Koltay AndrásAz Alkotmánybíróság (AB) október 22-én egy, a szólásszabadságot érintő fontos ügyben döntött: az eljárásban egy online influenszereket érintő személyiségvédelmi perben született bírósági döntés alkotmányosságáról kellett a testületnek állást foglalnia. Az AB előtt kérelmezőként (az alapügyben vádlottként) „Tibi Atya” néven működő blogger, az alapügyben magánvádlóként pedig egy – kisgyermekes, de azóta elvált – influenszer házaspár szerepeltek, akik elsősorban az Instagramon aktívak.
Az ügy alapjául szolgáló blogbejegyzés Tibi Atya tollából nem szívderítő olvasmány. A férjet többek között „senkiházi médiaféregnek” nevezi, aki „demonstratív önfelszopásba kezd”, a feleség pedig „basznivaló”. (Utóbbi megszólalás tekintetében az AB indokolása a pontos idézés helyett a körülírást választotta, a döntés szerint a feleség „alantas vágykielégítés tárgya”.) Ketten együtt pedig kisgyermeküket a nyilvánosság előtt bemutatva őt módszeresen kizsákmányolják, „lájkprostituálttá” teszik. Mind az első, mind a másodfokon eljáró bíróság elítélte a szerzőt becsületsértés vétségének elkövetése miatt, és szankcióként egy évre próbára bocsátotta.
Régóta okkal panaszkodhatunk az online közbeszéd eldurvulása, a nyilvánosság előtti viták minőségének leromlása miatt. Ezek az aggályok természetesen jogosak. De a szólásszabadság – ahogyan az AB már kevéssel a rendszerváltozás után pontosan megfogalmazta –, nem csak a míves beszédűeké, a kifinomultan érvelőké, hanem a trágároké, a sértegetőké, akár a gyűlölködőké is. Az állam különböző szervei nem lehetnek a közerkölcs őrei, a közbeszéd színvonalát nem elsősorban a jog eszközeivel tudjuk emelni, a közügyekre vonatkozó beszédet pedig tartalmától függetlenül védeni kell (legalábbis, amíg más jogait nem sérti aránytalanul).
Az AB tehát igen fontos kérdéssel találkozott az ügyben, megkapva az első kecsegtető lehetőséget a megnyilvánulásra. Az online influenszer-jelenség – legalábbis a jogrendszer reakciósebességének ismeretében – még mindig relatíve új. Az efféle „első” döntések mindig kiemelt jelentőségűek, mert későbbi ügyekben könnyen hivatkozási alappá válnak.
Az influenszerek gyakran szerepelnek a nyilvánosság hagyományos felületein is, de valódi életterük a közösségi média és a videomegosztó portálok. Több százra tehető azon magyar influenszerek száma, akiket legalább százezren követnek az Instagramon, YouTube-on, TikTokon, Facebookon stb. A legnépszerűbbeknek millió feletti követője van, akik naponta találkoznak velük a virtuális térben. Újságok, rádiók, televíziók csak álmodhatnak ilyen elérésről. Mindez elképesztő befolyást jelent az érintettek számára a nyilvánosságban, annak aktív alakítói, akkor is, ha a hagyományos értelemben vett közéleti vitákban csak elvétve vesznek részt. A „közélet” fogalmát azonban nem lehet a valóságot figyelmen kívül hagyva értelmezni, főleg, ha ilyen mértékű befolyással találkozunk: nem csak a szűken vett politika, hanem bármely, a társadalom tagjai számára fontos kérdés, amelyről nyilvános diskurzus folyik, közügy lehet, ez pedig a bírói gyakorlat számára jobbára evidencia. (Az AB által vizsgált bírósági döntés így nem is tekinthető tipikusnak, „kilóg” a joggyakorlatból.)
Az AB döntése – a testület korábbi gyakorlatára támaszkodva – helyesen azonosította az alkalmazandó általános alkotmányos szempontokat. A szólásszabadság határainak megvonásakor fontos kérdés, hogy a vitatott megszólalás közszereplőre vonatkozott-e, közüggyel kapcsolatos-e, illetve, hogy aránytalanul sértette-e az érintettek személyiségi jogait, emberi méltóságát. Szintén alaptétel, hogy ugyan a bíróság nem dönthet egy vélemény megalapozottsága, a megszólalás értéke felől, a vélemény kinyilvánításának módja megítélhető, így, ha a közlésmód sérelmes (pl. trágár, aránytalanul bántó), akkor a véleménynyilvánítás a vélemény tartalmától függetlenül korlátozható.
A testület megállapította, hogy mivel a bíróságok – az AB szerint helyes – értékelése szerint Tibi Atya megszólalása az influenszerek személyiségi jogait, emberi méltóságát sértette, őket emberi mivoltukban gyalázta, ezért szükségtelen annak vizsgálata, hogy ők közszereplők-e, illetve a közlés érintett-e közügyet.
