Témafelvetés

Új év, új hullám, konstans dilemmák. Még élénken élnek bennem egyik hallgatótársam szavai 2020. márciusából:” Higgy nekem, két hét múlva pontosan úgy megy minden tovább, mint régen!” Nos, mondhatjuk, hogy ez nem volt egy sikeres jóslat, de Nostradamus mester sem bizonyult tévedhetetlennek, így menthetőnek tartom naiv optimizmusunkat. Azóta nyilvánvaló, hogy lassan két év leforgása sem volt elegendő a normalitáshoz való visszatéréshez. A világjárványra adott kormányzati válaszok az állampolgárok alapjoggyakorlását érintették, olykor nehezebbé, problematikussá téve, olykor szinte teljesen ellehetetlenítve azt. Itt nem csupán egy-egy alapjogunkról van szó, vagy egy alapjogunk néhány részjogosítványáról, hanem sokszor egyidejűleg szinte az összesről.

Jobb híján kénytelenek vagyunk a vírussal együtt élni. A mindennapjainknak pedig szerves részét képezik a jogi és politikai folyamatok, és mivel a jog által szabályozott politikai hatalom sem időben, sem tartalmilag nem korlátlan, ezért demokratikus társadalmakban törvényben előre meghatározott időközönként választásokat tartanak. A voksolással a nép felhatalmaz egyéneket közjogi pozíciók betöltésére. „A népnek van szuverenitása, mivel minden állami hatalom forrása a választójoggal rendelkező népesség.” Ezen meghatározott időtartamok ciklikussága pedig szükségszerűen megalapozza azt, hogy egyes választásokat a (tomboló) koronavírus világjárvány ideje alatt kell megtartani. Vagy éppenséggel nem kell, pontosabban nem lehet megtartani és emiatt el kell halasztani azokat, hiszen túl magas a járványügyi kockázat. Összetett érvrendszerrel, logikusan és koherensen lehet kiállni egy ilyen álláspont mellett, de a mérleg másik nyelvét szimbolizálva költői kérdésként megfontolandó az, hogy mégis mi a garancia arra, hogy az újonnan kitűzött időpont már egy járványügyi szempontból biztonságos választást garantál? Feltehetően semmi. Amennyiben az a döntés születik, hogy a járványügyi kockázat már nem kiemelkedően magas, a választás valamilyen óvintézkedések betartása mellett ugyan, de megtartásra kerül. Így volt ez a 2020-as lengyel elnökválasztás esetében is, noha való igaz, nem az eredetileg tervezett időpontban.

A téma önmagában, saját környezetében elemezve is releváns, de mindenképp érdemes rátérni legalább egy gondolat erejéig a Visegrádi Együttműködés egy másik államára, Magyarországra. Hazánkban 2022. április 3-án országgyűlési választásokat tartanak, minden bizonnyal továbbra is járványhelyzetben. A lentebb részletezendő lengyel elnökválasztás erre tekintettel egyrészről intő, az elhalasztott időpontban megtartott választáson alkalmazott óvintézkedések tekintetében pedig követendő példaként szolgálhat. Úgy gondolom az mindenképpen szükséges, hogy a fennálló jogi környezet a valóságot tükrözze és ez által valóban képes is legyen azt szabályozni. A lengyel jogi környezet, elsősorban a választási törvény azonban nem előrelátható módon, a választások előtt, hanem a választási folyamat közben változott dinamikusan. Mindez akkora jogbizonytalanságot okozott, hogy még a választásra eredetileg kitűzött napon sem volt bizonyos egyes választópolgárok számára, hogy leadhatják-e szavazatukat vagy sem. Ennek ténye és ezzel együtt a folyamat egésze hazai és nemzetközi kritikát is vont maga után. Elmondható, hogy a lengyel jogalkotás gyorsabban és egyszerűbben dönthetett volna, ha katasztrófaállapotot vezetnek be. Hazánkban jelenleg is hatályban van a veszélyhelyzetet kihirdető kormányrendelet, és az országgyűlési választások idején is irányadó lesz. Az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdése alapján „a Kormány veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.” Ez magában hordozza annak a veszélyét, hogy a Kormány egyes jogszabályokkal inadekvát módon befolyásolja a választási procedúrát, ami végső soron a lengyel történésekhez hasonló eredményre vezethet.

