Pap András LászlóA járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban a rendkívüli jogrend bevezetése és különböző alapjogok korlátozása mellett a leggyakrabban a hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve az egyenlő bánásmód követelménye mint alkotmányos alapjog merül fel. Ez az írás a járvány és a társadalmi egyenlőtlenségek összefüggéseinek bemutatását célozza, valamint felkínál néhány releváns kategorizációs szempontot.
Kovács Szitkay Eszterrel és Lőrincz Viktorral közös (továbbfejlesztett változatában hamarosan könyvfejezet formájában is megjelenő) írásunkban részletesen vizsgáljuk azokat a csoportspecifikus hatásokat, valamint rendszerszintű hátrányokat, amelyek eredete vagy további katalizátora a COVID megjelenése.[1] A koronavírussal összefüggésbe hozható csoportspecifikus hatások négy esetét különíthetjük el. Az első csoportba tartoznak azok az esetek, amikor ezek a hatások biológiai vagy kulturális okokra visszavezethetően, a társadalmi, állami, intézményi fellépéstől, cselekvéstől függetlenül is erőteljesebben jelentkezik bizonyos csoportok vonatkozásában. A második csoportban a vírussal kapcsolatos járványügyi intézkedések érintenek automatikusan, természetükből fakadóan hátrányosan egyes csoportokat. A harmadik csoportba társadalmi okokra visszavezethető, egyes csoportokat érintő rendszerszintű hátrányok tartoznak, amelyeket a koronavírus felerősít. A negyedik halmazt azok a koronavírus elleni intézkedések képezik, amelyek nem pusztán természetükből fakadóan és elkerülhetetlenül, hanem a társadalmi kirekesztés intézményes, és jogilag is megragadható megnyilvánulásaként konceptualizálható módon és okból sújtanak egyes társadalmi csoportokat aránytalan mértékben.
I.
Az állami intézményi fellépéstől, cselekvéstől függetlenül is erőteljesebben érintett, kiemelten veszélyeztetett csoportok például a cukorbetegek, magas vérnyomás-betegségben szenvedők, asztmások és az idősek. Egyes vallási szokások is hozzájárulhatnak a fertőzés terjedéséhez, mint például a közös éneklés, közvetlen kapcsolat ereklyékkel vagy kegytárgyakkal.
II.
Egy következő esetkör arra vonatkozik, amikor a vírussal kapcsolatos intézkedések automatikusan hátrányosan érintenek egyes csoportokat. A siketeket (a világban a becsült számuk 466 millió) például a kötelezően viselt maszk akadályozza a szájról olvasásban. A vakok számára is veszélyesebb hely lett a karanténban üresebbé vált város, ahol az autóforgalom zaja már nem segíti őket az útkereszteződések pontosabb felismerésében. A távolságtartási előírások vagy egyéb intézkedések vallási, etno-kulturális közösségek identitása megélésének, gyakorlásának akadályát is jelentik. A New York-i orthodox zsidók például nemcsak arra panaszkodtak, hogy a látogatási tilalommal sújtott kórházakban a közösség nem vehet a vallási előírásoknak megfelelően búcsút a haldoklóktól, hanem a kötelező határidőn belül eltemetni sem tudták halottaikat (adminisztratív és egészségügyi kapacitás hiányában). A hagyományosan szoros közösségi életmód és a vallási rituálék korlátozása miatt a félmillió New York-i orthodox zsidó képviseletében pert is indítottak, hasonlóan több keresztény egyházi vezetőnek az istentiszteletek betiltását kifogásoló panaszához, és az amerikai Legfelső Bíróság helyt is adott a panaszoknak. Gorsuch bíró szerint, ha az italboltok és a bicikliszervízek nyitva lehetnek, a mecseteket, templomokat és zsinagógákat sem zárathatja be az állam.
