Fabók ZoltánMaciej Szpunar főtanácsnok május végén tette közzé indítványát a C-195/15. sz. Mulhaupt v Gemeinde Wedemark ügyben. Az ügy alapjául szolgáló tényállás szerint a francia székhelyű adós társaság ellen fizetésképtelenségi főeljárás indult Franciaországban. Az adós társaság tulajdonában álló németországi ingatlan vonatkozásában az illetékes német adóhatóságnak – a fizetésképtelenségi eljárást megelőző időszakból - ingatlanadó-követelése állt fenn.
Az alkalmazandó német jogszabályok szerint az ilyen adókövetelés törvény erejénél fogva, „közteherként” terheli az ingatlant, és végrehajtható. Ugyanakkor a francia fizetésképtelenségi jog szerint a fizetésképtelenségi eljárás megindítása általános végrehajtási tilalmat keletkeztet, továbbá sem a dologi joggal biztosított hitelezők, sem az államkincstár vonatkozásában nem állnak fenn különös szabályok.
A Fizetésképtelenségi Rendelet (FR) egyik alappillérét képező 4. cikk szerint a fizetésképtelenségi eljárásra – főszabály szerint – az eljárást megindító állam jogát kell alkalmazni (lex concursus). Egyebek mellett a lex concursus – esetünkben a francia fizetésképtelenségi jog – határozza meg a fizetésképtelenségi eljárásnak az egyéni hitelezők által indított végrehajtási eljárásokra gyakorolt hatásait is. Ebből következően, amennyiben a FR által felállított főszabály érvényesülne, úgy a németországi ingatlanadó-követelés az ingatlanra vezetett közvetlen végrehajtás útján nem, legfeljebb a francia fizetésképtelenségi eljárás keretében volna érvényesíthető.
A fizetésképtelenségi eljárás univerzális hatálya, illetve a lex concursus univerzális alkalmazása azonban nem korlátlan: maga a FR számos kivételt enged. A Mulhaupt-ügyben relevanciával bíró ilyen kivétel a FR 5. cikke, amely úgy rendelkezik, hogy az adós más (azaz a fizetésképtelenségi eljárást megindító tagállamtól eltérő) tagállamban lévő vagyontárgyain fennálló dologi jogokra (dologi biztosítékokra) a „fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással”. Amennyiben tehát a német hatóság németországi ingatlan vonatkozásában fennálló ingatlanadó-követelése – amely a német jog szerint „köztehernek”, így dologi vagyoni jognak minősül és végrehajtható – a FR 5. cikke szerint is dologi jognak minősülne, úgy a francia fizetésképtelenségi eljárástól függetlenül a német hatóság közvetlenül kielégíthetné követelését az ingatlanra vezetett végrehajtás útján.
A német bíróság előzetes kérdéssel fordult az Európai Bírósághoz (Bíróság), melyben arra kért választ, hogy a fentiekhez hasonló tagállami szabályozás (azaz amikor az ingatlanadó-követelés a törvény erejénél fogva „közteherként” terheli az ingatlant, és a tulajdonosnak tűrnie kell ingatlantulajdonán a végrehajtást) a FR 5. cikke szerinti dologi jog fogalma alá esik-e.
A főtanácsnok élt a lehetőséggel, és a mindeddig a Bíróság és a tagállami bíróságok előtt egyaránt csekély esetjogot produkáló FR 5. cikk vonatkozásában részletesen kifejtette álláspontját. A főtanácsnok indítványának leglényegesebb megállapításai az alábbiakban foglalhatók össze:
a) Az FR 5. cikke nem kollíziós szabály, hanem „negatív anyagi jogi” szabály
Tekintélyes jogirodalmi álláspontokat[1] megerősítve Szpunar főtanácsnok is úgy foglal állást, hogy a FR 5. cikke nem kollíziós szabályként, hanem „negatív anyagi jogi” szabályként értendő. Ez azt jelenti, hogy az 5. cikk – szemben a FR legtöbb, alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós rendelkezésétől – nem azt határozza meg, hogy mely tagállam anyagi fizetésképtelenségi jogát kell alkalmazni a más tagállamban elhelyezkedő vagyontárgyak tekintetében fennálló dologi jogokra. Ezzel szemben arról van szó, hogy az 5. cikk, annak kimondásával, hogy „a fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira”, mintegy megóvja a fizetésképtelenség államán kívül elhelyezkedő vagyontárgyakon fennálló dologi jogokat a fizetésképtelenség jogkövetkezményeitől: a dologi jogi biztosítékkal rendelkező hitelező – tipikusan a dolog fekvése szerinti jog (lex rei sitae) alapján – éppúgy érvényesítheti a vagyontárggyal kapcsolatos végrehajtási vagy egyéb jogát, mintha nem lenne folyamatban fizetésképtelenségi eljárás.
