Szabó AttilaAz általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 115. § lehetővé teszi az eljáró hatóság számára, hogy ha az ügy eldöntésével jogszabályt sértett, akkor ezt saját jogkörében kijavítsa. Ez a megoldás teljesen összhangban van a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos elveivel, illetve az Ákr. alapelvei között rögzített szakszerűség, egyszerűség, ügyféllel való együttműködés alapelveivel is. Van azonban egy olyan probléma, amire a jogszabály nem ad megoldást és így egy bizonyos körben nem valósul meg a jogalkotó szándéka: a jogkereső polgáron marad a jogorvoslat költsége akkor is, ha a hatóság az egészen nyilvánvalóan jogellenes döntését maga orvosolja ebben az eljárásban.
Milyen esetben?
A jogkereső polgárok közigazgatási ügyeiben a legtöbb esetben az Ákr. szabályai szerint járnak el a hatóságok. A meghozott döntéseiket pedig a jogszabály normái szerint bíróság előtt lehet vitatni. Az Ákr. 114. § a főszabályként a bírósági utat jelöli meg: ha az ügyfél jogellenesnek gondolja a hatóság döntését, akkor az illetékes közigazgatási bíróságtól kérhet jogorvoslatot.
Viszont az Ákr. 115. § úgy igyekszik a hatóság, az ügyfél és az igazságszolgáltatás helyzetét is javítani, hogy lehetőséget ad a hatóságnak a döntése visszavonására, ha az ügyfél kereseti kérelme alapján felismeri a saját hibáját. E szabály szerint, ha a keresetlevél alapján a hatóság megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért, azt módosítja vagy visszavonja.
Egy, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) praxisában felmerült konkrét esetben például a következő történt. Miskolcra gyülekezést bejelentő polgárok ügyében a Miskolci Rendőrkapitányság a bejelentést az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint kezelte, mert az álláspontja szerint a pultozás és szórólapozás még közéleti témában sem felel meg a gyűlés fogalmának. Ennek megfelelően a gyülekezni szándékozó polgárokat arról tájékoztatta, hogy a kérelmüket nem tekinti gyűlés bejelentésének és így azt hatáskör hiánya okán az Ákr. 46. § (1) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Az eljáró hatóságnak nem volt arról tudomása, hogy az előtte fekvő kérdést a Kúria már eldöntötte. A Kúria álláspontja pedig ellentétes volt a hatóságéval. E szerint “[h]a a tervezett rendezvény legalább egyik elemének célja közügyben való véleménynyilvánítás, úgy az – egyéb feltételek fennállása esetén – a Gytv. 2. § (1) bekezdése szerinti gyűlésnek minősül, és az arra vonatkozó bejelentésről a gyülekezési hatóságnak érdemben kell döntenie.” [36]
Az ügyfél számára a TASZ, ügyvéd bevonásával kereseti kérelmet készített és abban hivatkozott a Kúria megelőző döntéseire. Az az irányadó perjogi szabályok miatt az eljáró bíróság helyzete egyszerű lett volna, hiszen a precedensek miatt az ügyfélnek kedvező döntést kellett volna hoznia.
A rendőrség persze a hozzá beérkezett keresetlevélből észlelte, hogy a döntése jogszabálysértő, hiszen egy már eldöntött jogkérdésben a Kúria álláspontjától eltérő álláspontra jutott és ezzel korlátozta az ügyfél jogait.
A hatóság ebben a pozícióban nyilván nem látta értelmét a jogvita lefolytatásának, hiszen nagy valószínűséggel elveszítette volna a pert. Az Ákr. 115. § szabálya az ilyen helyzetekre is megoldást kínál. A hatóság a szóban forgó esetben ennek megfelelően szakszerűen, az ügyfél joggyakorlását is segítve és az igazságszolgáltatás kapacitásaira is tekintettel visszavonta a korábbi döntését. Az ügyfél kérelme végül így sikeres volt. A hatóság a döntése visszavonásában rögzítette, hogy azonos tartalmú újabb bejelentés esetén a gyülekezési hatóság a bejelentést tudomásul veszi.
Mi a baj?
Az ügyfél egy ilyen helyzetben elégedett is lehetne, hiszen a jogvita számára kedvező módon dőlt el. A hatóság felismerte a saját tévedését és rövid úton orvosolta azt. Az Ákr. tehát máshol is igyekszik az észszerű és hatékony működésre ösztönözni a hatóságokat, illetve megteremteni az ilyen működés eljárásjogi feltételeit.
Mindemellett viszont nem reagál a jogszabály arra, hogy az Ákr. 115. §-án alapuló korrekció csak az ügyfél hathatós hozzájárulása eredményeképpen következik be. Az ügyfélnek vagy magának kell jogászi, keresetlevél-szerkesztési munkát végeznie vagy meg kell bíznia egy ügyvédet, sőt a gyülekezési jog esetében és más esetekben a jogi képviselet kötelező is.
Akár maga az ügyfél szerkeszt iratot, akár az általa megbízott jogi képviselő, az biztos, hogy egy keresetlevéllel munka van, mégpedig olyan munka, ami nagy odafigyelést, gondosságot és sok esetben jogi kutatást igényel akkor is, ha a hatóság döntésének jogsértő mivolta később már könnyen belátható.
A fentebb bemutatott konkrét esetben például igaz, hogy a Kúria az adott kérdést már eldöntötte, de az adott ágazati területhez értő jogvédő szervezetnek és egy ügyvédnek is munkát kellett abba tennie, hogy a releváns döntéseket megtalálja és az ügy alapjául szolgáló tényállással összevesse.
