Kertész GáborMájus végén megjelent két kormányrendelet, amelyek együtt, vélelmezhetően a magánszemélyek pénzügyi tudatosságának fejlesztése céljából feltételezhetően alakítani fognak a tőkepiacokon jelen lévő magánszemélyek portfólió összeállítási döntésein. Ebben az írásban azt vizsgálom, hogy viselkedik szimultán az állam jogalkotó és pénzpiaci „arca”
I. Bevezető
Itt Magyarországon a jogi és a gazdasági felsőoktatás alatt valószínűleg mindenki találkozik legalább egy „költői képként” az előadótól Janus nevével, aki a római mitológia egyik istene volt, és „feladatköre” a kapuk és az átmentek őrzése volt; hagyományosan egy fejen két arccal ábrázolták. A jogi oktatásban általában ezt a kétarcúságát jelenítjük meg olyan helyzetekben, ahol az adott helyzetben az adott szereplőnek egyszerre, szimultán két eltérő, esetleg részben egymással ellentétes tevékenységet kell ellátnia. A római mitológiában Janus egyszerre tudta a kapu két oldalán lévőket is figyelemmel kísérni, az emberek esetében az a történelmi és pszichológiai tapasztalat, hogy jellemzően előbb-utóbb probléma adódik abból, ha valaki egyszerre két, egymással nem teljesen kompatibilis feladatot próbál ellátni. A modern jogok szerte a világon ennek a problémának a kiküszöbölésére különféle összeférhetetlenségi szabályrendszereket alakítottak ki. A legnagyobb közjogi jogalany, az állam, amelyik rendelkezik magán- és közjogi jogalanyisággal is, bár jellemzően eltérő embereket jelöl ki eltérő tevékenységek esetén nevében eljárni. Ilyen szituációkban a jogalanyokban felmerül az állam, és képviselői iránti óvó kétség, hogy ezt a két, egymással esetenként ellentétes feladatot konzisztensen el tudják-e látni saját pszichés sérelmük nélkül. Ezt általában a világ minden jogrendszere az összeférhetetlenség körében kezeli, amelynek keretei időben és országonként változnak. Az összehasonlító jogtudomány foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az összeférhetetlenségi szabályokat hogyan lehet harmonizálni.
II. Egy rövid jogtörténeti példa
Gyakran olvassuk különböző tudományterületeken született írásokban, hogy görög, vagy római előzményekre utalnak. Azzal inkább a gazdaságtörténészek foglalkoznak, hogy a történelem legkorábbi államaitól kezdve valamilyen fogmában létezett állami/kincstári vagyon, ami az ókor jelentős részében a legtöbb ókori államban megegyezett az uralkodó vagyonával. A római jogban, a principátus korától jelenik meg az állami vagyon és az erről elkülönülő császári magánvagyon, és itt jelent meg az állami vagyon több típusa is, a Senátus és az egyes provinciák tulajdona (aerarium Saturni – fiscus – patrimonium Agusti – res privata). A középkorban ez a cizellált közpénzügyi rendszer nem működött, de a jogi és gazdasági felsőoktatásban ezeket a fogalmakat és ezt a közpénzügyi modellt mindig is tanították, függetlenül attól, hogy az adott korban ennek mennyi gyakorlati relevanciája volt. Napjainkban mind az elmélet, mind a gyakorlat újra alkalmazza a kérdést, az állam a közhatalom gyakorlásához szükséges vagyonelemeken túl rendelkezik vállalkozói vagyonnal és így a gazdasági életben is megjelennek egyes elemei. A régi Janusnak csak két arca volt, de ma már többre van szüksége. Szimultán kell az államnak jogalkotó, vállalkozó és piac- valamint versenyfelügyelőként is működnie, időnként ugyanabban az ügyben úgy, hogy lépése során teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a másik két szereplő is ugyanannak az államnak egy másik „arca”, miközben a konkrét ügyben véges számú egyéb jogalany is érintett. Ezek az egyéb jogalanyok az adott államtól jogilag teljesen függetlenek, köz- vagy magánjogi jogalanyok, amelyek nem feltétlenül léteznek az adott állam joghatósága alatt.