Cikkemben bemutatom a 2020-as lengyel elnökválasztás jogi hátterét és a választás folyamatát a COVID-19 világjárvány tükrében. Reflektálok az ezzel kapcsolatos jogi vitákra és rávilágítok mindarra a változásra, melyet a vírus jelenléte idézett elő, különös tekintettel arra is, hogy kevesebb mint két hónapon belül törvényhozási választásokra kerül sor hazánkban is.

Alkotmányos alapok

Lengyelország egy félprezidenciális rendszerű parlamentáris köztársaság. A törvényhozás két házból áll, melynek alsóháza a Szejm, felsőháza a Szenátus. Ebben a rendszerben a kormányfő és az elnök két, egymástól különálló választáson nyerik el felhatalmazásukat. Az elnököt 5 évre választják és legfeljebb egy alkalommal újraválasztható. A választás kétfordulós, de csupán abban az esetben, ha az első forduló során egyik jelölt sem szerzi meg a leadott szavazatok abszolút többségét. A 2020-as választást megelőzően 2015 májusában tartottak utoljára elnökválasztást Lengyelországban, melyen Andrzej Duda legyőzte akkori ellenfelét, Bronisław Komorowskit. Az alkotmány 2. cikke úgy fogalmaz, hogy az elnököt 5 évre választják és a következő elnökválasztást nem kevesebb mint 100 és nem több, mint 75 nappal a hivatalban lévő államfő mandátumának lejárta előtt kell megtartani. A választást a Szejm (a törvényhozás alsóháza) marshallja (elnöke) tűzi ki.

Kitűzés és jogi – politikai kötélhúzás

A marshall ezzel összhangban 2020. február 5-én bejelentette, hogy az elnökválasztást május 10-én fogják megtartani. Lengyelországban az első igazoltan koronavírusos betegeket 2020. márciusának elején azonosították, és március közepén be is vezették a más országokban is megszokott széleskörű korlátozásokat, melyekkel a járvány terjedésének megfékezését kívánták elérni. A korlátozások többek között kezdetben megtiltották a nem elengedhetetlen okból történő helyváltoztatást, a közösségi terek használatát és a csoportos gyülekezést, ideértve a politikai gyűlések tartását is.

Ez több politikai szereplő szerint sem alapozta meg azt, hogy két hónap múlva tisztességes körülmények között választásokat lehessen tartani, így hamar felmerült a választások elhalasztásának igénye. Egy ilyen gondolat nem csupán a politikai haszonszerzés miatt lehet releváns, hanem valós aggodalomként merülhet fel az is, hogy egy olyan alapjog, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága tud-e kellő mértékben érvényesülni az online térbe szorult nyilvánosságban, sikerül-e kialakítani a megfelelő terepeket a közügyekkel kapcsolatos vélemények ütköztetésére. További kérdés az is, hogy különösen a korlátozott digitális kompetenciákkal rendelkező választópolgárok mennyire szorulnak ki a közügyekről zajló diskurzusból a technológia térnyerése következtében.

Ezen kívül a kampányidőszak idején hatályban lévő szigorú korlátozások felvetik azt a dilemmát is, hogy vajon képesek lehetünk-e megfontolt, ismeretalapú döntést hozni egy olyan időszakban, amikor szinte minimális a személyes politikai publicitás, kampányesemények, gyűlések és ajtón kopogtató aktivisták hiányában. A politikatudomány ismeri az inkumbens-előny fogalmát, mely „a hivatalát betöltő politikus versenyelőnye, azaz, hogy olyan forrásokhoz, lehetőségekhez és eszközökhöz fér hozzá, melyekhez a kihívói nem tudnak.” Feltehetjük, hogy egy karanténnal és lezárással sújtott ingerszegény politikai környezet még inkább a hivatalban lévő jelöltnek fog kedvezni, mert ellenfelei még azt a lehetőséget sem kapják meg, hogy az választókkal fizikai jelenléten alapuló kommunikációt folytatva növeljék ismertségüket, népszerűségüket. Egy másik ok, amit a választások elhalasztását támogatók felhozhattak az maga a járványügyi helyzet súlyossága volt. Kézenfekvő, de gondoljunk csak bele, a választások lebonyolítását olyan módon kell megoldani, hogy csak a lehető legkisebb egészségügyi kockázatot vállalja annak szervezője. Ha ez sikertelen, akkor egyrészt radikálisan növekedni fog az ország átfertőzöttsége és ezzel még nagyobb teher hárul az egészségügyre, másrészt a választók zöme ezt érzékelve inkább otthon fog maradni, mivel nem kívánja a saját- és mások életét, egészségét kockáztatni. Egy ebben az időszakban készült közvéleménykutatás szerint csupán a választók ötöde kívánt volna részt venni ilyen körülmények között az elnökválasztáson. Ez egy kiemelkedően alacsony szám és súlyosan legitimitáshiányos választást eredményezett volna. Ezen érvek mentén több megoldás is felmerült, a két egymással vitatkozó fél egyike minden áron meg kívánta tartani a választást, míg a másik bojkottal fenyegetett.

