új polgári perrendtartás a fennálló állapotot törvényerőre emelve immár az év véginapokat is kivette az ítélkezési időből, ez a gyakorlatban nóvumot nem jelentett a hivatásrendek képviselőinek. Számos ügyvéd állt vagy állhatott értetlenül, hogy ilyenkor mi a teendő. Felmerült, hogy nem volt-e más lehetőség az OBH vagy épp a jogalkotó kezében a helyzet megoldására.
Lett volna lehetőség az eljárások félbeszakadását megállapítani? A Pp. 119. § (1) bekezdés e) pontja szerint az eljárás félbeszakad, ha a bíróság működését elháríthatatlan esemény akadályozza, az akadály megszűnéséig. Álláspontom szerint az 1952. évi Pp. alapján inkább lett volna lehetőség, hiszen a kijárási korlátozás mellett egy szóbeliségre épülő, a felek személyes megjelenését alapul vevő eljárásban tekinthetjük a járványveszélyt olyan elháríthatatlan eseménynek, amely akadályozza a működést (ilyen irányú igény az alsófokú bíróságok részéről volt is). A Pp. alapján ez az érvelés már kevéssé helytálló, hiszen a polgári peres eljárások hangsúlya az írásbeliségre tevődött át. Ha szűken értelmezzük, akkor a járványveszély kevéssé tekinthető „eseménynek”, figyelemmel az 1952. évi Pp. kiemelt példájára, a háborús helyzetre. A Veir 21. § (4) bekezdése végső esetben kimondta, hogy ha nem lehet sem írásban beszerezni a nyilatkozatot, vagy nem maradt más eljárási cselekmény, csak olyan, amely személyes jelenlétet igényel, nem foganatosítható eljárási cselekmény akadályának elhárultáig vagy a veszélyhelyzet megszűnéséig tartó időszak a határidőkbe nem számít bele. Utóbbi azért is jelentett megkönnyebbülést, mert a veszélyhelyzet kihirdetése és a Veir. közti időszakban gyakorlatilag senki nem tudta, hogy a határidők folynak-e.
Ha félbeszakadást nem lehet megállapítani, hangsúlyossá válik a felek lehetősége, hogy a peres eljárás szünetelését bejelentsék. Erre az 1952. évi Pp. alapján folyó eljárásokban eleve korlátlan lehetőségük volt, a Pp. alapján viszont már limitált, összesen 3 alkalom áll rendelkezésre, a korábbi hat helyett négy hónapnyi maximummal. E rendelkezésen enyhített a Veir., amennyiben korlátlan alkalommal tette lehetővé, s a peres eljárásokban ez nem volt ritka. Számos olyan végzés született ugyanakkor, amelyben a bíróság elhalasztotta a kitűzött határnapot azzal, hogy újat majd hivatalból tűz.
Adódik a kérdés: lehet-e az eljárást online megtartani? Számos alkalmazás áll rendelkezésre még úgy is, hogy a Zoom-mal kapcsolatban adatvédelmi aggályok merültek fel. A bíróságok törekedtek rá, hogy ilyetén meg lehessen tartani az eljárásokat, ugyanakkor ezek további aggályokat vetettek fel. Ez a lehetőség ugyanakkor új távlatokat nyithat a tárgyalások nyilvánossága kérdésében is, hiszen ha biztosítható ily módon az eljárás, illetve annak a tulajdonképpeni „közvetítése”, felmerül kérdésként, hogy a továbbiakban van-e igény ennek fenntartására, továbbgondolására.
A legtriviálisabb talán, hogy a bíróság miként győződik meg arról, hogy egy tanú befolyástól mentesen teszi a vallomását. Kötelezhető-e a tanú, hogy rendelkezzen az online meghallgatáshoz szükséges valamennyi eszközzel? A Kormány erre megoldásul kínálta annak lehetőségét, hogy ha másként nem volt megoldható, a bíróság épületében biztosították az ilyen meghallgatás technikai feltételeit. Ezzel álláspontom szerint ugyanott voltunk, mintha a felek mindegyike megjelent volna a tárgyaláson. Egy-két kisebb bírósági tárgyalótermen kívül, különösen a törvényszékeken megoldható lett volna mindvégig a szociális távolságtartásra alkalmas elhelyezkedés.
Különös rendelkezés volt ugyanakkor a Veir. 21. § (1) bekezdése, amely alapján főszabály szerint a veszélyhelyzet a határidők folyását nem érintette. Ezzel legalább választ kaptak a hivatásrendek (első sorban az ügyvédek) arra a kérdésre, hogy a rendkívüli ítélkezési szünet alatt lejáró határidők miként értelmezendők. Tegyük hozzá: a veszélyhelyzet számos nyilatkozat beszerzését megnehezítette, amiként az otthoni munkavégzés sem feltétlenül jelentette az addigi munkafolyamatok zökkenőmentes folytatását. El kell ugyanakkor ismerni, hogy az ügyvédi hivatásrend képviselői példásan reagáltak a megváltozott körülményekre és lehetőségekre.