A karantén tovább nehezíti a fogyatékossággal élők, a hajléktalan emberek, vagy a menekülttáborban lakók szolgáltatásokhoz hozzáférését is, ahogy a (távolságtartásra vagy egyéb védekezésre korlátozottan képes) büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartottak kiszolgáltatottsága is megnő. Az idősotthonokhoz hasonlóan e zárt intézményekben is kiemelten szedi áldozatait a vírus. Amerikában például június végégig 80 ezer fertőzést regisztráltak és a tíz legnagyobb vírusgócpontból kilenc bv-intézet volt. Számos amerikai város a fogvatartottak, esetenként elítéltek ezreit engedte szabadon a járvány kitörését követően. San Francisco 40%-kal csökkentette a börtönnépességét, de a fogvatartotti létszám szövetségi szinten is kb. heti ezerrel csökkent áprilisban, és májusban húszéves alsó rekordot döntött.
III.
A harmadik esetkör azokat az eseteket érinti, amikor a vírus társadalmi okokra visszavezethetően rendszerszerűen okoz egyes csoportok számára kiemelt hátrányokat. Általában elmondható, hogy a legtöbb hátrányos, kiszolgáltatott helyzetű csoport tagjait aránytalanul sújtja a vírus. A járvány kezdetétől fogva dokumentált, hogy hátrányosan érinti a faji-etnikai-nemzeti-vallási kisebbségeket. Nőnek a társadalmi feszültségek, és felerősödik a rasszizmus, az idegengyűlölet, amely gyakran a vírus terjesztőiként is azonosítja e csoportok tagjait. A vírus kezdetén kifejezetten nőtt például az ázsiai származásúakkal szembeni gyűlölet-cselekmények száma.
A New York Times 2020 júliusában publikált (május végi adatok alapján, közel ezer megyében és 640 ezer betegen végzett) elemzése kimutatta, hogy az ország különböző területein, a városokban, a kertvárosokban és a vidéken valamennyi korcsoportban egyaránt perzisztensnek mondható az afroamerikai és a hispán lakosság felülreprezentáltsága a koronavírusos megbetegedések terén. A két etnikai csoportba tartozó személyek fertőzöttsége háromszorosa fehér szomszédaiknak, és kétszer akkora valószínűséggel halnak meg. Az okok e két csoport rosszabb szocio-ökonómiai helyzetéből fakadóan többfélék lehetnek: általánosan rosszabb egészségügyi állapotuk mellett (elsősorban az elhízás és a cukorbetegség releváns ebben a vonatkozásban), felülreprezentáltak azokban a foglalkoztatási ágakban, ahol nem lehetséges az otthoni munkavégzés vagy a távolságtartás, többet utaznak tömegközlekedési eszközökön, illetve zsúfoltabb lakáskörülmények között, az idősebb generációkkal közös térben élnek. Egy 2018-as adat szerint az afroamerikai és a hispán munkaerő 43%-a az otthoni munkavégzést kizáró körülmények között dolgozik, amíg a fehérek esetében ez csak 25%. A 40 és 59 év közötti hispánok ötször nagyobb arányban fertőződtek meg, mint fehér kortársaik, és a halottak negyede 60 év alatti volt, amíg a fehérek esetében ez mindössze 6% volt.
Az adatok az Egyesült Királyságban is hasonlóak: a fekete bőrűek kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg, és az indiai, bangladesi és pakisztáni származású betegek is kisebb eséllyel élik túl, mint a fehérek. A kritikus állapotban lévő betegek 33%-a a lakosság 19,5%-át kitevő etnikai kisebbségek (és nagyobb arányban a vírustól egyébként védettebb fiatalabb korosztályhoz tartozók) közül került ki. (Amíg a fehér briteknek csak 2%-a él zsúfolt lakhatási körülmények között, addig ez a bangladesi származásúak harmadát érinti, az indiai férfiak pedig felülreprezentáltak nemcsak a köztisztasági, postai és vendéglátóipari szegmensben, hanem az egészségügyben is).
