jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Észrevételek a civilis possessio fogalmához a római jogban

2022. április 11. 8:30
Földi András
Hamza Gábor
professor emeritus, MTA doktor, ELTE ÁJK; professor emeritus, akadémikus, ELTE ÁJK

A civilis possessio fogalmát a hazai római jogi tankönyvek egy része, így pl. a Brósz—Pólay-tankönyv és az azt követő tankönyvek,[i] valamint Benedek Ferenc tankönyve[ii] egy régebbi, a ius commune-ben ismert nézetnek[iii] megfelelően definiálja, értve e fogalom alatt minden olyan birtoklási helyzetet, amely joghatással jár, beleértve tehát pl. a tolvaj és a rabló birtoklását is. Benedek Ferenc kifejezetten utal arra, hogy a civilis possessio causáját, tényalapját önhatalmú jogellenes aktusok, pl. a lopás is képezhették.[iv] Ezért a tolvaj is civilis possessornak minősül, nála a causa possessionist az animus domini,[v] ill. az animus rem sibi habendi[vi]fennállásával összefüggésben a tulajdonjog látszata képezi.[vii]

Sok jel utal arra, hogy a klasszikus római jogtudósok a civilis possessio fogalmát szűkebben értelmezték, nevezetesen csak a iusta causa usucapionis,[viii] valamint emellett esetleg még a bona fides fennállása esetén beszéltek civilis possessióról.[ix] Savigny óta[x] a civilis possessio fogalmának ez a szűk értelmezése tekinthető az uralkodó szakirodalmi nézetnek.[xi]

Mindazonáltal számos tudományos és didaktikai megfontolás szól amellett, hogy az I. éves hallgatók számára a civilis possessio tágabb értelmezése kerüljön előadásra.

A római jogtudósok birtoktani terminológiája — hasonlóan pl. az érvénytelenség terminológiájához[xii] — még a iustinianusi jogban sem kristályosodott ki a modern tudományos fogalomalkotás színvonalán. A civilis possessio és a naturalis possessio a forrásokban időnként szembeállításra került, de jelentésük világos meghatározása nélkül.[xiii] E fogalompár forrásbeli jelentkezésének további fogyatékossága, hogy amennyiben a Savigny-féle interpretáció helytálló (ezt valószínűnek tartjuk), akkor az említett fogalompár a possessio alapvetően fontos eseteit, így különösen a rosszhiszemű birtokos, valamint a záloghitelező és három „társa”[xiv] birtoklását nem öleli fel.

Egyes tankönyvek ill. kézikönyvek a „possessio ad interdicta” fogalmának segítségével igyekeznek ezt a problémát áthidalni. Ekként megkülönböztetik (1) a civilis possessiót mint a iusta causa usucapionison (és esetleg a bona fidesen) alapuló birtokot, (2) a „possessio ad interdicta”-t, amely egyes szerzőknél minden, birtokvédelemmel ellátott birtoklási helyzetet felölel,[xv] másoknál azonban csak a (szűk értelemben vett) civilis possessiónak nem minősülő, de birtokvédelemmel ellátott birtokot jelenti,[xvi] továbbá (3) a naturalis possessiót mint joghatással nem járó birtokot.

A forrásoknak azonban ez a hármas felosztás sem felel meg. A civilis possessio forrásbeli jelentése — pláne a különböző korszakokra lebontva — eleve nem is tisztázható teljes biztonsággal: így pl. Mario Talamanca olasz romanista szerint a késő klasszikus jogtudósok már valószínűleg elejtették a civilis possessio fogalmánál a bona fides követelményét.[xvii] Ezen túlmenően a „possessio ad interdicta” kifejezés egyrészt nem forrásszerű, másrészt használatos egy olyan szűkebb értelme is, amely csak a jogszerű, birtokvédelemmel ellátott, de elbirtokláshoz nem vezető birtoklási helyzeteket jelenti („possessio ad reliquas omnes causas”, ld. Iav. D. 41, 3, 16).[xviii]

