A napokban újra megjelent a politikai hírekben az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról szóló aláírásgyűjtés. A pro és kontra érveket áttekintve a gazdasági logika oldaláról közelítve a kérdéshez úgy próbálom újrafogalmazni a kérdést, hogy az egyes adófizető választópolgár számára mit jelent a csatlakozás vagy a nem csatlakozás az uniós és a hazai költségvetés vonatkozásában.
A napokban újra megjelent a politikai hírekben az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról szóló aláírásgyűjtés. A pro és kontra érvek összefoglalhatók az alábbi néhány ponttal: (pro) 1. az Európai Ügyészség majd megakadályozza a közpénz ellopását, (kontra) 2. túl drága, felesleges párhuzamos szervezet jönne létre, 3. sérti a nemzetállami szuverenitást, 4. az aláírásgyűjtés során az adatvédelmi problémák jelentkezésének magas a kockázata.
Gazdasági jogászként úgy közelítenék a kérdéshez, hogy Magyarországnak vagy bármely magyar állampolgárnak megéri-e ehhez az uniós szervezethez csatlakozni.
Ad 1. „Az Európai Ügyészség majd megakadályozza a közpénz ellopását”
Az érv alapvetően abból indul ki, hogy ez az új szervezet független lesz az egyes nemzetállamoktól, azok politikai szereplőitől, akik a „városi legendák” és egy-két bírósági ítélet tanulsága szerint a korrupciós cselekményekkel saját extra előnyt kívánnak elérni, ami hátrányosan befolyásolja a közpénzek helyzetét. Ennek a közvagyont veszélyeztető rizikófaktornak a csökkentésére látja jó megoldásnak egy független európai ügyészség létrehozását.
Ad 2. „Túl drága, felesleges párhuzamos szervezet jönne létre”
Az Európai Unióban ma is vannak az igazságügyi és bűnügyi együttműködéssel foglalkozó szervek és eljárási mechanizmusok. Ezek közül a legjelentősebb az EUROJUST, amelynek 2017-es költségvetése 50.000.000 euró volt, így fölmerülhet a kérdés, miért kell újabb, valószínűleg ugyancsak drága szervezet. Ez valóban sok pénz, és a szervezet hatékonyságával kapcsolatban is lehet észrevételeket megfogalmazni.
Ad 3. „Sérti a nemzetállami szuverenitást”
A nemzeti szuverenitás kérdését alapjaiban az Alaptörvény rendezi. Eszerint „Magyarország független, demokratikus jogállam” [Alaptörvény B cikk (1)]; „az ügyészség független, az igazságszolgáltatás közreműködőjeként mint közvádló az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője” [Alaptörvény 29. cikk (1)]; „Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja. Az e bekezdés szerinti hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát” [Alaptörvény E cikk (2)]. Ezen adatok alapján azt az alkotmányjogi szakkérdést kell megválaszolni, hogy az Európai Ügyészség a jelenlegi létesítő dokumentumokban meghatározott formájában összhangban van-e az Alaptörvénnyel.
Ad 4. „Az aláírásgyűjtés során adatvédelmi problémák jelentkezésének magas a kockázata”
Az utóbbi hetekben több aggály merült fel az aláírásgyűjtés adatvédelmi megfelelősége kapcsán. Az adatvédelmi, GDPR kérdés az ügy szempontjából eljárásjogi, nem tartalmi kérdés, azonban ugyanúgy, ahogy a közpénzek esetleges jogtalan elsajátítása, a személyes adatok jogtalan elsajátítása is jelentős összegű pénzügyi kárt tud okozni az érintett magánszemélyeknek. Ezért fontos kérdés az aláírásgyűjtés egész folyamatának a magyar és az uniós adatvédelmi szabályoknak való megfelelősége ellenőrzése.
A csatlakozással kapcsolatos érvek és ellenérvek rövid felsorolása után itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy a demokrácia egy drága rendszer, ráadásul nem 100%-os hatékonyságú, a büntető igazságszolgáltatás hatékonysága a totalitárius diktatúrákban a legmagasabb, de ott sem éri el a 100%-ot (az ezzel kapcsolatos tudományos munkáknak még a példálózó felsorolásával sem kívánom az olvasót untatni).
