jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Észrevételek a civilis possessio fogalmához a római jogban

2022. április 11. 8:30
Földi András
Hamza Gábor
professor emeritus, MTA doktor, ELTE ÁJK; professor emeritus, akadémikus, ELTE ÁJK

A civilis possessio fogalmát a hazai római jogi tankönyvek egy része, így pl. a Brósz—Pólay-tankönyv és az azt követő tankönyvek,[i] valamint Benedek Ferenc tankönyve[ii] egy régebbi, a ius commune-ben ismert nézetnek[iii] megfelelően definiálja, értve e fogalom alatt minden olyan birtoklási helyzetet, amely joghatással jár, beleértve tehát pl. a tolvaj és a rabló birtoklását is. Benedek Ferenc kifejezetten utal arra, hogy a civilis possessio causáját, tényalapját önhatalmú jogellenes aktusok, pl. a lopás is képezhették.[iv] Ezért a tolvaj is civilis possessornak minősül, nála a causa possessionist az animus domini,[v] ill. az animus rem sibi habendi[vi]fennállásával összefüggésben a tulajdonjog látszata képezi.[vii]

Sok jel utal arra, hogy a klasszikus római jogtudósok a civilis possessio fogalmát szűkebben értelmezték, nevezetesen csak a iusta causa usucapionis,[viii] valamint emellett esetleg még a bona fides fennállása esetén beszéltek civilis possessióról.[ix] Savigny óta[x] a civilis possessio fogalmának ez a szűk értelmezése tekinthető az uralkodó szakirodalmi nézetnek.[xi]

Mindazonáltal számos tudományos és didaktikai megfontolás szól amellett, hogy az I. éves hallgatók számára a civilis possessio tágabb értelmezése kerüljön előadásra.

A római jogtudósok birtoktani terminológiája — hasonlóan pl. az érvénytelenség terminológiájához[xii] — még a iustinianusi jogban sem kristályosodott ki a modern tudományos fogalomalkotás színvonalán. A civilis possessio és a naturalis possessio a forrásokban időnként szembeállításra került, de jelentésük világos meghatározása nélkül.[xiii] E fogalompár forrásbeli jelentkezésének további fogyatékossága, hogy amennyiben a Savigny-féle interpretáció helytálló (ezt valószínűnek tartjuk), akkor az említett fogalompár a possessio alapvetően fontos eseteit, így különösen a rosszhiszemű birtokos, valamint a záloghitelező és három „társa”[xiv] birtoklását nem öleli fel.

Egyes tankönyvek ill. kézikönyvek a „possessio ad interdicta” fogalmának segítségével igyekeznek ezt a problémát áthidalni. Ekként megkülönböztetik (1) a civilis possessiót mint a iusta causa usucapionison (és esetleg a bona fidesen) alapuló birtokot, (2) a „possessio ad interdicta”-t, amely egyes szerzőknél minden, birtokvédelemmel ellátott birtoklási helyzetet felölel,[xv] másoknál azonban csak a (szűk értelemben vett) civilis possessiónak nem minősülő, de birtokvédelemmel ellátott birtokot jelenti,[xvi] továbbá (3) a naturalis possessiót mint joghatással nem járó birtokot.

A forrásoknak azonban ez a hármas felosztás sem felel meg. A civilis possessio forrásbeli jelentése — pláne a különböző korszakokra lebontva — eleve nem is tisztázható teljes biztonsággal: így pl. Mario Talamanca olasz romanista szerint a késő klasszikus jogtudósok már valószínűleg elejtették a civilis possessio fogalmánál a bona fides követelményét.[xvii] Ezen túlmenően a „possessio ad interdicta” kifejezés egyrészt nem forrásszerű, másrészt használatos egy olyan szűkebb értelme is, amely csak a jogszerű, birtokvédelemmel ellátott, de elbirtokláshoz nem vezető birtoklási helyzeteket jelenti („possessio ad reliquas omnes causas”, ld. Iav. D. 41, 3, 16).[xviii]