A nagy olasz romanista és papirológus, Vincenzo Arangio-Ruiz csodálkozását fejezte ki afölött, hogyan tudott a klasszikus római jogtudomány possessio civilis/naturalis fogalompárja tartósan fennmaradni, hiszen ez a fogalompár az igazi birtokot („possesso vero e proprio”) — amely nem vezet tulajdonszerzéshez, de el van látva birtokvédelemmel — nem fedi le. Ehhez képest a római jogtudósok az „igazi birtokra” nem alakítottak ki speciális terminus technicust, erre a jelenségre egész egyszerűen a jelző nélküli possessio szóval utaltak.[xix]

A fent említett hármas felosztás nemcsak forrásszerűtlen (a „possessio ad interdicta” tekintetében), de egyszersmind — nézetünk szerint — didaktikailag szükségtelen komplikációt (adott esetben pedig még szükségtelen ismétlődést is[xx]) okoz a birtok római jogi fogalmának kifejtése során. A más vonatkozásban (a civilis possessio tekintetében) kétségtelenül magasabb szintű forrásszerűségre törekvő trichotómia további hátránya, hogy a civilis possessio fogalmát gyakorlatilag azonosítja a civiljogi tulajdonos és a bonitár tulajdonos fogalmával, holott az I. éves hallgatók oktatása során legmagasabb szintű prioritást képez a birtok és a tulajdonjog világos és egyértelmű elhatárolása.

Ezen aggályok fényében fokozott mértékben indokolható a szűk értelemben vett civilis possessio és a „possessio ad interdicta” fogalmának didaktikai célból történő összevonása.[xxi] Jóllehet Marton Géza is az uralkodó szakirodalmi nézetnek megfelelően, tehát szűk értelemben definiálta a civilis possessio fogalmát, gyakorlatilag Marton is összevonta a szűk értelemben vett civilis possessio és a „possessio ad interdicta” fogalmát, amennyiben a részletesebb kifejtés során a civilis possessio fogalmát mellőzve egyszerűen a birtok és a bírlalat címszavak alatt tételezte az egyes birtoklási helyzeteket.[xxii]

A civilis possessio kifejezés didaktikai célból való használata mellett szól annak az analóg esetnek a megfontolása is, hogy a rómaiaknál a civilis/naturalis obligatio fogalompár sem fedi le az összes kötelmet, nevezetesen nem öleli fel a rendkívül nagy jelentőséggel bíró praetori jogi obligatiókat. Ezért védhetőnek tartjuk azt az — egyes római jogi tankönyvekben ismert — megoldást, amely a civilis obligatio tágabb, ‘peresíthető kötelem’ jelentésű fogalmát állítja szembe a naturalis obligatióval.

A fenti nehézségek miatt számos tankönyv (pl. Sohm, Pugliese, Vécsey, Szentmiklósi) teljes mértékben mellőzi a civilis possessio kifejezés használatát. A probléma megoldása természetesen ez is lehet. A civilis possessio történetileg kialakult fogalmának — annak klasszikus római jogi formájában — mind a dogmatikai, mind a didaktikai értéke csekély.[xxiii] Arangio-Ruiz fentebb idézett kritikai észrevételét kiegészíthetjük annak a római jog terminológiáját és dogmatikáját terhelő logikai deficitnek az említésével, amelyet a XVII. században Leibniz a mos geometricus alkalmazásával javasolt orvosolni.[xxiv] Leibniz szellemében didaktikai szempontból — mind a rekonstruált jelentésben történő használathoz, mind a teljes törléshez képest — szerencsésebbnek tartjuk, ha a dogmatikai szempontok szerint célszerűen korrigált (kibővített) jelentéssel használva megőrizzük ezt a klasszikus római jogi fogalmat a jövő jogászai számára.[xxv]

_____________________________________________

[i] Brósz Róbert — Pólay Elemér: Római jog, 3. jav. kiadás, Budapest 1984, 548. margószám. Ld. hasonlóan Földi András — Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, 25. átdolg. és bőv. kiadás, 965. margószám.

