Hungler SáraMárcius elején nyilvánvalóvá vált, hogy a járvány megfékezése érdekében szükséges korlátozni az emberek, azaz munkajogi szempontból a munkavállalók mozgását. Ebben a helyzetben a legfontosabb munkajogi kérdéseket az jelentette, hogy utasíthatja-e a munkáltató a munkavállalót a munkahelytől való távolmaradásra, illetve, hogy a távolmaradó munkavállalót megilleti-e a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 146.§ (1) bekezdése szerinti állásidőre járó alapbér. Ezeket a kérdéseket a hatályos jog alapján meg lehet válaszolni.
2020. március 16. napjától az iskolákban a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre. Ez további munkajogi nehézségeket jelent a mindennapi életben, mivel a kisiskolás gyerekek felügyelete, esetenként a velük való tanulás az egyik szülő otthonmaradása mellett lehetséges csak. Ilyenkor a szülő, ha egyébként lehetséges is, hogy home office-ban lássa el a tevékenységét, erre csak korlátozottan képes. Mivel a munkajogi szabályokat nem világjárvány esetére találták ki, ezért érthető, hogy erre az esetre nem találunk törvényi szabályokat. Nagyon sok múlik a munkáltató és a munkavállaló együttműködésén, a bizalmon alapuló munkáltatói-munkavállalói viszonyban vélhetőn ezt képesek rendezni. Ha a munkavállaló maga kezdeményezi a távollétét, mert nem tudja egyébként megoldani a gyermekfelügyeletet, akkor ez igazolt távollétnek minősül, de a jogszabály alapján díjazás nem jár érte. A munkajogviszony definíciójából következik, hogy a munkavégzés a munkáltató gazdasági kockázatával történik. Jelen helyzetben ez a kockázat azt jelenti, hogy a kisiskolás gyermekével otthonmaradó szülő gyakorlatilag állami feladatot vesz át, ezért vélhetően tömeges a munkaerő kiesése. Ebben a helyzetben nem vigasztalja a munkáltatót, ha nem kell munkabért fizetnie, mivel a gazdasági működése akár el is lehetetlenülhet. Ennek rendezése érdekében minél hamarabb szükség van jogalkotói beavatkozásra.
A Kormány a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásainak enyhítésére 2020. március 18. napján a 47/2020. (III.18.) Korm. rendelettel azonnali intézkedéseket vezetett be. Ezek közül én most a foglalkoztatással kapcsolatos új szabályokat és azok lehetséges hatásait vizsgálom meg.
A foglalkoztatáspolitikai intézkedések két csoportra bonthatók: a speciálisan egyes szektorokra vonatkozó járulékkedvezményekre, és a valamennyi munkajogviszonyra vonatkozó, a teljes szerződési szabadságot érvényre juttató általános szabályokra.
A speciális szabályok értelmében a kiemelt szektorokban működő munkáltatók négy hónapra mentesülnek a munkabért terhelő közterhek megfizetése alól, a munkabért terhelő járulékok közül pedig csak az egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettségüket kell teljesíteniük. További kedvezmények vonatkoznak a turisztikai szektorra és a személyszállítási szolgáltatást végzőkre.
Az általános szabályok lényege, hogy a kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzet tartama alatt és a megszűntét követő harminc napig az Mt-t a foglalkoztatás teljes rugalmasítása érdekében jelentős eltérésekkel kell alkalmazni. Egyrészt a rendelet a munkáltatókat számottevő egyoldalú prerogatívákhoz juttatja: a munkáltatónak nem kell a munkaidő-beosztást négy nappal (egészen pontosan 96 órával) korábban közölnie a munkavállalókkal; egyoldalúan elrendelhet otthoni munkavégzést vagy távmunkát (a kettő közötti különbségről illetve e tekintetben a közös megegyezés jelentőségéről Pál Lajos írt korábban); illetve a munkavállaló egészségi állapotának ellenőrzése érdekében a szükséges és indokolt lépéseket megteheti (ennek az új munkáltatói jognak a személyiségi jogi és adatvédelmi aspektusait Kártyás Gábor vetette fel). Megkérdőjelezhető a 6. § (3) bekezdésében foglaltak hozzáadott értéke. Ez a bekezdés megtiltja azoknak a kollektív szerződéses rendelkezéseknek az alkalmazását, amelyek e fenti rendelkezésekkel ellentétesek. Azaz, ha a munkáltató és a szakszervezet képes is lenne egy olyan kollektív szerződés megkötésére, amely igazságosabb kockázatviselést eredményezne, akkor sem lehetne ezeket a rendelkezéseket alkalmazni. Ez azért sem érthető, mert számos kutatási eredmény támasztja alá, hogy a szociális párbeszéd hatékony eszköz a válság kezelésére.
