Borsos BarbaraA 21. században az Európai Unió polgárainak egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy az európai országok közös társadalmi, gazdasági és politikai problémái szorosan összefonódtak saját problémáikkal. Az Európai Unió szervei által meghozott döntések pedig számtalan esetben a tagállamok polgárait is közvetlenül érintik. Emiatt az uniós polgárok abban érdekeltek, hogy egy olyan Európai Unió jöjjön létre, amelyben ők maguk is valamelyest irányítani tudják a nemzetközi szervezet működését. A központi kérdés tehát, hogy az Európai Unióban mennyire van jelen a demokrácia és a tagállamok állampolgárainak érdeke mennyire jelenik meg a döntéshozatal során.
Az Európai Unió kapcsán gyakran felmerülő probléma a demokratikus deficit, amellyel számtalan tanulmány is foglalkozik. A demokratikus deficit azokat a hiányosságokat foglalja magába, amelyek a demokratikus elv érvényesülése terén jelentkeznek. A demokratikus deficit az uniós polgárok szemszögéből elsősorban úgy jelenik meg, hogy számukra csekély lehetőség van arra, hogy befolyást gyakoroljanak az Európai Unió működésére. Az uniós politikában kevés lehetőségük nyílik arra, hogy saját véleményüket hangoztassák és annak érvényt szerezzenek.
Az Európai Unió ennek ellenére törekszik a demokrácia érvényesülésére a szervezeten belül, hiszen demokratikus elvek az Európai Unióról szóló Szerződés egyes cikkeiben is megjelennek. Az EUSZ 9. cikke alapján az „Unió minden tevékenysége során tiszteletben tartja a polgárai közötti egyenlőség elvét; az Unió intézményei, szervei és hivatalai valamennyi uniós polgárt egyenlő figyelemben részesítik”. A részvételi demokrácia az EUSZ 10. cikk (3) bekezdésében jelenik meg, amely kimondja, hogy „az Európai Unióban minden polgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen az Unió demokratikus életében”. Valamint az EUSZ 10. cikk (1) bekezdése mondja ki, hogy az Európai Unió működése a képviseleti demokrácián alapul. Az Európai Unióról szóló Szerződés cikkei alapján megállapíthatjuk, hogy a szerződés a szervezet működésében fontos szerepet szán a képviseleti demokráciának és az uniós polgároknak. A kérdés csupán az, hogy ez a valóságban mennyire teljesül.
A képviseleti demokrácia egyik fontos eleme a demokratikus legitimáció, amelynek értelmében a tisztségviselők hatalmát vissza kell tudni vezetni a választópolgárok által adott felhatalmazásra. A demokratikus legitimáció és így vele együtt a képviseleti demokrácia az Európai Parlament működésében jelenik meg, hiszen az európai parlamenti képviselőket az uniós polgárok közvetlenül választják meg. A képviseleti demokrácia elve az Európai Unióban tehát elsősorban a parlamentarizmus elvén keresztül jelenik meg. Ezt támasztja alá az EUSZ 10. cikk (1) bekezdése, amely szerint az Európai Unióban a polgárok közvetlen képviselete az Európai Parlamentben valósul meg. Emiatt az európai parlamenti választások kulcsszerepet töltenek be az Európai Unió demokratikus működésének megerősítésében.
