Paczolay PéterA Lamm Vanda szerkesztette Emberi jogi enciklopédia 2019. február 22-i kötetbemutatóján elhangzott előadás írott változata
A kötet szerkesztőjének, Lamm Vanda professzornak az előszava joggal utal arra, hogy az emberi jogok államon belüli és nemzetközi védelme a második világháború után indult soha nem látott fejlődésnek, és ennek a hét évtizednek az eredményeit mi sem igazolja jobban, mint ez az enciklopédia. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának kihirdetése óta az emberi jogok kérdése a nemzetközi jogrendszer állandó vitatémája.
Az ehhez kapcsolódó tapasztalatok meglehetősen ellentmondásosak, elég csak arra gondolni, hogy
– az elméletileg egyetemes érvényű emberi jogok védelmének mércéi milyen változóak,
– milyen eltérően értékelik az emberi jogokat különböző kultúrák és ideológiák függvényében,
– milyen változatos politikai következményei vannak az emberi jogok védelmének.
Az emberi jogok e nemzetközi diadalmenete sem feledtetheti azt, hogy mennyi áldozatot, beleértve emberáldozatot kellett ezért hozni, és azt sem, hogy mindezek ellenére egyedi és tömeges jogsértésekkel szembesülünk világszerte, és azt is észre kell vennünk, hogy az emberi jogok kritikusai egyre erősebben hallatják hangjukat.
Emlékeztetni kell arra, hogy a második világháború után nemcsak az emberi jogok elismerésének és védelmének nemzetközi szintű felismerésére került sor, hanem e kor – a pozitivizmus hosszú uralma után – az emberi jogok természetjogi igazolásának az újjászületéséhez is vezetett. Ennek jellemző példája a „relativizált természetjog” elmélete, melyet a korábban pozitivista Radbruch dolgozott ki, amikor összekapcsolta a jogbiztonságot és az igazságosságot, illetve amikor az emberi jogokra hivatkozott, „amelyek felette állnak minden írott jogtételnek – az elvonhatatlan és kétségbevonhatatlan jogra, mely embertelen zsarnokok bűnös parancsaitól elvitatja az érvényességet”. Természetjogi fordulatát, az ún. Radbruch-formulát költőien foglalja össze Öt perc jogfilozófia című rövid írásában. A pozitivista tan – mondja – védtelenné tette a jogászokat és a népet is a mégoly önkényes, kegyetlen és bűnös törvényekkel szemben.
„A jognak tehát vannak olyan elvei, amelyek erősebbek minden írott jogszabálynál, úgyhogy az ezeknek ellentmondó törvény érvénytelen. Ezeket az elveket természetjognak vagy észjognak nevezik.”
Az 1776. évi amerikai Függetlenségi Nyilatkozat – részben Locke természetjogi és szerződéselmélete alapján – összekötötte a természetjogot az ember elidegeníthetetlen jogaival: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, az embert teremtője vele született és bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre.”
Az alkotmány felsőbbsége az erkölcsi elveket is magában foglaló természetjogi elveknek és értékeknek ember alkotta pozitív joggá transzformálásából fakad. A törvények értékelése az alkotmány szempontjából – vagyis az alkotmánybíráskodás – az amerikai jog jelentős hozzájárulása korunk jogi kultúrájához. 1946-ban – a korabeli német vitákra emlékeztető módon – Frank Murphy bíró így reagált a japán háborús bűnösökkel szembeni igazságtalan bírói eljárásokra: „Az egyén megváltoztathatatlan jogai […] a világon mindenkit megilletnek, legyen az győző vagy legyőzött.” Idézzük végül William O. Douglas bírót 1963-ból: „Az emberek nem az államhatalomtól kapnak jogokat; nem az egyik ember ad meg bizonyos jogokat egy másiknak. Az ember a Teremtőjétől kapja jogait, melyek a minden emberi lényben meglevő isteni szikra következtében illetik meg.”
