Vadász Vanda2017 május 4-én került megrendezésre „Autonómia a közjogtudományban” címmel az MTA TK Jogtudományi Intézetének kerekasztal-beszélgetése, amely az aktuális közjogi problémákkal ( lex CEU és a civiltörvény módosítása) összefüggésben álló tudományos ismeretek áttekintését célozta. A négy előadó (közigazgatási jogászok, alkotmányjogászok, felsőoktatással tudományos és gyakorlati szinten egyaránt foglalkozó kollégák) az autonómia kérdését az aktuális jogalkotással összefüggésben és tágabb keretben is vizsgálták. A beszélgetés résztvevői keresték az autonómia funkcióját és védettségének körét az alkotmányos demokrácia és az Alaptörvény rendszerében. A beszélgetés végső konklúziója az volt, hogy csak akkor működhet magas színvonalon a tudomány és az oktatás, ha megvan hozzá a kellő szabadság.
A kerekasztal résztvevői az MTA TK JTI képviseletében Prof. Balázs István és Szilágyi Emese, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karáról Karácsony Gergely Ph.D, valamint a Szegedi Állam- és Jogtudományi Karáról érkezett Rónay Zoltán Ph.D voltak. Az eseményt Gárdos-Orosz Fruzsina, az MTA TK JTI főmunkatársa szervezte és moderálta.
Balázs István a közigazgatási autonómia dogmatikai alapjairól beszélt, mely terület aktualitását annak felsőoktatási autonómiával való szoros kapcsolatában jelölte meg. Előadásában közigazgatási autonómia három megjelenési formájának – a helyi önkormányzatok, az autonóm államigazgatási szervek, valamint a közvetett közigazgatás autonómiájának – alakulását ismerhettük meg. Kiemelt helyen került elemzésre a helyi önkormányzatok autonómiájának alakulása, mely megközelítést indokolja, hogy a közigazgatásban történeti aspektusból közelítve itt beszélhetünk az autonómia legkorábbi megjelenéséről. Az autonómiát a helyi közügyek önálló intézésének igénye hívta életre, melynek szervezeti, személyzeti és gazdálkodási vetületei vannak. Balázs István kiemelte, hogy a közigazgatási autonómia lényege a végrehajtó hatalmi ág csúcsszervétől való relatív önállóság. Az autonóm államigazgatási szervek autonómiájának alapja eltér abban a helyi önkormányzatokétól, hogy az utóbbi választások útján nyeri el legitimációját, míg az előbbi az államigazgatási szervek egy-egy szakigazgatási ágazatot lefedő hatásköre miatt került kialakításra. Ezen szervek autonóm jogállásának kialakulása csak a XX. század második felére datálható, melynek eredendő célja, hogy a legitim politikai ráhatás csak korlátok között érvényesülhessen. A közvetett közigazgatás léte jelenti a közigazgatási autonómia harmadik vetületét. E szervek nem a közigazgatási szervezetrendszerben látják el a közfeladatokat, és főképp célszerűségi és szakszerűségi okból őrzi a jog a függetlenségüket A kérdésekre válaszolva Balázs István kiemelte, hogy az autonómia funkciója a közigazgatásban a politikai döntéshozatal korlátozásáé, a szakmai szempontok akkor tudnak érvényesülni, ha az autonómia által védett területen a végrehajtó hatalom csúcsszervének nincsen utasítási joga. Mindemellett azonban törvényességi, vagy szakmai felügyelet, esetleg mindkettő társul az autonóm működéshez.
Szilágyi Emese előadásában a civilszféra autonómiájáról beszélt. Az előadás középpontjában az elnevezése szerint a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságát biztosítani kívánó, április elején az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat kritikája állt. Az autonómia az előadó szerint azt jelenti, hogy egy személy vagy szervezet önálló, mások befolyásától mentes döntést hozhat. Az autonómia és az alkotmányjog kapcsolata az emberi jogokon keresztül ragadható meg legjobban, hiszen ezek elsődleges célja, hogy kijelöljék a személy autonómiájának körét. A civil szféra esetén csoportos joggyakorlásról beszélhetünk. Az egyesülési jog szerepe a társadalom működésében kiemelkedő, hiszen az egyesüléseknek a sajtóhoz hasonló funkciója van: hatással kívánnak lenni a közügyek alakulására, megpróbálják befolyásolni a közbeszédet, a közhatalmi működést. Ez a gyakorlatban azon probléma „felszínen tartásának” célját jelenti, amely köré egyesülésként szerveződtek. Minél függetlenebb módon tudnak működni ezek a formációk, annál hatékonyabban tudják betölteni az egyesülési jog alapjogi funkcióját. Szilágyi Emese az egyesülési szabadság két vetületét, a külső és a belső egyesülési szabadságot különböztette meg. Előbbi a szervezetek közhatalomhoz való kapcsolatát, így pl. létrehozásának szabályait fedi, utóbbi a szervezetek céljainak, programjának, szervezetének szabad kialakítását jelenti. A „tartalomsemleges védelem” elve alapján a tevékenység formája és módja adhat okot az egyesülés tevékenységébe való külső beavatkozásra, de annak belső szabadsága az állam által nem korlátozható.
Ezt követően gondolatébresztő kérdésként vetette fel a külső szabadságba való beavatkozás szükségességét. Az előadás kitért a pártokra is, mint a közhatalom befolyásolására ténylegesen alkalmas szervezetekre. A rájuk vonatkozó szabályozás releváns elemeinek bemutatása során aláhúzta a pártok finanszírozásáról szóló 1989-es törvény meghaladottságát. Hangsúlyozta, amennyiben a jogalkotó valóban a közhatalom gyakorlásába való illegitim befolyást kívánná megakadályozni, akkor a pártokra vonatkozóan alkotna új és hatékony jogszabályt, nem azokat a civil szervezeteket célozná meg, amelyeknek átlátható működése a hatályos törvényi keretek szerint is biztosított. Az új törvényi szabályozás szükségességét tehát nem támasztják alá meggyőző érvek. Az előadás további részeiben kiemelésre került a módosító javaslat által nem szabályozott formációk, mint a sportszervezetek, vagy a vallási szervezetek és a civil szervezetek közti megkülönböztetés, mint alkotmányjog-dogmatikai szempontból indokolatlan különbségtétel.
Karácsony Gergely előadásában a tudomány autonómiájának elméleti alapjaival foglalkozott. Különbséget tett a kutatószervezetek, valamint a kutatók autonómiája között, illetve az oktatás éa a kutatás között. A kiindulópontot az Alaptörvény X. cikke képezte, mely deklaráltan biztosítja a tudományos kutatás szabadságát. Az idézett alaptörvényi rendelkezés tehát – nem véletlenül - nem a felsőoktatás autonómiájáról rendelkezik, hanem a tudomány szabadságáról. Ebben a körben Karácsony elkülönítette a finanszírozási kérdéseket és a tudományos igazsággal kapcsolatos állásfoglalásokat. Ez utóbbiak nyulvánvalóan a tudomány szabadságába való beavatkozást jelentik. Képlékeny azonban, hogy a finanszírozás terén hol húzhatóak meg az autonómia határvonalai.
Karácsony a tudomány, a felsőoktatás, valamint a konkrét intézmény autonómiája kapcsán eltérő megközelítést javasolt. Az intézmények tevékenységével kapcsolatban kiemelte, hogy létezik egy védett tevékenység – a tudományos tevékenység, s minél távolabb megyünk ettől a tevékenységtől, annál erősebb a legitim állami befolyás. Karácsony példákat hozott a védett tevékenységek körére, különböztetve a kutató egyéni autonómiája (tantárgyak tartalmának kialakítása), valamint az intézményi autonómia körébe tartozók (tanulmányi és vizsgaszabályzat kialakítása) között. Ezt követően azon területről beszélt, amelyeken erős állami befolyás érvényesül. Ebben a körben az egyetemi polgárrá válás, a szakrendszer kialakítása, a diploma elismerése, valamint a katedra betöltésének joga merült fel. Az elemzésből Karácsony azt a következtetést vonta le, hogy az autonómia folyamatos mozgásban van, fogalma és határa nehezen megragadható. Az előadás egy Mária Terézia korabeli idézettel zárult, mellyel azt kívánta hangsúlyozni, hogy az egyetemek autonómiájának legfontosabb jogköre, a diploma kiállításának joga máig kívül marad a külső beavatkozás terrénumán: „Az állam ugyan törekszik az egyetemek működését hatalma alá vonni, de a doktori kalapot a király fejére is az egyetem helyezi.”
Rónay Zoltán a tudomány és az oktatás autonómiája gyakorlati megvalósulásának témakörét is érintette előadása során, melynek központi témája a felsőoktatási intézmények autonómiájának kezelése volt. Elemzését a területet egyre inkább átszövő jogalkotási visszásságok ismertetésével kezdte, melynek kapcsán kiemelte, hogy az ingatag jogszabályi környezet jelentős nehézséget jelent az egyetemek működésének törvényes keretek között tartása során. Rónay is hangsúlyozta az Alkotmány és az Alaptörvény tudományos szabadságra vonatkozó rendelkezései közti különbséget, melynek lényegét Rónay az alaptörvényi szabályozás szűkebb szabadság-fogalmában ragadta meg. Karácsony megközelítésével szemben határozottan kiállt azon álláspontja mellett, amely szerint a finanszírozási kérdések, a támogatás biztosítása hatással van a tudomány szabadságára, így például a szükséges eszközök megvonásával ellehetetleníthető a tanítás szabadsága.A kancellár feladat – és hatásköre az egyetemi struktúrában, a tudományos támogatási rendszer működtetésének sajátosságai, valamint az állam által létrehozott központi kutatórendszerek sérthetik az Alaptörvény X. cikkében foglaltakat. Rónay aggályait fejezte ki a tudósközösség állásfoglalásra kényszerítésének eseteit illetően, melynek kapcsán Hóman Bálint nagy sajtónyilvánosságot kapott ügye szolgáltatta az illusztratív példát. Végül a tudományos szabadság vetületeibe történő jelenkori állami beavatkozás mértékével és tendenciáival kapcsolatos megfigyelések kerültek megfogalmazásra, mellyel kapcsolatban értékes útravalóul szolgálhat az előadás záró mondata: „Akkor érvényesül a tudomány és az oktatás magas színvonala, ha megvan hozzá a kellő szabadság.”
___________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.