Előremutató intézkedése volt ugyanakkor a Veir.-nek, hogy az elsőfokú bíróság egy hivatásos bíróból állt. Álláspontom szerint ez olyan rendelkezés, amelynek fenntartását érdemes lenne megfontolni, egyúttal a laikus elemek bírósági eljárásban való részvételét újragondolni. Ez jelenleg a vizsgált eljárások közül a munkaügyi bíráskodást jelenti, amelyben az ülnökök szerepe az eredeti célokhoz képest nem bír további relevanciával. További újragondolásra alkalmas intézkedés volt a „formakényszer” eltörlése a jogi képviselő nélkül eljáró fél számára. Ez annál is inkább sürgető lenne, mivel olyan akadályt emel a jogérvényesítés elé, amely ténylegesen csak komoly költségek mellett küzdhető le, az űrlap ráadásul laikusok számára nehezen is értelmezhető. Ezen könnyítésnek azért is volt nagy jelentősége, mert panasznap híján a jogkereső állampolgárok számára beszűkültek a jogérvényesítés lehetőségei, főleg olyan jogterületeken, mint a munkajog, ahol szűk és szigorú határidők alkalmazandók – s amely területen feltehetően szakmányban jelentkeznek majd a keresetek.
Noha egyre szélesebb körben terjed az elektronikus eljárás, a papír alapon érkezett iratok karanténba helyezése általánosnak volt tekinthető. Nem peres eljárás ugyan, de ki kell emelni az ingatlan-nyilvántartási eljárást, amely még mindig tisztán papír alapú, így e körben az iratok karanténba helyezése további következményekkel járt.
A polgári peres eljárások egyik jellemzője, hogy elég széles spektrumon mozognak tárgyukat tekintve. Nyilvánvaló, hogy egy olyan per, amelyben ideiglenes intézkedés kell, más megítélés alá esik ilyen helyzetben, mint egy 1989-es adásvételi szerződés miatt indult – és egyébként még mindig járásbíróságon folyamatban lévő – per. Ennek megfelelően a veszélyhelyzet idején is prioritást kellett élvezzenek előbbi ügyek.
A közjegyzői nemperes eljárások közül kiemelendő a hagyatéki eljárás, amely során a Veir. 31. § (8) bekezdése értelmében tárgyalást a veszélyhelyzet alatt kitűzni nem lehetett. Túl azon, hogy a folyamatban lévő hagyatéki tárgyalásokat is megakasztotta, olyan függő jogi helyzetet konzervált, amelynek eldöntése nemcsak az örökösök, hanem a hagyatéki hitelezők érdekeit is sérthette. Egyszerűbb hagyatéki ügyekben, ahol egy gyakorlatilag tehermentes hagyatékot kellett egy örökösnek átadni, van példa tárgyalás nélküli hagyatékátadásra, ugyanakkor nem példanélküli, hogy egy-egy eljárás érdemben megakadt, amelynek további következményei (pl. örökölt ingatlan értékesítésének elhúzódása) is voltak.
A Veir. számos rendelkezése hatályát vesztette 2020. június 1-jén a 229/2020. (V. 25.) Korm. rendelet alapján, ezek zömmel a személyes eljárásra vonatkozó eddigi korlátozások és tilalmak feloldását jelentik. Továbbra is megmarad a tárgyalás elektronikus hírközlő hálózat vagy más elektronikus kép és hang továbbítására alkalmas eszköz útján történő megtartásának lehetősége, ugyanakkor lehetőség lesz perfelvételi tárgyalás tartására. Nóvum, hogy bíróság a tárgyalásról a nyilvánosságot akkor is kizárhatja, ha az a járványügyi intézkedésnek a tárgyalóteremben történő betarthatóságát biztosítja. Ezzel kapcsolatban a bíróságok részéről tájékoztató is elérhető.
A polgári ügyszakon túlmutat a büntetőeljárásokban bekövetkezett változások taglalása, melyet jelen bejegyzés nem szándékozik részleteiben ismertetni. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a COVID-19 miatti leállás nem sokkal követte a közigazgatási- és munkaügyi bíróságok átszervezése miatti leállást, vagyis az átállást úgy kellett levezényelni, hogy időközben a folyamatban lévő eljárásokban is telt az idő, egyúttal a szükséges intézkedéseket is nehezebb volt megtenni.
_____________________________________________
Készült „A magyar jogrendszer reakcióképessége 2010 és 2018 között (FK 129018)” OTKA-kutatás TK által is támogatott „Epidemiológia és jogtudomány” című projektje keretében.
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.