Lux ÁgnesA Jövő Csúcstalálkozójának gondolata már 2020-ban, az Egyesült Nemzetek Szervezete 75. évfordulójának megünnepléséről szóló nyilatkozat alkalmával is felmerült a nemzetközi közösségben. Tekintettel a nemzetközi politika turbulenciáira (is), 2022 augusztusában Antonio Guterres ENSZ-főtitkár mint egy „egy generációban egyszer” adódó lehetőségről beszélt egy olyan témájú csúcs tető aláhozása kapcsán, amely a multilaterális rendszer “megmentését", reformját és a globális kihívásokra való válaszkészségét célozza. Az ENSZ Közgyűlése végül 79. ülésén, 9 hónapos tárgyalássorozatot követően 2024. szeptember 22-24-én tartotta meg ezt a csúcstalálkozót és fogadta el a hosszú, 42 oldalas, az államok számára 56 kötelezettségvállalást tartalmazó Jövő Paktumát vagyis a Paktum a Jövőért (Pact for the Future) címet viselő A/RES/76/307 számú határozatát és a jövő nemzedékekről valamint a globális digitális paktumról szóló melléklet formájában hozzácsatolt további két nyilatkozatot.
Ez utóbbi az első átfogó globális keret a digitális együttműködés és a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) puha szabályozására, amelynek középpontjában az a kötelezettségvállalás áll, hogy a technológiát mindenki javára tervezzük, használjuk és irányítsuk. Ez magában foglalja mások mellett a világ vezetőinek kötelezettségvállalását, hogy lehetőség szerint minden ember / közintézmény (iskola, kórház) csatlakozhasson az internethez, a digitális együttműködést az emberi jogok és a nemzetközi jog keretébe lehessen illeszteni, a digitális biztonság javuljon, a mesterséges intelligencia használata szabályozva legyen nemzetközi szinten is.
Habár a csúcstalálkozó nem vonulhat be a történelembe, mint ami alapjaiban hozott volna markáns változásokat, de a paktum mégis fontos témák széles körét ölelte fel, többek között a békét és biztonságot, a digitális együttműködést, az emberi jogokat, a nemek közötti egyenlőséget valamint a globális kormányzás átalakítását. Tekintettel arra, hogy a klímaváltozás kérdése megkérdőjelezhetetlenül az egyik legfontosabb aktuális globális kihívás, a paktum külön pontban foglalkozik az ehhez kapcsolódó kérdésekkel, s mások mellett rögzíti, hogy a fenntartható fejlődésről, az éghajlatról és a fejlesztés finanszírozásáról szóló kötelezettségvállalás felgyorsítaná a fenntartható fejlődési célok végrehajtását, s az ENSZ eddigi legrészletesebb megállapodása lehetne a nemzetközi pénzügyi struktúra reformjához, hogy az jobban képviselje és szolgálja a fejlődő országokat (is). A szöveg megerősítette az éghajlatváltozással kapcsolatban a korábbi párizsi klímacélokat is.
Maga az ENSZ a paktumot „mérföldkőnek számító nyilatkozatnak” nevezte, amelynek elfogadásához az államok végül képesek voltak konszenzust elérni egy sor kompromisszum - és az elfogadás elhalasztását javasló, utolsó pillanatban benyújtott orosz módosító javaslat 143-7 ellenében történő leszavazása - mellett. A hosszú tárgyalási folyamat során a legjelentősebb diplomáciai törésvonalak mégis meglepő módon nem az inkább “várt” Kelet-Nyugat tengely, hanem a globális Észak- Dél mentén húzódtak, amelynek eredményeképpen a paktum és a nyilatkozat számos strukturális és tartalmi hiányossággal, nehézséggel is küzd (Botticelli, 2024). Nyelvhasználatában is megjelenik az, ahogyan a szövegezők igyekeztek balanszírozni a (nagyon) különféle álláspontok között, amelyek okán a kötelezettségek megfogalmazásai inkább óvatosságot és olykor némi, a végrehajthatóságot is nehezítő homályosságot eredményeztek az államok és más, nem állami szereplők, például vállalatok új kötelezettségvállalásainak létrehozása vagy a meglévő kötelezettségek megerősítését illetően. A kritikus hangok elsősorban arra koncentrálnak, hogy a nemzetközi közösség az előkészületek dacára, végül egy új, jogilag kötelező erejű megállapodás elfogadása helyett a nem kötelező erejű, puha jogi, soft law eszközét és módszereit részesítették előnyben. S a paktum és a nyilatkozat a kezdeti ambíciók ellenére nem foglalkozott valójában a legsürgetőbb globális problémák némelyikével, többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsának sokat vitatott reformjával és a nemzetközi pénzügyi struktúra működésével, valamint az olyan átfogó ügyekkel, mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a fegyverzetellenőrzés, a nukleáris és vegyi fegyverek elterjedésének megakadályozása, a demokratikus visszaesések globális jelenségének kezelése, a jövő generációk jogai és az érdekeik képviseletének szükségessége a jelenlegi döntéshozatali folyamatokban.