Az Európai Parlament tagjait 1979 óta közvetlen és általános választójog alapján, szabad és titkos választásokon, ötéves időtartamra választják meg. Az Európai Parlament - a Brexitet követően - 705 fő képviselőből áll. A legkisebb tagállamok 6, míg a legnagyobb tagállam, Németország összesen 96 képviselőt tud választani. Az Európai Tanács egyhangúlag, az Európai Parlament egyetértésével határozza meg az egyes tagállamok számára fenntartott képviselői helyek számát. Az Európai Tanács a döntés meghozatalakor a csökkenő arányosság elvét veszi figyelembe, vagyis minél nagyobb az adott tagállam lakossága, annál több polgárra jut egy-egy képviselő. Az európai választásokat sokszínűség jellemzi, mert mindegyik tagállam saját maga határozza meg az európai parlamenti választásokra vonatkozó szabályokat. Az Európai Parlament és az Európai Tanács 2002-es megállapodása is csupán annyit rögzít, hogy közös alapelvek szerint kell megrendezni az Európai Parlamenti választásokat minden tagállamban. A választási rendszereket tekintve az államokban a fő alapelv az arányos választási rendszer. A listás választási rendszeren belül a tagállamok többsége flexibilis vagy nyitott listát alkalmaz, ahol a választóknak lehetőségük van a lista sorrendjét megváltoztatni vagy meghatározni.[1] Egyes tagállamokban, mint például Máltán vagy Írországban az úgynevezett egyéni átruházható szavazat módszerét is alkalmazzák.
Az Európai Parlament széles feladat- és hatáskörrel rendelkezik. Az Európai Unió Tanáccsal együtt jogosult jogalkotási javaslatok elfogadására és módosítására, illetve az uniós költségvetésről szóló döntéshozatalra. Ellenőrző szerepet is betölt, hiszen felügyeli az Európai Bizottság és más uniós szervek munkáját. Az uniós intézmény célja viszont elsősorban az európai uniós polgárok érdekeinek képviselete. Az intézmény kapcsán viszont felmerül a kérdés, hogy a közvetlen választások útján hatékonyan tudja-e érvényesíteni az uniós polgárok véleményét.
Problémák már a választási rendszer esetén is felmerülnek. Az európai parlamenti képviselőket közvetlen és általános választójog alapján, szabad és titkos választásokon választják. Ennek alapján a választási rendszer demokratikusnak tűnhet, ugyanakkor mégis hiányzik az egyik legfontosabb választási alapelv, amely nem más, mint a választójog egyenlősége. A képviseleti demokrácia egyik alapvető eleme, hogy minden választópolgár szavazata ugyanannyit érjen. A választójog egyenlősége két követelményből áll, amelyek szerint a választópolgárok egyenlő értékű és egyenlő súlyú szavazatokkal rendelkeznek. Az egyenlő értékűséget is további két kisebb egységre lehet osztani. Feltételként megjelenik, hogy minden állampolgár ugyanannyi számú szavazattal rendelkezzen, másrészt elengedhetetlen, hogy a leadott szavazatok is ugyanannyit érjenek. A szavazatok egyenlő súlyánál elérendő cél az, hogy körülbelül egyenlő számú szavazó döntése eredményezzen egy képviselői mandátumot. Az európai parlamenti választásoknál a problémát elsősorban a szavazatok egyenlő súlyának a követelménye okozza. A képviselői helyek elosztása miatt minél nagyobb az adott tagállam lakossága, annál több polgárra jut egy európai parlamenti képviselő. Emiatt egy népesebb tagállamban, ahhoz, hogy egy európai parlamenti képviselőt megválasszanak sokkal több szavazat szükséges, mint egy kevésbé népes tagállamban. Ez pedig ahhoz vezet, hogy egy népesebb tagállamban élő uniós polgár szavazata kevesebbet fog érni, mint egy olyan uniós polgáré, amelynek tagállama kevesebb lakossal rendelkezik.
Ugyanakkor a választásoknál a teljes egyenlőség hiánya nem csak az európai parlamenti, hanem a nemzeti választásoknál is megjelenik. Szinte lehetetlen egy olyan választási rendszert megalkotni, ahol mindegyik képviselő megválasztásához pontosan ugyanannyi szavazatra lenne szükség. A vizsgálandó kérdés tehát itt az lesz, hogy az egyes tagállamokban a mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatok száma mennyire tér el egymástól.
