Bartha Attila
Fekete Balázs
Gajduschek GyörgyElőző blogbejegyzésünkben a jogosultságtudat (rights consciousness) első elemét, a jogi éberség (rights awareness) komponensét elemeztük friss magyar adatfelvételünk alapján. Ebben a részben a jogosultságtudat második tényezőjével, a jogok azonosításának (rights identification) komponensével foglalkozunk.
A jogok azonosításának komponense a jogi dimenzióval is rendelkező konfliktushelyzetekben az érvelésbe bevonható, hivatkozható jogok meghatározásának képességét jelenti. Attól, hogy egy résztvevő érzékeli, hogy egy konfliktushelyzet jogi úton is megoldható lehet, még egyáltalán nem biztos, hogy képes a „jogok nyelvén” is megfogalmazni az adott helyzet tétjét, és ezzel elhelyezni azt a különféle jogi eljárásokban érvényesíthető jogosultságok világában. Más megfogalmazásban: nem magától értetődő, hogy képesek vagyunk nyelvileg adekvát módon megragadni egy konfliktushelyzet jogi dimenzióját – márpedig erős jogosultságtudat e nyelvi képesség nélkül nem képzelhető el. Nyilvánvaló, hogy ez a nyelvi megfogalmazásra vonatkozó elvárás az erős jogi éberséggel rendelkezőknek is csupán egy részénél teljesül; sokan azok közül sem tudják helyzetüket a jogosultságok terminusaiban megfogalmazni, akik fogékonyak a konfliktushelyzetek jogi dimenziói iránt. Korábbi vizsgálatok alapján (a jogok problematikájához a posztszocialista kontextusban lásd Kurkchiyan 2003) kutatásunk során azt vártuk, hogy a jogok azonosításának komponense a válaszadók kisebb részénél mutatkozik majd erősnek, mint ahogyan a jogi éberség komponensénél regisztráltunk.
A nyelvi értelmezések apró különbségeinek feltárására irányuló kutatási ambíciók esetén komoly nehézség, ha kérdőíves adatfelvétellel gyűjtjük adatainkat – a finom nyelvi distinkciók megragadására a kérdőívek szokásos zárt kérdései aligha alkalmasak. Esetünkben azt, hogy a vázolt jogi dimenziójú konfliktushelyzetek leírásakor a megkérdezettek megfogalmazásai a „jogok nyelvén” mennyiben tekinthetők adekvátnak, csupán közvetett módon tudtuk meghatározni. (Arra nem volt lehetőségünk, hogy az adatfelvétel módját alapvetően megváltoztassuk.) Úgy döntöttünk, hogy a jogok azonosításának komponensét nyitott kérdések formájában operacionalizáljuk, majd pedig a kapott válaszokat – a jogok nyelve szerinti megfelelőségük alapján – utólag kategorizáljuk. Ennek az adatfelvételi technikának ugyanakkor nyilvánvaló hátulütője a válaszadási hajlandóság csökkenése, egyszerűen azért, mert a nyitott kérdések megválaszolása sokkal több erőfeszítést kíván egy megkérdezettől, mint egy válasz kiválasztása megadott alternatívák közül – erre az adatfelvétellel foglalkozó cég munkatársai is felhívták figyelmünket. Ennek tudatában is amellett döntöttünk, hogy megtartjuk kérdőívünkben a nyitott kérdéseket, egyszerűen azért, mert nem láttunk más lehetőséget arra ebben az adatfelvételi formában, hogy érdemben letapogassuk a válaszadók jogosultságokkal kapcsolatos fogalmi képzeteit. Technikai kompromisszumként ugyanakkor minden megkérdezettől csupán három konfliktushelyzet kapcsán kértünk választ – a lehetséges öt helyzetből a megválaszolandó hármat véletlenszerű rotációval választottuk ki számukra.
Az öt szituáció
- Egy kisebb baleset után szóban megállapodott a balesetért felelős másik féllel, hogy ő kijavíttatja az Ön autóján keletkezett károsodásokat. A másik fél ezt nem teszi meg.
- Elválik. A bíróság úgy dönt, hogy a volt férjénél/feleségénél helyezi el a gyereket, Ön pedig hétvégénként találkozhat vele. A volt házastársa azonban megakadályozza a találkozást.
- Házát természeti csapás miatt tűzkár éri. A biztosító úgy dönt, hogy a károknak csak egy kisebb részét téríti meg.
- Az adóhatóság további adó befizetését írja elő az Ön számára, de meg van győződve arról, hogy ezt nem kell befizetnie a hatályos adójogszabályok alapján.
- Valamilyen okból letartóztatják a gyerekét és a rendőrség nem teszi lehetővé, hogy ügyvédet hívjon.
Nyitott kérdésünket igyekeztük a szabad válaszadásra biztató formában megfogalmazni: „Érint-e ez az eset valamilyen jogot, jogosultságot Ön szerint? Ha igen, milyet? Kérem, írjon le mindent, ami eszébe jut!” Ezeket a kérdéseket a szituációs kérdésblokkok utolsó kérdéseként kapták a válaszadók.