Változó világ, változó törvény

Először tekintsük át a választás eredeti, május 10-i dátumon történő megtartásának lehetőségeit. A Szejmben többséggel rendelkező koalíció törvényekkel kívánta biztosítani a választások megtarthatóságát. A választási eljárás folyamatát módosító törvény lényege az volt, hogy a procedúrában meg kívánták kerülni a Lengyel Nemzeti Választási Bizottságot (továbbiakban: NVB) és a személyes szavazás helyett a választók levélben szavazhattak volna, azonban a névjegyzéki regisztrációt nem az NVB, hanem a posta végezte volna. A szavazólapok nyomtatásáért nem egy ezzel foglalkozó, intézményes kerettel és tapasztalattal rendelkező szerv, az NVB, hanem egy miniszter felelt a módosítás alapján. A törvény szinte azonnal viták kereszttüzébe került, a bírálói szerint ezekkel a megoldásokkal megszűnt volna a választások általánossága, hiszen nem állt rendelkezésre kellő idő, hogy szavazói adatbázist állítsanak össze. A módosítás miatt a külföldre telepedettek nem szavazhattak volna, és a választás titkossága is súlyosan sérülhetett volna, hiszen névvel, címmel, lényegében küldeményként kellett volna feladni a szavazólapot. A javaslatot a Szejm április 6-án elfogadta, azonban az ellenzéki többségű Szenátusnak 30 nap mérlegelési ideje volt, amelyet maradéktalanul ki is használt. A Szenátus célja az volt, hogy ellehetetlenítsék a levélszavazást, ez tulajdonképpen sikeresnek bizonyult. A törvényjavaslat nem is kapta meg az elfogadásához szükséges többséget a Szenátusban, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért a Szejm többségi támogatásában bízó kormányzat már a szenátusi zárószavazás előtt (!) hozzáfogott a levélszavazás megszervezéséhez. A választást végül mégsem így bonyolították le, mivel az elmérgesedő politikai helyzet konszolidációja érdekében megállapodás született a választás elhalasztásáról. A kompromisszum lényege az volt, hogy de iure megtartják a választásokat május 10-én, a szavazatok leadására azonban a valóságban csak egy későbbi időpontban kerül sor.

A választási törvény módosítása a választási folyamat kellős közepén mindenképpen kérdéseket vet fel. Problematikus mind a választók, mind a jelöltek szempontjából az, hogy a választás megtartásának időpontjában már egy másik, lényeges tartalmi elemeiben megváltozott törvény alapján kell a választási eljárást lebonyolítani, mint azt a választás kiírásának pillanatában kellett volna. Hiszen maguk a jelöltek is a korábbi jogszabályok feltételrendszerének tudatában kívántak részt venni a választáson, ahogyan a választók sem feltétlenül képesek a változást nyomon követni, ha az valóban szinte csak napokkal a választások előtt következik be. Így sérülhet a jogbiztonság, mivel a választás kiírásának pillanatában nem volt előrelátható, hogy a jog által előírt szabályrendszer annak alapjaiban fog megváltozni. A késői szabályváltoztatás a normák kiszámítható működésének követelménye szempontjából is kérdéses, hiszen ennek az információnak csekély idő alatt többtízmillió emberhez kellett volna eljutnia.