A táblázat azt mutatja meg, hogy a 2019-es európai parlamenti választásokon a három tagállamban mennyi volt az a legkisebb leadott szavazati szám, amivel egy párt képviselője mandátumot tudott szerezni. Németországban a Piraten párt 243302 szavazatot,[2] Magyarországon a Jobbik 220184 szavazatot,[3] míg Luxemburgban az LSAP párt 152900 szavazatot kapott.[4] A táblázat is jól szemlélteti, hogy Magyarország és Németország között nincsen kimagasló különbség. Luxemburg és Németország esetében a szavazatok száma már jóval jelentősebb mértékben térnek el egymástól. A németországi Piraten párt 59%-kal több szavazatot szerzett, mint a luxemburgi LSAP párt. Ezek az adatok is jól mutatják, hogy minél inkább kisebb egy tagállam népessége, annál inkább jelentősebbé válik egy uniós polgár szavazata. A mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatok számának nagy különbsége miatt kimondható, hogy az egyenlőség követelménye kevésbé tud érvényesülni az európai parlamenti választásokon.
Másik felmerülő probléma, hogy az uniós polgárok közül kevesen élnek szavazati jogukkal. 1979 óta a részvételi arány szinte folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Egyes tagállamokban a választási arányok már olyan alacsonyak, hogy megkérdőjelezhetővé válik az Európai Parlament legitimitása és a választások meghatározó szerepe. A 2019-es választásokon az uniós polgárok mindössze csupán 50,62%-a élt szavazati jogával. Ráadásul három országban, Csehországban, Szlovákiában és Horvátországban a szavazati arány még a 30 %-ot sem érte el.[5] Az alacsony részvételi hajlandóság mögött több ok is állhat. Egyrészt az uniós polgárok szavazati joguk ellenére úgy vélik, hogy érdemben az uniós politika irányába nem tudnak beleszólni. Szavazatukkal csak az Európai Parlament összetételét tudják meghatározni, a másik két fontos intézmény az Európai Tanács és az Európai Bizottság működését egyáltalán nem képesek befolyásolni. Ennek a vélekedésnek van alapja, hiszen az EU-n belül az Európai Parlament jóval kevesebb hatalommal rendelkezik, mint a másik két legjelentősebb uniós szerv, az Európai Bizottság és az Európai Tanács. Az Európai Parlament az európai politika területén csupán másodlagos szereplőként jelenik meg. [6] Az Európai Parlament háttérbe szorulása is hozzájárul a demokratikus deficit erősödéséhez. A demokrácia így kevésbé tud érvényesülni az unión belül, hiszen az a szerv, amelyen belül megjelenik az uniós polgárok érdeke és a képviseleti demokrácia, jóval kevesebb szerepet kap a döntések meghozatalában, mint az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács. Újabb ok, ami felmerülhet az alacsony részvételi szándék mögött az maga az Európai Unió szerepe. Az uniós polgárokban megfogalmazódhat a kérdés, hogy vajon az Európai Unió rendelkezik-e kellő hatáskörrel ahhoz, hogy egy adott ügyben, valamely tagállammal szemben tényleges változást tudjon előidézni. Az uniós polgárok egy része úgy látja, hogy legtöbb esetben az Európai Unió intézményei kevés befolyással rendelkeznek, emiatt az ő helyzetüket közvetlenül a nemzetközi szervezet működése nem befolyásolja. Ebből kifolyólag az uniós polgárok inkább a saját tagállamuk politikai helyzetére és a nemzeti választásokra koncentrálnak, semmint az Európai Unió területén zajló eseményekre, hiszen a nemzeti választások eredményei és a nemzeti kormányok által meghozott döntések már sokkal inkább kihatnak a mindennapi életükre. Harmadik okként meg lehet említeni az uniós polgárok részéről történő úgynevezett „kísérletezést”. A „kísérletezés” során az állampolgárok nem a kormánypártra, hanem egy ellenzéki vagy egy kisebb pártra szavaznak, megnézve ezáltal, hogy a bizalmat megszerző párt uniós szinten hogyan teljesít, milyen eredményeket tud felmutatni. Ráadásul az európai parlamenti választásokon a nemzeti parlamenti választásokhoz képest kisebb a tagállamok polgárai számára a tét, mivel nem a nemzeti főhatalomról van szó. A választójogosultak a választások során hajlamosak a „szívük szerint” szavazni és emiatt akár kisebb pártok jobban szerepelhetnek az európai parlamenti, mint a nemzeti választásokon. [7] Mindebből viszont az következik, hogy az európai parlamenti választásokat az uniós polgárok mintegy másodrangú nemzeti választásként kezelik. Ez viszont azzal a veszéllyel jár, hogy az Európai Parlament elveszíti legitimitását és az európai parlamenti választások is csupán másodlagos szerephez jutnak.