Feltehetően a legtöbb vitát kiváltó eleme a kormányrendeletnek 6. § (4) bekezdésében foglaltak lesz: a munkavállaló és a munkáltató az Mt. rendelkezéseitől külön megállapodásban eltérhetnek. Ebben a megfogalmazásban a kormányrendelet a munkajog legfontosabb sarokkövét mozdítja el, azaz lehetővé teszi a munkavállaló védelmét szolgáló kógens rendelkezésektől való eltérést. Ez szembemegy azokkal a nemzetközi és hazai tapasztalatokkal, amelyek azt mutatták meg, hogy a 2008-as válság során széles körben alkalmazott dereguláció hatalmas károkat okozott a munkajog szövetében, mivel támogatta a prekárius munkaviszonyok létrejöttét, ezzel drasztikusan csökkentve a munkavállalók szociális biztonságát. A kormányrendelet ugyan csak közös megegyezéssel engedi az Mt-től az eltérést, ám a munkajogviszonyokban az egyéni munkavállalók alacsony érdekérvényesítő képessége miatt nem beszélhetünk a szerződő felek kiegyensúlyozott erőviszonyáról. Tehát pont az az elem hiányzik a munkáltató és a munkavállaló kapcsolatából, amely a polgári jogi szerződések esetében a szerződési szabadság alapját jelenti. Az a munkavállaló, aki az állása megmaradását tartja legfontosabbnak, szinte bármilyen megállapodásra hajlandó, ha a módosítási ajánlatban a munkáltató felvillantja a megszüntetés lehetőségét. A fizetés nélküli szabadság igénybevétele még közös megállapodással sem jelenthet megoldást hosszú távon, mivel ebben az esetben a társadalombiztosítási ellátásokról szóló 1997. évi LXXX. törvény rendelkezései szerint a biztosítás szünetel, azaz az egyébként biztosított munkavállaló nem jogosult ellátásra.
Amellett, hogy a nemzetgazdaság védelme érdekében bevezetett intézkedések nagy része üdvözlendő, a foglalkoztatás helyzete még korántsem megoldott. Maga a kormány is százezres munkanélküliséggel számol. Nyilvánvaló, hogy a munkanélküliséggel legkorábban azok a szektorok érintettek, ahol most megszűnt az élet: a vendéglátás, a szórakoztatóipar és a turizmus. A leépítések következő áldozatai –mint a válságban általában – az atipikus munkaviszonyban dolgozók: a kölcsönzött munkavállalók és akiket határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatnak. Szemben egy „hagyományos” válsággal, most a veszélyhelyzet megszűnésével a jelenleg szünetelő ágazatok hirtelen és egyszerre robbannak be ismét, óriási versenyt teremtve ezzel a szakképzett munkavállalók iránt. Míg azok a szektorok, ahol a leállás általában gazdasági visszaesésnek lesz köszönhető, sokkal lassabb lesz a visszarendeződés. Mindezeket figyelembe véve a 2008-as válság után bevezetett intézkedések nem valószínű, hogy hatékonyak lesznek, ez különösen igaz a munkajogviszonyok garanciális elemeinek leépítését célzó eszközökre, amelyet Európa-szerte alkalmaztak.
A munkanélküliség csökkentésére aktív és passzív eszközöket ismerünk. A passzív eszközök közül a legjelentősebb a munkanélküliek pénzbeli ellátása. Magyarországon ez az álláskeresési járulék, amelynek a folyósítási ideje maximum 90 nap. Ez egész Európában a legrövidebb, amiért számos kritika érte már a Kormányt. A Kormány a 2020.március 19-i sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az álláskeresési járulék folyósítási idejét nem tervezik növelni, illetve nem támogatják azokat az elképzeléseket, amelyek a munkanélküliség oldaláról és nem az állásteremtés oldaláról közelítik meg a problémát. Jelen helyzetben ez egy igazán támogatandó elképzelés, mivel a klasszikus munkanélküliséget csökkentő eszközök nem lesznek még annyira sem hatékonyak, mint általában.
Még akkor is, ha a veszélyhelyzet elmúlásával tömeges lesz a felvétel (ez pedig nem minden szektorra lesz igaz), a munkáltatóknak hatalmas költséget fog jelenteni a toborzás. Nekik feltehetően sokkal nagyobb segítség lenne, ha arra az időre kapnának támogatást, ameddig a foglalkoztatás szünetel. Ez a munkavállalóknak is nagyobb biztonságot jelenthet, mivel az álláshelyük megmarad, a munkabérük pedig lehet, hogy csökken, de folyamatos marad, illetve a biztosítási jogviszonyuk sem szünetel. A munkanélküli ellátás folyósításának meghosszabbítása azért sem megoldás, mert annak lejártával, bármilyen hosszú legyen is, az álláskeresők ellátása nem lesz megoldott, és hatalmas tömegek önhibájukon kívül nem fognak tudni elhelyezkedni.
Ebben a helyzetben az aktív munkerőpiaci eszközök, mint amilyen az átképzés vagy az álláskeresés segítése is hatástalanok. Egyrészt nem oldják meg azt alapvető problémát, hogy sokan azért nem tudnak majd dolgozni, mert a járvány ideje alatt nem tudják elhagyni az otthonukat. Másrészt nem tudjuk még, hogy mivé kellene átképezni az embereket, mire lesz igény a veszélyhelyzet megszűntével. A korábban kulcsszerepet betöltő, mára már szerencsére lefelé tartó ágban lévő közmunkaprogramok szintén alkalmatlanok ennek az új típusú munkanélküliségnek a kezelésére (is).
