Bárd Petra
Uszkiewicz ErikA COVID-19 koronavírus jelentette járványveszély miatt a világ megannyi országában történtek lépések a vírus terjedésének megakadályozása, az egészségügyi ellátórendszer túlzott megterhelésének megakadályozása, a gazdaság élénkítése, vagy épp a rémhírek és az álhírek terjesztésének visszaszorítása érdekében. Ezzel párhuzamosan azonban sajnálatosan szemtanúi vagyunk egy új típusú jelenség terjedésének is: Európában elsősorban a kelet-ázsiai származású személyekkel, Afrikában az európaiakkal szemben tapasztalható elutasító és egyre indulatosabb magatartásoknak, valamint a vírus szempontjából különösen veszélyeztett idősebb korosztály tagjaival szembeni neuralgikus helyzetek elszaporodásának.
Miközben néhány hete még csupán arról szóltak a hírek, hogy egyes – elsősorban a kiskereskedelemben és a gyorsétkeztetésben – működő, ázsiai gyökerű tulajdonosi háttérrel rendelkező üzletek és vállalkozások átmenetileg bezárni kényszerültek, az egyre fogyatkozó vásárlók és vendégek száma miatt, addig a közelmúltban odáig fajult a helyzet, hogy egy vidéki város utcáján történt inzultust követően a város egyetemének rektora nyílt levélben volt kénytelen kérni a városlakókat, hogy ne bántsák az ott tanuló külföldi diákokat. A rektor úr megfogalmazása szerint „A rendkívüli helyzetben elszaporodóban vannak azok a cselekmények, melyek hátrányosan érintik a városban tanuló külföldi diákokat. Különösen igaz ez a távol-keleti hallgatókra még akkor is, ha évek óta nyugat-európai országokban élnek.”
A járványok alatti bűnbakképzés nem újkeletű. A középkori pestisjárványok idején pogromokat szerveztek, arra az összeesküvés-elméletre alapozva, hogy a betegséget kútmérgezés révén szándékosan terjesztik a zsidók. Az autoriter személyiségű ember könnyebben veszi át a másság elutasításának gondolatát és a hamarabb találja meg a bűnbakot. Ám ahogy Stanley Milgram áramütéses vagy Philip Zimbardo szimulált börtönkísérletei bizonyították, „megfelelő” környezetben szinte bárki elmegy a végletekig a másik hibáztatásában és megbüntetésében is. Morális pánik könnyen gerjeszthető, nem kell ehhez az Adorno-féle F(fasiszta)-skála szerinti tekintélyelvű személyiségű emberek garmada. Ha erre egy megfelelő autoritás rájátszik, bárkire ráfogható, hogy mások miatta szenvednek, vagy épp az, hogy szerencsétlenségét csak önmagának köszönheti.
A járványok idején tetőző csoport elleni gyűlölet másik magyarázó indoka, hogy nehéz olyan világban létezni, amely alapvetően igazságtalan vagy érthetetlen: ahol jó embereket (is) sújtanak a természeti katasztrófák, a betegségek és bűncselekményi áldozattá válás. Megpróbálunk a gyermekmesék tanulságának megfelelően hinni abban, hogy a rossz elnyeri büntetését és a jó méltó jutalmát. Az igazságos világba vetett hit olyannyira fontos az emberek számára saját pszichikai integritásuk fenntartásában, hogy ha ezt a tanulságot a legjobb indulattal sem tudják belelátni egy helyzetbe, hajlamosak a tényeket úgy torzítani, hogy azok végül mégiscsak – saját értékrendjük szerint – igazságos konzekvenciákat eredményezzenek. Ezzel élhetővé tesszük a minket körülvevő világot, amely tervezhetővé, kiszámíthatóvá, előreláthatóvá és egyben igazságossá válik.
Az 1960-as években Melvin J. Lerner tanulmányozta először az igazságos világ felfogásába vetett hit torzító hatását, és arra jutott, hogy létezik néhány tipikus módszer arra, hogy a világ eseményei beleilleszthetővé váljanak az igazságos világba vetett hitrendszerükbe. Az egyik valamilyen felsőbb hatalom létezését tételezi, amely gondoskodik a világ egyensúlyának és igazságosságának helyreállításáért. („Minden rossz valamilyen felsőbb jó érdekében történik.” „Isten útjai kiszámíthatatlanok.” „Akit nagyon szeret az Isten, arra sokat helyez.”) A másik módszer újraértelmezi az események kimenetét, azok okait. Amikor ártatlanok igazságtalan szenvedését látjuk, mi magunk is szenvedünk, és ezt sokszor úgy tesszük saját magunk számunkra elviselhetőbbé, hogy a szenvedés áldozatát, az ő viselkedését vagy személyiségjegyeit tesszük felelőssé a kínjaikért. („Előző életében elkövetett bűnökért vezekel.” „Nem kellett volna felmennie a férfi lakására.” „Ki mint vet, úgy arat.” „Veszélyeztetett korban nem kellett volna az utcán sétálgatni.”) Lerner ezt azzal a kísérletsorozatot bizonyította, ahol a beépített embert elektrosokkal kínozták, és ezt a történteket befolyásolni nem képes kísérleti alanyoknak bemutatták. Míg kezdetben a kísérleti alanyokat felzaklatta a szenvedés látványa, fokozatosan elkezdtek negatívan ítélkezni az áldozatról. Minél nagyobb volt a szenvedés mértéke, annál negatívabb volt a hangvétel. Ez magyarázható azzal is, hogy a szenvedés szemlélői tehetetlenségükből adódó frusztrációt így próbálják meg leküzdeni: így szeretnénk megindokolni magunk előtt is, hogy velünk és szeretteinkkel ilyen nem történhet, hiszen tisztességes emberekkel ilyen egyszerűen nem történik.