Vita tárgyát képezi az Európai Parlament intézményéhez szorosan kapcsolódó európai politikai tér is. Az európai és a nemzeti politikai színtér sok tekintetben különbözik egymástól. A tagállamokban különböző pártok versengenek egymással az állampolgárok szavazataiért. A rendszeresen megszervezett választások előtt mindegyik párt megfogalmazza saját pártprogramját, amellyel igyekszik megnyerni a választójogosultak támogatását. Ezzel szemben az Európai Unióban a demokratikus politikai élet egyik központi eleme hiányzik, amely nem más, mint a versengő európai politikai pártok. A választások során az európai pártok nem alakítanak ki egymással versengő összeurópai programokat. Hatékony politikai reprezentációt viszont az jelenthetné, ha az európai politikai pártok egymással versengenének az Európai Unió választópolgárainak szavazataiért.[8] Ez viszont azért nem teljesül, mert a választópolgárok saját tagállamaikban vagy közvetlenül a képviselő személyére vagy csupán egy nemzeti pártra szavaznak. A választópolgárok így a szavazatuk leadása során nem azt veszik figyelembe, hogy az adott képviselő mennyire sikeresen tudná képviselni az országot uniós szinten, hanem sokkal inkább a képviselő belpolitikai tevékenysége alapján fogják meghozni döntésüket. Egyes esetekben a választópolgárok nem is tudják, hogy a mandátumot szerző képviselő melyik európai parlamenti párthoz fog csatlakozni. Emiatt a választások alkalmával sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a belpolitikai helyzetre, mintsem az európai szintű politikára. Az európai politikai pártok közötti versengés hiányára igyekezett megoldást találni az 1141/2014/EU, Euratom rendelet, amelyet az Európai Parlament és az Európai Tanács fogadott el 2014-ben.[9] A rendelet értelmében az uniós pártok segítik megerősíteni a polgárok európai identitását, valamint feladatuk, hogy segítség a döntéshozatal megértését a közvélemény számára és erősítsék a részvételi hajlandóságot az európai parlamenti választásokon. Ugyanakkor célját a rendelet nem érte el, hiszen a részvételi hajlandóság továbbra is alacsony tendenciát mutat és az európai pártok sem kerültek közelebb az európai uniós polgárokhoz.
Ebből kifolyólag felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egyáltalán létezik-e közös, nemzetek felett álló európai politikai tér. Amint láthattuk az európai parlamenti választások és a belpolitikai helyzet szinte elválaszthatatlanok. Ezenkívül kérdéses lehet egyes fogalmak használata. Mit kell érteni azon, hogy egy európai párt jobb-vagy baloldali? Belpolitikai értelemben kell ezt érteni, vagy egy közös európai összevetést kell figyelembe venni?[10] Ezekből a kérdésekből is látszik, hogy nem lehet élesen egymástól elhatárolni az európai és a nemzeti politikai teret. Ebben az esetben is megállapítható, hogy egy önálló európai politikai tér hiánya szintén hozzájárul az Európai Unió demokratikus deficitjéhez.
