Bevezetés
2024. március 4-én a francia parlament kongresszusa megszavazta a terhesség önkéntes megszakításának szabadságáról szóló alkotmányos törvénytervezetet, így a Francia Köztársaság vált a világ első országává, amely alkotmányba foglalta a terhességmegszakításhoz való jog védelmét. Egészen pontosan a következő bekezdéssel egészült ki az alkotmány 34. cikke: „Törvény határozza meg azokat a feltételeket, amelyek mellett a nő számára garantált a terhesség önkéntes megszakításának szabadsága.”
Habár a francia társadalom és politika széleskörű konszenzusról tett tanúbizonyságot az abortusz kérdéskörének vonatkozásában, a tapasztalatok azt mutatják, hogy olyan témáról beszélünk, amelyet rendkívüli szélsőségek öveznek és amely kapcsán egymással élesen szembenálló kibékíthetetlen ellentétek osztják meg a témával foglalkozókat. Ezt a francia események kapcsán is megtapasztalhattuk, hiszen amíg Macron elnök közösségi oldalán „Francia büszkeség, egyetemes üzenet.” címszóval értékelte a helyzetet, addig például Eva Vlaardingerbroek, holland véleményvezér már előzetesen is úgy nyilatkozott a fejlemények kapcsán, hogy „Az ördög biztos ugrál örömében.”
E sorok írójának nem célja, hogy igazságot tegyen a kérdésben vagy kifejtse magánvéleményét az abortusz jelenségének vonatkozásában, ugyanakkor lényegesnek érzem, hogy foglalkozzunk a témával és tisztán lássuk az események mozgatórugóit. Ez annál is inkább fontos számunkra, hiszen Macron az Európai Unió Alapjogi Chartájába is beemelné az abortuszhoz való jogot, illetve kijelentette, hogy küzdeni fog azért, hogy ezen jog egyetemes és hatékony legyen.
Franciaország abortusztörténete
Franciaország 1870-es poroszoktól elszenvedett vereségét rendkívül sokan összekapcsolták a demográfiai trendekkel, ami megágyazott annak, hogy a XIX. és XX. század véres háborúinak következtében számos tudományos nézet született a népszaporulat kérdéskörével kapcsolatban. Ezek az elméletek olyannyira teret nyertek a közbeszédben, hogy a mai napig meghatározzák Franciaország családpolitikáját. A szociális támogatások folyamatosan kiépülő, gyermekvállalást ösztönző rendszere az oka, hogy Franciaország termékenységi mutatói Európai legjobban teljesítő államai között vannak.
A francia állam tehát erőteljesen támogatta a népességnövekedést célzó intézkedéseket, különösen a XX. század második felében, amibe egyértelmű módon nem fért bele a terhességmegszakítások bármilyen formájának elismerése. Az abortusz dekriminalizálására végül csak 1975-ben került sor, amely az 1967-ben elismert fogamzásgátláshoz való jogot követte. 1975 után azonban viszonylag gyorsan fordult a kocka, és 1993-ban már megjelent a jogrendszerben az abortusz akadályozásának bűncselekménye, amit 2001-ben egy nagyobb intézkedéscsomag követett. A terhesség önkéntes megszakításáról és a fogamzásgátlásról szóló 2001. július 4-i 2001-588. törvény többek között rendelkezett az abortusz elvégezhetőségének időbeli meghosszabbításáról, a kiskorú nők szülői beleegyezés nélküli abortuszáról, és tisztázta, hogy a nő semmilyen körülmények között nem lehet illegális magzatelhajtás bűnrészese. Ezt követte 2012-ben az abortusz díjának 100%-os költségtérítése, 2016-ban az abortuszt megelőző kötelező gondolkodási idő eltörlése és az abortusz módszerének szabad megválasztása, végül pedig 2022-ben a beavatkozás időbeli elvégezhetőségének újabb meghosszabbítása, ezúttal már a 14. hétig.
Az abortuszhoz való jog folyamatos kiterjesztésének vonalán helyezkedik el az alkotmányban való rögzítés is a fokozottabb védelem érdekében, ugyanakkor érdemes azt is rögzíteni, hogy konkrét tartalmi változás nem következett be ennek folyományaként, így elsősorban egy olyan szimbolikus intézkedésről beszélhetünk, amely világelső a maga nemében, így a jövőben fontos hivatkozási pont lehet akár mások számára is.