Javaslatunk éppen ezért egy olyan megoldás, amely lehetővé teszi, hogy az álláshelyek megmaradjanak, de a munkáltatók segítséget kapjanak a munkabér fizetéséhez. Ez a Bérgarancia Alapra vonatkozó szabályok módosításával elképzelhető lenne.
A munkavállalók szociális biztonságának elősegítése érdekében a felszámolás vagy kényszertörlés alatt álló gazdálkodó szervezeteknek (munkaerő-kölcsönzőknek és iskolaszövetkezeteknek) a munkavállalóikkal szemben fennálló bértartozásaik megfizetéséhez állami segítséget ad. Az 1994. évi LXVI. törvény a Bérgarancia Alapról akképp rendelkezik, hogy ha a felszámoló a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnél foglalkoztatott, szokásos magyarországi munkavégzési hellyel rendelkező munkavállalókkal szemben fennálló bértartozást fedezet hiányában nem tudja kielégíteni, akkor az állami foglalkoztatási szervhez kérelmet nyújthat be visszatérítendő pénzügyi támogatás iránt. Amennyiben a foglalkoztatási szerv a kérelemnek helyt ad, a támogatásra jogosult gazdálkodó szervezeteknek a jogosultakkal szemben fennálló bértartozását, de jogosultanként legfeljebb a tárgyévet megelőző második év nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeretének ötszörösét fizeti meg az érintett munkavállalóknak. A támogatás több részletben is igénybe vehető.
Ez a keretrendszer alkalmas arra, hogy a jelen helyzetben segítsen azokon a foglalkoztatókon, akik átmenetileg nem képesek a munkabérek megfizetésére. Eredetileg a támogatást csak felszámolási eljárásban vagy kényszertörlés alatt lévő gazdasági társaságok igényelhetik, a kérelmet a felszámoló nyújtja be. A jelenlegi helyzetben minden olyan munkáltatóra érdemes lenne kiterjeszteni ezt a lehetőséget, aki bérfizetési nehézséggel küzd. A támogatás mértéke maximalizálva van, ezt a korlátot az Alap fizetőképességének megőrzése érdekében szükséges megtartani, de a munkáltatók eldönthetnék, hogy milyen időintervallumban kívánják igénybe venni. A Bérgarancia Alap fő szabály szerint visszatérítendő támogatást nyújt, mivel jelen esetben ez a támogatás a munkanélküliség elkerülésére szolgál, és ezáltal kevesebb álláskeresési járulék kerülne kifizetésre, így vissza nem térítendő támogatás formájában lenne célszerű nyújtani.
A Bérgarancia Alapra vonatkozó eljárási szabályok részletesen tartalmazzák, hogy az Alap milyen adatokat kezel és tart nyilván a munkáltatókról és a munkavállalókról, illetve a támogatást közvetlenül a munkavállalók kapják, ezért pontosan nyomon követhető, hogy melyik munkáltató milyen mértékű támogatást kapott. A közvetlen kifizetés pedig segít megelőzni a visszaéléseket, mivel semmi másra nem lehet fordítani, mint bérfizetésre.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA, Alap) fő célja, hogy biztosítsa a foglalkoztatási és képzési aktív eszközök működtetéséhez, a szakképzési és felnőttképzési támogatásokhoz, a bérgarancia támogatásokhoz szükséges pénzügyi forrást, valamint finanszírozza az álláskeresési ellátásokat. A Bérgarancia Alap lényeges forrása a munkáltatók befizetései, így megalapozott, hogy annak kifizetéseiből a munkáltatókat támogassa az állam.
Az NFA 2020. évi költségvetési tervezete alapján az álláskeresési ellátások 2020. évi tervezett összege 83 000,0 millió forintban került megállapításra. Ez az előirányzat az álláskeresési járadékot, a nyugdíj előtti álláskeresési segélyt, valamint az ellátások megállapításával kapcsolatos útiköltség-térítést és az ellátásokkal összefüggő közvetlen költségeket foglalja magába. A bérgarancia kifizetések 2020. évi tervezett előirányzata – a bérgarancia támogatások maximális összegének emelkedését figyelembe véve – 4500,0 millió forintban került meghatározásra. A szimpla átcsoportosítás önmagában várhatóan csak részben nem fedezi a várható kiadásokat, de legalább a kezdeti időkben elegendő lehet.
Ez a megoldás álláspontom szerint olyan segítséghez juttatná a munkáltatókat, amely rugalmasan alakítható a veszélyhelyzet időtartamától függően, a munkavállalóknak pedig lehetővé teszi, hogy ne csupán az álláshelyük maradjon meg, de a biztosítási jogiszonyuk se szüneteljen – erre pedig a jelenlegi helyzetben óriási szükség van.
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.