Kecskés Gábor2022 júliusában az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése egy hét leforgása alatt két nagy jelentőségű, a környezetvédelemhez és éghajlatváltozás elleni küzdelemhez szorosan kapcsolódó határozatot fogadott el. Ugyan a határozatok jogilag nem kötelezőek az államok számára, de mégis azt kell mondanunk, hogy jelentőségük minden bizonnyal túlnő az eddigi, hasonló tárgyú dokumentumok eddig tapasztalt hatásain. Először történt meg ugyanis, hogy a globális, 193 államot magában foglaló nemzetközi szervezet plenáris döntéshozó testülete, az ENSZ Közgyűlése állást foglalt a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jog mint emberi jog elismerése mellett. Eme jog elismerése ugyanis még sajnálatosan sok államban régóta várat magára.
A Közgyűlés 2022. július 21-én szavazás nélkül, közfelkiáltással elfogadott 76/296. számú határozatában az óceánjainkat, jövőnket és felelősségünket általánosságban érintő kérdésekről foglalt állást, míg 2022. július 28-án 76/300. számú határozatában a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való emberi jog elismeréséről döntött. Utóbbi határozat kivételességét mutatja, hogy ellenszavazat nélkül, óriási támogató számú, 161 igen szavazat (köztük Magyarország is) és 8 tartózkodás (Belarusz, Etiópia, Irán, Kambodzsa, Kínai Népköztársaság, Kirgizisztán, Oroszország, Szíria) mellett került elfogadásra, miközben egyetlen állam sem szavazott nemmel. Egyébiránt fontos azt is rögzíteni, hogy a szavazásnál tartózkodó államok sem feltétlenül ellenezték a határozatban foglaltakat (hiszen nem foglaltak állást ellene), hanem például vitatták, hogy ilyen tárgyú döntést – ti. egy jog elismerését – az ENSZ Közgyűlése egyáltalán hozhat-e, vagy pedig ezt – amint ezzel érveltek – az államok nemzetközi kötelezettségvállalás, azaz egy államközi nemzetközi szerződés formájában ismerhetnek csak el expressis verbis módon.
Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy jogilag az ENSZ Közgyűlés eme határozatai kizárólag ajánlás jelleggel bírnak, ezek az államokra nézve szigorú jogi kötelezettséget nem írnak elő. Relevanciájuk azonban mégiscsak túlmutat az ajánlás jellegen, egyrészről soft law, azaz puhajogi kötelezettségként érvényesülhetnek pl. az igennel szavazó államok esetében, másrészről a határozatot támogató államok ezentúl hazai és nemzetközi kötelezettségvállalásaik megtételekor és jogalkotási tevékenységük gyakorlásakor ezek szellemében járnak majd el.
A jövőnkért fennálló felelősség kérdése a vizekhez kapcsolódóan és a környezethez való jogunk elismerése a jelenlegi környezeti viszonyok (csak a legfontosabbakat kiemelve: éghajlatváltozás, elsivatagosodás, szennyezések, biodiverzitás csökkenése) a jogok és kötelezettségek dichotómiáját tükrözi az egyén és a közösség viszonyában. A(z egészséges, tiszta) környezethez való jog már több államban alkotmányos védelmet kapott (így Magyarországon is, ld. az Alaptörvény XXI. cikkét), ugyanakkor nemzetközi szerződésben való elismerése még továbbra is várat magára. A Közgyűlés határozata minden bizonnyal a közeljövőben katalizálja az elismerés felé vezető nemzetközi jogalkotási törekvéseket. A jogok elismerésével együtt jár viszont az egyén (és természetesen az állam) kötelezettsége és felelőssége más egyének, valamint a közösség irányában, amelynek tartalma még talán a jogok elismeréséhez képest is kevésbé ragadható meg, hiszen a kötelezettségek teljesítése rendszerint sokrétű jogalkotási lépésekkel és pénzügyileg költséges végrehajtással járhat. Ez a megállapítás különösen igaz a főleg az államokra nézve kötelezettséget keletkeztető nemzetközi aktusok vonatkozásában. Az óceánok és általában a vizek vonatkozásában – véges és éltető erőforrások lévén – ezek még hangsúlyosabban jelentkeznek. Az államok ilyen tárgyú kötelezettségei a belső jogalkotásukban rendszerint kimerülhetnek egyes magatartások (pl. környezetszennyezés) közigazgatási jellegű korlátozásában, tilalmaiban vagy eme magatartások kriminalizálásában a büntetőjog által, de a vizek és különösen az óceánok vonatkozásában már egyéb jellegű elvárásokat is jelenthetnek, amelyek nemzetközi összefogást és jelentős anyagi befektetést követelnek meg.
Ennek ad hangot az ENSZ Közgyűlés 76/296. számú határozata, amely az ENSZ 2015-ben elfogadott Fenntartható Fejlődési Céljai közül a 14. cél kapcsán (Óceánok és tengerek védelme) összehívott ENSZ kormányközi konferencián elfogadott végrehajtást segítő, de alapvetően soft law jellegű dokumentumot tartalmazza. E dokumentum a mellékletét képezi a közgyűlési határozatnak, és ebben megtalálható az államok és kormányok elköteleződése az óceánok és ökoszisztémáik fenntartható és a változásokhoz szükségszerűen alkalmazkodó használata iránt, elismerve és hosszasan felsorolva a világ vizeit érintő környezeti kihívásokat (csak a legfontosabbat említve: a vízi ökoszisztéma pusztulása, vízminőség romlása, vizeink felmelegedése, jégsapkák olvadása, óceánok elsavasodása és a vizek gazdasági célú kiaknázása).
