A közelmúltban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy macedón eset kapcsán foglalt állást az parlamenti működés sajtónyilvánosságáról. A bejegyzésben tárgyalt döntés legfontosabb megállapítása, hogy a média jogosult a parlamenti ülésteremben zajló események közvetlen, első kézből történő megfigyelésére és annak a társadalmi nyilvánosság felé való tudósítására. A sajtó demokratikus társadalmakban betöltött szerepének megvalósítása érdekében ugyanis az újságírók számára lehetőséget kell biztosítani a történések kontextusban való megtapasztalására és rekonstruálására. Az eset Magyarországon is fontos tanulságokkal szolgálhat, hiszen a házelnök fegyelmi és rendészeti jogkörének 2010 utáni kiterjesztése – és ennek következtésben a parlamenti többséggel szemben kritikus sajtómunkatársak „kitiltásának” bevetté vált gyakorlata – a parlamenti működés nyilvánosságának ellenében hat.
A Selmani és Mások kontra Macedón Köztársaság ügy alapjául szolgáló esetben a 2013-as költségvetési törvény tárgyalása során rendbontásra került sor a parlamenti ülésteremben: ellenzéki képviselők vették körül a házelnök asztalát és azon dörömbölni kezdtek. Válaszreakcióként a parlamenti biztonsági őrség tagjai léptek az ülésterembe, akik biztonságos helyre kísérték a házelnököt, illetve megkezdték az ellenzéki képviselők eltávolítását. Mindeközben az őrség más tagjai megjelentek az újságíróknak helyt adó galériában, és hozzákezdtek annak kiürítéséhez is. Tekintettel az ülésteremben zajló turbulens folyamatokra, a média munkatársai megtagadták az ülésterem elhagyását, hivatkozva arra, hogy a nyilvánosságnak joga van az eseményekről való folyamatos tájékoztatáshoz.
Később az újságírók egyesülete levélben kért és kapott felvilágosítást az eseményekről a belügyminisztérium illetékes osztályától. A minisztérium álláspontja szerint tekintettel az országgyűlés épületén kívül zajló folyamatos demonstrációkra, a helyzet eszkalálódásának elkerülése érdekében a parlament biztonsági személyzete a parlament elnökének felhívására avatkozott be, és az újságírókat felszólította az ülésterem galériájának elhagyására. A sajtónak lehetősége volt az eseményeket a sajtószobából tovább követni egy élő televíziós kapcsolaton keresztül. A helyi ombudsman ugyan megállapította, hogy az újságírókat nem lehetett volna feladataik ellátásában akadályozni, a közvélemény objektív tájékoztatásának biztosítása érdekében ugyanis számukra az információkhoz szabad hozzáférést biztosítani kell; azonban eszközei ezzel kimerültek.
A levélváltást követően az újságírók a macedón Alkotmánybírósághoz fordultak. Érvelésük szerint mivel az ülésteremhez közvetlenül kapcsolódó, de a fölött elhelyezkedő galériában tartózkodtak, így nem volt közvetlen kapcsolatuk az ülésteremben kialakult eseményekkel, annak lefolyását jelenlétük érdemben nem befolyásolta. Mivel ténykérdésekben alakult ki vita köztük és a kormány képviselői között, ezért kérték, hogy a testület ügyükben nyilvános meghallgatást tartson.
Azonban a bírák zárt meghallgatást követően többségi döntéssel elutasították a sajtó munkatársainak beadványát. A testület ugyan elismerte a közvélemény parlamenti vita iránti, a szokásosnál is élénkebb érdeklődésének fontosságát, azonban elegendőnek találta azt az újságírók számára biztosított lehetőséget, hogy az eseményeket egy úgynevezett sajtószobából élő televíziós követésen keresztül követhették. Mindeközben a parlament épülete előtt két különböző csoport szervezett tüntetéseket, amelynek során két ember is megsérült – tette hozzá a testület. Az alkotmánybírák arra is rámutattak, hogy az ülésteremben zajló események során különféle berendezési tárgyakat dobtak képviselők a galéria felé, ezért alátámasztottnak találták az érvet, amely szerint az újságírók életének és testi épségének védelme érdekében vált szükségessé eltávolításuk. Álláspontjuk szerint az intézkedéssel nem kívánták megakadályozni a riportereket az eseményekről való tudósításban.
A panaszosok azonban az EJEB-hez fordultak. Sérelmezték egyrészt az Alkotmánybíróság nyilvános meghallgatásának elmaradását, amelynek szükségességét az eset iránti széles társadalmi érdeklődés és a közvélemény tájékoztatásának követelménye támasztotta alá. Másrészt fenntartották a véleményszabadságuk sérelmére vonatkozó korábban is előadott érveket. Összefoglalva tehát a panaszos újságírók egyrészt a Konvenció a 6. cikkében garantált tisztességes eljáráshoz való joguk, másrészt a 10. cikkben biztosított véleménynyilvánítási szabadságuk sérelmét állították.
Az EJEB döntésében a 6. cikk sérelmét vizsgálva abból indult ki, hogy a szóbeli meghallgatáshoz való jog magában foglalja a nyilvános eljáráshoz való jogot is. A testület rámutatott, hogy az Alkotmánybíróság döntése olyan tényeken nyugodott, amelyeket a panaszosok az eljárás során vitattak. Megállapították továbbá a strasbourgi bírák azt is, hogy a méltányos eljárást jobban szolgálta volna, ha a panaszosok számára biztosított annak lehetősége, hogy személyes élményeikről beszámoljanak. A testület végül kimondta a 6. cikk sérelmét.
A véleményszabadság érvényesülését vizsgálva úgy találták, hogy a biztonsági erők intézkedése a közbiztonság megőrzésének és a rendbontás megelőzésének célját szolgálta, amely legitim. Azonban a testület rámutatott arra is, hogy a média jelentősége a demokratikus társadalmakban alapvető: bár működésének szabadsága nem korlátozhatatlan, azonban a média kötelessége az információ terjesztése minden közérdeklődésre számot tartó ügyben. Mi több, nem pusztán a sajtót terheli az információ terjesztésének kötelezettsége, hanem ezzel párhuzamosan a közvélemény is jogosult az információkhoz való hozzájutásra.
A konkrét esetre vonatkozóan a bírák kiemelték, hogy az újságírók erőszakos eltávolítására a 2013-as költségvetési törvény megtárgyalásának feszült atmoszférájában került sor. Felidézték azt is, hogy a parlamenti vita a társadalom széles körének érdeklődése közepette zajlott, jelentős médiafigyelemtől övezte. Mindezzel párhuzamosan állampolgárok két, csoportja tüntetett a parlament épülete előtt. Az EJEB bírái hangsúlyozták: a parlamentek jogosultak a rend fenntartásának érdekében reagálni azokban az esetekben, amikor a képviselők rendbontó magatartást tanúsítanak, megzavarva ezzel a jogalkotás működését. Ezt az indokolja, hogy a parlamentek üzemszerű működése alapvetően a politikai és jogalkotási eljárást szolgálja, illetve a törvényhozás minden tagjának arra vonatkozó jogos érdekét, hogy egyenlő feltételek mellett vehessen részt a parlamenti eljárásokban; így tehát összességében a társadalom egészének érdekeit.
Azonban a média jelenléte garantálja, hogy a feszült politikai atmoszférában eljáró hatóságok a tevékenységüket érintő ügyekben szükség esetén felelősségre vonhatók legyenek. Különösen hangsúlyos ez olyankor, amikor nagyobb tömegdemonstrációk biztosításár kerül sor, ideértve a protestálók tevékenységét korlátozó, vagy a feloszlatásukra, továbbá a közrend biztosításának érdekében tett intézkedéseket. Ezért minden olyan kísérletet, amelynek célja az újságírók eltávolítása a demonstrációk helyszínéről, a lehető legszigorúbb mércék alapján kell megítélni.
A parlament épülete előtt zajló demonstrációt illetően a testület rámutatott: arra vonatkozóan semmilyen információ nem áll rendelkezésre, hogy az utcai megmozdulások miképpen veszélyeztethették volna a parlamentben tartózkodó újságírókat. Az intézkedések során mindössze az ülésterem galériájáról távolították el az sajtó munkatársait, nem pedig a parlament épületéből. Különös fontosságot tulajdonítottak annak is, hogy az ülésteremben zajló rendbontás során az újságírók passzív, megfigyelő magatartást tanúsítottak, amellyel nem járultak hozzá az események kibontakozásához. A bírák nem találtak azt alátámasztó bizonyítékot sem, hogy a képviselők által az ülésteremben tanúsított rendbontó magatartás az újságírók életét vagy testi épségét veszélyeztette volna. Nem volt utólag igazolható a rendbontás erőszakos jellege sem.
Az EJEB konklúziója szerint a sajtó munkatársainak a galériáról való eltávolítása megakadályozta őket abban, hogy első kézből, közvetlenül szerezzenek információt az ülésteremben zajló eseményekről. Tehát korlátozta az lezajló eseménysor és az annak kezelése érdekében tett hatósági intézkedéseknek a kontextus teljességében történő megismerhetőségét. A testület kimondta az Egyezmény 10. cikkének sérelmét.
Ha össze akarjuk vetni a tárgyalt jogesetet a hazai helyzettel, fontos hangsúlyozni, hogy nálunk még csak nem is különösen feszült politikai légkörben kerül sor az újságírók tevékenységének korlátozására, hanem a politikai működés „rendes üzemében.” Az országgyűlési törvényben kapott felhatalmazás alapján az országgyűlés elnöke rendeletben határozza meg az épületben való tartózkodás rendjét. Ez a rendelet azonban aránytalanul elnehezíti a sajtó munkatársai számára a parlamentben zajló eseményekről való tudósítást, illetve a közszereplő politikusokhoz való hozzáférést. Mindemellett a szabályozás olyan tetszőlegesen tágan értelmezhető gumiszabályokat is tartalmaz, mint hogy tilos „az Országház méltóságához nem illő öltözék viselése”, továbbá a „hangoskodás, demonstráció tartása, vagy az Országgyűlés rendjét zavaró más tevékenység.”
E szabályok alapján a házelnök több ízben „kitiltotta” a kormánnyal szemben kritikus sajtóorgánumok munkatársait a parlamentből. A macedón döntés fényében azonban egyértelműen kijelenthető, hogy ez az elmúlt években idehaza bevetté vált „kitiltási gyakorlat” nem felel meg a közös európai minimumsztenderdeknek.
___________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.