Bartha Attila.JPG&w=100&h=100&zc=1)
Fekete Balázs
Gajduschek GyörgyElőző blogbejegyzéseinkben a jogosultságtudat (rights consciousness) első – jogi éberség (rights awareness) – és második – a jogok azonosítása (rights identification) – komponensét elemeztük a 2019 nyarán történt adatfelvétel alapján. Ebben a részben a harmadik elemmel, a jogi mobilizációval (legal mobilization) foglalkozunk.
A jogi mobilizáció komponense a jogosultságtudat döntési momentumát és e döntés mögötti motivációkat ragadja meg. Azt, hogy egy konfliktushelyzetben miért határoznak az érintettek jogi eljárást indítása mellett, vagy éppen milyen okok miatt döntenek úgy, hogy – noha formálisan erre minden lehetőségük adott – mégsem indítanak jogi eljárást. A szociológiai értelemben releváns, a hétköznapokban empirikusan megélt jogosultságtudat ugyanis a konfliktushelyzetek jogi dimenziójának azonosítása és ennek jogi nyelven történő dekódolása mellett azt a mozzanatot is tartalmazza, hogy tudatosan valamilyen jogérvényesítési mechanizmus igénybevétele mellett döntünk. Ezt a hajlandóságot a jogi eljárásokkal kapcsolatos attitűdökkel vizsgálhatjuk.
A jogi mobilizáció komponensét tehát az empirikus kutatás során attitűdkérdések segítségével próbáltuk megragadni. Nyolc kérdésünk közül az első négy a jogi eljárások indításának pozitív ösztönzőit, míg a második négy a jogi út választásának negatív ösztönzőit kívánta feltárni. Ezért az első négy kérdésnél a „pozitív jogi mobilizáció” tényezőinek, a második négy kérdésnél pedig a „negatív jogi mobilizáció” tényezőinek tekinthetjük a kapott válaszokat. A pozitív jogi mobilizáció így (i.) a jogi hatóságok döntési kompetenciájából, (ii.) a jogi útra terelt konfliktusok békés rendezésének lehetőségéből, a jogi úton hozott döntések (iii.) elfogulatlanságából és (iv.) kimenetelük előreláthatóságából épül fel. A negatív jogi mobilizáció pedig (i.) a jogi döntések kikényszerítésének kérdéses hatékonyságából, a jogi eljárások (ii.) túlzottnak ítélt hosszúságából, (iii.) túlzott költségéből, továbbá (iv.) bonyolultságából és érthetetlenségéből áll össze.
Eredményeink szerint ötfokú skálán mérve a magyar népesség átlagában a pozitív jogi mobilizáció tényezőinek átlagértéke 3,31, ezen belül a válaszadók a jogi eljárások kimenetelének előreláthatóságát értékelik a legfontosabbnak (3,40). A negatív jogi mobilizáció tényezőinek átlagértéke 3,08, és az eljárások túlzott hosszúsága (3,31), illetve költsége (3,30) a legerősebb visszatartó erők. Első látásra tehát úgy tűnik, hogy a magyar válaszadók jogi eljárásokkal kapcsolatos attitűdkészletében a pozitív és a negatív ösztönzők közel hasonló intenzitással vannak jelen, így nem mutatják a jogrendszer lehetőségeinek túlzott alul- vagy felülértékelését sem. A magyar adatok adekvát értelmezéséhez ugyanakkor kifejezetten fontos a nemzetközi összehasonlítás, hiszen attitűdkérdéseknél az egy országra vonatkozó számok önmagukban keveset mondanak, jelentőségüket inkább csak más országok adataival összehasonlítva érzékelhetjük. Kutatásunk lehetővé teszi, hogy a jogi mobilizáció tényezőinek elemzésekor a magyar eredményeket árnyaltabban, a holland és szerb adatokkal összevetve értelmezzük (lásd a következő két táblázatot).