Nyitott kérdésekhez mérten a válaszadási hajlandóság viszonylag magasnak bizonyult. A válaszadási arány az adóhatósággal történő konfrontáció esetében volt a legkisebb – ennél a szituációnál 23%, minden más esetben a megkérdezettek több mint egyharmada válaszolt az érintett jogosultságokat firtató kérdésünkre. A legtöbben – a megkérdezettek 46 és 45%-a – az ügyvédi képviselethez való jog rendőrségi megtagadását, illetve a gyermekek láthatási jogával kapcsolatos konfliktust modellező szituációban fogalmazták meg, milyen jogosultsághoz kapcsolódik szerintük az adott szituáció. Ilyen válaszadói hajlandóság mellett érdemi empirikus elemzés végezhető a magyar jogosultságtudat második tényezőjéről, a jogok azonosításának komponenséről is.
A nyitott kérdésekre kapott válaszokat közvetlenül persze nem tudtuk elemzési célokra felhasználni, elsősorban nagyfokú terjedelmi és tartalmi heterogenitásuk miatt. Terjedelmük szerint a válaszok között előfordultak egyszavas felkiáltások és többmondatos magyarázatok is, tartalmukat tekintve pedig a személyes véleményektől a precíz jogi megfogalmazásokig terjedt a megszövegezések skálája. Mindezek alapján a válaszokat egy négyelemű kódrendszer alapján kategorizáltuk (0: nem releváns válasz; 1: releváns válasz, de nem a jogok nyelvét használja, 2: kifejezetten csak jogszabály[ok]ra/jogterület[ek]re) hivatkozik; 3: releváns válasz a jogok/jogosultságok nyelvén). Nem releváns válasznak az értelmileg oda nem illő válaszokat tekintettük, a jog nyelvét használó válaszokon belül pedig külön kódot kaptak azok, ahol a válaszadó minden magyarázat nélkül csak megnevezett egy törvényt, jogszabályt, jogszabálygyűjteményt vagy valamilyen jogterületet (például Ptk., illetve családi jog). Az igazán érdekes feladat a releváns, de nem a jogok nyelvét használó válaszok és a jogok nyelvét használó válaszok megkülönböztetése volt. Ebben az esetben azt tekintettük döntőnek, hogy a válaszban értelmes módon megjelenik-e egy vagy több, a jogosultságokhoz kapcsolódó jogi kifejezés, vagy pedig valamilyen más normarendszer szempontjából (például általános etikai elvek alapján), jogosultságokkal kapcsolatos kifejezésekre nem hivatkozva fogalmazzák meg válaszukat a megkérdezettek.
Az egyes válaszok kategorizálásakor megengedően jártunk el, azaz a jogi nyelven adekvátnak tekintett válaszok esetében sem vártunk el jogászi szintű precizitást a jogosultságok megnevezésében. A nyitott kérdésekre adott válaszok nyelvi besorolásakor ugyanis új felismeréssel szembesültünk. Kérdőívünk kialakításakor kiinduló feltevésünk az volt, hogy a válaszadók jogi típusú hivatkozásaikban elsősorban „a jogom van”, vagy „jog valamihez” szerkezetben fogalmazzák meg álláspontjukat (ezt a feltevésünket a próbakérdezés tapasztalatai sem cáfolták). Az összes válasz áttekintése azonban azt mutatta, hogy a jogi nyelven értelmezhető választ adóknak csak egy része követi az általunk feltételezett nyelvi sémát. Van ugyanis a válaszadóknak egy másik, hasonlóan széles köre, akik szintén használják a jogok nyelvét, de nem neveznek meg kifejezetten jogosultságokat. E válaszadók olyan kifejezésekkel élnek, amelyek egy-egy jogosultság jelentésbeli holdudvarához kapcsolódnak – az ilyen kifejezéseket használók az érintett jogosultság pontos nevesítése nélkül is képesek tájékozódni a jogok nyelvi világában, legalábbis bizonyos szintig. Ez alapján megkülönböztettük a jogok nyelvének explicit használatát – amikor kifejezetten megnevez egy jogot, jogosultságot a válaszadó, vagy amellett érvel, hogy joga van valamihez – a jogok nyelvének implicit alkalmazásától – amikor a válaszadó ugyan nem nevez meg kifejezetten valamilyen jogot, jogosultságot, de jogi jellegű terminusokat (például kötelezettség, a megállapodás betartása, bírósági döntés végrehajtása) használ.