Közérdek kontra politikai játszmák

A politikai elemzések kiemelik, hogy a kormányzó pártoknak politikai érdeke fűződött volna a választások eredeti időpontjában történő megtartásához. A politikatudomány és a nemzetközi tanulmányok szakértői is gyakran használják a „rally round the flag effect” kifejezést. Ennek lényege, hogy nemzetközi krízishelyzetben vagy egy háború kitörése esetén az ország kormányának és politikai vezetőinek támogatottsága egy rövidebb időintervallumra kiemelkedően megnövekszik. Erre kiváló példa a korábbi amerikai elnök, George W. Bush esete, a 2001-es terrortámadást követő időszakban az elfogadottsága 51%-ról a krízishelyzetben felugrott 86%-ra, míg ez a számadat egy évvel később már csak 68% volt. Bár az effektus általában külpolitikai válságok kontextusában alkalmazható, jelen esetben is helytálló lehet, hisz a nemzetközi elemet a világjárvány hozza a képletbe. Ennek hatása Lengyelországban is tapasztalható volt. Egy 2019 decemberben végzett Social Changes kutatás csupán 37%-ra mérte a hivatalban lévő elnök támogatottságát, 2020. március végi mintavétellel ugyanezen kutatóközpont mérése szerint már a szavazatok 55%-ára számíthatott volna Andrzej Duda. Ilyen elsöprő eredménnyel második forduló megtartására sem lett volna szükség. Noha az elnök a függetlenség látszatát kelti azzal, hogy hivatalosan egyik párthoz sem tartozik, 2015 előtt a mostani lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság meghatározó tagja volt. Elnökké választása után a tradíciót követve kilépett a pártból, amely a mai napig is teljes mellszélességgel támogatja őt. A Jog és Igazságosságnak elemi érdeke egy, a saját ideológiai vonzáskörzetéhez tartozó elnök, ugyanis annak ellenére, hogy az elnök feladatai részben csak ceremoniálisak, szerepe a félprezidenciális jellegből következően jóval erősebb, mint Magyarországon: vétójoga van a törvényhozás aktusai felett, amit a Szejm csak 3/5-ös többséggel írhat felül, mellyel a kormányzó erők nem rendelkeznek, így programjuk számos elemének megvalósítása is veszélybe kerülhetett volna.

Azonban nem csupán a választási bizottság és az ellenzék köreiben, hanem a kormányon belül is megfogalmazódott az a gondolat, hogy a választást ne tartsák meg ilyen súlyos vírushelyzetben. Jarosław Gowin, az egyik kisebb kormánypárt vezetője március óta ellenezte a választás megtartását, és előállt egy ötlettel a folyamat megakadályozására. A javaslata az volt, hogy módosítsák az alkotmányt úgy, hogy még két évig hivatalban maradhasson az elnök, viszont ne lehessen újraválasztani. A javaslat nem talált olyan mértékű támogatottságra, amellyel alkotmányozni lehetne, így ezt elvetették, azonban Gowin és Jarosław Kaczyński között megállapodás született, hogy a választás nem kerül megtartásra május 10-én.

A választás elhalasztásának egy nagyon egyszerű módja is lehetett volna, melyre az ombudsman levelében hívta fel az választási bizottság és a miniszterelnök figyelmét. A lengyel alkotmány ugyanis négy különleges jogrendi állapotot intézményesít, ezek egyike a katasztrófaállapot, a természeti katasztrófákról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy azok „emberek életét és egészségét veszélyeztetik”. A törvényi definíció alapján fennállt volna a lehetőség ennek elrendelésére. A katasztrófaállapotot maximum 90 napig lehet elrendelni, mely egyszer, 60 napig meghosszabbítható. A katasztrófaállapot megszűnését követő 90 napig nem tarthatók választások, így ez a jogi megoldás biztosíthatta volna a választás elhalasztását. A kormánypártoknak azonban nem volt érdekük a járványhelyzetnél komolyabb intézkedéseket hozni, mivel a társadalom széles rétegei az ilyen lépéseket nem támogatták, ezzel tehát csökkent volna a kormánypárti jelölt támogatottsága is.