Motivációk és kiváltó okok
Emmanuel Macron 2023. március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmával tett ígéretet, hogy alkotmányba foglalja a terhességmegszakításhoz való jog védelmét. A hivatalos indoklás szerint azért volt erre szükség, mert a nemzetközi térben fokozott nyomásgyakorlás figyelhető meg, ami az abortuszhoz való hozzáférés ellen irányul. A terhesség önkéntes megszakításának szabadságáról szóló jelentés ezen a téren – számos állam mellett – különösen kiemeli az Amerikai Egyesült Államokat, Lengyelországot és Magyarországot.
Az USA kapcsán az keltett aggodalmat, hogy az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 2022. június 24-én hozott döntése a Dobbs v. Jackson ügyben megszüntette az 1973-as Roe v. Wade ügyben felállított abortuszhoz való alkotmányos jog szövetségi védelmét és ezzel teljes egészében a tagállamok szabályozási körébe utalta vissza a kérdéskört.
Lengyelország kapcsán az Alkotmánybíróság 2020. október 22-i döntését kritizálják, amelynek következtében megszűnt a súlyos magzati rendellenességek miatti abortusz lehetősége. Magyarország esetében pedig az Alaptörvény magzatéletet fogantatástól kezdve védő deklarációját és az úgynevezett szívhangrendeletet tartják problémásnak.
Érdekesnek tartom a jelentés Olaszország felé való kritikáját is, amelynek lényege, hogy bár a jogszabályok védik az abortuszt, de sok orvos lelkiismereti okokra hivatkozva nem hajt végre ilyen beavatkozást. Ugyan a kérdés hipotetikus, de jelen tendenciák fényében mindenképpen érdemes lesz feltenni, hogy mi történik majd abban az esetben, ha a nő alkotmányban rögzített terhességmegszakításhoz való joga azzal a szintén alkotmányos joggal fog ütközni, amely szerint senki nem kényszeríthető arra, hogy meghasonuljon önmagával.
A francia intézkedés szükségességét alátámasztó érvelés tehát arra épül, hogy az abortuszhoz való hozzáférés joga visszaszorulóban van és azt egyre több tényező fenyegeti. Nem nehéz bevallanom, hogy mennyire nem értek egyet ezzel az érveléssel, hiszen a nemzetközi trendek éppen az abortusz liberalizálásának irányába mutatnak. A Center for Reproductiv Rights adatai szerint az elmúlt 30 évben több, mint 60 ország liberalizálta az abortusszal kapcsolatos jogszabályait, míg ezen időszak alatt mindössze 4 állam döntött a szigorítás mellett.
Álláspontom szerint tehát az események mögött más mozgatórugót is keresnünk kell, amiket a politikában találhatunk meg. A Politico cikke ugyanis elmondja, hogy egy friss közvéleménykutatás szerint a Macron-párti lista 12 százalékponttal van lemaradva a francia szélsőjobb mögött, ami különösen kellemetlen lehet a júniusi európai parlamenti választások előtt. Az abortuszjog és az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítás azonban felfedte a konzervatív és szélsőjobboldali pártok e témát illető megosztottságát, és arra kényszerítette őket, hogy egy olyan kérdést vitassanak meg a nyilvánosság előtt, ami kellemetlen nekik, és amiről eddig inkább hallgattak, miközben Macron a népszerű ügy vezéreként súlyos politikai tőkét kovácsolhat az ellenfelei rovására.
Első a világon
Ahogy már említettem, ugyan az abortusz kérdésköre rendkívül megosztó a világon, a francia társadalom és politika mégis széleskörű konszenzusról tett tanúbizonyságot annak alkotmányos jogként való rögzítése kapcsán. Egy februári közvéleménykutatás például arról számolt be, hogy a franciák 78%-a támogatja az abortuszjog alkotmányba való beillesztését annak jövőre vonatkozó védelme céljából, amely arány a nők körében 86% volt.
Nyilvánvaló volt tehát, hogy politikailag egyáltalán nem érdemes szembehelyezkedni a társadalmi elvárásokkal, amely az eredmények vonatkozásában is szembeötlő. A kongresszus ugyanis a 72 elutasító válasz ellenében 780 szavazattal fogadta el a tervezetet, ami bőven meghaladja az elfogadáshoz feltétlenül szükséges 512 szavazatot.