b) Dologi jognak minősül-e a FR alkalmazásában a német ingatlanadó-követelés mint végrehajtható „közteher”?
Szpunar főtanácsnok – szintén az uralkodó állásponttal összhangban[2] – kifejti, hogy valamely jog FR 5. cikke szerinti dologi joggá minősítése két lépcsőben történik. Először az alkalmazandó tagállami jog (jellemzően a lex rei sitae) alapján meg kell vizsgálni, hogy az adott jog dologi jognak minősül-e. A német bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelméből kitűnően a német jog szerint az ingatlant terhelő „közteher” dologi biztosítéknak minősül: a jelzáloghoz hasonlóan járulékos jellegű, mert adóteher fennállásától függ; nem szükségszerű, hogy maga a tulajdonos legyen az adófizetésre kötelezett személy: a teher fennmarad akkor is, ha az adókövetelés megállapítását követően értékesítik az ingatlant; az adóhatóságot külön preferenciális kielégítési jog illeti meg; továbbá az adóhatóság kérheti az ingatlan kényszerértékesítését.
Másodszor, miután a lex rei sitae alapján megállapítást nyert a vizsgált jog dologi jellege, ellenőrizni kell, hogy e jog megfelel-e a FR 5. cikkében foglalt feltételeknek. Más szóval a nemzeti jog általi dologi joggá minősítés önmagában nem elégséges ahhoz, hogy valamely jog élvezze a FR 5. cikke által garantált védelmet. Utóbbi csak akkor biztosított, ha az adott jog megfelel a FR által támasztott kritériumoknak is. Az FR 5. cikkének funkciója annak biztosítása, hogy az esetlegesen ésszerűtlenül tágan meghatározott tagállami dologi jogok ne élvezzék a FR 5. cikke által biztosított védelmet. Az FR 5. cikk tartalmaz egy példálódzó felsorolást a szóbajöhető dologi jellegű jogokról: amennyiben a tagállami dologi jog megfeleltethető ezek valamelyikének, úgy az adott jog az FR 5. cikke alapján is dologi jognak minősül. Ugyanakkor a lista nem kimerítő. Az indítvány e körben utal a nagy tekintélyű Virgós-Schmit Jelentésre, mely szerint egy dologi jogot (legalábbis az FR 5. cikke vonatkozásában) lényegileg két szempont jellemez. Az egyik a „közvetlen és azonnali kapcsolat a tárgyát képező dologgal, amely továbbra is a jog kielégítését szolgálja, attól függetlenül, hogy a dolog egy adott személy vagyonába tartozik-e, valamint a jogosult és más személy közötti kapcsolattól is”, a másik pedig „a jog jogosulthoz kapcsolódásának abszolút jellege, ami azt jelenti, hogy a jogosult dologi jogára bárkivel szemben hivatkozhat, aki e jogot megsérti, vagy számára hozzájárulása nélkül kárt okoz […]; a jogot nem érintheti a dolog elidegenítése harmadik személy részére (arra erga omnes lehet hivatkozni, a jóhiszemű tulajdonszerző védelmének korlátaival); [valamint], hogy ily módon a jog mentesülhet harmadik személyek egyedi végrehajtási intézkedései és a kollektív fizetésképtelenségi eljárások során hozott végrehajtási intézkedések alól (elkülönülése vagy a jog egyediesített kielégítése révén)”. A német ingatlanadó-szabályozás elemzése nyomán Szpunar főtanácsnok arra a következtetésre jut, hogy az adókövetelés (mint „közteher”) megfelel a FR 5. cikke által támasztott kritériumoknak, így az FR szempontjából is dologi jognak minősül.
c) Alkalmazható-e a FR 5. cikke adó-jellegű követelések vonatkozásában?
