Manapság igen komoly indulatokat kavar a menekültügy rendezésének kérdése. A viták egyrészt a Magyarország déli határain építendő fal kapcsán lángoltak fel, másrészt a menekültek elhelyezésének és Magyarországon tartózkodásának kérdését érintették. A napi sajtóban hangoztatott érvek jelentős része szakmaiatlan, úgy tűnik, a szabályozás ismeretének hiánya, illetve a tények negligálása dominálja a közbeszédet. Ennek megfelelően szükségszerűnek tűnt áttekinteni a menekültügy hátterét és jogi kereteit, ezáltal remélhetőleg hozzájárulva az eltérő nézetek szintetizálásához, illetve a megfelelő megoldások megtalálásához.

1. Menekült és migráns: mi a különbség, és ki határozza meg?

A nemzetközi migrációnak több fajtája létezik. Általában reguláris és irreguláris migráció között szokás különbséget tenni. Előbbi esetén a személy szabad akaratából, a jogszabályok által adott keretek között lép be egy államba. Erre példa lehet az ideiglenes tartózkodás, turizmus, de hasonló lehet például a munkavállalási célú migráció is.

E csoporttól el kell választani az irreguláris migrációt. Utóbbi két esetben állhat fenn: i) vagy kényszervándorlásról (menekülésről) beszélünk, amikor is az illetőnek üldöztetés miatt el kellett menekülnie országából (például mert az élete veszélyben van) vagy ii) jogellenes határátlépésről, ha az illető illegálisan, vízum nélkül jött az országba, és menekültstátuszra nem tarthat igényt, mert nem üldözik (például gazdasági bevándorló). A kettő között létezhetnek egyéb kategóriák, ilyen Magyarországon az oltalmazott, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye, hogy származási országába történő visszatérése esetén őt súlyos sérelem érné, és nem tudja, vagy az e veszélytől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni (ld. a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 12. §-át)

Menekültekre az Alaptörvény XIV. cikkének (3) bekezdése tartalmazza a legalapvetőbb rendelkezéseket.  E szerint

"Magyarország - ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet - kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott."

E szerint a menekültstátusz megszerzéséhez valamilyen üldöztetés kell, például vallási, lelkiismereti, faji oknál fogva az illetőt hazájában hasonló retorzióknak tennék ki. Egyéb személy nem kaphat menekült státuszt: gazdasági bevándorlóknak nem adnak, és a menekültként történő elismerést nagyon komolyan ellenőrzik is.

Gazdasági bevándorlás esetén (szemben a menekültüggyel) a tagállamoknak széles mozgásterük van: speciális eseteket kivéve (például családegyesítés), az EU nem, hanem a tagállamok maguk szabályozhatják, hogy kit engednek be EU-n kívüli országokból, kinek adnak vízumot, tartózkodási engedélyt, stb. Magyarországon külföldi (EU-n kívülről jött, ún. harmadik államból származó) munkavállalók esetén a munkaügyi hivatalok igényfelmérést végeznek, és ha találnak magyar munkaerőt, őt részesítik előnyben EU-n kívülről jött személyekkel szemben. Esetükben tehát a "nem veheted el a magyarok munkáját" szlogen egy ideje, nagy általánosságban, a gyakorlatban amúgy is érvényesül.

A menekültek így nem azonosak a gazdasági bevándorlókkal. Gazdasági bevándorló nem kapott, és nem is kaphat menekültstátuszt.

