jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Nemzetiségi országgyűlési képviselők 2022-ben?

2021. november 15. 9:00
Dobos Balázs
tudományos főmunkatárs, TK KI

A jövő évi országgyűlési választásokon immár harmadszor nyílik lehetősége a nemzetiséghez tartozó választóknak arra, hogy nemzetiségi szószólókat, illetve – kellő számú választó és leadott érvényes szavazat esetén – kedvezményes módon nemzetiségi országgyűlési képviselőket válasszanak. A nemzetiségi törvény idén nyári módosítása értelmében az országos nemzetiségi önkormányzatok október elsejétől dönthetnek a listaállításról, és több önkormányzat már határozott is a listán indulókról. A nemzetiségi választói névjegyzék november közepei adatai alapján a regisztrációjukat az országgyűlési választásokra is kiterjedően kérők száma a romák esetében már meghaladta a németekét, így jelen állás szerint a roma listavezetőnek is elvi esélye van a teljes jogú parlamenti képviselet elérésére. A szorosnak ígérkező választási versenyben az immár két nemzetiségi mandátum perspektívája ismételten aktualitást kölcsönöz egyes, az intézménnyel kapcsolatos kérdések, dilemmák és tapasztalatok áttekintésének.

A nemzetiségi választói névjegyzék november 10-ei kimutatása szerint megközelítőleg 308 ezer választópolgár regisztráltatta magát a 13 elismert hazai nemzetiség egyikének tagjaként, körülbelül 10 ezerrel kevesebben, mint a legutóbbi 2019-es nemzetiségi önkormányzati választások alkalmával. A névjegyzékbe vételüket az országgyűlési választásokra is kiterjedően kérők száma viszont közel 16 ezer fővel, mintegy 75 ezerre nőtt a 2018-as parlamenti választások óta: a növekmény több mint 90%-át a roma választók teszik ki, és ezzel 2014 után elsőként megelőzték a németeket, akiknek a száma a nemzetiségek között egyedüliként még valamivel csökkent is, miközben a számok természetesen még jócskán változhatnak a választásokig hátralevő hónapokban. Mindez jelzi viszont, hogy az országgyűlési választásokra nemzetiségiként regisztrálók számának, arányának választásról választásra történő, legalább hozzávetőleges stabilizálódása még egy dinamikus és nemzetiségenként eltérő folyamat, másfelől azt a szándékot, hogy Ritter Imre német nemzetiségi képviselő 2018-as bekerülése után jövőre az Országos Roma Önkormányzat listája is éljen a kedvezményes mandátumszerzés lehetőségével.

Látható, hogy a nemzetiségek létszámához képest többnyire jóval kevesebben regisztráltak nemzetiségi választókként oly módon, hogy a pártlisták helyett az országos nemzetiségi önkormányzatok által állított egy-egy listára voksolhassanak, amelyeknek a legtöbb esetben nincs reális esélye a mandátumszerzésre, míg az Országgyűlés munkájában a szószólói részvétel minimális szavazat mellett is biztosított. Kérdés így, hogy mennyiben beszélhetünk a nemzetközi kisebbségvédelem dokumentumai által előirányzott, széles körű és hatékony kisebbségi részvételről és képviseletről, vagy csupán egy korlátozottabb, mi több, a hovatartozás szempontjából is bizonytalan személyi kör mozgósításáról. Többek szerint a biztosított kedvezmény (5%-os mandátumszerzési küszöb eltörlése, egynegyedes kvóta a listavezető számára) ellenére a nemzetiségi lista valójában csak korlátozott részvételt tesz lehetővé, mert a nemzetiségek többségének a számarányuknál fogva matematikai esélye sincsen a kedvezményes mandátumszerzésre, az arra leadott szavazatok így kevesebbet érnek. 2014-ben a kedvezményes kvóta 22.022, négy évvel később pedig 23.831 szavazat volt, amelyet önmagában a nemzetiségi voksok növekedése, a magasabb választási részvétel is emelt, és ezzel csökkentette a kedvezményes mandátumszerzés esélyét.