Az óceánok fenntarthatósága iránt érzett felelősség jegyében az államok hitet tettek (ezt pedig az ENSZ Közgyűlése is megerősítette határozatában) egy integrált óceán-használat és tervezés, a halállomány csökkentésének megállítása és visszafordítása, a tengeri szennyezések csökkentése, megelőzése és ellenőrzése, valamint a klímaváltozás tengerre gyakorolt hatásainak csökkentése iránt. Ezek érdekében tudományosan bizonyított és igazolt módon, a fejlődő államok, különös tekintettel a legkevésbé fejlett államok és a kis szigetállamok nehézségeire is tekintettel az államoknak erősíteniük kell a nemzetközi, nemzeti, regionális és helyi megfigyeléseket, adatgyűjtést és az adatok megosztását. Eme politikák, eszközök és gyakorlatok megvalósításakor viszont az őslakos, tradicionális és helyi közösségi szokásokra, eme közösségek kivételes tudására figyelemmel kell lenni, és erősíteni kell az együttműködés formáit akár globális, akár regionális szinten partnerségek kialakításával. Mindemellett figyelmet kell fordítani a financiális háttérre, a nők és a fiatalok megkülönböztetett szerepére, a tudomány és a politika párbeszédére, valamint a tengeri közlekedés üvegházhatású gázkibocsátását mindenképpen csökkenteni kell. Az államoknak önkéntes, a fenti célokhoz igazodó vállalásokat kell tenniük, amelyhez megfelelő ellenőrzés és utánkövetés is társul.
A 76/300. számú, a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jogról szóló közgyűlési határozat az előzőekben tárgyalt határozathoz hasonlóan rámutat az ENSZ átfogó és általános fenntarthatósági politikai célkitűzéseire, azaz a Fenntartható Fejlődési Célokra, ahogyan a fenntarthatóság hármas, egymástól aligha elválasztható pillérére, azaz a gazdasági, környezeti és társadalmi fenntarthatóság dimenzióira is. Fontos megjegyezni, hogy az ENSZ plenáris főszerve eme határozatát az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljaival és elveivel összhangban, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2021. október 8-án elfogadott 48/13. számú határozatában (43 igen, 0 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett) foglaltakkal lényegében azonosan fogalmazta meg.
Elismeri, hogy a környezetben bekövetkező negatív változások kihatnak az emberi jogokra is (a jelen és jövő generáció jogaira és érdekeire egyaránt), különösen a sérülékeny csoportokra, azaz a nőkre, a gyermekekre, az idősekre, a fogyatékkal élőkre, illetve az őslakos népekre.
Elvárásként fogalmazza meg, hogy az államok kötelesek tisztelni, védeni és előmozdítani az emberi jogokat, ideértve a környezethez kapcsolódó kihívásokra adott válaszokat is, ahol az emberi jogokra mindvégig kiemelt figyelmet kell fordítani
Ennek érdekében a határozatban a Közgyűlés i) egyrészt elismeri a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jogot emberi jogként; ii) másrészről felhívja arra figyelmet, hogy eme jog szorosan kapcsolódik más jogokhoz és meglévő nemzetközi kötelezettségekhez; iii) harmadrészt megerősíti, hogy eme jog előmozdításához a nemzetközi környezetjogi elveken alapuló nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségek maradéktalan végrehajtása szükséges; míg iv) negyedrészt felhívja az államokat, nemzetközi szervezeteket, vállalkozásokat és minden egyéb érintett érdekelt szereplőt a megfelelő politikák elfogadására. Ezenkívül célként jelöli meg a nemzetközi együttműködésre törekvés fontosságát, valamint a jó gyakorlatok egymással való kölcsönös megosztását államközi szinten a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jog mindenki számára történő biztosítása érdekében.
Ezzel az ENSZ Közgyűlésének 76/300. számú határozata az első olyan globális jellegű – ugyan nem kötelező erejű, de ajánlásként az államok számára relevanciával bíró – nemzetközi dokumentum, amely elismeri a környezethez való jogot mint emberi jogot.
A környezeti vonatkozású célok és értékek kapcsán az egyén és a természet, valamint az állam és a természet védelmének viszonyát illetően az államok alapvetően négy megoldás közül választhatnak alkotmányos szinten, hogy miként határozzák meg a kérdéskör: i) önálló alapjogként; ii) elérendő államcélként vagy a jövő generációk érdekeiként; iii) egy elismert alapjog szelvényjogaként (például az információs jogok égisze alatt a környezeti vonatkozású adatokhoz való hozzáférés joga) vagy iv) egyéni és/vagy közösségi kötelezettségként (például környezeti örökség megőrzése). Mivel a fenntartható fejlődés közvetlen alapjogi jellegének megragadása nehézségekbe ütközik, ezért a fenntartható fejlődés leginkább absztrakt államcélként és egyéni vagy közösségi kötelezettségként jelenhet meg az egyes alkotmányokban. Az egyéni és/vagy közösségi kötelezettség formájában a jövő generációk érdekeinek alkotmányos védelme az egyik kézzelfogható jele a környezeti kérdések alkotmányos szintre való emelésének. Természetesen ez állandó kritika tárgyát is képezi, mivel aligha lehetséges az alkotmányok fő címzettjeinek tekinthető jelen generációknak pontosan felismerni a még meg sem született későbbi generációk majdani érdekeit egy gyorsan változó világban.
Viszont az ENSZ Közgyűlésének a fentiekben röviden bemutatott határozatai minden bizonnyal elegendő muníciót adnak az államoknak a környezeti jogok elismerése és a vízi környezet kapcsán felmerülő kötelezettségek végrehajtásának irányába, még abban az esetben is, ha a határozatban foglaltak kikényszeríthetőségéről természetesen nem beszélhetünk.
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.