2. A nemzetközi háttérről

Az, hogy a menekültstátuszt kinek adják meg, a nemzetközi egyezmények és az uniós jog keretei között dől el, ugyanakkor a tagállamoknak jelentős mérlegelési jogkörük van. A nemzetközi közösség a hasonló helyzetekre létrehozott egy rendszert, mely megóvja a menekülteket attól, hogy a különböző államok visszautasítsák a tartózkodásukat. A rendszer megalkotásának értelme és logikája a kölcsönös nemzetközi szolidaritásban és a humánum alapvető érvényesítésében nyugszik. Ha egyik állam segíti a másikat, elvárhatja, hogy mások is segítsék őt, ha polgárai bajba kerülnek. Az elmúlt évszázadok európai történelmét tekintve, amikor – vallási, etnikai és politikai konfliktusok, levert forradalmak és polgárháborúk miatt időről időre – milliók menekültek el szülőföldjükről, e rendszer helyesnek és racionálisnak tűnik addig a pontig, ameddig fenntartható. A reguláris (gazdasági, megélhetési célú) migrációt a menekültek helyzetétől el kell választani, utóbbi terén (ahogyan az 1. pontban erre már utaltam) az államoknak általában lényegesen több mérlegelési jogköre van. Az Alaptörvény fent idézett menekült-definíciójára több fontosabb nemzetközi dokumentum is hatott.

Az egyik legfontosabb az 1951-es Genfi Egyezmény. Utóbbit az ENSZ keretein belül alkották meg, a világ államainak jelentős része tagja (145 állam). Nem különleges eset tehát a menekültekkel való humánus eljárás megkövetelése hazánkkal szemben, hanem a nemzetközi jog világszerte – általunk is – általánosan elfogadott, meghatározó jelentőségű eleme. Az Egyezmény 1. cikk A. pontjának (2) bekezdése értelmében menekült az, akit faji, vallási, nemzeti hovatartozása, társadalmi csoporthoz való tartozása, esetleg politikai meggyőződése miatt üldöznek, emiatt megalapozott félelme van, az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és/vagy nem kívánja hazájának "védelmét" igénybe venni. Hasonló személy az is, aki hontalan (nincs állampolgársága, például mert olyan területről jött, ahol állam sincsen, vagy amely államot Magyarország nem ismer el), és nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar visszamenni a szokásos tartózkodási helyének államába. Ilyen személyeknek az állam köteles tartózkodásukat engedélyezni, védelmet nyújtani.

A másik lényeges dokumentum a Dublin III rendelet, mely az EU-ban határozza meg a menekültekkel való eljárás kereteit. E szerint a menekültek kérelmét elvileg ott kell elbírálni, ahol beléptek az EU-ba. Utóbbi rendszert azért hozták létre, hogy ne lehessen megkerülni a szabályokat, vagyis a megengedőbb ország felé kicselezni az uniós beléptető-rendszert.

Szintén érdemes megemlíteni az Európa Tanácsot, mely (EU-n kívüli, független) nemzetközi szervezet bírósága, a Strasbourgi Bíróság a menekültkérdés kapcsán több esetben foglalkozott az emberhez méltó életkörülmények biztosításával. Hazánk 1990 óta tagja az ET-nek, így elvárható, hogy a szervezet által megfogalmazott elvárásokat teljesítse.

A keretek adottak, ám a kitöltésük államonként színes képet mutat: sokáig például az államok a nem állami üldöztetést, így a polgárháborút vagy törzsi háborút nem akarták menekültstátuszra jogosító tényként elfogadni, és az állami, intézményesített esetekre koncentráltak. A Helsinki Bizottság szerint Szíria esetében (ahol 7, 8 millió ember menekült el lakóhelyéről, 840.000 sérült meg és legalább 220.000 embert gyilkoltak meg az elmúlt években) a kérelmezők 35%-a nem kap menekült státuszt Magyarországon. Szintén elgondolkodtató adat az afgán menedékkérelmek elbírálása, melyek esetén 80% elutasításra került hazánkban. Utóbbi két esetben valószínűleg a magyar állam megszegi nemzetközi kötelezettségeit. A Magyarországon menedékkérők összesen 9%-a kapott csupán valamifajta státuszt (45% az EU átlag, vagyis a magyar ötszöröse!), mely összesen alig több mint ötszáz embert jelent (ld. később). Bizonyos esetekben akár kínzás elől menekülőknek sem nyújt a magyar állam védelmet. Egy extrém esetben például egy magyar bíróság a női körülmetélés és kényszerházasság veszélyét nem tartotta elegendőnek ahhoz, hogy védelmet biztosítson (ld. a Fővárosi Bíróság 17.K.30.116/2007/20-II. ítéletét), mert a veszély nem volt kellőképp bizonyítva (értsünk ez utóbbi alatt bármit is). Számos esetben a személyazonosító okmányokat kérik számon, miközben, ha az életét mentve menekül valaki, nem feltétlenül az iratait menti: bizonyos esetekben ilyenkor a magyar hatóságok felveszik a kapcsolatot a külföldi állammal, ami az érintett otthon maradt családtagjaira nézve végzetes következményekkel járhat.