Zárt szavazókörök és a halasztott választás szabályrendszere

A jogi/politikai gordiuszi csomó átvágását a választás napjának eljövetele jelentette, a választási bizottság jelentése alapján nem voltak meg a feltételei annak, hogy a választók leadhassák szavazataikat, a szavazóhelyiségek lényegében ki sem nyitottak, így választás aznap nem zajlott le. Ezt követően a Szejm marshallja új választási időpontot tűzött ki, az első fordulót június 28-ára, a lehetséges második forduló dátumát pedig július 12-ére. Ezzel kapcsolatban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (továbbiakban: EBESZ) mutat rá arra, hogy az alkotmányban meghatározottól eltérő dátum meghatározása ellentétes az 1990-es Koppenhágai Dokumentum 5.3 pontjával, mely a joggal és alkotmánnyal összhangban megvalósított cselekvéseket ír elő követendő szabályként, a járványhelyzet azonban mindent összevéve - különösen a közvetlen előzmények ismeretében - erős igazolásul szolgált egy ilyen döntés meghozatalához.

A választások lebonyolítására június 2-án új szabályokat alkottak, melyek eltértek a májusi, levélszavazást főszabályként intézményesítő korábbi jogszabálytól. A főszabály újból a személyes szavazás lett, azonban aki igényelte, szavazhatott levélben is és ezt a lehetőséget a külföldön élő választásra jogosult lengyel állampolgárok is megkapták. Szintén garanciális változást hozott az, hogy a választási bizottság visszakapta vezető szerepét a lebonyolítás folyamatában, olyannyira, hogy egyes járvány sújtotta közigazgatási egységekben maga az Bizottság rendelhette el a kötelező levélszavazást. Az EBESZ-megfigyelők kritikai álláspontja a törvénnyel kapcsolatban az volt, hogy gyorsított eljárásban hozták, kevesebb, mint egy hónappal a meghirdetett választási időpont előtt, mindezt széleskörű közéleti vita lehetősége nélkül, mely aláássa a választási törvény stabilitását és tisztaságát. „A választási jogszabályok bármely módosítását - beleértve a vészhelyzetekben is- a választásokat megelőző lehető legkorábban kell megfogalmazni és elfogadni, egy nyílt eljárás eredményeként, amely lehetővé teszi elegendő idő biztosítását az érdemi nyilvános vitára és a jogbiztonság elvének biztosítására.” Ugyanakkor ismét érdemes leszögezni, hogy a 2020. tavaszi, már-már a politikai káosz felé mutató folyamatokhoz viszonyítva a nyári fejlemények mindenképpen kedvező kibontakozásként értékelhetőek.

A májusi, végül elhalasztott választásra már korábban nyilvántartásba vett jelölteknek nem kellett újból regisztrálniuk, de bárki más számára újból megnyílt a lehetőség, hogy 100.000 ajánlás leadásával elnökjelöltté válhasson. Ez egy vissza nem térő sansz volt a legnagyobb ellenzéki pártnak, a Polgári Platformnak arra, hogy lecserélje jelöltjét, Małgorzata Kidawa-Błońska-t, aki a közvéleménykutatásokon esélytelennek mutatkozott Duda ellen. Kidawa-Błońska-t a nála jóval népszerűbb varsói polgármester, Rafał Trzaskowski váltotta. Eközben a Legfelsőbb Bíróság egy másik jelöltet, Waldemar Witkowski-t is nyilvántartásba vette. Így lényegében a koronavírus megjelenése miatt nem csupán a választási törvény módosult, de a „választék” is nagyobb lett, azáltal, hogy új jelöltek is nyilvántartásba vehetők voltak. Az valóban felettébb érdekesnek tűnhet, hogy olyan jelöltek is részt vehettek a júniusi választáson, akik a májusi időpontig nem teljesítették annak feltételeit, ez mégis teljesen szabályszerű volt. Jogszerűsége azért nem okoz dilemmát, mivel 2020. május 10-e kapcsán nem egy megtartott, de mégis érvénytelen választásról beszélünk, ugyanis ebben az esetben csak az eredeti nevek szerepelhettek volna a szavazólapon. Ahogy az választási bizottság is kommunikálta azt, a választás nem tud érvénytelen lenni, ha le sem zajlik. Igazságtalan lenne, ha a már nyilvántartásba vett jelölteknek újból össze kellene gyűjteni az aláírásokat, de az is igazságtalan és jogellenes lenne, ha az új, a feltételeket mindenben teljesítő jelöltek indulása elé akadályt állítanak.