Habár a paktum főszövege IV. pontjában foglalkozik a fiatalokkal és a jövő generációival, hangsúlyozva, hogy a mai gyermek- és ifjúsági generáció a történelem legnépesebb generációja, akik legtöbbje fejlődő országban él, s így módon különösképpen érzékeny lehet a klímaváltozás negatív hatásaira. S egyértelműen a fiatalokat (és a jövő generációit) jelöli meg a pozitív változás alapvető tényezőiként, üdvözölvén hozzájárulásukat a békéhez és biztonsághoz, a fenntartható fejlődéshez és az emberi jogokhoz. Elismeri emellett azt is, hogy gyermekek és fiatalok milliói nélkülözik világszerte azokat a feltételeket, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy teljes mértékben kiaknázhassák a bennük rejlő lehetőségeket, gyakorolhassák emberi jogaikat. Sok gyermek és fiatal továbbra is mélyszegénységben vagy annak kockázatán él, nem fér hozzá alapvető szolgáltatásokhoz és nem tartják tiszteletben alapvető jogaikat sem. A paktum nagyon fontos felismerése, hogy a jövő generációi együtt fognak élni jelen tetteink és tétlenségünk következményeivel. Ezért is szólítja fel az államokat, hogy be kell fektessenek a gyermekek és fiatalok társadalmi és gazdasági fejlődésébe, valamint meg kell erősíteni a nemzeti és nemzetközi szintű részvételüket a döntéshozatali folyamatokban. (34-37 számú kötelezettségvállalások.)
A jövő nemzedékek vonatkozásában a főszöveg a jogokról és kötelezettségekről azonban, amely az államok felelősségre vonását is megalapozhatná, hallgat. Fontos ugyanakkor, hogy a külön dedikált nyilatkozat definiálja a jövő nemzedékeit, mint azokat, akik még nem születtek meg és ezt a földet örökölni fogják (Preambulum, 4. bekezdés), ekként állást foglal abban, hogy a (ma élő/ már megszületett) gyermekek és a fiatalok a jövő nemzedékeitől eltérő csoportot alkotnak. Ugyanakkor azt is rögzíti, hogy a (ma élő) gyermekek és a fiatalok a változás mozgatórugói, s így a generációk közötti párbeszédre - többek között a gyermekekkel, fiatalokkal és idősebbekkel és azok között - minél inkább törekedni kell a politikai és döntéshozatali folyamatokban a jövő nemzedékek szükségleteinek és érdekeinek védelme érdekében, amelyhez biztosítani kell, hogy a jelen döntéshozatala és a politikaalkotása jobban figyelembe vegye az eljövendő generációk szükségleteit és érdekeit, és hogy ezek egyensúlyban legyenek a jelenlegi generációk szükségleteivel és érdekeivel is.
Annak elismerése mellett, hogy fontos szimbolikával bír már önmagában az is, hogy az ENSZ Közgyűlés mind a paktum főszövegében, mind a külön, dedikált nyilatkozatában a jövő nemzedékekkel foglalkozik, azonban némi kritikával is illethetjük a nyilatkozatot és a paktum egészét, mert végtére is kiábrándító módon hallgat a jövő nemzedékek jogairól és a jövőbeli generációkkal kapcsolatos felelősségvállalásra vonatkozó kötelezettségekről, kérdésessé téve a nyilatkozatban foglalt “szép szavak” végrehajthatóságát és számon kérhetőségét.
__________________________________________________________
Jelen blogposzt a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.