A terhesség önkéntes megszakításának szabadságáról szóló jelentés szerint az abortusz alkotmányossá tétele 4 célt hivatott teljesíteni:
- fokozottabb jogi védelem biztosítása az európai szinten gyenge abortuszszabadság számára;
- akadály létrehozása az abortuszszabadság esetleges jövőbeli korlátozásának ellenében;
- az Ötödik Köztársaság alkotmányának gazdagítása - ami valójában két alpontra oszlik:
- az alapvető jogok elismerésére való törekvése és
- a nők jogaiért küzdők támogatása szerte a világon.
Az abortuszhoz való jog francia alkotmányban való rögzítése kapcsán érdekes adalék lehet az elsőség kérdésének felvetése. A francia törvényhozás számára benyújtott dokumentumok ugyanis rendre úgy hivatkoznak Franciaországra, mint amely a világon elsőként rögzítheti alkotmányos szinten az abortusz szabadságának jogát. Ez a megközelítés uralta a retorikát és ezt vette át a médiumok többsége, illetve a szimpatizánsok is ilyen jelszavakkal ünnepelték a kibontakozó fejleményeket. Ki kell azonban emelnünk, hogy többen is rámutatnak a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Alkotmányának 191. cikkére, ami álláspontjuk szerint már 1974-ben tartalmazott utalást az abortuszszabadságra. A kérdéses szövegrész a következőképpen fordítható:
„A gyermekvállalásról való szabad döntés emberi jog. Ez a jog csak egészségügyi okokból korlátozható.”
Az idézet kapcsán jól látható, hogy az 1974-es jugoszláv alkotmány nem tartalmazza konkrétan az abortusz szót vagy annak szinonimáit, hanem a gyermekvállalásról (gyermekek születéséről) való szabad döntésről beszél. Ezt azonban némileg kontextusba a helyezi a második mondat, amely egyetlen korlátként az egészségügyi indokolást tartja elfogadhatónak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Jugoszláviában rendkívül kiterjedt volt a terhességmegszakítások gyakorisága, amelyre a családtervezés eszközeként tekintettek. Ennek következtében a gyermekvállalásról való szabad döntésbe valóban teljes mértékben beleérthető az abortuszszabadság a korabeli jugoszláv viszonyok vonatkozásában, bár Ignjatovic is elismeri, hogy a francia alkotmány rendelkezése pontosabb, hiszen tisztán elismeri a nők abortuszhoz való jogát. Összességében elmondható, hogy az abortuszhoz való jog alkotmányban való rögzítésének elsőségét túlnyomó többségében Franciaország nevével kapcsolja össze a világ, aminek nem csak a konkrét szöveges megjelenés lesz az oka, hanem az a mintaadó szándék is, amit az abortusz lobbistái zászlajukra tűztek a franciaországi események következtében.
Összegzés
Franciaország a társadalom támogatásának elsöprő többsége mellett rögzítette alkotmányában az abortuszhoz való jogot. Viszonylag rövid és dinamikus út vezetett idáig, hiszen az ötödik köztársaság csak 1975-ben dekriminalizálta az abortusz jelenségét, mára pedig Emmanuel Macron kíván a női jogok legnagyobb harcosává válni mind európai, mind pedig világszinten.
Az alkotmányban való rögzítés melletti leggyakrabban hangoztatott érv az abortusz jogának veszélyeztetettsége szerte a világon, amit leginkább az Amerikai Egyesült Államokban előállt helyzettel indokolnak, de felmerül a névsorban Lengyelország és Magyarország is. Kiemelendőnek tartom azonban, hogy a statisztikák nem feltétlenül az abortusz jogának világszintű visszaszorulását támasztják alá, és ahogy bemutattam, Macron elnöknek is vélhetően politikai indíttatású céljai is lehettek, amelyek támogatottságának megerősítésére irányultak.
Ugyan a Francia Köztársaság lett a világ első országa, amelyik az alkotmányában konkrétan nevesítette az abortuszhoz való jogot, megemlíthető a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság 1974-es alkotmánya is, amely sokak szerint évtizedekkel előzte meg a francia döntést.
Azt mindenesetre biztosan leszögezhetjük, hogy Franciaország legújabb lépésével mintája és vezére kíván lenni az abortuszhoz való jog minél szélesebb körben alapjogként való elismertetéséért folytatott harcnak. Ennek a folyamatnak következő fázisa akár az Európai Unió Alapjogi Chartája is lehet, ami már közvetlenül érintené Magyarországot is. Újra aktuálisak lettek tehát Batsányi János franciaországi változásokra írt versének sorai: „Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.