Az öt modellezett konfliktushelyzet közül négyben a válaszadók többsége a jogok nyelvén is értelmezhető választ adott. Kivételt képez ez alól az adóhatósággal szembeni konfliktushelyzet. Ebben a relációban a válaszadási hajlandóság is lényegesen alacsonyabb volt a többi szituációhoz képest, és az összes megkérdezettnek csupán 7%-a fogalmazott jogilag adekvát nyelven. A kérdésre válaszolóknak is csak a 30%-a tudta a jogok nyelvén megfogalmazni a tisztességes eljáráshoz való jog sérülését (a válaszadók további 43%-a ugyan releváns választ adott, de nem a jogok nyelvét használta). A másik négy helyzetben viszont a jogok nyelvén megfogalmazott releváns válaszok aránya rendre meghaladta a jogok nyelvét mellőző válaszokét. Jogi értelemben a megkérdezettek a láthatási jog és az ügyvédi képviselethez való jog sérülése kapcsán fogalmaztak a legprecízebben: előbbi esetben a válaszadók 81%-a, utóbbi esetben 75%-uk adott a jogok nyelvén is értékelhető választ. Ebben a két helyzetben az összes megkérdezett (beleértve tehát azokat is, akik nem tudtak vagy nem akartak nyitott kérdésünkre válaszolni) több mint egyharmada fogalmazott jogilag adekvát módon. A szerződésszegést és a kárterítési jogosultság sérülését modellező konfliktushelyzetekben ennél ugyan alacsonyabb a jogok nyelvén releváns választ adók aránya, de a válaszadók többsége és az összes megkérdezett mintegy 20%-a ezekben az esetekben is képes volt értékelhető jogi megfogalmazással élni. Eredményeinket a konfliktushelyzetek relációs aspektusából tekintve azt láthatjuk, hogy személyközi konfliktusaikban a magyarok számottevő – helyzetenként 18 és 36% közötti – része képes a jogok nyelvén megfogalmazni álláspontját, tehát rendelkezik a jogok azonosításának képességével. Kevésbé egyértelmű ez akkor, ha a magyarok intézményekkel konfrontálódnak: miközben a rendőrségi szituációban az ügyvédi képviselethez való jogra a megkérdezettek számottevő része jogilag adekvát nyelven hivatkozott, az adóhatósággal történő konfliktusban csak elenyésző kisebbség utalt a jogok nyelvén a tisztességes eljáráshoz való jogra.
Hasonlóan a jogi éberség komponenséhez, megvizsgáltuk, milyen összefüggések rajzolódnak ki a jogok azonosításának komponense és a szociodemográfiai változók, illetve a szubjektív jogismeret indikátorai között. A jogok azonosításának képessége és a szociodemográfiai változók többsége között ugyan csupán gyenge összefüggést tapasztalhatunk, kifejezetten erős viszont a kapcsolat a válaszadók életkorával. A fiatalabb korcsoportok esetében azok vannak többségben, akik a modellezett konfliktushelyzetekben jellemzően nem a jogok nyelvén fogalmazták meg álláspontjukat. Ez különösen a 30–39 év közötti korcsoportra érvényes: a harmincasok közel 70%-a nem a jogok nyelvének megfelelően fejtette ki véleményét. Ezzel szemben az 50 és 65 év közötti korosztályban a többség (54%) jogilag adekvát nyelven érvelt a szituációk zömében. Ennek magyarázata véleményünk szerint az élettapasztalatban rejlik: valószínű, hogy életük előrehaladásával az emberek egyre több jogi esettel találkoznak, és az ebből adódó tapasztalatok kulminálhatnak az idősebb korosztály kedvezőbb jogi azonosítási mutatóiban. Ezt a következtetést megerősíti, hogy a bírósági eljárásban történő részvétel és a jogok azonosításának komponense között szintén szignifikáns és pozitív a kapcsolat. A válaszadók szubjektív, azaz önértékelésük szerinti jogismerete és a jogok azonosítása között ugyancsak azonosítható a pozitív összefüggés, bár ez a kapcsolat kevésbé erős, mint a jogok meghatározásának képessége és a személyes bírósági eljárási tapasztalat között.
A jogok azonosításának komponense tehát a magyar jogosultságkultúrában is fontos tényező. Felmérésünk szerint egy vitahelyzetben a magyarok mintegy harmada képes – explicit vagy implicit módon – a jogok nyelvén megfogalmazni álláspontját. Ez a képesség jellemzően erősebb személyközi konfliktusokban, gyengébb viszont bizonyos intézményi relációkban – például az adóhatósággal történő konfrontáció esetén. Úgy tűnik, hogy e komponens a személyes tapasztalattal áll a legerősebb kapcsolatban, hiszen az életkor és a bírósági eljárásokban történő részvétel is szignifikáns pozitív összefüggést mutat a jogosultságtudatnak ezzel a tényezőjével. Mindez arra utal, hogy a polgárok jogokkal kapcsolatos nyelvi ismereteinek alakulásában a megélt tapasztalatnak van elsődleges hatása – ehhez képest a szokásos szociodemográfiai változók (képzettségi szint, társadalmi helyzet) is csupán másodlagos szerepet játszanak.
_____________________________________________
A blogbejegyzés az NKFI FK 125520. számú, A jogosultságkultúra hiánya a közép-európai jogi kultúrákban. Mítosz vagy valóság? projekt keretében készült.
_____________________________________________
Az írás a szerzők véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.