Péter és Pál szomszédok Luxembourgban. Péter a romániai magyar kisebbség tagja, és 2008-ban érkezett Luxembourgba, hogy egy ottani nemzetközi cégnél dolgozzon. Az új, kedvező állampolgársági szabályoknak köszönhetően 2010-ben megszerezte a magyar állampolgárságot. Pál fordítóként határozott idejű szerződést kapott az Európai Unió Bíróságánál, és családjával egy évre Luxembourgba költözött, magyar lakcímét azonban megtartotta. 2014-ben a szomszédok elhatározták, hogy részt vesznek a magyar parlamenti választáson.
Tájékoztatást kértek a magyar hatóságoktól, hogyan gyakorolhatnák a választójogukat. Mint kiderült, hogy Péter csak a pártok által állított országos listákra szavazhat, egyéni választókerületi jelöltekre nem, mivel nincs magyarországi lakóhelye. Ha azonban kéri a választási névjegyzékbe való felvételét, postán kapja meg a szavazólapot, és postán is küldheti vissza.
Pál azt a tájékoztatást kapta, hogy mivel megtartotta a magyarországi lakóhelyét, két szavazata van, de csak Magyarország területén vagy valamely nagykövetségen, illetve konzulátuson adhatja le voksát. Mivel a hozzá legközelebbi nagykövetség Brüsszelben van (több mint 200 kilométerre Luxembourgtól), Pál úgy döntött, hogy nem vesz részt a választáson.
A választójog egyenlőségének alapelvét nemcsak a magyar alkotmány biztosítja, hanem a legfontosabb nemzetközi emberi jogi egyezmények is. Az Alaptörvény 2. cikk (1) bekezdése szerint „[a]z országgyűlési képviselőket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják”. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye Első Kiegészítő Jegyzőkönyvének 3. cikkében garantálja a szabad választásokhoz való jogot. Az Egyezmény 14. cikke szerint pedig az „Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani”.
Egyenlő választójoga van-e a két magyar állampolgárnak, Péternek és Pálnak? Az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága által adott válasz egészen meglepő.
A kérdés két elemből tevődik össze: a szavazatok száma, illetve a szavazás módja közötti különbségtételből.
Különbségtétel a szavazatok számában
Az Alkotmánybíróság elé nem került olyan indítvány, amely azt kifogásolta volna, hogy míg a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgároknak két szavazatuk van (egy egyéni választókerületi és egy országos listás), addig a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők kizárólag országos listákra szavazhatnak.
Ennek magyarázatát az Alaptörvény azon rendelkezésében kereshetjük, amely alkotmányos alapot biztosított az egyenlő választójogtól való eltérésre: rendelkezése szerint sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez kötheti.1 Az alkotmányi szintű szabályozás miatt az Alkotmánybíróság ebben a kérdésben nem tud alkotmányellenességet megállapítani.
Alkotmányjogászok azonban azt az álláspontot képviselték, hogy talán valamely nemzetközi emberi jogi mechanizmus orvosolhatja ezt a problémát, mivel szerintük a szabály ellentétes az egyenlő választójog alapelvével.2 Reményeik azonban alaptalannak bizonyultak, amikor az Emberi Jogok Európai Bírósága egy hasonló esetben arra jutott, hogy nem sérti az Egyezményt az a török szabályozás, amely szerint a több mint hat hónapja külföldön élő állampolgárok csak a pártok által állított listákra szavazhatnak, független jelöltekre nem. A Bíróság szerint legitim volt a jogalkotó célja, hogy csökkentse a külföldön élő állampolgárok befolyását a parlamenti választáson.3 Ez az érvelés alkalmazható a magyar helyzetre is, tehát az nagy valószínűség szerint összhangban áll az Egyezménnyel.
Különbségtétel a szavazás módjában
Problémásabb azonban a másik megkülönböztetés. Az országgyűlési választási törvény szerint azok az állampolgárok, akiknek nincs magyarországi lakóhelyük, postán adhatják le a szavazatukat, amely egy egyszerűbb és kényelmesebb módja a szavazásnak, mint megjelenni egy külképviseleten. Ez a szabály hátrányosan megkülönbözteti azokat, akik Magyarország területén lakóhellyel rendelkeznek, de a szavazás napján nem tartózkodnak az ország területén.