3. Felfüggeszthető-e az uniós jog, illetve a nemzetközi jog alkalmazása?

Röviden: nem függeszthető fel. Magyarországnak nemzetközi kötelességei vannak, melyeknek eleget kell tennie. Elvileg a genfi egyezmény, mint nemzetközi szerződés felmondható, ugyanakkor az uniós jog terén ilyen jogosítványunk nincsen. Magyarország a csatlakozási tárgyalások során, 1998-2002 között nem kért és így nem kapott olyasfajta jogosítványokat (ún. derogációkat), mint az Egyesült Királyság és Írország, akik e területen (is) eldönthetik, hogy csatlakoznak-e egy szabály megalkotásához (ahogyan a bel- és igazságügyi együttműködés egyéb területein is tehetik, írásunkat ld. itt, 6. oldal). Az uniós jog egyoldalú felfüggesztése tagállami jogsértéses eljáráshoz, illetve idővel szankciókhoz vezethet.

Felmerül persze a kérdés: ha tömeges problémák jelennek meg, mégis mit lehet tenni? Ilyen esetekben az uniós államokkal való tárgyalás tűnik a leghasznosabbnak. És itt jutunk el a következő kérdéshez: mit mondanak a számok a menekültkérdésre vonatkozóan, érdemes-e jelezni, hogy drasztikus növekedés indult be a menekültek számában, és szükséges-e valamifajta fellépés a helyzet normalizálására?

4. A külföldiek "tömeges" magyarországi jelenléte: valóság vagy mítosz?

A számokból jól látható, hogy az érkező, magukat menekültnek tartó személyek számában magyar léptékkel jelentős növekedés indult be. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai szerint 2014-ben a regisztrált menedékkérők száma 42.777, míg 2013-ban e szám csupán 18.900 volt. Sajtóhírek szerint 2015-ben nyár közepéig 65.000 személy érkezett. Ehhez képest fontos tudni, hogy menekültstátuszt Magyarországon 240 (!) ember kapott csupán, és oltalmazotti státuszt is csak 236. Az ide érkezők jelentős része továbbutazott. Így például a fenti 42.000 személybe beleszámíthatjuk azt a 23.000 koszovóit, akik nem kaphatnak (nem is kaphatnak) menekültstátuszt, mert biztonságos államnak tartjuk Koszovót. Összesen alig több mint ötezren folyamodtak menekült státuszért, akiknek 9%-a kapott menekült vagy oltalmazott státuszt. E szerint tehát mítosz (vagy a tények ismerete ellenére hangoztatott hazugság) a menekültek tömeges, hosszan tartó magyarországi tartózkodása: jelentős részük szinte azonnal továbbutazik Nyugat-Európába, és még menekültstátuszért sem folyamodik nálunk. Egyszerre Magyarországon általában nem tartózkodik pár ezer embernél több, a befogadó táborok férőhelyeinek száma elképesztően alacsony, pár száz fő (ld. az adatokat itt).