III. A tőkepiac „szépségei és veszélyei”
Napjainkban talán már nemcsak a gazdaságtudományokat tanult emberek, hanem szinte valamennyi nagykorú állampolgár hallotta, ismeri a tőkepiac, pénzpiac kifejezéseit. Az MNB adatai szerint 2023. I. negyedévében a háztartások nettó pénzügyi vagyona a GDP 105,4%át tette ki, ebből bankbetét 20.849 Mrd Ft, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 11.719 Mrd Ft, részvények és részesedések 39.949 Mrd Ft volt. Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) adatai szerint 2023. I. negyedév végén a lakossági állampapírok összege 8.619 Mrd Ft volt, ami az államadósság 18.9%át fedte le. Ezek alapján a magánszemélyek pénzügyi eszközei – nem számítva a bank- és tőkepiacon kívüli volumeneket – hipotetikusan nézve, az államadósság sokkal nagyobb arányát tudná finanszírozni, ha a bankbetétekben, kötvényekben, részvényekben tartott vagyonnak, ami GDP arányosan 30.9%, illetve 58.4% tesz ki, minél nagyobb részét állampapírba tennék, az államadósság a mostani 25%nál lényegesen alacsonyabb %át kellene devizából finanszírozni.
Itt a tőkepiaci magánbefektetéseknél fontos kiemelt figyelemmel lenni az uniós MiFID és az azt a magyar jogba átültető Bszt szabályokra. A MiFID alapján a befektetési szolgáltatók csak olyan megbízásokat fogadhatnak el ügyfeleiktől, amely ügylettípusok kockázatát – az erre kidolgozott kötelező teszt eredménye alapján – a befektető ügyfél átlátja. Hagyományosan az állampapírok számítanak a legbiztonságosabb befektetéseknek. A MiFID értelmében valamennyi lakossági ügyfelet minősítenie kell a befektetési szolgáltatónak a befektetés célja, kockázatviselési képessége, pénzügyi helyzete és befektetési/pénzpiaci ismeretei alapján. A befektetési szolgáltatók ennek érdekében saját ügyfél-minősítési rendszert dolgoznak ki és alkalmaznak. Fontos tudatosítani, hogy az állampapírok „tankönyv szerint” a lehető legbiztonságosabb befektetések, mivel „főszabály szerint” az állam nem tud csődbe menni saját valutában denominálva, hiszen legvégső esetben van lehetősége az infláció felpörgetésére.
A történelemből ezen tankönyvi definíció ellenére jó néhány államcsődöt ismerünk. Napjainkban a legnagyobb nemzetközi hitelminősítő intézetek saját rendszerük szerint rendszeresen elvégzik valamennyi állam (szuverén adós) hitelminősítését és ezek alapján minősítik állampapírjait befektetésre ajánlottnak a saját minősítési rendszerükben. Ezekben a rendelkezésükre álló adatok alapján annak a valószínűségét kalkulálják, hogy mekkora valószínűség van arra, hogy a befektető az adott államnak felróható okból elveszti az adott országban tett befektetéseit.
IV. Új állami lépés a tőkepiacon
Az évtizedes közhely, hogy a magyar lakosság pénzügyi tudatossága alacsony, függetlenül attól, hogy jó néhány állampolgárnak vannak elméleti és több esetben gyakorlati pénz- és tőkepiaci ismeretei, bár az elmúlt években rohamosan növekedtek a lakosság ismeretei a pénzpiaci termékekről. De az adatok alapján a „mennyiség még nem csapott át minőségbe”, a tőkepiaci befektetések egyik kulcsfogalmát, a diverzifikációt a válaszadók mindössze 65%-a tudta helyesen meghatározni.