A fenti megállapítások alapvetően az eddig uralkodó álláspontokat erősítik meg, alapvetően nem tartalmaznak különösebb újdonságot. Az igazán lényeges és új kérdés, amire az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő bíróság választ vár, arra irányul, hogy a fenti eredmény – nevezetesen, hogy a német ingatlanadó-követelés mint „közteher” a FR 5. cikke szerint dologi jognak minősül, így a német adóhatóság a folyamatban lévő francia fizetésképtelenségi eljárásra tekintet nélkül egyedi végrehajtást vezethet az adós németországi ingatlanára – összeegyeztethető-e az FR rendszerével és az 5. cikk céljával.
Némileg meglepő módon a Bizottság nemleges válasz adását javasolta az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre. A Bizottság álláspontja szerint az FR 5. cikke megszorítóan értelmezendő, és kizárólag az adós által a hitelező részére kereskedelmi ügylet keretében biztosított jogok tekintendők dologi jogoknak. A FR 5. cikk eszerint nem terjedne ki az adóhatóság közjogi jogviszonyból eredő követelésének védelmére.
Szpunar főtanácsnok nem osztja a Bizottság álláspontját, és igenlő válasz adását javasolja a feltett kérdésre. A FR szövegének nyelvtani, rendszertani és teleológiai értelmezésével arra a következtetésre jut, hogy a FR „nem biztosít semmilyen privilégiumot vagy elsőbbséget a közterheknek, de ha a nemzeti jogalkotó azt írja elő, hogy a nemzeti hatóságok ilyen privilégiummal, elsőbbséggel vagy dologi biztosítékkal rendelkeznek, akkor azt el kell ismerni más tagállamok közterheinek vonatkozásában is”.[3] Az indítvány kissé homályosra sikerült magyar szövege minden bizonnyal arra utal, hogy a főtanácsnok szerint a német ingatlanadó-követelés („közteher”) nincs kizárva a FR 5. cikke által biztosított védelem alól, azaz mint az FR által elismert dologi jog kivételt jelent a lex concursus univerzális alkalmazása alól. Ha a főtanácsnok értelmezése helyes, akkor a német adóhatóság a Franciaországban folyamatban lévő fizetésképtelenségi eljárásra tekintet nélkül kielégítheti követelését az adós németországi ingatlanára vezetett végrehajtás útján.
Hamarosan kiderül, hogy a Bíróság osztja-e a főtanácsnok véleményét.
[1] Ld. pl. M. Virgós és F. Garcimartín: The European Insolvency Regulation: Law and Practice (2004, Kluwer Law International, The Hague), 163. pont; G. Moss és T. Smith, “Commentary on Regulation 1346/2000 and Recast Regulation 2015/848 on Insolvency Proceedings”, Chapter 8 in G. Moss, I. Fletcher és S. Isaacs (szerk.), EU Regulation on Insolvency Proceedings (3rd edition) (2016, Oxford University Press, Oxford), 346. o.; B. Hess, P. Oberhammer és Th. Pfeiffer (szerk.), European Insolvency Law. The Heidelberg‑Luxembourg‑Vienna Report on the Application of the Regulation No 1346/2000/EC on Insolvency Proceedings, (2014 C. H. Beck‑Hart‑Nomos, München), 178. o.
[2] Ld. pl. M. Virgós és E. Schmit a fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó egyezményről szóló 1996. május 3-i jelentése (az Európai Unió Tanácsának dokumentuma, 6500/96, DRS 8 (CFC)), 100-104. pontjai; M. Virgós és F. Garcimartín i. m., 149. pont.
[3] Ez a megállapítás visszaköszön Bobek főtanácsnok 2016. június 9-én publikált C-212/15. sz. ENEFI v DGRFP ügyben előterjesztett indítványában foglaltakkal, miszerint a FR a közjogi és magánjogi hitelezők követelésére való alkalmazhatóságát illetően semleges, nem érinti az adott nemzeti jog szerinti fizetésképtelenségi eljárásban a hitelezők néhány kategóriájának biztosított esetleges elsőbbségi jogokat. Bővebben az ENEFI-ügyben előterjesztett főtanácsnoki indítványról ld.
_____________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.