Ehhez képest okkal felvethető viszont, hogy mi történik, ha visszaküldik hozzánk a menekülteket, a Dublin III. rendeletnek megfelelően. A rendelet szerint ugyanis azon menekültek menekültkérelmét, akik nálunk lépték át az uniós határt, Magyarországon kell elbírálni. E rendszer azonban nem működik megfelelően. Itt két tényt kell kiemelni: egyrészt tavaly mindösszesen 827 menedékkérőt küldtek vissza hozzánk. Másrészt e szám idén sem változott drasztikusan, januártól áprilisig összesen 522 visszavétel történt. Ennek az oka az engedékeny nyugat-európai gyakorlatban van, illetve a dublini rendszer gyenge hatásfokát mutatja.

Felvethető ugyanakkor, mi lesz, ha Nyugat-Európa nem bírja a nyomást? Ebben az esetben, tekintve, hogy a migránsok egy része csakugyan nem menekült, dinamikusabb elbírálásra kell berendezkedni, és jogunkban áll hazaküldeni őket, ahogyan eddig is tettük. A számok tehát azt mutatják, hogy krízis nem az itt tartózkodó, éves átlagban kb. 500 menekült/oltalmazott miatt alakul ki, hanem a menekült-táborokban és környékükön uralkodó viszonyaink miatt (ld. később).

Fontos tudni, hogy 2014-ben összesen 625.000 menekültstátuszt kereső személy érkezett az EU-ba, és 375.000 ügyben született döntés, ami szintén erős növekedést jelez. A magyar, alig több mint ötezer elbírált esethez képest Németország 97.275, Franciország 68.500, az Egyesült Királyság 25.870, Olaszország 35.180, Hollandia 18.790, ügyben hozott valamifajta döntést. A nagyobb méretű államok mellett érdemes megnézni pár Magyarországhoz hasonló méretű ország adatait: Görögország 13.305, Belgium 20.335, Portugália 155 ügyben döntött (ld. a statisztikákat itt). A magyar 500-as számhoz képest, aki menekült vagy oltalmazott státuszt kaptak, az államok jó részében ezreket fogadtak be, Németországban például 47.555 pozitív döntés született, Svájcban 15.575, Belgiumban 8.515, Görögországban 3.850. Az egyik legextrémebb eset Bulgária, ahol 430 esetet utasítottak csupán vissza 7.435 esetből, a többiek menekült (5.165) vagy oltalmazott (1.840) státuszt kaptak. A másik véglet Málta, ahol szinte nem hajlandóak menekült státuszt adni, és Olaszországba szállítják az érkező menekülteket, ami vélhetően nem konform Málta nemzektözi kötelezettségeivel. A kelet-európai államokban az ügyek száma egyébként általában lényegesen alacsonyabb, mint Nyugat-Európában, ami logikus is: ha egy menekült választhat, valószínűleg érdemesebb eljutnia valamilyen módon nyugatra, ahol a státusz megszerzését követően jobb kilátásai vannak, ráadásul a státusz megadása könnyebb, objektívebb alapokon áll. Ha megállapításra kerül, hogy hazájában üldöztetésnek lenne kitéve, ez eseten sem lesz valaki gazdasági bevándorló, hanem menekült státuszt kap.