A Kormány 2023. május 31-én a veszélyhelyzeti felhatalmazás alapján rendeletben döntött a lakossági ügyfelek pénzügyi megtakarítására vonatkozó edukációs figyelemfelhívásról. A 209/2023. (V.31.) Kormányrendelet előírja valamennyi magyarországi székhelyű hitelintézetnek, hogy 2023. október 1. és december 31. között egy alkalommal részletes számításokkal ellátott, táblázatos formában kell értesítenie valamennyi természetes személy ügyfelét – a deviza külföldieket is – hogy a lakossági számláján lévő összeggel milyen hozamot ért volna el, ha azt állampapírba fekteti. Egyik oldalról nézve az állampapír hagyományosan a legbiztonságosabb befektetés, amely régóta jelen van a tőkepiacon, mint biztonságos és ezzel összefüggésben a többi piaci szereplőhöz képest alacsonyabb hozamszintű eszköz.
Másik oldalról érdemes megvizsgálni az állam – a nevében eljáró Államadósság Kezelő Központ Zrt. - piaci jelenlétét. Az állampapírpiacon, ami a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok piacának része, az ÁKK versenytársai a különböző piaci vállalkozások, akik a befektetők befektethető pénzéért versenyeznek. Ebben a versenyben az ÁKK-ra is ugyanazok a versenyjogi és egyéb szabályok vonatkoznak, mint a piac többi szereplőjére. Így vonatkozik rá mind a magyar, mind az uniós versenyjog. Régi reklám- és versenyjogi szabály az összehasonlító reklám tilalma, ami tartalmilag a ’90-es évek óta nem változott se a hazai se az uniós jogban, ami szerint tilos az olyan összehasonlító reklám, amely sérti a tisztességes verseny elveit. Eszerint objektív módon össze lehet hasonlítani a saját és a versenytárs termékét azonos paraméterek alapján, figyelemmel arra is, hogy napjainkban több vállalkozás kifejezetten termék-összehasonlító szolgáltatást ajánl különböző terméktípusok vonatkozásában. Jelen esetben a Jogalkotó a 209/2023. (V.31.) Kormányrendelet 1.§ alapján magánszemély jogalanyok tőkepiaci edukációjának céljából kötelezi a hitelintézeti piac szereplőit, hogy közérthetően tájékoztassa magánszemély ügyfeleit, hogy mekkora hozamot rét volna el, ha állampapírban tartja pénzeszközeit A jogszabály erre csak a hitelintézeteket kötelezi, a hitelintézeteken kívüli befektetési vállalkozásokat nem. Feltételezve hogy a Jogalkotó edukációs szándéka hosszabb távon fennmarad, nem kizárható, hogy a hitelintézetek jogorvoslatért fordulnak a befektetési vállalkozásokhoz képest hátrányos megkülönböztetés miatt, hiszen nekik nem ír elő a jogszabály ilyen eldukálási feladatot.
Bár a kormányrendeletnek nincs indokolása, a jelenlegi, a magyar magánszemélyek pénzügyi helyzetére vonatkozó MNB és KSH adatok alapján feltétezhető, hogy a magánszemélyek vagyoni biztonságának védelme érdekében a Jogalkotó a hektikus pénzpiaci környezetben a nem túl magas pénzpiaci ismertekkel rendelkező lakossági ügyfeleket így kívánja a hagyományosan biztonságos állampapír piacra terelni. Az MNB adatai szerint a háztartások pénzügyi vagyona 85.3 Mrd Ft, arra nincs adat, hogy ennek mekkora része tartozik az alacsony, a közepes és a magas pénzügyi ismeretekkel rendelkezőkhöz.
V. Janus „harmadik arca” kinek az oldalán van?
Május 31-én született az előbb említett 209/2023. Kormányrendelet előtt röviddel született meg a 208/2023. Kormányrendelet, ami a jogszabály „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében” írja elő a Szochotv és Szjatv szabályainak olyan módosítását, hogy a természetes személy adóalanyt „szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség terheli kamatjövedelmének – az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelem kivételével – a kamatjövedelmet terhelő személyi jövedelemadó alapjaként figyelembe vett összege után” . A rendelet 3.§ értelmében adóköteles kamatjövedelem a 2023. június 30. után a magánszemély tulajdonában lévő számlán keletkezett mindenféle kamat és az értékpapírhozam, ami után az Szjatv szabályai szerint meghatározott kamatjövedelem után a Szochotv. 1-2. § alapján 13% szociális hozzájárulási adót kell a magánszemélynek fizetnie. A Jogalkotó edukációs törekvése ezek szerint egyfelől a hagyományosan infláció alatti hozammal rendelkező látra szóló pénzeszközöket, másfelől a bankok különböző kondíciókkal rendelkező lekötött betéteit próbálja az állampapírpiac, illetve az egyedüli kivételt jelentő ingatlan alapok befektetési jegyeibe.