|
|
Magyarország |
Hollandia |
Szerbia |
|
Pozitív jogi mobilizáció |
3,31 |
3,46 |
3,51 |
|
Negatív jogi mobilizáció |
3,08 |
3,04 |
3,17 |
|
Eltérés |
0,23 |
0,42 |
0,34 |
1. táblázat. A pozitív és negatív jogi mobilizációs tényezők átlaga országonként
|
|
Magyarország |
Hollandia |
Szerbia |
|
A pozitív jogi mobilizáció legerősebb tényezője |
a jogi eljárások előrelátható kimenetele: 3,40 (1,06) |
a jogi eljárások előrelátható kimenetele: 3,56 (1,11) |
békés rendezés lehetősége: 3,70 (1,16) |
|
A negatív jogi mobilizáció legerősebb tényezője |
az eljárások túlzott hosszúsága: 3,31 (1,18) |
az eljárások túlzott költsége: 3,34 (1,19) |
az eljárások túlzott hosszúsága: 3,47 (1,26) |
2. táblázat. A legerősebb jogi mobilizációs attitűdök országos átlagértéke (zárójelben: szórása)
Mindhárom országra érvényes mintázat, hogy a pozitív jogi mobilizációs ösztönzők valamivel erősebbek a negatív jogi mobilizáció tényezőinél. Ez alapján feltételezhető, hogy Európában általánosan érvényes lehet, hogy az emberek valamivel többre értékelik a jogi eljárások előnyeit, mint hátrányait – bár az eljárások hossza és költsége miatt sokan szkeptikusak a jogi úton történő konfliktuskezelés lehetőségével szemben.
Összehasonlító adataink arra is rámutatnak, hogy a jogi mobilizáció pozitív ösztönzői Magyarországon gyengébbek mint akár Hollandiában, akár Szerbiában. A negatív jogi mobilizáció tényezőinek Magyarországra vonatkozó átlagértéke ugyanakkor a másik két ország adata között helyezkedik el és a holland adathoz áll közelebb, azaz nálunk a jogi eljárásokhoz történő szkeptikus viszonyulás motivációi kevésbé érzékelhetők mint Szerbiában. A jogi mobilizációval kapcsolatos negatív tényezők szerkezete – az egyes attitűdök erősségének sorrendje – azonban nagyon hasonló a két országban. Magyarországon és Szerbiában is az eljárások túlzott hosszával, majd ezt követően túlzott költségével szemben fogalmazódik meg a legerősebb kritika (e két tényező értéke között csupán néhány századpont a különbség). Ehhez képest az eljárások túlzott bonyolultsága és a jogi döntések kikényszerítésének hiánya kevésbé jelentős visszatartó erők a magyar és a szerb válaszadók jogi mobilizációs attitűdkészletében. A pozitív jogi mobilizációs tényezők szerkezeti mintájában nincs hasonló egybeesés; a három ország polgárai eltérően rangsorolják a jogi úton történő konfliktusrendezés melletti érveket.
A pozitív és a negatív jogi mobilizációs tényezők értékelésében a különbség Magyarországon a legkisebb (23 százalékpont), ami azt jelenti, hogy a magyarok várják a legkisebb relatív előnyt a konfliktushelyzetek jogi úton történő megoldásától. Szerbiában ugyan a magyarországinál is erősebbek a visszatartó erők a jogi út választásától, azonban a szerb válaszadók sokkal több előnyt is társítanak a jogi eljárásokhoz – számukra különösen fontos, hogy lehetővé teszik a viták békés rendezését. A jogi mobilizáció pozitív ösztönzői Hollandiában a legerősebbek a negatív tényezőkhöz képest: a holland adatok 42 százalékpontos különbséget mutatnak a pozitív jogi mobilizáció javára, ami a magyar eltérés közel kétszerese. Nemzetközi összevetésben tehát azt látjuk, hogy bár a pozitív jogi mobilizációs tényezők Magyarországon is erősebbek a visszatartó tényezőknél, a jogi út választásának mérlegelésénél a pozitív döntés melletti érvek túlsúlya nálunk jellemzően gyengébb mint akár Hollandiában, akár Szerbiában. Azaz a jogi eljárásokkal szemben nemzetközi összevetésben szkeptikus a magyar lakosság hozzáállása, ami erősen elgondolkodtató harminc évvel a jogállami rendszerváltás után.
A jogi mobilizáció pozitív és negatív tényezői természetesen nem függetlenek a szocio-demográfiai változóktól. Eredményeink ugyanakkor Magyarország esetében is megerősítik azt a nemzetközi kutatási eredményt, hogy más társadalmi jelenségekhez képest a jogi mobilizációs motívumok viszonylag gyengén függenek össze a válaszadók társadalmi hátterével. Nincs például érdemi hatása a jogi mobilizációra a gyerekszámnak, a családméretnek, a vallásosság mélységének és intenzitásának, az anyagi helyzet rövid távú változásának és a szubjektív társadalmi pozíciónak sem.
A többi szocio-demográfiai változóval összehasonlítva viszonylag erős a foglalkozás hatása a jogi mobilizációs attitűdökre. A vállalkozók egyrészt a magyarok átlagánál többre értékelik a jogi eljárásokhoz kapcsolódó döntési kompetenciát, másrészt az átlagosnál szignifikánsan elégedetlenebbek a jogi döntések kikényszerítésének hiánya és az eljárások túlzott költségessége miatt. Érdekes ugyanakkor, hogy a vállalkozók a magyarok átlagánál kevésbé tartják bonyolultnak és érthetetlennek a jogi eljárásokat. A vállalkozói státusz ilyen összetett hatása a jogi mobilizáció pozitív és negatív tényezőire valószínűleg abból fakad, hogy tevékenységük során a vállalkozók rendszeresen kénytelenek jogi eljárásokkal kapcsolatos döntéseket hozni, és ők találkoznak a legtöbbet jogi kérdésekkel. Az alkalmazottak körében az átlagnál kevésbé erősek a konfliktusok jogi útra terelésének ellenösztönzői – legalábbis az alkalmazottak kevésbé panaszkodnak a kikényszerítés hiányára és az eljárások túlzott költségére. Ezzel szemben az átlaghoz képest szignifikánsan nagyobbak a jogi útra lépéstől visszatartó tényezők két inaktív foglalkoztatási csoportnál. A diákok és a háztartásban dolgozók (GYES-en, GYED-en lévők) is erősen tartanak az eljárások bonyolultságától és érthetetlenségétől, emellett a diákoknál az eljárások túlzott költsége, a háztartásbeliek számára pedig a kikényszerítés feltételezett gyengesége is szignifikáns visszatartó tényező.
A nem és a jogi mobilizációs attitűdök között féloldalas összefüggést tapasztalhatunk. A nem és a pozitív jogi mobilizációs tényezők között nincs érdemi kapcsolat, a nem és a negatív mobilizációs tényezők között viszont szignifikáns az összefüggés. A nők a férfiakhoz képest határozottan jobban tartanak a jogi döntések kikényszerítésének hiányától, az eljárások túlzott költségétől, illetve bonyolultságától és érthetetlenségétől is. A jogi mobilizációs attitűdökben tehát szignifikáns gender gap tapasztalható, mivel a nők lényegesen komolyabbnak érzékelik a konfliktusok jogi útra terelésétől visszatartó tényezőket.
Erősen polarizációs hatású a jogi mobilizációs attitűdökre az életkor. A magyarok átlagához képest a 30 alattiak számára szignifikánsan nagyobbak a konfliktusok jogi rendezésétől visszatartó tényezők. A fiatalok jogi mobilizációjára erősen negatív hatású a jogi eljárások vélt költsége, hossza, továbbá bonyolultsága és érthetetlensége is. Emellett a 30 alattiaknál viszonylag gyengék a jogi mobilizáció pozitív ösztönzői: a fiatal felnőttek korcsoportja a magyarok átlagánál lényegesen szkeptikusabb a jogi hatóságok döntési kompetenciáját és a döntések elfogulatlanságát illetően is. Gyökeresen ellentétes ezzel az 50 és 65 év közötti válaszadók jogi mobilizációs attitűdkészlete. Ebben a korcsoportban a jogi mobilizáció pozitív tényezői minden dimenzióban szignifikánsan erősebbek az átlagosnál. Az 50-65 évesek a magyarok átlagánál érdemben többre értékelik a jogi hatóságok döntési kompetenciáját, a konfliktusok békés rendezésének esélyét, a jogi eljárások elfogulatlanságát és kimenetelük előreláthatóságát is. Összegezve, adataink egy elgondolkodtató generational gap létezésére utalnak a jogi mobilizáció kapcsán: míg a fiatalok attitűdje egyértelműen negatív a jogi eljárásokkal szemben, addig az 50 év felettiek a népesség átlagánál lényegesen pozitívabban állnak azokhoz.