Érvényes és eredményes

Végül a választás mindkét fordulóját meg kellett tartani, miután az első fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több, mint felét. Ez rámutat arra a jelenségre, hogy az elhalasztott időpontban megtartott választások nem feltétlenül ugyanazokat az erőviszonyokat fogják tükrözni, melyek a korábbi időszakban fennálltak. A hivatalban lévő elnök a közvéleménykutatások szerint májusban még csak második fordulós küzdelemre sem szorult volna. A levélszavazatok végül meg sem közelítették a személyesen leadott voksok számát, az első fordulóban 19.425.459-en vettek részt, melyből a levélszavazatok száma 193.580 db volt, összesen kevesebb, mint 1%-ot elérve, míg a második forduló 20.458.911 választója közül 223.849 élt választójogával levélben, tehát a levélszavazatok aránya itt sem érte el az 1%-ot. Ezzel kapcsolatban az EBESZ jelentése megjegyzi, hogy a második fordulóra a regisztrációs ablak nagyon rövid volt, így feltehetőleg kevesebben éltek ezzel a lehetőséggel, mint amekkora igény erre valóban lett volna.

Vasil Vashchanka mutatja be munkájában mindazokat az óvintézkedéseket, melyeket a Kormány és az választási bizottság eszközölt a vírusveszély csökkentése érdekében a szavazóhelyiségekben. Többek között a választási bizottság tagjai eldobható kesztyűket, maszkokat, arcpajzsokat és kézfertőtlenítőt kaptak, a szavazóhelyiségekben ügyelni kellett a távolságtartás szabályainak betartására mind a szavazatszámláló bizottság tagjainak, mind a választóknak, gyakori szellőztetés volt szükséges és az asztalokat nem lehetett ruhaanyaggal letakarni.

A második forduló nyertese Andrzej Duda lett, 10.440.648 szavazattal, a leadott voksok 51%-val. Az eredmény egy nagyon polarizált politikai közösség képét tükrözi, azonban a lengyel belpolitika törésvonalainak mélyebb elemzése nem tartozik írásom céljai közé.

Publicitás és egyenlő feltételek hiánya

Egy utolsó témakörre térek még ki, melynek jellege jogban való meghatározottsága ellenére politikai, ezért didaktikailag a szavazás részletszabályaitól külön tárgyalom. Ez a kérdés pedig talán a járványban megtartott választások egyik legkiemelkedőbb kihívása, nevezetesen a kampány lebonyolítása. A hivatalos kampány 2020. február 5-én kezdődött, de a politikai kommunikáció legalapvetőbb és egyik legsikeresebb eszköze, a gyűlések, kampányesemények szervezése szinte a kezdetektől ellehetetlenült. A kampány elstartolásakor 50 fő még részt vehetett személyesen a rendezvényeken, aztán ezt egy általános tiltás követte, majd ezután május 29-től a megengedett létszám 150 főben került meghatározásra. A két, végül a második fordulóba is bejutó jelölt egyenként is több milliós szavazótáborral rendelkezett, így a szabályokat szinte lehetetlen volt betartani. A fent említett inkumbens-előny fogalma ebben a kontextusban is megállja a helyét, ugyanis, ha a hivatalban lévő közjogi méltóság kihívói nem juthatnak publicitáshoz, hogy a víziójukat ismertessék, az mindenképpen hozzá fog járulni az inkumbens jelölt újraválasztásához. Ilyen politikai környezetben felértékelődik a közösségi média szerepe és alternatív kampánystratégiák lesznek hivatottak a közvélemény alakítására. Egy másik kiemelkedő faktor a média tevékenysége, és ilyen körben elsősorban a független közmédia szerepe. Lengyelországban a közmédia csatornája a TVP, mely az EBESZ jelentése szerint „nem teljesítette törvényi kötelezettségét, hogy kiegyensúlyozott és pártatlan legyen, (...) ehelyett az inkumbens kampányeszközeként működött, és fő kihívóját gyakran a lengyel értékekre és nemzeti érdekekre nézve fenyegetőként ábrázolta.” Ezt a jelenséget jól mutatja be, hogy a második fordulóba jutott két jelölt ugyan kiállt vitatkozni egymással, csupán éppenséggel a mellettük lévő pulpitus maradt üres, mivel míg Andrzej Duda az állami TVP „vitáján” szónokolt, addig Rafał Trzaskowski egy másik hasonló eseményen vett részt az ország másik részén. A média szerepe tehát kétséget kizáróan felértékelődik járványhelyzetben, lezárások közepette tartott választások esetén, és amennyiben képtelenek elfogulatlanul, kritikusan és függetlenül tudósítani, akkor be fognak avatkozni a választások eredményébe.