Az ingatlanalapok kivételezett helyzete, hogy az itt elért kamatjövedelem után minden más kamatjövedelem-típustól eltérően nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni, felveti a más típusú alapok jogvédelem kérésének a valószínűségét.
VI. Konklúzió – avagy mára hány arca fejlődött ki Janusnak?
Az állam a tőkepiacokon nemcsak jogszabályalkotó és bíráskodó, valamint szabályozó hatósági „arccal” rendelkezik, hanem önálló piaci szereplőként is megjelenik. Valamennyi tagállam esetében teljesen rutinszerű, hogy a tőkepiacokról különféle típusú állampapírokkal szereznek forrást.
Az EUMSZ 106. cikk (1) alapján mondhatjuk, hogy az állampapír-kibocsátás terén különleges, kizárólagos jogosultsága van az ÁKK-nak, hiszen ő az állampapírok kizárólagos kibocsátója. A 106. (2) szerint az általános gazdasági érdekű vállalkozások olyan mértékben tartoznak a Szerződés szabályai, különösen a versenyszabályok hatálya alá, amennyiben ezek nem akadályozzák a rájuk bízott feladat ellátását. Az ÁKK, mint a tőkepiacokon a Magyar Államot képviselő jogalanyt talán furcsa „általános gazdasági érdekű szolgáltatást” nyújtó vállalkozásnak nevezni, mikor a bírói gyakorlat itt döntően különféle állami monopóliumok vonatkozásában vizsgálta a Szerződés-szerű működést. Az ÁKK által nyújtott szolgáltatás az államnak – az Államkincstárnak – nyújt általános, vagy másként fogalmazva különleges, a működéséhez nélkülözhetetlen szolgáltatást, hiszen működése nélkül a költségvetés rövid időn belül működésképtelenné válhatna.
Jelen esetben az vethet fel tagállami- és uniós jogi kérdéseket, hogy az állam, mint Jogalkotó hozott olyan rendelkezéseket – a rendelkezések bármiféle szakpolitikai céljától függetlenül – amelyek alapján nem elhanyagolható valószínűsége van annak, hogy azok hatására a tőkepiaci szereplők megváltoztatják befektetési portfólióikat és abban nagyobb arányt fognak kitenni az állampapírok.
Ezáltal az a jogkérdés merülhet fel, hogy az uniós (és)/vagy a magyar jog szerint jogszerű-e, ha a Magyar Állam egyik Janus-arcával, mint Jogalkotó, kedvezőbb helyzetbe hozta az ÁKK-t, az ugyanazon Magyar Állam másik Janus-arcát, ami révén pénzügyileg kedvezőbb helyzetbe hozta a Központi Költségvetést.
A kérdés még azzal is tovább cizellálható, ha úgy tesszük fel, hogy „összhangban van-e az uniós joggal, ha a tagállam a saját tagállami oktatási hatáskörében eljárva olyan rendszert alakít ki a tőkepiacok általa szabályozott részterületén, hogy a magánszemélyeket a hagyományosan biztonságos állampapírok felé tereli”, esetleg ilyen tagállami pedagógiai célú lépés csak meghatározott szintű tőkepiaci ismeretekkel nem rendelkező magánszemélyek vonatkozásában tehető?
A hazai és az uniós bírósági rendszer működési sebessége alapján úgy vélem, jó néhány év fog eltelni, mire egyértelmű, a többi tagállam számára is zsinórmérték szerű döntés születik.
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.