[ii] Benedek Ferenc: Római magánjog. Dologi és kötelmi jog, Pécs 1993, 19.

[iii] Ld. összefoglalóan Friedrich Carl von Savigny: Das Recht des Besitzes, 7. Aufl., Wien 1865, 158; Schwarz Gusztáv: Új irányok a magánjogban, Budapest 1911, 387, 421, 457. o. 1. j.

[iv] Benedek: id. h. Ld. hasonlóan már Schwarz Gusztáv: Az animus domini bírálata, Magyar Igazságügy 23 (1885), 349. sk., 355. skk. Vö. Pólay Elemér: Jhering birtoktana és a magyar jogi romanisztika, Acta Jur. et Pol. Szeged, XVI/3 (1969), 19.

[v] A glosszátoroknál (pl. Placentinus) már előforduló animus domini előzménye a bizánci jogban kialakult psyché despozontos fogalma, ld. a hazai szakirodalomból Pólay: id. m. 11, 26. sk.; Éles Gyula: A birtok fogalma a pandektisztikában, [PJPTE] Dolgozatok az állam és jogtudományok köréből 14 (1983), 95, 100.

[vi] Az animus rem sibi habendi fogalmát Obertus Giphanius német jogtudós alkotta meg a XVI. században, ld. Éles: id. m. 101. skk.; Pókecz Kovács Attila: Jogtörténeti adalékok hatályos birtokvédelmünk kialakulásához, Jura 2017/1, 118.

[vii] Vö. Földi—Hamza: id. m. 1007. margószám. A causa ehhez képest lehet valóságos jogalap, putatív jogcím (adott esetekben egy jóhiszemű birtokosnál), de a rosszhiszemű birtokosnál a puszta látszat alapítja meg a causa possessionist, amely látszatot a rosszhiszemű birtokos saját magatartásával maga idéz elő.

[viii] Max Kaser: Das römische Privatrecht, I [2. Aufl.], München 1971, 386. Kaser a bona fidest nem említi kritériumként, amely helyett csak az „Eigenbesitzwille”-re utal. Ld. hasonlóan Max Kaser — Rolf Knütel — Sebastian Lohsse: Römisches Privatrecht, 21. Aufl., München 2017, 122.

[ix] Ld. ekként Vincenzo Arangio-Ruiz: Istituzioni di diritto romano, 14a ed., Napoli 1960, 276; Mario Talamanca: Istituzioni di diritto romano, Milano 1990, 488, megjegyezve, hogy a bona fides, legalábbis kezdetben, szintén kritérium volt. Paul Jörs — Wolfgang Kunkel — Leopold Wenger: Römisches Privatrecht, 3. Aufl., Berlin 1949, 111. o. 4. j. nem említi ugyan külön a bona fidest, de minthogy tulajdonszerzésre alkalmas kauzális birtokról beszél, a bona fides kritériuma ebbe a meghatározásba feltétlenül beleérthető. A hazai tankönyvirodalomban mindkét kritériumot említi Bessenyő András: Római magánjog, 4. kiadás, Budapest—Pécs 2010, 230; Siklósi Iván: Római magánjog, I, Budapest 2021, I, 656. sk.

[x] Savigny: id. m. 72, 82. Savigny a civilis possessiót az „Usucapionsbesitz”-cel azonosítja. Savigny birtoktanához ld. összefoglalóan a hazai szakirodalomból Pólay Elemér: A pandektisztika és hatása a magyar magánjog tudományára, Szeged 1976, 43.