A nagy olasz romanista és papirológus, Vincenzo Arangio-Ruiz csodálkozását fejezte ki afölött, hogyan tudott a klasszikus római jogtudomány possessio civilis/naturalis fogalompárja tartósan fennmaradni, hiszen ez a fogalompár az igazi birtokot („possesso vero e proprio”) — amely nem vezet tulajdonszerzéshez, de el van látva birtokvédelemmel — nem fedi le. Ehhez képest a római jogtudósok az „igazi birtokra” nem alakítottak ki speciális terminus technicust, erre a jelenségre egész egyszerűen a jelző nélküli possessio szóval utaltak.[xix]

A fent említett hármas felosztás nemcsak forrásszerűtlen (a „possessio ad interdicta” tekintetében), de egyszersmind — nézetünk szerint — didaktikailag szükségtelen komplikációt (adott esetben pedig még szükségtelen ismétlődést is[xx]) okoz a birtok római jogi fogalmának kifejtése során. A más vonatkozásban (a civilis possessio tekintetében) kétségtelenül magasabb szintű forrásszerűségre törekvő trichotómia további hátránya, hogy a civilis possessio fogalmát gyakorlatilag azonosítja a civiljogi tulajdonos és a bonitár tulajdonos fogalmával, holott az I. éves hallgatók oktatása során legmagasabb szintű prioritást képez a birtok és a tulajdonjog világos és egyértelmű elhatárolása.

Ezen aggályok fényében fokozott mértékben indokolható a szűk értelemben vett civilis possessio és a „possessio ad interdicta” fogalmának didaktikai célból történő összevonása.[xxi] Jóllehet Marton Géza is az uralkodó szakirodalmi nézetnek megfelelően, tehát szűk értelemben definiálta a civilis possessio fogalmát, gyakorlatilag Marton is összevonta a szűk értelemben vett civilis possessio és a „possessio ad interdicta” fogalmát, amennyiben a részletesebb kifejtés során a civilis possessio fogalmát mellőzve egyszerűen a birtok és a bírlalat címszavak alatt tételezte az egyes birtoklási helyzeteket.[xxii]

A civilis possessio kifejezés didaktikai célból való használata mellett szól annak az analóg esetnek a megfontolása is, hogy a rómaiaknál a civilis/naturalis obligatio fogalompár sem fedi le az összes kötelmet, nevezetesen nem öleli fel a rendkívül nagy jelentőséggel bíró praetori jogi obligatiókat. Ezért védhetőnek tartjuk azt az — egyes római jogi tankönyvekben ismert — megoldást, amely a civilis obligatio tágabb, ‘peresíthető kötelem’ jelentésű fogalmát állítja szembe a naturalis obligatióval.

A fenti nehézségek miatt számos tankönyv (pl. Sohm, Pugliese, Vécsey, Szentmiklósi) teljes mértékben mellőzi a civilis possessio kifejezés használatát. A probléma megoldása természetesen ez is lehet. A civilis possessio történetileg kialakult fogalmának — annak klasszikus római jogi formájában — mind a dogmatikai, mind a didaktikai értéke csekély.[xxiii] Arangio-Ruiz fentebb idézett kritikai észrevételét kiegészíthetjük annak a római jog terminológiáját és dogmatikáját terhelő logikai deficitnek az említésével, amelyet a XVII. században Leibniz a mos geometricus alkalmazásával javasolt orvosolni.[xxiv] Leibniz szellemében didaktikai szempontból — mind a rekonstruált jelentésben történő használathoz, mind a teljes törléshez képest — szerencsésebbnek tartjuk, ha a dogmatikai szempontok szerint célszerűen korrigált (kibővített) jelentéssel használva megőrizzük ezt a klasszikus római jogi fogalmat a jövő jogászai számára.[xxv]

_____________________________________________

[i] Brósz Róbert — Pólay Elemér: Római jog, 3. jav. kiadás, Budapest 1984, 548. margószám. Ld. hasonlóan Földi András — Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, 25. átdolg. és bőv. kiadás, 965. margószám.

[ii] Benedek Ferenc: Római magánjog. Dologi és kötelmi jog, Pécs 1993, 19.

[iii] Ld. összefoglalóan Friedrich Carl von Savigny: Das Recht des Besitzes, 7. Aufl., Wien 1865, 158; Schwarz Gusztáv: Új irányok a magánjogban, Budapest 1911, 387, 421, 457. o. 1. j.

[iv] Benedek: id. h. Ld. hasonlóan már Schwarz Gusztáv: Az animus domini bírálata, Magyar Igazságügy 23 (1885), 349. sk., 355. skk. Vö. Pólay Elemér: Jhering birtoktana és a magyar jogi romanisztika, Acta Jur. et Pol. Szeged, XVI/3 (1969), 19.

[v] A glosszátoroknál (pl. Placentinus) már előforduló animus domini előzménye a bizánci jogban kialakult psyché despozontos fogalma, ld. a hazai szakirodalomból Pólay: id. m. 11, 26. sk.; Éles Gyula: A birtok fogalma a pandektisztikában, [PJPTE] Dolgozatok az állam és jogtudományok köréből 14 (1983), 95, 100.

[vi] Az animus rem sibi habendi fogalmát Obertus Giphanius német jogtudós alkotta meg a XVI. században, ld. Éles: id. m. 101. skk.; Pókecz Kovács Attila: Jogtörténeti adalékok hatályos birtokvédelmünk kialakulásához, Jura 2017/1, 118.

[vii] Vö. Földi—Hamza: id. m. 1007. margószám. A causa ehhez képest lehet valóságos jogalap, putatív jogcím (adott esetekben egy jóhiszemű birtokosnál), de a rosszhiszemű birtokosnál a puszta látszat alapítja meg a causa possessionist, amely látszatot a rosszhiszemű birtokos saját magatartásával maga idéz elő.

[viii] Max Kaser: Das römische Privatrecht, I [2. Aufl.], München 1971, 386. Kaser a bona fidest nem említi kritériumként, amely helyett csak az „Eigenbesitzwille”-re utal. Ld. hasonlóan Max Kaser — Rolf Knütel — Sebastian Lohsse: Römisches Privatrecht, 21. Aufl., München 2017, 122.

[ix] Ld. ekként Vincenzo Arangio-Ruiz: Istituzioni di diritto romano, 14a ed., Napoli 1960, 276; Mario Talamanca: Istituzioni di diritto romano, Milano 1990, 488, megjegyezve, hogy a bona fides, legalábbis kezdetben, szintén kritérium volt. Paul Jörs — Wolfgang Kunkel — Leopold Wenger: Römisches Privatrecht, 3. Aufl., Berlin 1949, 111. o. 4. j. nem említi ugyan külön a bona fidest, de minthogy tulajdonszerzésre alkalmas kauzális birtokról beszél, a bona fides kritériuma ebbe a meghatározásba feltétlenül beleérthető. A hazai tankönyvirodalomban mindkét kritériumot említi Bessenyő András: Római magánjog, 4. kiadás, Budapest—Pécs 2010, 230; Siklósi Iván: Római magánjog, I, Budapest 2021, I, 656. sk.

[x] Savigny: id. m. 72, 82. Savigny a civilis possessiót az „Usucapionsbesitz”-cel azonosítja. Savigny birtoktanához ld. összefoglalóan a hazai szakirodalomból Pólay Elemér: A pandektisztika és hatása a magyar magánjog tudományára, Szeged 1976, 43.

[xi] Ezt a szűk értelemben vett civilis possessiót Bessenyő: id. h „tulajdonbirtok”-nak nevezi, ami annyiban kifogásolható, hogy Marton Géza a ma is mértékadónak tekinthető tankönyvében a német „Eigenbesitz” szakkifejezést adta vissza a „tulajdonbirtok” ekvivalenssel, ld. Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve. Institúciók, 5. kiadás, Debrecen 1943 [= Budapest 1957], 319. margószám. Helyeseljük ugyanakkor az Eigenbesitz „saját birtok”-ként való magyarítását Siklósi: id. m. 664 részéről.