Röviden összefoglalva a fentieket, szinte nem volt olyan része az elnökválasztási folyamatnak, mely téren ne kellett volna változtatást eszközölni a világjárvány miatt. Ennek eszközei többségében törvénymódosítások voltak, melyek a választási eljárás folyamatának megváltoztatására irányultak, ezekkel azt kívánták biztosítani, hogy a voksolás a lehető legbiztonságosabb keretek között történhessen. Az EBESZ jelentése szerint a választást mindent összevéve professzionális módon bonyolították le, a választási eljárás jogbizonytalansága ellenére is.

Konklúzió

Egyre több ország kényszerül járványhelyzetben választásokat tartani, célszerű és szükséges is tanulmányozni azon országokat, melyek ezt a kihívást több-kevesebb sikerrel már abszolválták. Ezzel összhangban, a lengyel elnökválasztás során ugyan diszkriminatív jellegűen került szabályozásra, de a levélszavazás általánossá tétele egy kiváló módja lehetett volna annak, hogy a választást annak eredeti időpontjában tarthassák meg. A levélszavazás egyébként egy a pandémia árnyékában széleskörűen alkalmazott módszer, a 2020-as amerikai elnökválasztáson a Pew Research adatai szerint a választók 46%-a levélben szavazott. Ez mindenképpen egy járható út lehetne akár Magyarország számára is, amikor a választások hagyományos módon történő megtartásának feltételei nem állnak fenn.  Széleskörű társadalmi vita és a demokratikus jogállami jogalkotási eljárás tiszteletben tartása mellett nem feltétlenül látom akadályát, hogy a 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) olyan módon változzon, amely ezt lehetővé tenné. A Ve. 168. § alapján a választópolgár a lakcíme szerinti szavazókörben vagy a szavazóhelyiségben vagy mozgóurnával szavazhat, tehát jelenleg az általános levélszavazás törvényi feltételei nem biztosítottak. Ez alapján könnyen a lengyelhez hasonló problémákhoz, például a választás elhalasztásához vezethet Magyarországon is, ha nem, vagy csak jelentős egészségügyi kockázat vállalásával lehet személyesen szavazni. Az elhalasztott választások pedig az eredeti időponttól eltérő politikai erőviszonyokat tükröznek.

Egy másik fontos tanulság az, hogy a demokratikus intézmények törékenyek, különösen igaz ez olyan államokban, ahol nem áll mögöttük hosszútávú tradíciókra alapozott alkotmányos kultúra. Nem követhető és előrelátható még vírushelyzetben sem, ha a már folyamatban lévő választási eljárásban a választások előtt néhány nappal megváltoztatják annak eljárási szabályait. Jogbizonytalansághoz vezet, ha a jogra ilyen mértékben gyurmaként tekintünk. Járványhelyzetben valóban nehézkesebbé válhat a jogalkotás, de az is szintén elkerülendő, hogy a választások időpontját és lebonyolításának konkrét szabályait szinte az utolsó utáni pillanatban, ráadásul nem a közvélemény bevonásával és színe előtt, hanem „füstös hátsó szobákban” határozzák meg. Ez még akkor is igaz, ha tekintetbe vesszük a pandémia által előidézett rendkívüli körülményeket, az alkotmányosság alapelveit, így egy demokratikus és legitim választás kereteit ilyenkor sem veszíthetjük szem elől.

_____________________________________________

Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.