.jpg&w=100&h=100&zc=1)
Horváthy Balázs - Az Európai Unió és Kanada módosította az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (CETA) vitarendezési szabályait.
- A korábbi ad hoc – arbitrációs – modellt kétszintű, állandó bírói fórum váltja fel, amely egy lényegesen szilárdabb alapokon nyugvó vitarendezési rendszert eredményezhet.
- A módosítás érintette a szabályozáshoz való jog megfogalmazását is, ez pedig mozgásteret biztosított az államoknak, hogy legitim közpolitikai célok érdekében akár a befektetéseket kedvezőtlenül érintő szabályokat is elfogadhassanak.
Az Európai Bizottság 2016. február 29-én jelentette be, hogy sikeresen megegyezésre jutott Kanadával az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (CETA) vitarendezési szabályainak módosításáról. Habár a CETA eredeti vitarendezési szabályaiból is kiérezhető volt az új megközelítés, de a korábbi szövegváltozat eljárási és intézményi szempontból többnyire még a befektető-állam közötti vitarendezési rendszer (ISDS) klasszikus megoldásaival mutatott rokonságot. A jelen módosítás hátterében a beruházási vitarendezés intézményével kapcsolatos viták álltak, azonban a sokszor az ISDS létjogosultságát is megkérdőjelező kritikák nem kifejezetten a CETA, hanem az Európai Unió és az Egyesült Államok között megindult kereskedelmi tárgyalások során kerültek a reflektorfénybe. Az ISDS intézményét szükségtelennek tartó több uniós tagállam mellett a tudományos közvélemény is komoly kritikát fogalmazott meg a vitarendezési szabályokkal kapcsolatban, melyek közül három fontosabb szempontot kell kiemelni.
Az intézményt eleve szükségtelennek tartó kritikák hangsúlyozták, hogy az ISDS léte alapvetően a fejlett tőkeexportőr és a feltörekvő tőkeimportőr államok közötti bilaterális befektetési egyezményekben indokolható. Ezekben az esetekben a tőkeimportőr állam törékenyebb jogrendszere, az igazságszolgáltatással összefüggő elvek és intézmények hiányosságai olyan kockázatot jelenthetnek a befektetőknek, amellyel szemben az ISDS pótlólagos garanciát biztosít. Az Európai Unió fejlett kereskedelmi partnereivel kötött megállapodásaiban viszont ilyen garanciára nincs szükség, hiszen a befektetők adott esetben egy jogtalan kisajátítással, vagy más jogsértéssel szemben a rendes állami bíróságok előtt is minden kockázat nélkül felléphetnének. Emellett szintén kifogásként vetődik fel, hogy az ISDS az államok szabályozási autonómiáját lényegesen beszűkítheti, ugyanis a befektetés megvalósítását követően a fogadó állam által pl. közpolitikai megfontolás mentén bevezetett korlátozás - amely a befektető tevékenységét negatívan befolyásolja, ezáltal rontja a befektetésének a megtérülését - peresíthető a vitarendezésen keresztül. Következésképpen e logika szerint a magas kártérítési összegtől való félelem eltántoríthatja az érintett államot attól, hogy pl. olyan új környezetvédelmi normát vezessen be, amely a befektető termelési költségeit megnövelné. Végül az ISDS intézményi megoldásával kapcsolatos kritikai nézeteket érdemes megemlíteni. A legelterjedtebb modell ad hoc választottbíráskodáshoz hasonló intézményi megoldást vesz alapul (pl. ICSID), amelyben az eseti választottbírói feladatokat többnyire a befektetési jogban jártas ügyvédek látják el. Kizáró szabályok hiányában és a fórum eseti jellege miatt azonban gyakori, hogy a választottbírák más ügyekben vállalatokat képviselnek és ez érdekkonfliktusokat eredményez.
Látva az ISDS intézményével szembeni kritikai nyomást, az Európai Bizottság nyilvános konzultációt kezdeményezett, melynek eredményeit figyelembe véve 2015 szeptemberében állandó befektetési bíróság koncepciójára tett javaslatot a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről (TTIP) szóló megállapodás tárgyalásán. A javaslat már ekkor utalt arra, hogy a koncepció nem csak a jövőbeli szerződések esetében lesz az EU tárgyalási álláspontja, hanem a folyamatban lévő tárgyalásokra, továbbá a már letárgyalt kanadai megállapodásra is hatással lehet. Jóllehet február végéig nem állt rendelkezésre nyilvános információ arról, hogy Kanadával hol tartanak a tárgyalások, végeredményben az előzőek tükrében a CETA módosítása semmiképpen sem volt váratlan fejlemény.
A CETA új vitarendezési szabályai szakítanak az ISDS hagyományos ad hoc arbitrációs megoldásaival és egy kétszintű, állandó és bírói típusú vitarendezés alapjait fektetik le. Kérdés, hogy az új szabályok kínálnak-e megoldásokat a fent említett három kritikai felvetésre.