[xi] Ezt a szűk értelemben vett civilis possessiót Bessenyő: id. h „tulajdonbirtok”-nak nevezi, ami annyiban kifogásolható, hogy Marton Géza a ma is mértékadónak tekinthető tankönyvében a német „Eigenbesitz” szakkifejezést adta vissza a „tulajdonbirtok” ekvivalenssel, ld. Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve. Institúciók, 5. kiadás, Debrecen 1943 [= Budapest 1957], 319. margószám. Helyeseljük ugyanakkor az Eigenbesitz „saját birtok”-ként való magyarítását Siklósi: id. m. 664 részéről.

[xii] Ld. Földi András: Érvényesség és hatályosság a végrendeleteknél, Közjegyzők Közlönye 45/7-8 (1998), 2. skk.; Siklósi Iván: A nemlétező, érvénytelen és hatálytalan jogügyletek elméleti és dogmatikai kérdései a római jogban és a modern jogokban, Budapest 2014.

[xiii] A „possessio civilis” terminusnak mindössze egyetlen előfordulása ismert a forrásokban, nevezetesen a D. 41, 5, 2, 1-ben, ahol Iulianus arra mutat rá, hogy annál a szabálynál, miszerint senki sem változtathatja meg önkényesen birtoklásának jogalapját (causa possessionis), birtokláson mind a possessio civilis, mind a possessio naturalis értendő. A többi forrásbeli előfordulásoknál a civiliter possidere ill. a iure civili possidere kifejezésekkel találkozhatunk.

[xiv] Az örökhaszonbérlő (emphyteuta), a vitás dolog letéteményese (sequester) és a szívességi használó (precarista).

[xv] Ld. pl. Kaser—Knütel—Lohsse: id. m. 122. skk.

[xvi] Ld. pl. Siklósi: id. m. 660, 678. skk.

[xvii] Talamanca: id. h.

[xviii] Ld. ekként Brósz—Pólay: id. m. 555. margószám; hasonlóan Földi—Hamza: id. m. 976. margószám.

[xix] Arangio-Ruiz: id. h.

[xx] Így pl. Kasernél, aki a „possessio ad interdicta” fogalmát tágan értelmezi, beleértve abba minden olyan birtoklási helyzetet, amely birtokvédelemmel van ellátva, ld. a 15. jegyzetet fentebb.

[xxi] Ezen szimplifikáció didaktikai célszerűségét Siklósi: id. m. 654. o. 1111. j. is elismeri.

[xxii] Marton: id. m. 319. sk. margószámok.

[xxiii] Hasonlóképpen csupán történeti jelentőséggel bír a tulajdoni szerzésmódok ius civile és ius gentium (ill. ius naturale) szerinti modusokra való felosztása, amely gyakorlati jelentőséggel nem rendelkezik, ld. ekként Benedek: id. m. 39; Benedek Ferenc — Pókecz Kovács Attila: Római magánjog, 4. átdolg. kiad., Budapest—Pécs 2016, 184.

[xxiv] Leibniz munkásságára nézve ld. összefoglalóan a hazai szakirodalomból Hamza Gábor: Az európai magánjog fejlődése, Budapest 2002, 35.

[xxv] Analógiaként utalunk arra, hogy a quasi-délits fogalma, amelynél az origót képező római jogi fogalom (obligationes quasi ex delicto) jelentése nem határozható meg teljes bizonyossággal, a francia Code civilbe abban a ius communében kialakult, ‘gondatlan károkozás’ jelentésben került be, amely jelentéssel a római jogban ez a fogalom valószínűleg nem, ill. csak a bizánci jogban rendelkezett. Helmut Coing és Christian von Bar a ‘más deliktumáért való felelősség’ értelemben igyekeztek a Quasidelikt fogalmát hasznosítani, de a francia törvényhozó 2016-ban a sokat vitatott fogalomnak a Code civilből való törlése mellett döntött. Vö. Földi András: A másért való felelősség a római jogban, jogelméleti és összehasonlító polgári jogi kitekintéssel, Budapest 2004, 228, 333. sk.

_____________________________________________

Az írás a szerzők véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum