Majtényi BalázsAz alábbi írás a „Barátból ellenség? Az EU megítélésének változása a hazai közjogi fordulat és a Brexit tükrében” című Bolyai-kutatás keretében készült. E kutatás kiinduló állítása, hogy a két országban zajló folyamatok, a fontos különbségek ellenére, meglepő párhuzamokat mutatnak. A poszban e két esetben megjelenő alkotmányosságellenességet vetem össze.
Az autoriter elemeket erősítő társadalmi folyamatok több országban hasonló és összevethető változásokat generálnak. Ennek belátásához az alábbiakban a magyarországi autoriter fordulatot és a Brexitet elemzem példaként. Ezt a két történetet amiatt emelem ki, hogy szemléltessem: a különböző országokban zajló társadalmi változások hatásai új és régi demokráciákban egyaránt megkérdőjelezhetik az alkotmányos identitást és az intézményeket, s ahogy azt a magyar példa bizonyítja, gyökeresen átalakíthatják azokat. Álláspontom szerint a Brexitet, illetve annak az alkotmányos intézményekre gyakorolt hatását nem lehet egyedülálló, a kontinenstől elszigetelt jelenségnek tekinteni, és a magyar autoriter fordulatot pedig nem lehet csak az új tagállamokat fenyegető veszélyforrásként kezelni. A cikkben nem állítom azt, hogy a két országban ugyanazok a folyamatok játszódnak le, illetve azt sem, hogy a Brexit egy a magyar példához hasonló közjogi identitáshoz és átalakuláshoz vezet majd, azt viszont igen, hogy a két országban zajló folyamatok, a fontos különbségek ellenére, meglepő párhuzamokat mutatnak.
Azt gondolom, annak bemutatása, hogy a társadalom értékpreferenciái miképp alakulnak és hogyan kötődnek az intézményi változásokhoz,[1] érthetővé teszi a közjogi rendszerek formálódását. A befogadó alkotmányos értékek, mint az egyenlőség, az emberi jogok védelme, a jogállamiság, nem puszta szlogenek és sekélyes retorikai eszközök a politikusok szolgálatában, hanem olyan eszmék, amelyekkel az emberek készek (lehetnek) akár azonosulni, akár szembefordulni, és azok mellett vagy épp azok ellen fellépni. Ha az intézmények elveszítik a társadalmi támogatottságukat, akkor a bizalomvesztést közjogi válság követheti.
A politikai közösségeket megosztó értékek erősödéséről és a nemzeti identitásnak a jelenleg zajló gyors, részben globális társadalmi, gazdasági és politikai változások között, alkotmányos kereteken belül zajló újradefiniálásról már sokan írtak. Nyilvánvaló, hogy e jelenséget olyan globális folyamatok alakítják, mint a gazdasági visszaesés és szerkezetváltás, a helyi közösségek felé fordulás, vagy a visszatérés a felvilágosodás tradíciója ellen ható és az egyenlőséget megkérdőjelező értékekhez. Ezek összefüggésben vannak olyan folyamatokkal, mint a nagyobb jövedelmi és gazdasági egyenlőtlenségek kialakulása, a munka, a javak, a személyek (ideértve a migrációs és menekülthullámot is) és a tőke globális áramlása, a munkavállalói érdekvédelem gyengülése vagy a jóléti rendszerek leépítése. Ezeknek a folyamatoknak a politikai rendszerre való hatása mutatkozhat meg a szélsőjobb jelenlegi előretörésében, és a liberalizmus vagy a baloldal válságában, s abban is, hogy az egykor szélsőségesnek számító nézetek egyre inkább bekerülnek a politikai fősodrába, illetve, hogy a rasszizmus világszerte erősödik.