Összességében tehát a hatóság döntésével szembeni keresetlevél elkészítése az ismertetett esetben több órát igényelt. Ha ezt ügyvéd végzi, akkor a perrendtartási szabályok szerint, pernyertesség esetén az ezzel a munkával járó elismert költség a pervesztes hatóságon marad, azaz az ügyfél számára megtérül.
Ha viszont a hatóság az Ákr. 115. § szabálya szerint elkerüli a bírósági jogorvoslatot, mert a saját hibáját felismerve visszavonja vagy módosítja a döntését, akkor senki nem rendelkezik az ügyfél oldalán a hatóság jogszerűtlen döntésének okán felmerült költségekről. Az ügyfél tehát a hatóság hibájából kell, hogy nem szükségszerű költséget viseljen a jogai érvényesítéséhez. Ez a helyzet ellentétes az Ákr. alapelveivel és az Alaptörvényben biztosított jogállamisági, jogbiztonsági alkotmányos alapelvekkel is.
A problémát természetesen nem az egyes eljáró hatóságok okozzák, hanem maga a jogszabály. Az Ákr. több esetben rendezi a hatóság mulasztásaival, tévedéseivel kapcsolatos kérdések anyagi vonzatát, de ez esetben nem. Megoldás lehetne az Ákr. 51. §-hez hasonló átalánydíj bevezetése azokra az esetekre, amikor a hatóság az Ákr 115. § szerint jár el, de az ügyvédköteles jogorvoslati eljárásokban indokolt lenne akár a peres eljáráshoz hasonló költségjegyzék és költségtérítés alkalmazása is.
Mit lehet tenni?
Természetesen az lenne a kívánatos, ha a jogalkotó észlelné az Ákr. tárgyalt hiányosságát és megnyugtató megoldást találna a problémára. Megjegyzendő, hogy egy másik típusú ügyfélt érő hátrányra az Ákr. 51. §-a kínál megoldást: a jogszabály e helyütt arról rendelkezik, hogy ha a hatóság a rá vonatkozó határidőt mulasztja el megtartani, akkor ex lege elégtételt fizet az ügyfélnek.
A jogalkotói megoldás megtalálásáig pedig a részben sikeres, részben pórul járt ügyfélelek megkereshetik a hatóságot azzal, hogy a náluk felmerült költséget a döntés nyilvánvalóan jogsértő jellege okozta, és erre hivatkozva igényelhetik a káruk megtérítését a Ptk. közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősségi szabálya alapján [6:548. §]. A TASZ esetében a jogvédő tevékenységet az erre áldozó polgárok és intézményi donorok finanszírozzák, a szervezet a jogi képviseletet ingyenesen nyújtja, így az ismertetett esetben az ügyfélnek nem kellett a kereset elkészítésére költenie, a TASZ pedig más forrásból fizette meg a jogászi munkát. Ez viszont nincsen így azok esetében, akik saját jogaikat ilyen segítség nélkül, maguk érvényesítik. Az ő általuk a jogaik megvédésbe fektetett munka és pénz a jelenlegi szabályok szerint a hasonló esetekben csak akkor térül meg, ha az ügyfél egy újabb jogérvényesítési eljárást vesz a nyakába. Ez pedig sem az ügyfélnek, sem az államnak nem jó.
"Frissítés (2023. április 13.):
A blogposzt egyik olvasója, dr. Tatár László ügyvéd jelezte, hogy más megoldás is kínálkozik az ilyen helyzetekben. Álláspontja szerint nincsen joghézag, mert a Gytv. 15. § (2) bekezdése szerint a gyülekezési ügyekben is irányadó közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (továbbiakban: Kp.) rendezi az ilyen helyzeteket.
A perjogi szabályokat nézve, a gyülekezési hatóság eljárási szempontból kifejezetten jogellenesen járt el a fenti esetben, mert a Kp. 39. § (5) bekezdése szerint a perfüggőség már a keresetlevél benyújtásával beállt. Így pedig a hatóságnak a Kp. 40. § (1) bekezdése szerint a keresetlevelet akkor is továbbítania kellett volna a gyülekezési ügyekben hatáskörrel rendelkező Kúriához, ha egyébként a vitatott határozatát a hatóság az Ákr. 115. § szerint visszavonta és módosította.
Ennek az elvi jelentőségen túl gyakorlati jelentősége is lett volna: a hatóság az egyébként felmerült ügyvédi költségről ugyan nem rendelkezhet az Ákr. szabályai szerint, de a perben a bíróságnak erről rendelkeznie kellett volna.
Dr. Tatár László álláspontja szerint az ügyfél a Kp. 40. § (5) bekezdése szerint maga is a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulhat, ha a keresetlevele nem kerül továbbításra a hatóság útján.
A fentebb elemzett ügyben a TASZ nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, hiszen a jogsegély-szolgálatunkhoz forduló polgár végül élhetett a gyülekezési jogával és nekünk ez a legfontosabb. Mindamellett mások ezt a saját ügyükben megtehetik. Köszönet ezért a megoldási javaslatért Tatár Lászlónak, hiszen az látszik, hogy az eljáró hatóságok maguk sem így értelmezik a szabályokat. Reméljük, hogy ez a nyilvános diskurzus minél több polgárnak és jogi képviselőnek segít a jogérvényesítésben.
Ezzel együtt is azt gondoljuk, hogy szerencsésebb lenne az Ákr-en belüli megoldás annak érdekében, hogy a tartalmilag megelégedett ügyfelek járulékos kérdéseiben ne a bíróságoknak kelljen dönteniük."
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.