A tervezetet a Bizottság keretein belül, a Bel- és Igazságügyi Tanács 2017. június 8-i ülésén fogadták el. Az itt lezajlott szakmai és koncepcionális viták jellemzően nem kerülnek a média érdeklődési körébe. De a végső anyagon látszik, milyen értékek összeegyeztetésére tettek kísérletet a szövegezők: 1. fontos a tagállamok szuverenitása, 2. fontos az unió pénzügyi érdekeinek védelme, az ezt megsértőkkel szembeni fellépés. A Bizottság szerint a határon átnyúló (magyar terminológia szerint) áfacsalások uniós szinten évi 50.000.000.000 euró kárt okoznak, ezenfelül az egyéb adónemekben okozott kárt 638.000.000 euróra becsülik. A fenti két fő érték vitájában a többi, ugyancsak alkotmányos alapérték sajnos szinte alig tud érdemben megjelenni.
Itt alapvetően határokon átnyúló pénzügyi bűncselekmények elleni közös védekezésről van szó. A határokon átnyúló üzleti ügyekben ismert és alkalmazott kérdés az ún. forum shopping, amikor jellemzően adótervezési-optimalizálási céllal határozzák meg az ügyletben érintett államokat és az egyes államokban végzett tevékenységeket. E tevékenység jogszerűségéről és erkölcsösségéről újabb hosszú vitákat lehet folytatni. Azonban az a büntetőjog területén is előfordulhat, hogy az elkövető kiválasztja az elkövetés helyszínéül azt az államot, ahol a várható büntetés a legenyhébb vagy ahol az eljárás a legtovább fog tartani, hiszen alapvető jogelv, hogy amíg jogerősen el nem ítélik, ártatlannak kell tekinteni.
Ezen érvek és ellenérvek rövid áttekintése után a gazdaságban ismert és általánosan alkalmazott biztosítási logikát alkalmazva a kérdés úgy merül fel, hogy ebből a határon átnyúló áfacsalási kárból mennyi Magyarország kára, és e kár elkerülése érdekében mekkora „biztosítási díjat”, szuverenitáscsökkentési, valamint intézményfenntartási költséget „éri meg” számunkra fizetni. A Bizottság által becsült 50.6 milliárd euró éves kár valóban nagyon sok pénz. Viszonyításként: Magyarország 2019-es költségvetése szerint az államháztartás központi alrendszerének bevételi főösszege 19.580.364.600.000 forint, ami az MNB szerinti 322,2 HUF/EUR árfolyamon számolva 60.770.839.851 euró; vagyis az uniós költségvetést károsító csalások összértéke nem sokkal marad el a magyar költségvetés összes bevételétől. A Bizottság adatai szerint hazánk 2017-ben (frissebb adat még nem elérhető a honlapjukon) 4.049 millió euró támogatást kapott és 821 millió euró „tagdíjat” fizetett az EU-nak.
A fenti számokat látva nem szabad elfelejteni, hogy az „európai ügyészség” konstrukció még tökéletes működés esetén sem csökkenti 0%-ra, mindössze csökkenti a kár bekövetkezésének a valószínűségét, és nem tudja 100%-ban garantálni a teljes okozott kár behajtását/behajthatóságát a jogerősen elítélt elkövetőktől. A számok az EU egész területén az uniós költségvetést károsító bűncselekmények elkövetési értékét viszonyítják Magyarország költségvetésének számaihoz; arra nem találtam hivatalos adatokat, hogy mennyi a Magyarországon elkövetett bűncselekmények által okozott kár, különböző „feltevésekre, véleményekre” pedig nem hivatkozom, hiszen a büntetőjogban a tényállást csak kétséget kizáróan bizonyított tényekre lehet alapozni.
A fentiekből véleményem szerint az következik, hogy az egy gazdasági, pénzügyi következményekkel járó, alapvetően politikai döntés, hogy melyik érdeket védjük elsődlegesen. Amennyiben az a politikai döntésünk, hogy védeni akarjuk az EU pénzügyi érdekeit és (a büntetőjog logikája szerint ebből szükségszerűen következően) a feltételezett elkövetők alkotmányos alapjogait, szükségünk van az Európai Ügyészség felállítására (bár talán kissé cizelláltabb és hatékonyabb szabályozással). Ha a nemzeti szuverenitásunk elsőbbsége mellett hozunk politikai döntést (vagyis ebben a kérdésben nem kívánunk változást), akkor pedig továbbra is el kell fogadnunk azt a szükségszerűen jelentkező „demokratikus költséget”, amit az ilyen bűncselekményekkel okozott (és az elkövetőktől be nem hajtott/hajtható) kár a magyar és az uniós költségvetésnek okoz.
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.