E kérdések azonban nehezen megkerülhetők. Az influenszereket a bíróság döntése nem tekintette közszereplőknek. Sajnos az ítélet nem hozzáférhető, így részletes indokolását nem ismerhetjük, de a bíróság következtetése megítélésem szerint hibás. A két érintett influenszer egyértelműen üzleti alapon használja a közösségi médiát, sőt, tevékenységük általában véve arra irányul, hogy minél szélesebb nyilvánosságot érjenek el. Ahogy említettem, a közélet és a közügy fogalma nem lehet elitista, és nem korlátozódhat a politikai szférára, illetve a közhatalom gyakorlását megvalósító tevékenységekre. Az influenszerek (és előttük a hagyományos médiában tevékenykedő celebek) újfajta nyilvánosságot teremtettek, amelynek témái egészen eltérnek a korábbiétól. Ezt a joggyakorlatnak is követnie kell. Emberek sokasága számára a közéletet nem elsősorban a politikusok vitái jelentik, hanem ezen hírességek mindennapi tevékenysége. Ha valaki „hivatásszerűen” híresség, azaz bevételeit ismertsége által szerzi, és ebből eredően folyamatosan keresi a minél nagyobb nyilvánosságot, akkor ennek számára kedvezőtlen következményei is lehetnek, például a szélesebb körű kritizálhatóság, vagy magánéleti eseményeinek nyilvános kitárgyalása, amelyekkel bizonyos mértékig együtt kell élnie. Nem lehet csak a nyilvánossághoz való könnyebb hozzáférés által biztosított előnyöket úgy kihasználni, hogy a hátrányos következményeket eközben – a magánszemélyekkel azonos mértékű védelmet élvezve – jórészt elkerüljék.
Tibi Atya brutális megszólalása nem volt teljesen öncélú. Nem közvetlenül az érintettek személyét gyalázta, hanem elsősorban tevékenységüket kritizálta. Más, ha valakit egyszerűen féregnek neveznek, és más, ha a nyilvánosságban folytatott tevékenységének kritikája után vonja le valaki a következtetést, hogy ő egy „médiaféreg”. Hasonlóképp, eltérően ítélendő meg, ha egy hölgyet elsősorban mint a szexuális tevékenység potenciális (vagy sokak által vágyott) tárgyát azonosítják, mint ha amellett érvel valaki, hogy az illető magát alacsonyítja le azáltal – követve a régi, jóval az internet világa előtti kialakult nyilvánosságbeli gyakorlatot –, hogy beletörődik kizárólagosan testi adottságai, külső megjelenése általi megítéltetésébe, sőt, abból hasznot húz. Ismét más, ha egy gyermeket öncélúan gyaláznak, mint ha szüleik tevékenységét kritizálják, akik őt születésétől kezdve – közvetve haszonszerzési céllal – a nyilvánosság előtt szerepeltetik. Tibi Atya, a magánvádlók számára nyilvánvalóan bántó megszólalása ilyen módon közügyekhez kapcsolódott.
Az AB tehát már a beszéd sértő jellege miatt elutasította az alkotmányjogi panaszt, de azért hozzáfűzte, hogy a vizsgált közlés „nem kapcsolható közéleti vita tárgyához”. A fenti érveim alapján ezzel vitatkoznék. Élénk vita folyik ugyanis – persze nem elsősorban a hagyományos médiában – az influenszerek nyilvánosságbeli szerepéről, társadalmi hatásáról, a nők egyenjogúságáról, a gyermekek képmásának, magánéletének védelméről szüleik túlzott közösség média-használatával szemben (sharenting). Tibi Atya e kérdéseket feszegette a maga módján.
Az alapügyben eljáró bíróságok tévesen ítélték meg a magánvádlók közszereplő mivoltát, és a megszólalással érintett kérdések közügy-jellegét, és ez akkor is fontos, ha az AB úgy vélte, hogy ez nem elégséges indoka a bírósági döntés megsemmisítésének. Természetesen lehet amellett érvelni, hogy amit Tibi Atya leírt, az túllép a szólásszabadság megengedett keretein – akkor is, ha közüggyel kapcsolatos. (Az AB körülírásában „alantas vágykielégítés tárgyakénti” azonosítás megítélésem szerint is jogsértő. Ugyanakkor erősen vitatható, hogy a „médiaféreg” és a „demonstratív önfelszopás”, valamint a „lájkprostituált” valóban becsületsértő megnyilvánulások-e.) De ez nem menti a bíróság általi kötelező alapjogi mérlegelés hiányosságait. Fontos lett volna elutasítani az eljáró bíróságok hagyományos, de a mai nyilvánosságban többé nem fenntartható megközelítését a közügyeknek a közhatalom gyakorlásával való szoros összefüggésével kapcsolatban. A döntéshez kapcsolt egyes párhuzamos indokolások és az egyetlen különvélemény a többségi indokolás ezen problémáját megítélésem szerint helyesen ismerték fel.
Kár lenne az Alaptörvény alatt formálódott újabb alkotmányos gyakorlatot olyan irányba elmozdítani, ami a nyilvános viták lehetőségét indokolatlanul szűkíti, és kevésbé vesz tudomást a nyilvánosság megváltozott szerkezetéről, valamint a közügyek abból fakadóan is átalakuló fogalmáról.
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.