5. Menekültek és gazdasági migránsok - együtt sincsenek "túl" sokan?

A fentiekhez kapcsolódóan felmerül, hogy vajon a Magyarországion tartózkodó EU-n kívüli államokból származók tömeges jelenlétükkel nem boríthatják-e fel Magyarország kultúráját, értékrendszerét, állami berendezkedését, közmorálját. A kérdés, mely a multikulturalizmushoz kapcsolódik, általában szőnyeg alá van söpörve, így érdemes lenne nyílt és őszinte, a tényeken alapuló, demagógiamentes vitát tartani róla, ugyanis a társadalmak túlélésére különböző, eltérő felfogások létezhetnek. Messzire vinne a különböző, bevándorlást érintő pro és kontra érvek felsorakoztatása, de egy dolgot viszont érdemes kiemelni: Magyarországon krízishelyzetről korántsem lehet beszélni. Ráadásul, aki járt már Nyugat-Európában, tisztában van vele, hogy mennyivel több bevándorló él ott, mennyire más az utcakép, milyen módon lehet szintetizálni a kultúrákat, és a magyar társadalom ebből a szempontból mennyire homogén jelenleg is. Nálunk lényegesen kevesebb migráns van, az itt tartózkodni szándékozó menekültek száma pedig elenyésző. Ráadásul úgy tűnik, egyre kevesebb az EU-n kívüli államból származó, Magyarországon dolgozó személy is: e szám 2003-ban 53.000, míg 2014-ben 14.000 volt, azaz drasztikusan csökkent az itt dolgozó harmadik államból származók száma (ez egyébként az EU csatlakozással is magyarázható). A munkavállalók közül 4.800 kínai volt. E számok roppant alacsonyak, az uniós átlaghoz képest pedig különösen azok, és egy egyértelműen kezelhető helyzetet mutatnak. Ráadásul a közelmúltban limitálták a nem EU államból származó munkavállalók számát: a nemzetgazdasági miniszter úgy határozott, a jövőben annyi nem uniós állampolgár lesz foglalkoztatható egy hónapban az országban, ahány megüresedett munkahely volt egy évvel korábban. Összesen egyébként nagyjából 140.000 bevándorló él hazánkban, közülük több, mint 100.000 európai állam állampolgára.

Az alábbi táblázat 1. oszlopa a külföldiek (értsd ez alatt: EU tagállamokból, vagy EU-n kívüli országokból érkezettek) számát, 2. oszlopa pedig lakosságra vetített arányát tartalmazza az Európai Unió tagállamaiban.

Jól látható, a külföldiek a magyar társadalom 1.4%-át alkotják, ami Európai viszonylatban kimondottan alacsonynak mondható.

6. Ki fizeti a számlát?

A menekültekre vonatkozó költségek jelentős részét az Európai Unió állja. „A SOLID program keretében a négy alap (külső határok alap, menekültügyi, visszatérési és integrációs alap) magyarországi pénzügyi forrása a 2007-2013 közötti időszakra csaknem 28,5 milliárd forint volt " (forrás: kormany.hu). Ehhez képest a táborokban borzalmas állapotok uralkodnak (ld. később).

7. A déli határainkon felállítandó fal kérdése

A déli határainkon megépített fal elvileg szolgálhatna célszerűségi szempontokat: hasonló falak léteznek a világban, például az USA-Mexikó határon is van fal, sőt, azon fal célja nagyjából ugyanaz. A fal megépítése ott is vitákat generált, csak részben készült el, és számos érv-ellenérv ismert. A magyar fal felépítésének kérdésében felmerül: mi értelme van? (Úgy különösen, hogy a határon túli magyarok életét is megnehezítheti). Egyrészt lehetséges, hogy a migránsok egyszerűen átmennek mellette és úgy jönnek be, tekintve, hogy a határszakassz egy részét fedi csak le: valószínűleg ez esetben értelmetlen megépíteni. Másrészt, elvileg, az illegális bevándorlás ellen épül: e szerint legális módon, a határátkelőhelyen kell bejutnia a magát menekültnek mondó személynek. Akik a magyar hatóságoknak leadják a menekültkérelmüket, korábban (illegálisan, de) továbbmentek Nyugat-Európába. Az ide érkezők kénytelenek lesznek menekültkérelmüket már itt, Magyarországra érkezvén leadni, nem tudván, hogy ez mivel jár (nevezetesen, hogy nálunk is bírálják majd el azokat). E szerint gyanítható, hogy a kormányzat intézkedése nem csupán egy falat hoz létre, hanem le fogja terhelni a menekültkérelmek elbírálására létrehozott rendszerünket is: feltételezhetően nőni fog ugyanis a kérelmek száma, a fal tehát pontosan az ellenkezőjét eredményezi mindannak, amit a kormány remél tőle. Ezzel szemben felvethető, hogy az ország területén miért engednénk, hogy illegálisan mozogjanak külföldi személyek? Erre két dolgot lehet válaszolni: egyrészt a menekültek, de még az illegális gazdasági bevándorlók sem bűnözők: az USA bizonyos államaiban például kimondottan tilos ellenőrizni a tartózkodás jogosultságát, ha az illető nem követett el bűncselekményt, sőt: például New Yorkban személyi igazolványt is kaphatnak, hogy bankszámlájuk, adószámuk és vezetési engedélyük lehessen. Másrészt, ezen személyek egy része, amennyiben nem menekült és gazdasági okból megy egy államba, az állami mérlegeléstől függően tartózkodhat az illető államban a jövőben: nem szükséges őket bűnözőként kezelni, idővel státuszukat rendezhetik.