Hasonló adatokat láthatunk az őslakosok vonatkozásában: itt is általános a rosszabb egészségi állapot (több kardiovaszkuláris probléma, asztma, cukorbetegség), és kevesebb a társadalombiztosítási ellátott, gyakran a vírus elleni védekezést nyelvi nehézségek is akadályozzák (amennyiben kizárólag vagy leginkább a törzsi nyelvet beszélik), valamint a lazuló rendészeti-igazgatási kapacitás erősíti a földfoglalást, a deforesztációt, a közösségek életterének további csökkenését. A rezervátumok területén működő kaszinók bezárása további jelentős terheket ró az amerikai őslakosokra.
Közép-Európában a roma aktivisták és kutatók mutatnak rá a vírus csoportspecifikus hatására. A 12 millió európai roma fele az Európai Unióban él, 80%-uk mélyszegénységben, nélkülözve a megfelelő járványvédelmi eszközöket. Az Unió Alapjogi Ügynökségének 2016-os adatai szerint az európai romák 30%-a olyan háztartásban él, ahol nincs vezetékes ivóvíz, 46%-uk pedig olyan helyen, ahol nem található beltéri wc, zuhanyzó, vagy fürdő. Magyarországon 77 olyan település volt, ahol egyáltalán nem volt vezetékes vízszolgáltatás. Ezenkívül további 181 olyan is volt, ahol a víz- és csatornarendszer hiánya miatt közkutakból tudtak csak vízhez jutni.
Látványosan súlyosan érinti a vírus a nőket, és kiemelten a hátrányos helyzetű vagy valamely kisebbségi csoport női tagjait. Az egyenlőtlenség különféle vetületei között összefüggéseket és egymásra hatásokat is felfedezhetünk: ezt a jelenséget nevezzük „interszekcionalitásnak”. Amerikai felmérések rámutatnak, hogy a fekete nők között gyakoribb a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a fiatal kori mellrák, a stroke, a lupus és főleg az asztma, részben azért, mert a klímaváltozással járó nagyobb hőség és légköri szennyezettség is súlyosabban érinti őket amiatt, hogy többen élnek a városi „hőszigetekben”. (Ráadásul még a legtöbb egészségügyi védőöltözetet is férfi testre és arcra optimalizáltan tervezték.)
Amellett, hogy a kórházakban, a gyógyszertárakban, a kiskereskedelemben és vendéglátóiparban is nagyobb arányban dolgoznak nők az első vonalban (és többnyire tömegközlekedéssel mennek a munkahelyükre), a munkaerőpiac 40%-át jelentő női munkaerő a részfoglalkozásúak 57%-át teszi ki – és a pandémia alatt elsőként e munkahelyek szűnnek meg. A nők tehát bizonytalanabb munkaviszonyban, kevesebbet keresnek a férfiaknál, amellett, hogy átlagosan háromszor annyi háztartási munkát végeznek. (Ezt a fizetetlen tevékenységet éves szinten globálisan 10,8 trillió dollár értékűre becsülik, ami a technológiai ipar háromszorosa.) A vírus tehát tovább növeli a férfiak és nők közötti egyenlőtlenséget. A korábbi gazdasági válságoktól eltérően a nőket a munkaerőpiacon erőteljesebben sújtja a vírus okozta recesszió: többen dolgoznak a leginkább megviselt turizmusban, valamint a textil-, ruházati-, cipő-, valamint telekommunikációs eszközöket előállító gyárakban. (Például a bangladesi ruhagyárak dolgozóinak 80%-a nő, és az iparág itt 2020 első negyedében 45,8%-kal esett vissza, áprilisban pedig egyetlen hónap alatt 80%-kal.)
Az ENSZ rámutat, hogy a karanténban radikálisan emelkedik a családon belüli és párkapcsolati erőszak, szexuális és nemi alapú erőszak, részben azért is, mert a rendőrség kapacitáshiánnyal szembesül és a bírósági rendszer is lassabban működik, továbbá csökken a szociális és jogsegély-szolgálatok emberi erőforrása, akadoznak a távoltartási lehetőségek és gyakran bezárnak az anyaotthonok. Becslések szerint a koronavírus évében 61 millió, a vírussal összefüggésbe hozható nemi alapú erőszakcselekmény fog történni (ez általában háromból egy nőt vagy lányt, és a gyermekek felét, évente kb. egymilliárdjukat érinti a világban, és ezek többségét nem jelentik be, nem tartják nyilván, nem orvosolják). A vírus kitörése óta duplájára nőtt az online prostitúció, miközben a határzárak gyengítik az (évi 99 milliárd dolláros volumenű) hagyományos emberkereskedelem elleni fellépést.
A karantén alatt még nehezebb a távoktatásban és távmunkában egyszerre dolgozó egyedülálló szülők (többnyire nők) helyzete, ahogy az otthoni beteg- és idősápolás is jobban sújtja a nőket. Nemcsak, hogy össze vannak zárva a családon belüli erőszak vagy egyéb bántalmazás elkövetőivel, de nehezebben jutnak el rákszűrésre, fogamzásgátlóhoz, terhesség-megszakításhoz, vagy éppen terhes- vagy gyermekágyi-ellátáshoz is. Felmérések szerint az egészségügyi szolgáltatások a vírus következtében beálló minden három hónapos elmaradása az elemzők szerint 13–44 millió nőt és lányt zár el a fogamzásgátló szerekhez történő hozzáféréstől, ami akár 734 ezerrel több nem kívánt terhességet, 491 ezerrel több nem biztonságos abortuszt és134 ezerrel több nőgyógyászati komplikációt és 3400-al több gyermekágyi halált eredményez (ez utóbbi a kamaszlányok körében a vezető halálok).
A pandémia visszafordíthat több, a nők és lányok érdekében folytatott sok évtizedes küzdelmet is. Ilyen a női nemiszerv-csonkítás, ahol a családvédelmi és rendészeti kapacitáscsökkenés miatt emelkedik a tiltott beavatkozások száma. Jelenleg 200 millió áldozata van e szokásnak, és a következő évtizedben csak a vírussal összefüggésbe hozhatóan kétmillióval több esetet becsülnek. Például Szomáliában, ahol a lakosság 98%-a érintett, és erőteljes közigazgatási és információs kampány folyik, még ebben az évben 290 ezer beavatkozással számolnak az ajtóról ajtóra járó, és a hatóságok által nem akadályozott „szolgáltatásnyújtók” tevékenysége miatt. Hasonló a helyzet a gyermekházasságok esetében, amit az iskolabezárások, a szegénység, és az éhínség egyaránt erősít. Évente átlagosan 12 millió kényszerített gyermekházasságot kötnek, a vírussal összefüggésben az elkövetkező két évben négymillióval többet prognosztizálnak és tíz éven belül 13 millióval többet, mint amennyi a vírus előtt várható lett volna.
IV.
Végezetül a negyedik csoportba azok az esetek és jelenségek tartoznak, amikor az egyenlőtlenségek oka a vírus kezelésére adott állami intézményrendszer alul- vagy túlműködése. Ezekben az esetekben tehát nem a vírus, vagy az intézkedések természetéből fakadó, elkerülhetetlen hatásról van szó, hanem az intézményrendszer deficites, közvetlenül vagy közvetetten diszkriminatív működéséről. A járványügyi szabályok szankcionálása során például jól dokumentált a rendészeti szervek egyes faji-etnikai kisebbségeket érintő kiemelt figyelme, és sok esetben az erőszakosabb hatósági fellépés is. 2020. március 27. és május 11. között az angol rendőrség például a szabálysértési bíróságok 22%-át a lakosság 15,5%-át jelentő BAME (Black, Asian and Minority Ethnic) etnikai csoporttal szembeni intézkedés során szabta ki, ami azt jelenti, hogy az e csoportba tartozók másoknál 54%-kal nagyobb eséllyel kaptak bírságot. Londonban 22%-kal nőtt az igazoltatások száma, és a korábbi 7,2%-ról 9,3%-ra emelkedett a kisebbségeket célzó intézkedések aránya. Közép-Kelet-Európában megjelentek a kifejezetten romákat célzó aránytalan rendészeti, esetenként katonai intézkedések. A European Roma Rights Center elemzése kimutatta, hogy a romák Európa-szerte kiemelt és célzott rendészeti fellépéssel találkoztak a járványügyi hatósági intézkedések égisze alatt. A rendőri brutalitás kilakoltatással, esetenként militarizált karanténokkal és a járvány terjedésére is vonatkozó bűnbakképző rasszista retorikával (és közben a megfelelő egészségügyi szolgáltatásokhoz és a gazdasági mentőcsomaghoz való érdemi hozzáférés elmaradásával) párosult. Mindazonáltal, e negyedik esetkör az egyetlen, amelyet a jog (korlátozott) eszköztára kezelni tud a hátrányos megkülönböztetés tilalma fogalmával és szankciórendszerével.[2]
A blogbejegyzés kontextusa és értelmezési kerete az volt, hogy a pandémia a számos nehézségektől terhelt állami és egyéb társadalmi intézményből a rosszat, a legrosszabbat hozza ki, és erősíti a diszfunkciókat. Nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek, és természetükből fakadóan egy ilyen helyzetben a romlás interszekcionális, és többnyire az egyenlőtlenségi olló is tovább nyílik. Magyarán, akinek rosszabb, nehezebb volt, a helyzete többnyire tovább romlik. Az amerikai feketék körében gyakori mondás szerint, „ha a fehérek megfáznak, a feketék tüdőgyulladást kapnak”. A növekvő marginalizációért azonban nem (csak) a vírus, hanem a társadalmi környezet, az állami intézmények és adott esetben a magánszféra (is) felelősek.
_____________________________________________
[1] A kutatás az NKFIH FK 129018. sz. és 134962. sz. projektjei támogatásával valósult meg, és a TK JTI Epidemológia és jogtudomány c. kutatási programja keretében készült.
[2] Közvetlen hátrányos megkülönböztetésről akkor van szó, ha egy személyt vagy csoportot alkotó személyeket a kedvezőtlen bánásmód valamely csoportképző tulajdonság miatt érte. Itt a diszkrimináció csak összehasonlítható helyzetben lévő személyek viszonylatában értelmezhető, amennyiben ez a jogviszony tárgyával tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű összefüggésben van. Közvetett hátrányos megkülönböztetésről akkor beszélünk, amikor semlegesnek és elfogulatlannak tűnő (és esetleg valóban annak is szánt) intézkedések végrehajtása folyamán kiderül, hogy azok egy bizonyos, körülírható, védett tulajdonsággal jellemezhető csoporthoz tartozó személyek számára hátrányokhoz vezetnek. Emellett a különböző nemzeti szintű jogszabályokban külön diszkriminációtípusként jelenhet meg a zaklatás. Lényege, hogy a zaklató(k) az áldozat méltóságát, személyét sértő légkör kialakulásához járul(nak) hozzá. A zaklatás fontos sajátossága, hogy a zaklatásmentes ügymenet megteremtésének kötelezettsége az intézményt működtető állami szervet, vagy szervezetrendszert terheli, így. A zaklatás mint antidiszkriminációs tényállás alkalmas lehet az intézményes diszkrimináció egyes formáinak jogi leképezésére és megragadására.
_____________________________________________
Készült „A magyar jogrendszer reakcióképessége 2010 és 2018 között (FK 129018)” OTKA-kutatás TK által is támogatott „Epidemiológia és jogtudomány” című projektje keretében.
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.