Történelmileg orvosok is váltak már a gyűlölet alanyává. Nehéz elfogadni, de szép számmal vannak olyan betegségek, amelyek eredetére az orvosok sem találják a választ, sem pedig a gyógyírt. Baruch Fischhoff ismerte fel, hogy a végkifejlet ismerete indokolatlanul növeli a vélelmezett előreláthatóság esélyét. Lopakodó determinizmusnak nevezte a jelenséget, amikor a megtörtént dolgokra az eredmény fényében úgy tekintünk, mintha az másképp nem is történhetett volna meg, mintha azt mindig is előre lehetett volna látni. (Például, ha tudjuk, hogy valaki autóbalesetet szenvedett, tönkrement a házassága, drogos lett, vagy épp, ha világjárvánnyá fejlődik egy betegség, ezeket az eseményeket utólag prognosztizálhatónak tartjuk az addig különösebben fel sem tűnő vezetési stílusának, veszekedéseinek, baráti társaságának, kulináris különbségeknek betudhatóan.) Ez gyűlöletet generálhat akár a tudósokkal, akár a politikusokkal szemben, akikről a laikus az utólagos bölcsesség és visszatekintő torzítás jelensége miatt úgy véli, hogy kezelnie kellett volna tudnia a helyzetet.
A jognak ezen hatások ellen kellene hatnia. A humanista és racionális büntetőpolitika képes a bosszúvágy, a kegyetlenség, a brutális ösztönök, a tudás hiányából fakadó agresszió megszelídítésére is. Sok állam szembe megy a többség akaratával, amikor eltörli a halálbüntetést, lazít a büntetések szigorán, dekriminalizál bizonyos, a többségi erkölcs által megvetendőnek tartott magatartást, és általában is képes aufklärista feladatokat is ellátni. Ám ha ezt nem is teszi meg, minimum követelmény, hogy ne szolgáltasson muníciót az intoleranciának, ne játsszon rá a bűnbakkeresésre, az előítéletekre, az F-személyiségre, és ne taszítsa vissza az állampolgárokat a középkorba. Ezzel szemben sajnálatosan annak lehetünk szemtanúi, hogy a járvány elleni védekezés mellett mind a közbeszédben, mind a politikai diskurzusban egyes csoportokkal szemben stigmatizáló, súlyosan lealacsonyító és nem egy esetben őket felelőssé tévő tévképzetek kezdenek eluralkodni. Ezek a téves és elhibázott kijelentések, a vádló közbeszéd táptalaját jelenthetik azoknak a gyűlölet-bűncselekményeknek, amelyeket az identitásuk részét képező, aránytalan sérelemmel megváltoztatható vagy megváltoztathatatlan tulajdonság miatt szenvednek el a sértettek.
Márpedig mindegy, hogy a szorongásból származó rossz neutralizációs technika, vagy közszereplők által gerjesztett gyűlölet okán történik, ha valaki arra a valós, vagy vélelmezett tényre alapítottan követi el a bűncselekményt (legyen az akár szóbeli inzultus, akár tettlegesség), hogy az adott személy egy meghatározott nemzeti kisebbség tagja, őt közösség tagja elleni erőszak bűncselekménye miatt lehet és kell felelősségre vonni. Ebben a körben a ténybeli tévedésnek, vagyis például annak, hogy valaki nem a kínai, hanem a dél-koreai kisebbségnek a tagja nincs a büntethetőség megállapítása és a büntetés kiszabása szempontjából jelentősége.
Talán külön nem is érdemes annak a trivialitásnak a tisztázása, hogy egy az Egészségügyi Világszervezet által is világjárványnak minősített időszakban mennyire nincs összefüggés a nemzeti-etnikai származás és a kórokozóval való megfertőzöttség között.
E rövid írás második felében arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy az ilyen támadások és kihívóan közösségellenes magatartások tanúsítása adott esetben alkalmasak lehetnek a Büntető Törvénykönyvben szabályozott közösség tagja elleni erőszak bűncselekményének megvalósítására és az annak alapján történő büntetőjogi felelősségre vonásra.