Nem véletlenül érvelnek sokan amellett, hogy a jelenlegi társadalmi folyamatok és intézményi változások párhuzamba állíthatók a két világháború közötti Európa hasonló jelenségeivel.[2] Természetesen a hasonlóságok mellett különbségek is megmutathatók a két korszak között, utalhatunk itt akár a média, akár az állami intézmények szerepének a megváltozására. Sokan összehasonlíthatónak tartják az 1929-es nagy gazdasági depressziót a közelmúlt gazdasági válságát okozó 2008-as gazdasági krízissel. Az 1930-as évek diktatúrába torkoló lejtmenetét és antiszemitizmusát is sokan összevethetőnek tartják, a jelenlegi roma-, muszlim- és bevándorlás illetvemenekültellenes érzelmekkel, valamint a demokratikus intézmények elleni támadásokkal, vagy azokkal a jogszabályi változásokkal, amelyek az alkotmányos demokráciában igazolhatatlan világnézeteket és tevékenységeket legitimálnak.[3] Többen ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a radikális jobboldali mozgalmak már jóval a gazdasági válság előtt befolyásossá váltak Nyugat-Európában is;[4] vagy kelet-közép-európai példát említve, Magyarországon a gyakran „gyengének” minősített emberi jogi jogvédő civil szervezetek mellett a radikális jobboldali civil szféra erősödése a politikai szférával összekapcsolódóan jóval a gazdasági válság előtt elkezdődött.[5] Több helyütt maga a civil társadalom is termékeny táptalajt biztosított a jobboldali radikalizmus számára. A jobboldali radikális csoportok pedig, általuk tradicionálisnak tartott értékeket követve, nemegyszer a befogadással, a globalizálódó gazdasággal vagy akár az Unióval szemben lépnek fel. Az a Tocqueville-ra támaszkodó érvelés, hogy a polgári és politikai jogokra épülő civil társadalom megfelelő működése a szabadságok gyakorlásának elterjedéséhez vezet, ami szükségszerűen demokratizálja a társadalmat, itt nem következett be. Nem véletlen, hogy éles fordulatot 2010-ben Magyarországon elsősorban a közjoggal foglalkozók láttak, míg a szociológusok inkább hosszabb ideje egy irányba mutató tendenciákról tudtak beszámolni.[6]
Annak okai, hogy egy társadalomban milyen folyamatok játszódnak le, az egyes társadalmak mikro-, illetve makroszinten meglevő jellemzőiben is kereshetők (például család, oktatási rendszer). Mégis, talán a társadalmi egyenlőtlenségek megfelelő kezelésének a hiánya lehet a fő oka annak, ha az elviekben a társadalmi szolidaritást növelő intézkedések a várttól ellentétes hatást váltanak ki. Az Egyesült Királyság így például a szolidaritás jegyében már korán, 2004-ben elismerte a csatlakozó kelet-közép-európai országok polgárainak szabad mozgáshoz való jogát, ami nagyobb arányú bevándorláshoz vezetett ezekből az országokból, elsősorban Lengyelországból. A kelet-európai migrációtól való félelem később éppen a Brexit támogatásának egyik társadalmi indokává vált. A bevándorlók megjelenésével kapcsolatos ellenérzések és a lakosság egzisztenciális félelmeinek összekapcsolásából a magyar kormányzat is hatékonyan fabrikált fenyegetést, pl. amikor azzal riogatott, hogy a nem keresztény bevándorlók elözönlik majd Magyarországot. Nigel Farage UKIP kampánya is tartalmazott iszlamofób, idegengyűlölő és rasszista elemeket, esetenként már-már a magyar kormányzat menekültek elleni plakátkampányának stílusát idézve. Az egyik plakát azt ábrázolta, amikor menekülteket hosszan kígyózó sorban meneteltett Szlovéniában a rendőrség. A képpel azt sugallták, hogy nagy tömegben, tömött sorokban érkező menekülték akarják ellepni az országot. A plakáton a következő felirat szerepel: „Meg kell szabadulnunk az EU-tól, és vissza kell szereznünk a határaink ellenőrzését.”[7] Később az egymást követő gyűlöletkeltő plakátkampányok részeként ugyanezt a képet egy stoptáblával ellátva használta az ENSZ migrációs csomagja elleni tiltakozásként a magyar kormány is.
A kelet-közép-európai bevándorlók stigmatizálására alkalmazott szlogenek – például „A románok ellopják a munkátokat.”[8] – is hasonlatosak a magyarországi menekültellenes kampányban az óriásplakátokon feltűnő magyar nyelvű feliratokhoz (mint például: „Ha Magyarországra jössz nem veheted el a magyarok munkáját”).
Ha hasonlóságokat keresünk, akár a miniszterelnökök nyilatkozatait is egymás mellé állíthatjuk: Orbán Viktor egy beszédében az EU-t az egykori Szovjetunióhoz hasonlította, Boris Johnson sem átallott az Európai projekt és Hitlernek a területi dominanciára törekvése között párhuzamot vonni.
A fentieket összefoglalva, azt gondolom, hogy az intézményeket befolyásoló és az identitásokat alakító gazdasági, kulturális, történelmi és földrajzi sajátosságok alakulásának globális, regionális és helyi kontextusa is van. Nem célszerű ezek közül bármelyiknek kizárólagos szerepet tulajdonítani, vagy a társadalmi folyamatokat követő változásokra kizárólagos magyarázatokat keresni. A folyamatok teljessége sokkal inkább ezek kölcsönhatásában mutatható meg. Fontos kérdés az, hogy valóban s továbbra is vitán felül állónak tekinthetjük-e az olyan állításokat, mint például az, hogy a konszolidált demokráciák intézményei erősebbek, hatékonyabban képesek védeni, illetve megvédeni az inkluzív alkotmányos értékeket. Az is kérdés, hogy miben rejlik ezeknek az intézményeknek az ereje – ha a társadalmi elfogadottságukban, akkor az éppen változhat is, és e folyamat a magyarországi példához hasonló módon veszélybe sodorhatja magukat az intézményeket is.
_______________________________________________________
[1] Tomasz Warczok, Hanna Dębska, ’Sacred Law and Profane Politics: The Symbolic Construction of the Constitutional Tribunal’, Polish Sociological Review, 2014/4, 461-474.
[2] Aristotle Kallis, ‘Far-Right “Contagion” or a Failing “Mainstream”? How Dangerous Ideas Cross Borders and Blur Boundaries’ Democracy and Security 2013/9, 221-246.
[3] Aristotle Kallis, ‘Far-Right “Contagion” or a Failing “Mainstream”? How Dangerous Ideas Cross Borders and Blur Boundaries’ Democracy and Security 2013/9, 221-246.
[4] Silke Roth, ’Introduction: Contemporary Counter-Movements in the Age of Brexit and Trump’ Sociological Research Online, 2018/2, 497.
[5] Virág Molnár, ’Civil Society, Radicalism and the Rediscovery of Mythic Nationalism’ Nations and Nationalism 2017/1, 165-185.
[6] Margit Feischmidt, Balázs Majtényi, ’Introduction’ in: Margit Feischmidt, Balázs Majtényi (ed.), The Rise of Populist Nationalism: Social Resentments and Capturing the Constitution in Hungary, Central European University Press Budapest–New York, 2019. 2.
[7] Kevin Durrheim, Mukadder Okuyan, Michelle Sinayobye Twali, Efraín García‐Sánchez, Adrienne Pereira, Jennie Sofia Portice, Tamar Gur, Ori Wiener‐Blotner, Tina F. Keil, ’How racism discourse can mobilize right‐wing populism: The construction of identity and alliance in reactions to UKIP's Brexit “Breaking Point” campaign’ Journal of Community & Applied Social Psychology, 2018/6, 385–405.
[8] Ceri Hughes, ’It’s the EU immigrants stupid! UKIP’s core-issue and populist rhetoric on the road to Brexit’, European Journal of Communication, 2019/3, 261.
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.