A jogalanyiság tekintetében, a nemzetiségi választói névjegyzékek 2005-ös bevezetése óta sincsenek a nemzetiségi hovatartozás feltételei jogszabályi szinten meghatározva, nincs kizárva tehát az etnobiznisz lehetősége, így bármely választásra jogosult magyar állampolgár kizárólag az önbevallás alapján, valós kötődés nélkül nyilatkozhat úgy, hogy az adott népcsoporthoz tartozik és szavazhat az illető nemzetiségi listára. E tekintetben, az országos önkormányzat kizárólagos listaállítási joga szolgálhatja azt a célt is, hogy az illetékteleneket visszatartson, pártokat és álkisebbségi szervezeteket kizárjon a választásokon való részvételből, miközben arra is volt már példa, hogy a megválasztott szószóló identitása kérdőjeleződött meg. Az országos önkormányzat egyedüli listaállítása ugyanakkor azt sugallja, mintha az adott közösség homogén egység lenne, így a választóik inkább csak jóváhagynak, megválasztanak, mintsem alternatívák közül választanak. A korábbi választások alkalmával, egyes listák állítását övező tisztázatlan vagy egyenesen botrányos körülmények vezettek oda, hogy június végén törvénymódosítás lépett hatályba a nemzetiségi listaállítás pontos szabályainak lefektetése, és annak érdekében, hogy a lista egyértelműen az országos önkormányzat közgyűlésének jogszerű döntésén alapuljon. A jelöltállítás, illetve a határozathozatalhoz megkívánt egyszerű vagy minősített többség előírása tekintetében ugyanakkor megoszlanak az önkormányzatok – a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata például egy alulról szerveződő, többlépcsős listaállítási metódust fogadott el nemrég. A 2022-es listáról, legalábbis annak első változatáról a döntést november közepéig pedig már meghozta az örmény, a ruszin, a szerb, az ukrán és a roma országos önkormányzat.

Annak hátterében, hogy a választók milyen megfontolásból regisztrálnak nemzetiségként és szavaznak a mandátummal nem igen kecsegtető nemzetiségi listákra, kétségkívül állhatnak az azonosságtudatból fakadó szimbolikus-emocionális okok, maguk az önkormányzatok által mozgósított hálózatok, vagy egyéb racionális-stratégiai tényezők, mint a patronázs vagy a klientelizmus. A nemzetiségi választó amennyiben e minőségében kíván részt venni a parlamenti választásokon, akkor ezt némi többleterőfeszítéssel, nyilatkozatban külön jeleznie kell. Mivel azonban a nyilatkozatban, alapesetben a nemzetiségi önkormányzati választásokra lehet jelentkezni, ez a kötelezettség annyiban jelenthet visszatartó erőt, ha valaki kifejezetten magától a regisztrációtól, vagy a hovatartozásának a parlamenti választásokon való felvállalásától idegenkedik. Választásra és nyilatkozattételre kényszerül viszont abban a tekintetben, hogy a nemzetiségi identitását, vagy a pártlistára való szavazással a politikai preferenciáját helyezi-e előtérbe. Pusztán racionális szempontból kérdéses tehát, hogy a nemzetiségi kötődésű választópolgárnak érdemes-e egyáltalán, ilyen módon regisztrálnia magát, különösen akkor, ha tart a külön választási regisztrációtól, le kell mondania a politikai pártlistára való szavazásról, nemzetiségének csupán egyetlen listájára szavazhat, amely reálisan csak a szavazati joggal nem rendelkező szószólói pozícióra pályázhat, hiszen a mandátumszerzés esélyeit az alacsony létszám mellett még az esetlegesen magas választási részvétel is csökkenti.

A jelölő szervezetek, az országos nemzetiségi önkormányzatok oldaláról vizsgálva is kérdéses, hogy ők maguk mennyiben érdekeltek abban, hogy a potenciális választói mind többen regisztráljanak és voksoljanak. Annak érdekében, hogy az adott nemzetiségnek legalább szószólója legyen az Országgyűlésben, az önkormányzat értelemszerűen listaállítási kényszerben van, amelyhez azonban 2014-ben például, a nemzetiségek többsége esetében elegendő volt legfeljebb öt, nem egy esetben viszont mindössze egy fő ajánlása. Ha a nemzetiségnek a létszámából adódóan nincs esélye a kedvezményes kvóta elérésére, akkor látszólag meg is elégedhet csupán a listaállításhoz szükséges támogatókkal, és hagyja, hogy a többiek a pártlistára szavazhassanak, hiszen a szószóló megválasztása nincsen minimálisan teljesítendő szavazatszámhoz kötve. A szószóló választói legitimációján és presztízsén kívül a nemzetiségi demobilizáció ellen hathat viszont az a körülmény, hogy a törvény szerint a nemzetiségi listák jelentős részben a regisztrált választóik arányában részesülnek kampánytámogatásban. Ez bizonyos mértékű pénzügyi ösztönzőt jelenthet az önkormányzatok számára arra nézve, hogy a listáiknak mégis maradjon legalább egy szűk választói bázisa, és szószólóikat ne csak elenyésző számú szavazattal válasszák meg. Vagy legalábbis arra ösztönözhetnek, hogy a támogatás összegének meghatározásáig mind többen regisztráljanak, akik ezt követően még le is iratkozhatnak a választások előtt.