Emellett felmerül a fal megépítésének jogszerűsége, melyre vonatkozóan már született a JTI blogon egy blogbejegyzés. Valószínűsíthető, hogy (noha megépítése konform a menekültügyi szabályokkal, az államok számra megengedett, hogy ilyen módon kontrolálják a határaikat), a fal azon részének megépítése, mely a Natura 2000 természetvédelmi programterület része (a Kiskunsági Nemzeti Park területein), uniós jogba ütközik. Összességében nézve tehát, a fal megépítésének jelenleg elhatározott módja vélhetően illegális (jogellenes), és EU eljárást vonhat maga után. A Natura 2000 által érintett területek egyébként módosíthatóak, csak a megfelelő eljárási rendet kell betartani.

Alapjogi kérdéseket is felvet, hogy sajtóhírek szerint a falat elítéltekkel (pontosabban: a büntetés-végrehajtás által felügyeltekkel) akarják megépíttetni. Ez elviekben nem ütközik a nemzetközi sztenderdekbe, ugyanakkor lehetnek olyan esetek, amikor emberi jogi problémák merülnek fel: mi a helyzet, ha valaki nem akar az építkezésben részt venni? És mi történjen az előzetes letartóztatásban lévőkkel?

8. Konklúzió

A fentiek alapján jól látható, hogy azon kijelentés, mely szerint Magyarország elviselhetetlen menekültügyi nyomás alá került és tízezrével kell tartósan itt maradó menekültekkel számolni, téves. Évi 500 ember megóvása semmilyen terhet nem jelent sem a magyar állam, sem a társadalom számára, ahogyan a tervezett 370 menekült tervezett átvétele sem jelentene semmilyen terhet, amely módszerrel az EU-ban kvótaszerűen osztanák el a menekültek egy részét. Szintén téves a menekültek által elkövetett tömeges bűncselekmények vizionálása. Jelenleg az is látható, hogy a nem menekült gazdasági bevándorlók nem választják lakóhelyüknek az országot, és amint lehet, továbbmennek Nyugat-Európába. Magyarország az EU egyik legszegényebb országa, ha csak négyszáz kilométert utaznak nyugatra is öt-nyolcszor annyit kereshetnek ugyanazon munkáért /ld. a vonatkozó OECD statisztikát/.