[xii] Ld. Földi András: Érvényesség és hatályosság a végrendeleteknél, Közjegyzők Közlönye 45/7-8 (1998), 2. skk.; Siklósi Iván: A nemlétező, érvénytelen és hatálytalan jogügyletek elméleti és dogmatikai kérdései a római jogban és a modern jogokban, Budapest 2014.

[xiii] A „possessio civilis” terminusnak mindössze egyetlen előfordulása ismert a forrásokban, nevezetesen a D. 41, 5, 2, 1-ben, ahol Iulianus arra mutat rá, hogy annál a szabálynál, miszerint senki sem változtathatja meg önkényesen birtoklásának jogalapját (causa possessionis), birtokláson mind a possessio civilis, mind a possessio naturalis értendő. A többi forrásbeli előfordulásoknál a civiliter possidere ill. a iure civili possidere kifejezésekkel találkozhatunk.

[xiv] Az örökhaszonbérlő (emphyteuta), a vitás dolog letéteményese (sequester) és a szívességi használó (precarista).

[xv] Ld. pl. Kaser—Knütel—Lohsse: id. m. 122. skk.

[xvi] Ld. pl. Siklósi: id. m. 660, 678. skk.

[xvii] Talamanca: id. h.

[xviii] Ld. ekként Brósz—Pólay: id. m. 555. margószám; hasonlóan Földi—Hamza: id. m. 976. margószám.

[xix] Arangio-Ruiz: id. h.

[xx] Így pl. Kasernél, aki a „possessio ad interdicta” fogalmát tágan értelmezi, beleértve abba minden olyan birtoklási helyzetet, amely birtokvédelemmel van ellátva, ld. a 15. jegyzetet fentebb.

[xxi] Ezen szimplifikáció didaktikai célszerűségét Siklósi: id. m. 654. o. 1111. j. is elismeri.

[xxii] Marton: id. m. 319. sk. margószámok.

[xxiii] Hasonlóképpen csupán történeti jelentőséggel bír a tulajdoni szerzésmódok ius civile és ius gentium (ill. ius naturale) szerinti modusokra való felosztása, amely gyakorlati jelentőséggel nem rendelkezik, ld. ekként Benedek: id. m. 39; Benedek Ferenc — Pókecz Kovács Attila: Római magánjog, 4. átdolg. kiad., Budapest—Pécs 2016, 184.

[xxiv] Leibniz munkásságára nézve ld. összefoglalóan a hazai szakirodalomból Hamza Gábor: Az európai magánjog fejlődése, Budapest 2002, 35.

[xxv] Analógiaként utalunk arra, hogy a quasi-délits fogalma, amelynél az origót képező római jogi fogalom (obligationes quasi ex delicto) jelentése nem határozható meg teljes bizonyossággal, a francia Code civilbe abban a ius communében kialakult, ‘gondatlan károkozás’ jelentésben került be, amely jelentéssel a római jogban ez a fogalom valószínűleg nem, ill. csak a bizánci jogban rendelkezett. Helmut Coing és Christian von Bar a ‘más deliktumáért való felelősség’ értelemben igyekeztek a Quasidelikt fogalmát hasznosítani, de a francia törvényhozó 2016-ban a sokat vitatott fogalomnak a Code civilből való törlése mellett döntött. Vö. Földi András: A másért való felelősség a római jogban, jogelméleti és összehasonlító polgári jogi kitekintéssel, Budapest 2004, 228, 333. sk.

_____________________________________________

Az írás a szerzők véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság btk trump nafta közigazgatás wto tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika ecthr európai integráció civil törvény compliance devizakölcsön alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés surrogacy európai parlamenti választások fogyatékosok jogai ebh államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország népszavazás german constitutional court végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu common commercial policy omt értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó

Archívum