Napjainkban a jog értékelemére utalás, az erkölcsi elem a jogban elsősorban az emberi jogok és az alkotmányosság koncepcióiban jelenik meg, az alkotmánybíróságok és a nemzetközi bíróságok (Strasbourg, nemzetközi büntetőbíróság) értékelő ítélkezésében.
Az emberi jogok elterjedése nem lineáris folyamat, és nem is egyirányú utca. Olyan utca, amelyben vissza lehet tolatni, vissza lehet fordulni, ahol küzdeni kell a védelem már elért szintjének megtartásáért. Maga az emberi jogi fejlődés pedig nem egyenes vonalú, hanem igen összetett folyamat. Ez természetesen következik az emberi jogok koncepciójának sokszínűségéből és sokértelműségéből. Messze jutottunk az egyének elidegeníthetetlen jogainak az állammal szembeni védelmétől az állati jogokig vagy a vízhez való jogig. Az ennek alapját képező paradigmaváltások lényege, hogy az államot korlátozó koncepció kibővült a jogok védelmének nemzetközi dimenziójával, majd az emberi jogok új generációja egyre több pozitív, tevőleges kötelezettséget ró az államra, mely így az emberi jogok „ellenségének” szerepe mellett vagy helyett az emberi jogok védelmének fő letéteményese lett. E folyamat váltotta ki a klasszikus emberi jogi koncepció „utópista” híveinek kritikáját, mint a téma egyik bestsellere, Costas Douzinas The ’End’ of Human Rights című tanulmánya mutatja, mely posztmodern víziójában a másik személyt, a másik egyén jogait helyezi a középpontba.
E sokszínű, folyton változó kaleidoszkópot állítja elénk a kötet. Pontosabban annak 102 tanulmánya számomra 102 építőkövet jelent, amelyből mindenki maga építheti ki a neki tetsző emberi jogi építményt. Például én előadótársaimra tekintettel lehetőleg kerülöm a nemzetközi jogi és büntetőjogi kockákat (kivéve, ha nagyon tetszenek). A magam emberi jogi építményének alapja az eszmetörténeti háttér (Fekete Balázs: Emberi jogok története és elméleti kérdései) Bragyova András történeti (Ember és Polgár Jogainak Nyilatkozata, 1789) és elméleti alapjaira (Alapjogok – emberi jogok fogalma). Az emberi jogok az alapvetés szerint a minden embert feltétlenül megillető jogok, függetlenül attól, hogy a jogok alapjának, eredetének mit tekintünk. Az emberi jogok alanyi jogok, minden embert egyenként megilletnek. Az alanyi jog cselekvési lehetőség, az emberi jogok így egyben szabadságjogok. Alapkérdés, hogy az alanyi jog mennyiben tételezi fel a szükségképpen neki megfelelő kötelezettséget. Az alanyi joggal szembeni lehet elismerés, nem tevés – tartózkodás, vagy cselekvés, ez utóbbiból ered az állam említett kötelezettsége intézményvédelemre stb. (19. oldal).
Rögtön a következő fontos elem az Alapvető jogok korlátozása (Gárdos-Orosz Fruzsina). Hiszen az emberi jogok többsége nem abszolút, nem érvényesül korlátlanul. Az emberi szabadság korlátja mások szabadsága. A korlátozás mércéi a nemzetközi jogi dokumentumokban és alkotmányokban szereplő korlátozási klauzulák és a bírói gyakorlatban kidolgozott korlátozási tesztek, az arányosság (proportionality), mérlegelés (balancing), a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában a szükségességi-arányossági teszt (26–27. oldal) Az emberi jogi dokumentumok ismernek korlátozhatatlan emberi jogokat is.
A korlátozási tesztek kidolgozása és alkalmazása kiemeli az emberi jogi védelmet ellátó bíróságok fontosságát. Az Alkotmánybíráskodás és emberi jogok című tanulmány (Lápossy Attila) mutatja be az alkotmánybíráskodásnak az alapvető jogok kikényszeríthetőségét biztosító kiemelkedő funkcióját. Ezen belül a decentralizált, rendes bírósági modellt (USA) és a kontinentális kelseni modellt. Helyesen húzza alá, hogy a nemzeti alkotmányvédő szervek egymással európai és világméretű tapasztalat- és eszmecserében állnak. Emellett többszintű európai párbeszéd is folyik a strasbourgi és a luxemburgi bírósággal, amely egy nehéz, de gyümölcsöző kapcsolat (37. oldal).
Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Emberi Jogok Európai Egyezménye bemutatására Gárdos-Orosz Fruzsina és Weller Mónika vállalkozott. Igen barátságosan írják, hogy a bíróság kialakította az emberi jogvédelemmel kapcsolatos európai minimumsztenderdeket, „konzekvensnek mondható módon” határozva meg azt, hogy mi várható el az összes részes állam belső jogától és joggyakorlatától (167. oldal). Az egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyveinek bemutatása jól érzékelteti az emberi jogok különböző generációinak fejlődéstörténetét. Az egyezmény eredeti szövegében tíz klasszikus első generációs jogot szabályozott, kiegészítve a hatékony jogorvoslathoz való joggal és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával. Lényeges, hogy meghatároz néhány olyan jogot, melyek abszolútak, háború vagy szükséghelyzet esetén sem korlátozhatók. A későbbi kiegészítő jegyzőkönyvekben azután megjelentek második és harmadik generációs jogok is. Az egyezmény strasbourgi értelmezését értékelve Weller Mónika joggal állapítja meg, hogy a bíróság az évtizedek során jelentősen kiterjesztette az egyezmény alkalmazási körét azzal is, hogy az államok számára egyre több tevőleges kötelezettséget állapít meg a hagyományos negatív szabadságjogok (magánélet, véleménynyilvánítás) tekintetében. Továbbá előírja a jogok horizontális, magánszemélyek közötti érvényesítésének kötelezettségét az egyén és az állam közötti jogviszonyok szabályozása helyett (170. oldal).
Térjünk ki az alapjogok csoportosítására, vagyis az emberi jogok katalógusára. Az emberi jogok katalógusa időben és térben is sokféle. Általánosságban az emberi jogi katalógus bővülése figyelhető meg: a szabadságjogoktól a társadalmi és gazdasági jogokon át a politikai célok vagy értékek emberi joggá tételéig (Bragyova, 20. oldal). Az enciklopédia az emberi jogokat generációkra osztó elméletet tekinti irányadónak. Ez az elmélet Karel Vašák (1929–2015) cseh származású francia jogász tanulmányán alapul. Vašák a francia forradalom hármas jelszavát követve a polgári és politikai jogok (liberté) első generációja, a gazdasági, társadalmi és kulturális jogok (égalité) második generációja és a szolidaritási vagy csoportos jogok (fraternité) harmadik generációja között különböztet (Karel Vašák: „Human Rights: A Thirty-Year Struggle: the Sustained Efforts to give Force of law to the Universal Declaration of Human Rights”, UNESCO Courier 30:11, Paris: UNESCO, November 1977).
A polgári jogok – az EJEE terminológiájában az alapvető szabadságjogok – az élet, szabadság és tulajdon hármas jelszavában jelennek meg. A polgári jogok közé sorolják a következőket: az élethez való jog (Zakariás Kinga), a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog (Chronowski Nóra), a lelkiismereti és vallásszabadság (Schweitzer Gábor), a véleménynyilvánítás szabadsága (Simon Éva). A politikai jogok egyik csoportja a részvételi jogok: a választójog (Halász Iván), a hivatalviselési jog. A másik csoport a politikai szabadságjogok: sajtószabadság (Polyák Gábor), egyesülési jog, gyülekezési jog (Salát Orsolya), és itt említhető a bíróhoz való jog (Kadlót Erzsébet) is (Bragyova: Polgári és politikai jogok, 616. oldal).)
Külön építményt képeznek, de az egész jogrendszert áthatják az emberi méltóságot és egyenlőséget célzó fontos alapjogok: az emberi méltósághoz való jog, az egyenlő bánásmód követelménye, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a faji alapú diszkrimináció tilalma.
Az emberi jogi katalógusba történő besorolás nehézségeit illusztrálja a legfiatalabb jogok egyikének, az információszabadságnak a besorolása (Kerekes Zsuzsa, 405. oldal). Az információszabadság nem szabadságjog, nem sorolható a második generációs jogok körébe sem.
Az emeleten a gazdasági jogokból építkezünk. Rögtön újabb besorolási problémába ütközünk, mert a tulajdonhoz való jog egyes felfogások szerint első generációs szabadságjog, más csoportosítások szerint második generációs jog (Andorkó Imre, 708. oldal). A gazdasági jogok között megemlíthetők a szakszervezeti jogok (Kenderes György, 643. oldal). A szociális biztonsághoz való jog részeként említhető a szolgáltatási és egészségügyi szolgáltatásokhoz való jog (Egészséghez való jog, Dósa Ágnes, 89. oldal). A szociális jogok elemzésekor Szamel Katalin (663. oldal) Vašák felosztása helyett – örömömre – Thomas H. Marshall Social Citizenship and Social Class (1949) című iránymutató szociológiai munkáját idézi. Marshall az állampolgári jogok kialakulásának történetiségét úgy írja le, hogy a XVIII. század a polgári szabadságjogok kialakulásának az időszaka, a XIX. század fő vívmánya a politikai hatalomban való részvétel, míg a XX. század a szociális jogok térnyerésének periódusa. A besorolási relatív értékét mutatja például a tudomány szabadsága, mely a polgári és politikai jogokból származtatható, ugyanakkor e szabadság előfeltétele és mércéje a szociális, környezetvédelmi, egyenlőségi jogok érvényesülésének (697. oldal). Tóth Judit cikke idézi a 41/2005. (X. 27.) AB határozatot: „A tudományos tételek, megállapítások és igazságok szabad keresése, továbbá a tudományos eszmék és nézetek szabad áramlása, így az egész társadalom, az emberiség, fejlődésének alapfeltétele és az individuum szabad kibontakozásának is egyik biztosítéka […] a tudományos élet szabadsága a szabad véleménynyilvánításhoz való alkotmányos alapjog egyik megnyilvánulása […], noha nem korlátozhatatlan, de mindenképpen olyan szabadságjog, amelynek csak kivételes korlátozó rendelkezésekkel szemben kell engednie.”
A második és a harmadik generációs jogok között helyezkedi el például a fogyasztói jogok csoportja (Fazekas Judit).
Az emberi jogok dinamikus fejlődése vezetett a harmadik generációs emberi jogok elismeréséhez (Sulyok Gábor, 363. oldal), köztük említhető a békéhez való jog (Sulyok Gábor) és az egészséges környezethez való jog (Majtényi Balázs). Idetartozik például a fejlődéshez való jog (Kardos Gábor) vagy a vízhez való jog. Soft law jellegükre joggal hívja fel a figyelmet Sulyok.
A jövő nemzedékek jogai (Szabó Marcell) erkölcsi parancsra vezethetők vissza, és a nemzedékek közötti szolidaritást jeleníti meg. Az állati jogok kérdése is szerepel a kötetben (Majtényi Balázs), felvetve akár korlátozott jogalanyiság elismerését. Összevetve ezt a jogképesség cikkben írtakkal (Sárközy Tamás), itt még azért nagy a távolság.
Ahogy magában a kötetben is olvashatjuk, az emberi jogok katalogizálása relatív, de örvendetes látni a szerzők szorgalmas törekvését arra, hogy a tárgyalt jogokat elhelyezzék az emberi jogok rendszerében, és ez mértékadó módon sikerül is.
Gratulálok a szerzőknek, és mindenekelőtt a szerkesztőnek, mert ezt a kötetet összerakni, a sokszínű tanulmányokat egészséges mértékű egységbe foglalni különleges kihívás volt.
Ezzel ajánlom e kötetet az emberi jogok híveinek, és kívánom, hogy azok is olvassák, akik még nem egészen értették meg fontosságát!
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.