Következtetésként megállapíthatjuk, hogy az Európai Parlament az uniós polgárok közvetlen képviseletét maradéktalanul mégsem képes megvalósítani. Ez azért okoz problémát, mert az Európai Parlament az egyetlen olyan intézmény az Európai Unión belül, amely célja, hogy az uniós polgárok érdekeit közvetlenül képviselje. Más szervek esetében az uniós polgárok érdekei csak közvetett módon tudnak megjelenni. Közvetett módon a nemzeti kormányok biztosítják, amelyek az Európai Tanács és a Tanács útján csatornázzák be az uniós polgárok akaratát. Másrészt közvetett forrás az Európai Bizottság is, hiszen ennek a szervnek egyszerre kell élveznie az Európai Parlament és az Európai Tanács bizalmát, valamint napi munkája során a Tanács támogatását. Elmondható, hogy közvetett formában az uniós polgárok akarata sok intézményen keresztül meg tud jelenni, de a közvetlen képviseletüket csupán egyetlen szerv biztosítja. Az Európai Parlament kivételével minden intézmény elsősorban a tagállamok akaratát és nem az uniós polgárok érdekét érvényesíti.
A fentiekben írtak alapján látható, hogy az Európai Parlament teljes mértékben mégsem képes érvényesíteni az európai uniós polgárok érdekét. Annak ellenére, hogy az európai parlamenti választások célja a képviseleti demokrácia megjelenítése, mégis a választási rendszer is hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Unió demokratikus deficitje megerősödött. Az európai politikai tér kezdetleges volta, a választásoknál az egyenlőség elvének hiánya és a kevésbé aktív részvétel hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Unió demokratikus jellege háttérbe szoruljon.
__________________________________________________________
[1] Várnagy Réka: Jelöltállítás a 2009-es parlamenti választásokon, Politikatudományi szemle 19. évf. 4. sz. (2010.) 12. old., http://real.mtak.hu/112180/1/varnagy.pdf (2024.02.05.)
[2] European Parliament election 2019, https://www.bundeswahlleiterin.de/en/europawahlen/2019/ergebnisse/bund-99.html (2024. 02. 10.)
[3] Nemzeti Választási Iroda: Európai parlamenti képviselők választások 2019, https://www.valasztas.hu/ep2019 (2024. 02. 10.)
[4] European Parliament election 2019, https://elections.public.lu/en/elections-europeennes/2019/resultats.html (2024. 02. 10.)
[5] 2019-es európai választási eredmények, https://www.europarl.europa.eu/election-results-2019/hu (2024. 02. 03.)
[6] Körösényi András: Demokráciadeficit, föderalizmus, szuverenitás: az Európai Unió politikaelméleti perspektívából, Politikatudományi szemle, 13. évf. 3. sz. (2004), 144. old., http://real.mtak.hu/112516/1/2004_3_korosenyi.pdf (2023. 12. 14.)
[7] Várnagy Réka: Jelöltállítás a 2009-es parlamenti választásokon, Politikatudományi szemle 19. évf. 4. sz. (2010.) 11. old., http://real.mtak.hu/112180/1/varnagy.pdf (2024. 02. 05.)
[8] Szilágyi Emese: Új rendelet az európai politikai pártokról: egy erősebb európai politikai közösség felé? https://jog.tk.hu/blog/2016/07/uj-rendelet-az-europai-politikai-partokrol(2024. 02.10.)
[9] Szilágyi Emese: Új rendelet az európai politikai pártokról: egy erősebb európai politikai közösség felé? https://jog.tk.hu/blog/2016/07/uj-rendelet-az-europai-politikai-partokrol(2024. 02.10.)
[10] Szabó Gabriella – Szűcs Zoltán: Politikai európai térben: Egy kutatási program elméleti keretei, Politikatudományi Szemle, 21. évf. 4. sz., (2012.), 88. old., https://real.mtak.hu/111490/1/szucs.pdf (2024.02.07.)
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.