Az is látható, hogy kiemelten fontos lenne a menekülttáborok, illetve környékük infrastrukturális fejlesztése, tekintettel az áthaladó tömegekre, és jelenleg pont ezzel ellentétes folyamat zajlik. A legújabb terv, nevezetesen, hogy megszüntetik a menekülttáborokat és sátortáborba telepítik a menekülteket, szintén alapvető gondokat fog okozni: egyrészt nem konform vállalt nemzetközi kötelezettségeinkkel, másrészt az embertelen bánásmód tilalmába is ütközhet. A táborokkal kapcsolatos gondokat nemzetközi szervezetek évek óta jelezték, a problémára az Európa Tanács vonatkozó jelentése is rámutatott, illetve a magyar hatóságok eljárásához kötődően a Strasborgi Bíróságnak az embertelen bánásmódra vonatkozó ítélete is született. E fejlesztésekre a magyar állam jelentős összegeket kap, azok egy részének elvégzése nem pusztán a emberiesség miatt lenne fontos, hanem nemzetközi jogból eredő kötelessége is. Jelenleg a táborokon belül embertelen körülményeket találunk, súlyosan túlterheltek-túlzsúfoltak (Debrecenben 800 férőhelyre 1600 ember jut). Higiéniai problémák vannak (például terjednek a poloskák és egyéb bogarak, élősködők, valamint a tisztálkodási lehetőségek limitáltak). A menekültek megfelelő jogi vagy egyéb segítséget nem kapnak (utóbbira szintén az Európa Tanács jelentése mutatott rá). A nemzetközi szervezetek mellett az alapjogok biztosa is rámutatott a problémákra (ld. pl. itt, itt vagy itt, a 2014-es tevékenységről a jelentést ld. itt, 129. oldaltól. Legutoljára a menekültügy őrizet botrányos jellegéről is készült jelentés, melyet 2015 áprilisában tették közzé). Hangsúlyozandó, hogy ezen táborok és infrastruktúra felállítására tízmilliárdokat kaptunk korábban (ld. a 6. pontot).

Emellett nem szabadna elbagatellizálni a helyi lakosok valós alapokon álló igényeit és félelmeit. Ilyenek lehetnek az együttélés kereteit segítő, jelenleg teljesen hiányzó programok, melyek néha alapvető dolgokat pótolhatnának. Könnyű ugyanis toleranciáról beszélni, ha a helyi lakosok például képtelenek kommunikálni a menekültekkel nyelvi hiányosságok miatt (amúgy is, Magyarországon a legalacsonyabb az EU-ban az idegen nyelvet beszélők aránya, mindössze 35% beszél legalább egy idegen nyelvet, ezzel az ország az utolsó helyen áll az EU-ban). A táborok környékén angolul vagy idegen nyelven semmilyen tábla nincsen (még a tábor létét, helyét sem jelzik), a menekültek szinte hasznavehetetlen térképekkel bóklásznak és nincs harmadik fél, aki a hasonló gondokat menedzselné (a civilek tevékenysége ilyen szempontból hasznos, ám egyrészt vannak települések, ahol nincsenek jelen, máshol pedig csupán kezdeti lépések történtek). A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapja szinte hasznavehetetelen, roppant kevés információ elérhető rajta, a táborokról szinte semmilyen információ nincsen. Szintén alapvető hiányosság, ha a helyi szokásokat-konvenciókat nem magyarázzák el az ideérkezőknek, és az ideérkezők amúgy tolerálható szokásait sem ismerik az érintett alkalmazottak és környékbeli lakók. Úgyszintén jellemző az érzékenyítő tréningek teljes hiánya a táborok környékén. Ehhez képest számtalan olyan hír van terjedőben, amely "vad menekülthordákól" szól, miközben tízezrével érkeznek és mennek tovább békésen az országból, és bűncselekmények elkövetése nem jellemző. A feszültségek elsimítására és az emberi együttélés megteremtésére eddig igen kevés hivatalos intézkedés született, sőt, inkább az ellenkezőjét, a konfliktusok generálását lehet tapasztalni.

Összességében nézve, a fentiek alapján megállapítható, hogy a menekültekre vonatkozó negatív, túlemocionált kijelentések leginkább politikai célokat szolgálnak (ami a Századvég szerint, úgy tűnik, sikeres taktika). Annál is inkább igaz lehet ez, mert a magyar átlagpolgár menekülttel szinte sohasem találkozik. Ez ugyanakkor roppant veszélyes utca: aki mesterségesen pogromhangulatot hoz létre és a történelmünkből ismert rasszizmusra épít, előbb-utóbb ugyanennek a tendenciának válik majd az áldozatává.

Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK Jogtudományi Intézetének hivatalos állásfoglalásaként.