Forrás: Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságának Twitter-oldala
A legalapvetőbb kritikai megfontolással, vagyis az ISDS indokoltságának vitatásával kapcsolatban az új szabályok üzenete, hogy a vitarendezésre szükség van ugyan, de egy új intézményi modellel kell felváltani a klasszikus megoldásokat. Az Európai Bizottság ezt a CETA módosításával összefüggő kommunikációjában is előtérbe helyezte hangsúlyozva, hogy az új bírói rendszer „[…] teljes szakítás jelent a jelenlegi ISDS rendszerrel […]”.
A fent tárgyalt második vitapontra, vagyis a felek szabályozási autonómiájának beszűkülésére, a módosítás már konkrétabb válaszokat adott. Az eredeti vitarendezési szabályok is említették a felek szabályozáshoz való jogát (right to regulate), azonban a módosítás ezt még nyomatékosabbá tette és a szöveg megfogalmazását pontosította. Ennek értelmében a feleknek továbbra is lehetőségük van legitim közpolitikai célok érdekében szabályozásokat elfogadni példának okáért az egészség, biztonság, környezet, közerkölcs, szociális biztonság, fogyasztók, vagy a kulturális sokszínűség védelme érdekében (CETA 8.9 cikk 1. bekezdés). A szöveg mindezt kiegészíti azzal az értelmező megállapítással, hogy önmagában nem jelenti a CETA megsértését, ha a felek olyan szabályozást fogadnak el, amely kedvezőtlenül érinti a befektetést vagy a befektető várakozásait, beleértve a profittal kapcsolatos jövőbeni elvárásokat (CETA 8.9 cikk 2. bekezdés). Ezen túlmenően az új szövegváltozat külön hangsúlyozza a felek állami támogatásokkal kapcsolatos mozgásterét is (CETA 8.9 cikk 4. bekezdés).
A CETA új vitarendezési szabályrendszere az ISDS intézményi megoldásait érintő kritikákra is reagál azáltal, hogy az eseti választottbírósági rendszert felváltja egy kétszintű állandó bírósági rendszer. Az állandó Törvényszék (Tribunal, CETA 8.27 cikk) az EU és Kanada által tizenöt öt évre kinevezett és egyszer újraválasztható bíróból fog állni, az egyes ügyekben három tagú tanácsok járnak majd el. Az eljárás másodfokon a Fellebbezési Törvényszék (Appellate Tribunal, CETA 8.28 cikk) elé kerül, amelynek három véletlenszerűen kiválasztott tagja jár majd el egy adott ügyben. A testület összetételének további részletszabályait nem rögzítették a megállapodásban, a további részleteket az EU és Kanada külön határozatban fogja rendezni. Fellebbezés benyújtására jogalkalmazási és jogértelmezési hibára, a tényállási elemek hibás értelmezésére, valamint a formai eljárási szabályok megsértésére hivatkozással lesz lehetőség. Az érdekkonfliktusok elkerülése érdekében a CETA etikai és összeférhetetlenségi szabályokat is tartalmaz (CETA 8.30 cikk). Az új intézmény bevezetésével kapcsolatos érdekesség, hogy a felek kifejezetten kötelezettséget vállaltak arra, hogy az új bírósági vitarendezést modellként kezelik és harmadik államok bevonásával multilaterális szintre emelik (CETA 8.29 cikk).
A módosítást értékelve kijelenthető, hogy az Európai Bizottság vitarendezési koncepciója – intézményi szempontból nézve – valóban gyökeres változást hozhat a hagyományos ISDS modelljéhez képest. A bírákkal kapcsolatos összeférhetetlenségi és etikai követelmények, az érdemi felülvizsgálat lehetősége – szemben az ISDS modelljében általában alkalmazott rendes bírósági megsemmisítéssel – lényegesen szilárdabb alapokon nyugvó rendszert eredményez. Kifejezett utalás ugyan erre nem történt, de a bírósági modellel összefüggő „multilateralizációs törekvés” eredménye lehet adott esetben, hogy az EU által megkötött egyezmények bírósági intézményeinek a helyét egy nemzetközi fórum váltja fel, így a jövőben akár közös bírói intézménye lehetne a CETA-nak és TTIP-nek is. A szabályozáshoz való jog rögzítése szintén a módosítás lényeges eleme és kardinális jelentőségű nem csak az Unió, hanem az uniós tagállamok mozgástere szempontjából. A generálklauzula-szerű megfogalmazás azonban – még a pontosító rendelkezések ellenére is – számos kérdést nyitva hagy, ilyenformán a felállítandó bírósági rendszernek nagy felelőssége lesz abban, hogy a tagállami mozgástér határait kijelölje azon konkrét korlátozó intézkedések kapcsán, amelyek a befektetőket kedvezőtlenül érinthetik. Ez azonban még csak a távoli jövő kérdése, jelenleg a CETA ratifikációjával összefüggő feladatokkal kell megküzdeniük a szerződő feleknek.
_____________________________________________________________
Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.