Szokatlan mintázat rajzolódik ki a magyarok jogi mobilizációs attitűdjében az iskolai végzettség szerint. Az alapfokú végzettségűek két pozitív mobilizációs tényezőt – a békés rendezés lehetőségét és az eljárások kimenetelének előreláthatóságát – is szignifikánsan többre értékelnek a magyar népesség átlagánál, miközben kevésbé panaszkodnak a jogi eljárások túlzott hosszúságára és költségére. Ezzel szemben a középfokú és a felsőfokú végzettségűek jogi mobilizációs attitűdkészletében is szignifikáns visszatartó erő az eljárások hossza és költsége. Emellett a felsőfokú végzettségű magyarok a népesség átlagánál lényegesen kevesebbre értékelik a jogi eljárások békés konfliktusrendezési hatását és kimenetelük előreláthatóságát. Eredményeink szerint tehát egy paradox educational gap mutatkozik a magyarok jogi mobilizációs attitűdjében: míg a képzetlen lakosság többre tartja a jogi eljárásoktól várható előnyöket, addig az iskolázottabb népesség körében nagyobb súllyal esnek latba a negatív mobilizációs tényezők.
Vizsgálatunk fontos eredménye, hogy a jogrendszerrel való személyes kapcsolat egyértelműen kedvezően hat a jogi mobilizációs attitűdökre. Azok, akik már olvastak jogszabályt, konzultáltak ügyvéddel vagy jogásszal, illetve részt vettek bírósági eljárásban, lényegesen kevésbé osztják a jogi eljárások bonyolultságával és érthetetlenségével kapcsolatos nézeteket. Személyes tapasztalatok hiányában ugyanakkor a jogrendszer meglehetősen idegennek és elrettentőnek tűnik a magyarok szemében. Ilyen értelemben a jogi mobilizációs attitűdöknél valamiféle experience gap is érzékelhető.
Összegezve a szocio-demográfiai változóknak a jogi mobilizációra gyakorolt hatását megfogalmazható, hogy bizonyos társadalmi háttérváltozók polarizálják a jogi mobilizáció pozitív és negatív dimenzióit. Ezek (i.) a nem, (ii.) az életkor – a fiatal (30 alatti) versus az 50 feletti korcsoporthoz tartozás –, (iii.) az iskolai végzettség (iv.) és a személyes jogi tapasztalat. Mindezek alapján a jogi mobilizációs motivációk az olyan 50-65 közötti, alacsony végzettségű férfiaknál a legerősebbek, akiknek személyes tapasztalata is van a jogi eljárásokról. Ezzel ellentétben azok a fiatal, magasan kvalifikált nők állnak a leginkább szkeptikusan a jogi eljárásokhoz, akik nem rendelkeznek azokról semmilyen személyes tapasztalattal. E két hipotetikus típus szélsőséges formában illusztrálja a jogi mobilizációs attitűdök paradox működését a mai magyar társadalomban. Egyszersmind hozzájárul annak megértéséhez is, összhatásukat tekintve miért gyengébbek a jogi mobilizációs tényezők a mai Magyarországon mint akár Hollandiában, akár Szerbiában.
A blogbejegyzéshez felhasznált kérdőív elemek
K28. Megoldatlan konfliktusok esetén az emberek különféle indokból indíthatnak jogi eljárást (bíróságra mennek vagy hatósághoz fordulnak). Mennyire ért egyet az alábbi indokokkal? (egyáltalán nem értek egyet – teljesen egyetértek)
1. Érdemes jogi eljárást indítani, mert csak a jogi hatóságok tudnak dönteni megoldatlan magántermészetű konfliktusokban.
2. Érdemes jogi eljárást indítani, mert így békésen rendeződhet egy konfliktus.
3. Érdemes jogi eljárást indítani, mert a jogi eljárások általában elfogulatlan döntéssel végződnek.
4. Érdemes jogi eljárást indítani, mert a jogi eljárások kimenetele előrelátható a jogszabályok alapján.
K29. Számos érv szólhat azonban amellett is, hogy megoldatlan konfliktusok esetén az emberek NE INDÍTSANAK jogi eljárást. Mennyire ért egyet az alábbi indokokkal? (egyáltalán nem értek egyet – teljesen egyetértek)
1. Nem érdemes jogi eljárást indítani, mert a bíróság nem tudja kikényszeríteni a jogi döntések végrehajtását.
2. Nem érdemes jogi eljárást indítani, mert a jogi eljárások túl hosszúak.
3. Nem érdemes jogi eljárást indítani, mert a jogi eljárások túl költségesek.
4. Nem érdemes jogi eljárást indítani, mert a jogi eljárások túl bonyolultak és érthetetlenek.
_____________________________________________
A blogbejegyzés az NKFI FK 125520. számú, A jogosultságkultúra hiánya a közép-európai jogi kultúrákban. Mítosz vagy valóság? projekt keretében készült.
_____________________________________________
Az írás a szerzők véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.