Az Alkotmánybíróság nem sokat segített e probléma megoldásában. Mivel a választási időszakon kívül nincs határidő az alkotmányjogi panaszok elbírálására, a testület a mai napig nem hozott döntést a 2013 októberében benyújtott, a kérdéses rendelkezést kifogásoló indítványról.4 2014 tavaszán, a választási eljárás folyamatában volt egy másik alkotmányjogi panasz is, ezt azonban az Alkotmánybíróság visszautasította.5
Ugyanakkor a strasbourgi bíróság is befogadhatatlannak nyilvánította a rendelkezést kifogásoló kérelmet.6 A Bíróság megerősítette, hogy a szerződő államoknak nem áll fenn arra nézve kötelezettségük, hogy biztosítsák a választójogot azoknak, akiknek nincs lakóhelyük, vagy ha meg is adják a választójogot, nem szükséges intézkedéseket tenniük annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a külföldről történő szavazást. A Bíróság szerint tehát a jogszabályi rendelkezés nem sérti az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 3. cikke által biztosított szabad választáshoz való jogot. Ha azonban a szerződő állam biztosítja a választójogot a külföldön élőknek, diszkriminációmentes módon kell ezt megtennie.
A Bíróság nézőpontja szerint az eltérő szavazási mód miatt valóban fennáll a megkülönböztetés, de az objektív és ésszerű igazoláson alapul, ezért nem sérül a 14. cikk sem. A Bíróság három legitim okot azonosított: (1) a jogalkotó olyan módon szervezheti meg a választásokat, amelyet racionálisnak talál; (2) egy külföldön élő választópolgár bizonyos időt az országban tölt, és úgy szervezheti az életét, hogy a szavazás napján otthon legyen (!) vagy elutazzon egy nagykövetségre vagy konzulátusra szavazni; (3) a rendelkezés valójában nem hozza kedvezőbb helyzetbe a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárokat, mivel nekik egyébként csak egy szavaztuk van, míg másoknak kettő.
Az első érv nem világos: miért lenne veszélyes vagy bonyolult a postai szavazást biztosítani körülbelül fél millió választópolgárnak, akik átmenetileg külföldön tartózkodnak, ha az állam ugyanezt a lehetőséget biztosítja ugyanennyi, külföldön lakó állampolgárának?
A második érv is illogikusnak tűnik: miért kellene éppen azoknak a választópolgároknak nagyobb terhet viselniük, akiknek szorosabb a kötődésük az országhoz?
Az utolsó érv pedig ellentétes a Bíróság korábbi joggyakorlatával. Az Oran kontra Törökország ügyben a Bíróság elismerte az állam jogos igényét arra, hogy korlátozza a külföldön élő állampolgárok befolyását a választás eredményére. A Vámos kontra Magyarország ügyben azonban az érvelés teljesen ellentétes ezzel: lehetővé teszi az államnak, hogy a külföldön lakó állampolgároknak egy eljárási előnyt biztosítson (a postai szavazás lehetőségét), ami a másik oldalról hátrány az országhoz szorosabban kötődő választópolgárok számára.
Ennek fényében fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon valóban van-e ésszerű indok a megkülönböztetésre.
Ha a válaszunk nem, akkor – a történtek fényében – mely szerv képes megvédeni a több ezer magyar állampolgár választójogát? És mi történik, ha ez a több ezer választópolgár, aki külföldön dolgozik, és akiknek minden bizonnyal van véleménye az ország politikai helyzetéről, nem tudja befolyásolni a választás végeredményét?
_______________________________________
1 Alaptörvény XXIII. cikk (4) bekezdés.
2 Ld. például Jakab András: A külföldön élő magyar állampolgárok választójoga egyenlőségének kérdése a választási törvény koncepciójában. Pázmány Law Working Papers, 2011/38. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alapjogok az új választójogi szabályozásban. MTA MTA Law Working Papers, 2014/16.
3 Oran c. Turkey, Affaire du 15 avril 2014, no. 28881/07 et 37920/07.
4 IV/01578/2013. számú ügy.
5 3048/2014. (III. 13.) AB végzés. Az érvelés szerint az alkotmányjogi panaszban kifogásolt jogszabályhely tekintetében az indítványozó nem tekinthető érintettnek, mivel magyarországi lakóhelye miatt nem kérhette a postai szavazást. Az indítványozó azonban éppen azt kifogásolta, hogy ő ki van zárva a postai szavazásból.
6 Vámos and others v. Hungary, Second Section Decision of 19 March 2015, no. 48145/14.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK Jogtudományi Intézetének hivatalos állásfoglalásaként.