A Büntető Törvénykönyv szerint közösség tagja elleni erőszak miatt vonható felelősségre az, aki más valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen, és súlyosabban büntetendő az, aki mást a fenti tulajdonságaira tekintettel bántalmaz, illetve erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön. Tehát, ha valaki a sértettet – vélelmezett származása, vírusfertőzöttsége vagy kora okán – bántalmazza, közösség tagja elleni erőszakot követ el, amely az alapbűncselekménynél, így tipikusan a testi sértésnél súlyosabban minősül és ennek a kiszabható büntetési tételek is magasabbak.
.jpg)
A fotót egy jelenleg is hatósági házi karantén alatt álló barátunk készítette. A képet az ő hozzájárulásával tesszük közzé.
A magyar ítélkezési gyakorlatban nem ismerünk olyan jogesetet, amikor valakit amiatt vontak gyűlölet-bűncselekmény elkövetése miatt felelősségre, mert egy meghatározott életkori csoport tagjával szemben vagy betegsége miatt egy beteg ellen követte el a cselekményét, de arra tekintettel, hogy a tényállás a lakosság egyes csoportjait is fokozott védelemben részesíti a csoport elleni gyűlölettől motivált bűncselekményekkel szemben, maga a jogalkotó sem zárja ki annak lehetőségét, hogy valakit az idősekkel vagy a betegekkel szembeni gyűlölet-bűncselekmény miatt vonjanak felelősségre. Amint arra a 3/2015. számú büntető elvi döntés is rámutat „[a] jogszabály módosításával ugyanis a törvényi tényállással büntetőjogi védelmet élvező kör bővült, ami egyértelművé tette, hogy a jogalkotó célja minden olyan közösség, csoportosulás tagjának védelme, akik a csoporthoz való tartozása vagy annak vélelmezése miatt bántanak, avagy erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítenek valaminek a megtételére, meg nem tételére vagy eltűrésére. E szélesebben védett kör igényét tükrözi az a törvényi megfogalmazás is, hogy az 1978. évi IV. törvény 174/B. §-a (a korábban hatályos Btk., amelynek a 2012. évi C. törvény 216. §-a szerinti megszövegezése témánk szempontjából nem változott) nem jelöli meg kifejezetten a bűncselekmény sértettjét, ellenben világosan utal arra, hogy a cselekmény motívumából eredően valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozó, illetve vélhetően oda tartozó személyek közül kerülhetnek ki.”
A védett tulajdonságok példálózó felsorolásával és a nyílt végű lista alkalmazásával a jogalkotó épp azt a helyzetet szándékolta, hogy egyes eljárásokban adott esetben a tényállásban külön nem nevesített kisebbségi csoport tagjainak a sérelmére elkövetett cselekmények esetén is lehetőség legyen a gyűlölet-bűncselekmények miatti felelősségre vonásra. Azt csak egy adott esetben a magyar büntető bíróságok elé kerülő ügyből tudhatnánk meg, hogy az életkorra vagy betegségre alapított bűnelkövetés esetén, az életkort mint meg nem változtatható, objektív és az emberi méltóság immanens részét képező tulajdonságot, vagy akár a betegséget a magyar jogalkalmazó a tényállás tekintetében védett tulajdonságként ismerné-e el. Akár kisebbségvédő, akár identitásvédő intézkedésnek tekintjük a közösség tagja elleni erőszak tényállásának jogszabályba foglalását, a válasz mindkét esetben nagy valószínűség szerint igenlő. Az életkor alapú diszkriminációnak, ha nem is a büntetőjogi vetületeit illetően, de az alkotmányjogban kimunkált elmélete és gyakorlata van, az az identitás alapvető részének tekinthető. A számszerű kisebbségi helyzet pedig akár társadalmi léptékben, akár adott esetben a konkrét üldözendő magatartás elkövetésének körülményeire tekintettel szintén nagy valószínűség szerint vitán felül való.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy még rendkívüli körülmények között is kiemelkedő fontosságú bizonyos alapvető jogok és értékek, így a demokrácia, a büntetőeljárási garanciák vagy az emberi méltóság tisztelete. Márpedig a gyűlölet-bűncselekmények épp ez utóbbit támadják, ezért is kiemelkedően fontos, hogy felvegyük ellene a küzdelmet még a koronavírus járványa idején is. Ebben nyújt segítséget a rendőrség, illetve a magyar civil szervezeteket tömörítő Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport, amely a sértettek számára jogi segítséget nyújt. (info@gyuloletellen.hu)
Bízunk abban, hogy a járvány további terjedésének megakadályozása érdekében tett intézkedéseket a diszkriminációmentes békés együttélés szabályaival párhuzamosan sikerül érvényre juttatni.
_____________________________________________
Jelen írás az MTA-ELTE Lendület SPECTRA Kutatócsoport (szerződésszám: LP2018-9/2018) keretén belül készült; a szerzők a kutatócsoport tagjai.
_____________________________________________
Az írás a szerzők véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.