A fentiek nyomán, a szavazóköri adatok alapján érdekes annak a vizsgálata, hogy az elmúlt két országgyűlési választás alkalmával legalább hozzávetőlegesen milyen személyi kör állhatott a szószólók és a német képviselő megválasztása mögött. A nemzetiségi önkormányzati struktúrával összehasonlítva, amely a bevezetett, a tisztán személyi elvet korlátozó népszámlálási küszöb miatt helyi-települési szinten csak a nemzetiséghez tartozók valamivel több mint 60%-át képes lefedni, az országgyűlési választásokon nemzetiségiként regisztrálók túlnyomó többsége ezen, az önkormányzattal rendelkező településekről került ki, azaz az intézményrendszernek volt tehát egyfajta ösztönző hatása a parlamenti részvételt illetően, ha nemzetiségenként eltérő mértékben is. A 2014-es és 2018-as választások összevetése elsőként összességében közepes, de 2018-ra erősödő korrelációt jelzett abban a tekintetben, hogy azokon a településeken, ahol számottevő nemzetiségi lakosság él, többen regisztrálnak a nemzetiségi önkormányzati választásokra, akkor ennek megfelelően többen lettek azok is, akik a nemzetiségi listára kívántak szavazni az országgyűlési választásokon – a bolgárok, horvátok és szlovákok kivételével minden nemzetiség esetében szorosabbá vált ez a kapcsolat. Mindazonáltal voltak jelei a „regisztrációoptimalizálásnak” is, annak, hogy az önkormányzatok a listaállításhoz és a szószóló megválasztásához vélhetően elegendőnek látták csupán a közösség egy szűkebb részének az erőteljesebb mozgósítását néhány önkormányzati településen. Az országgyűlési választásokon a nemzetiségi választók erőteljesebben koncentrálódtak tehát néhány településre, amely nem teljes mértékben feleltethető meg sem a népességnek a népszámláláson, sem pedig az önkormányzati választásokon mutatkozó számainak és területi elhelyezkedésének. Ennek hátterében természetesen állhatott az országos szinthez képest eltérő szervezeti háttér, helyi beágyazottság, az adott lista mandátumszerzési esélyei, de akár egyes vitatott, etnobiznisz által érintett önkormányzatok is állhatnak annak hátterében, hogy hol kevesebben, hol többen regisztráltak akár az önkormányzati választásokhoz képest is, miközben egyes kisebb nemzetiségeknél az is látható volt, hogy sok esetben, helyi szinten még a nemzetiségi önkormányzat elnöke és képviselői sem regisztráltak az országgyűlési választásokra. A 2018-as sikeres német mobilizációban – amellett, hogy néhány településen számottevően többen regisztráltak mint a 2014-es parlamenti választásokon – ugyanakkor szerepet játszott az is, hogy körükben szinte egyedülálló módon, több mint száz településen többen regisztráltak – összesen valamivel több mint 2600-an –, mint a 2014-es nemzetiségi önkormányzati választásokon. Szintén hangsúlyozandó, hogy bár a németek az önkormányzatok által területileg az egyik leginkább lefedett nemzetiség, és választóik túlnyomó része ezekről a településekről került ki, 2018-ban már mintegy ezer fő regisztrált németként olyan helyszíneken is, ahol nem működött helyben német önkormányzat.

Az országgyűlési választásokon a nemzetiségek részvétele 2014-ben átlagosan több mint 10%-kal, 2018-ban pedig valamivel kevesebb mint 5%-kal haladta meg az országos átlagot, így a részvételük összességében nem egész 2%-kal nőtt. A nemzetiségek közül mindössze három – a görög, a román és a ruszin – részvételi aránya csökkent. Az előbbi alkalommal a legaktívabbnak a görög választók bizonyultak, míg négy évvel később a németek, amely a jelentősen megnövekedett számú választójuk mellett értelemszerűen elengedhetetlen volt az emelkedő részvétellel együtt emelkedő kedvezményes mandátumszerzési küszöb teljesítéséhez. A roma részvétel ugyanakkor mindkét esetben 50% alatt maradt. A részvétel vonatkozásában kiemelendő végül az érvénytelen szavazatok rendkívül magas, az országgyűlési választásokét jóval meghaladó aránya, amely 2014-ben a nemzetiségi voksok 10%-át jelentette (2165 szavazat), és 2018-ban a választók számának bővülésével és a növekvő részvétellel együtt 12%-ra nőtt (5231 szavazat). Az érvénytelen szavazatok Budapest és Pest megye kivételével leginkább a roma lista kapcsán keletkeztek, amely körülmények szintén kellő óvatosságra intenek annak előrejelzésében, hogy a regisztrált választók puszta számán túl, 2022-ben mekkora eséllyel érheti el a roma lista a kedvezményes mandátumszerzési küszöböt.

_____________________________________________

A bejegyzés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal K134962. számú, A nemzetiség és etnicitás jogi operacionalizálása c. projekt támogatásával készült.

_____________________________________________

Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.

 

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság btk trump nafta közigazgatás wto tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika ecthr európai integráció civil törvény compliance devizakölcsön alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés surrogacy európai parlamenti választások fogyatékosok jogai ebh államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország népszavazás german constitutional court végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu common commercial policy omt értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó