.JPG&w=100&h=100&zc=1)
Fekete Balázs
2020. augusztus 28-án éjjel elhunyt Reza Banakar a kortárs társadalmi-jogi kutatások egyik meghatározó személyisége. Halálával nemcsak egy kiváló tudóst veszített el a világ legtágabban értelmezett jogszociológus közössége, hanem egy végtelenül kedves és szerény embert is. Reza Banakar Iránban született – Siráz városában –, de iskoláit már Angliában végezte, és ezt követően a Lundi Egyetemen tanult jogot, szociológiát, filozófiát, és végül jogszociológiából doktorált, és itt tanított pályája kezdetén. Ezt követően az Oxfordi Egyetemen a Centre for Socio-Legal Studies munkatársa volt 2002-ig, majd a University of Westminster jogi karán dolgozott a társadalmi jogi kutatások tanáraként és professzoraként. 2013-ban visszatért Lundba, ahol a jogszociológia tanszék kutatási igazgatója volt egészen haláláig.
Kutatásai a tágan értelmezett jogszociológia több területét is felölelték. A legújabb könyve az iráni jogi kultúra bemutatására vállalkozott az iráni autósok joghoz való viszonya alapján. Több művében is foglalkozott a társadalmi-jogi kutatások módszertani problémáival, és ezek érdemben járultak hozzá a módszertani kérdések tudatosításához és a jogszociológia elkerülhetetlen módszertani fejlődéséhez. Fontos kutatási területe volt a jogok jelensége az emberi közösségek és a modern társadalmak kontextusában, mivel szerinte a jogok kizárólagosan individualista szemlélete megkérdőjelezhető a közjó és a közösség léte szemszögéből. Élete utolsó éveiben a Brexit hatására érdeklődése az „európai” jogtudat és a jelenlegi intézményes és politikai válság egymásra hatásainak elemzése felé fordult, azonban betegsége miatt már csak az általa elképzelt nagy ívű kutatási program előkészítésében vehetett részt, a tavaly októberben tartott workshopon már nélkülözni kellett a jelenlétét.
*
A Research Committee on Sociology of Law 2019 nyarán tartott éves konferenciájának egyik kiemelkedő eseménye volt az a szekció, amelyben Reza Banakar és Marina Kurkchiyan a társadalmi-jogi kutatások perspektíváiról tartott hosszabb, részben egymásra is reflektáló előadásokat. Az Oñati városházának igen illusztris, a 18. századot idéző díszterme szinte teljesen megtelt erre az alkalomra a konferencia résztvevőivel, ami egyértelműen az előadók személyének szólt. Gyakorlatilag egy pisszenés nélkül hallgattuk végig a két előadást, amihez az is hozzájárult, hogy a két előadó rögtön az elején jelezte, hogy most nem „a leckét kívánják felmondani”, hanem szabadon szeretnének reflektálni a társadalmi-jogi kutatások kortárs, döntően módszertani és fogalmi kérdéseire.
Reza Banakar előadása teljesen magával ragadott, lenyűgöző magabiztossággal mozgott az igencsak összetett és bonyolult elméleti és módszertani kérdések között. Rámutatott arra, hogy a jogi jelenségek tanulmányozásánál megkerülhetetlen a jogtudat vizsgálata, még akkor is, ha nagyon gyakran alapvetően negatív percepciókkal találkozhat a kutató. Az iráni kutatásai pont erre mutattak rá élesen. Azonban, ha a jogtudat vizsgálatát szeretnénk a jogi kutatásba beilleszteni, akkor több olyan alapvető problémával is szembetaláljuk magunkat, ahol nem kerülhető, hogy a kutató maga is állást foglaljon. Ezek közül a legfontosabbak: (1) hogyan lehet a makro adatokkal megragadni a társadalom totalitását, mennyiben lehet szükség más kutatási módszerek bevonására? (2) hogyan kezeli azt a jogszociológus, hogy a késő-modernitás elvezetett a társadalmak fragmentációjához, és ez együtt járt a legalitásról alkotott felfogások „feltöredezésével”? (3) hogyan lehet reflektálni a digitalizáció és a közösségi média térnyerésére, mely sok minden mellett a jogról alkotott vélekedéseket is képes befolyásolni és manipulálni? Végső soron, szerinte el kell fogadni, hogy a jogszociológiai kutatásban több diskurzus egyszerre kaphat szerepet, ami azonban nem okoz megoldhatatlan problémát, hiszen a jog és jogtudat is sokoldalú jelenség.
Ez az előadás, és azt követő beszélgetés nagy hatással volt rám több okból is. Sokat tanultam a kortárs módszertani problémákról, másrészt azt sugallta, hogy az egyik legfontosabb kutatói erény a nyitottság. Nyitottnak kell maradni az új helyzetekre, az új törekvésekre és az új eredményekre. Nagyon tetszett Reza Banakar visszafogott és szerény stílusa is, ahogy rámutatott arra, hogy az egyébként a szakmai közösséget végletesen megosztó módszertani kérdéseket könnyedén vizsgálhatjuk olyan nézőpontból, ahol már nem a különbözőség, hanem az egymást kiegészítő jelleg a meghatározó. Az ezt követő ebéden, ahol már az új, az európai válság és jogtudat kapcsolatáról szóló kutatási terveiről beszélt, azonban arra jöttem rá, hogy igazából ő nemcsak egy jelentős kortárs tudós, hanem egy olyan ember, akinek egyszerűen csak jó a társaságában lenni.
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.