.jpg)
A halálbüntetés és a bevándorlás kérdéséről vitázott kedden (május 19-én) az Európai Parlamentben (a továbbiakban EP) a magyar kormányfő. Mint azt Orbán Viktor korábbi nyilatkozataiból megtudtuk, a miniszterelnök megfontolandónak tartja a halálbüntetés visszaállítását, valamint jelentősen visszaszorítaná a bevándorlók számát Magyarországon. Ennek kapcsán tűzte napirendre az EP a Magyarország helyzetéről, az alapvető jogokról és uniós értékekről szóló vitát, amelyen Orbán Viktor is jelen volt.
A halálbüntetés kérdése már régebb óta foglalkoztatja a magyar közvéleményt. A kormány számára az ügyet az áprilisban meggyilkolt trafikos lány esete állította előtérbe. Ennek kapcsán nyilatkozta Orbán először, hogy az ilyen súlyos bűncselekményeket megfelelően kell szankcionálni, és a halálbüntetés kérdését napirenden kell tartani. Nem meglepő módon hatalmas port kavart ez a kijelentés. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke és jogállamiságért felelős biztosa az EU Alapjogi Kartájára hivatkozva twitteren üzente meg Magyarországnak, hogy a halálbüntetés bevezetése tilos az Unió tagállamai számára. Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális pártjának elnöke pedig hangsúlyozta, hogy ez a téma nem tagállami hatáskörbe tartozik, hanem az egész Európai Unió számára fontos, közösségi hatáskörbe tartózó kérdés. Bár az Európai Bizottság legfőbb tisztségviselői először nem reagáltak érdemben arra a kérdésre, hogy mi történhetne, ha egy tagállam mégis megpróbálná bevezetni a halálbüntetést, később Timmermans elmondta, hogy ha egy tagállam megpróbálná újra bevezetni a halálbüntetést, az komoly szankciókra számíthatna az EU-tól.
Orbán kritikai hangvétele a bevándorlással és bevándorlókkal szemben nagyjából a Charlie Hebdo incidensre vezethető vissza, amely újra felszínre hozta az európai politikai életben a bevándorlás kérdését. Február óta a kormányfő többször is hangoztatta, hogy Magyarország a magyaroké, akik nem hajlandók befogadni bárkit, aki le akar telepedni az országban. Az úgynevezett gazdasági bevándorlók elleni „harc” ettől kezdve többször a magyar politikai diskurzus részévé vált. Európában különösen sürgetővé vált a bevándorlás és menekültügy kérdésének kezelése, hiszen csak 2015-ben már tízezer fölött van azok száma, akik a Földközi-tengeren átkelve menekültként érkeztek Európába, azonban majdnem kétezren a tengerbe is vesztek több hajótörés következtében, ami példa nélküli tragédiának számít az európai bevándorlás történetében. A helyzetet normalizálandó az Európai Unió egy olyan kvótarendszert vezetne be, amely meghatározná, hogy az egyes tagállamok a GDP, munkanélküliség és a menekültek számának aránya alapján hány bevándorlót fogadhatnának egy évben. A Bizottság által a Parlament és a Tanács számára benyújtott javaslat egyelőre nem aratott osztatlan sikert, például Nagy-Britannia, Dánia és Magyarország is elutasítja azt. Orbán szerint a javaslat lényege annyi, hogy az uniós tagállamok korlátlan számban beengedik a menekülteket a határaikon, majd azután szétosztják őket a többi tagállam között. Frans Timmermans viszont a parlamenti vitán felhívta rá a figyelmet, hogy a Bizottság menekültügyi agendáját nem szabad kifordítani, az ugyanis nem arra törekszik, hogy Európa korlátok nélkül kinyissa kapuját az illegális bevándorlók felé. Ebben a kérdésben mindenkinek ugyanaz kell, hogy legyen a célja, mégpedig a háború elől menekülő állampolgárok befogadása, ezért az uniós országoknak együtt kell működni. Magyarországot egyébként már korábban az ENSZ oldaláról is kritizálták, amiért bűnözőként kezeli a menekülteket ahelyett, hogy védelmet biztosítana nekik.
A strasbourgi vita egyébként – ahogy az az ilyen fontosságú kérdéseknél megszokott – éles és túlfűtött hangnemben zajlott. Orbán szerint ezekről a témákról csak egyenesen és nyíltan lehet beszélni, amely a magyar emberek természetéből is következik. A bevándorlási kvótarendszert a vita során abszurdnak, és őrültségnek nevezte. Szerinte meg kellene különböztetni az unión belüli munkaerő szabad áramlását az unión kívülről érkező emberáradattól, amely vendégmunkásokból, megélhetési bevándorlókból és menekültekből áll. A gazdasági bevándorló kifejezés szintén elhangzott, megismételve, hogy Magyarország nem tud munkát adni az olyan bevándorlóknak, akik gazdasági okokból érkeznek Európába. A kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy az országhatárokat meg kell védeni, ezért is indított többek között nemzeti konzultációt a kérdésben. A nemzeti konzultációt egyébként több parlamenti képviselő is kritizálta, és elfogultnak, manipulatívnak értékelte azt. A halálbüntetés kapcsán a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy nem szabad megkerülni a témát, hanem a szabad véleménynyilvánítás jegyében beszélni kell erről a kérdésről is.
A kormányfő a strasbourgi vitát összességében hasznosnak értékelte, mert szerinte a felek fontos lépéseket tettek a bevándorlás kérdésének rendezése felé. Ezt nehéz lenne megcáfolni, hiszen az első lépés a bevándorlás problémáinak kezelésére egy európai szintű konzultáció kell, hogy legyen. A miniszterelnök már azt lényeges eredménynek tekinti, hogy elindult a konzultáció a kérdésben, viszont elfogadhatónak csak azt a megoldást tartaná, ha a bevándorlás kérdésének rendezése teljes egészében tagállami hatáskörbe kerülne. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a Fidesz képviselőit is magában foglaló európai néppárti frakciótól is érkeztek kritikai megjegyzések, Orbán egyrészt a téma megosztó jellegére, másrészt a nyelvi különbségekre hivatkozott. Szerinte olyan kifejezések, amelyek magyarul jól hangzanak, például a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció egyes elemei, vagy az illiberális demokrácia angolul vérlázítóak lehetnek.
Orbán szerint nem lehet a szolidaritást szem előtt tartani a menekült-kérdésben, és az EU alapértékeiről vitázni kell. Ezzel szemben álló érv, hogy a jelenlegi világ- és európai szintű kihívásokra, mint a bevándorlás vagy a gazdasági válság kezelése, csak az olyan uniós alapértékekre támaszkodva lehet választ találni, mint a demokrácia, egyenlőség, szolidaritás, lojalitás vagy a jogállamiság. Elgondolkodtató az a sokszor emlegetett megállapítás, miszerint az utóbbi időben gyakori Brüsszel-hibáztatás csupán egy politikai színjáték része, amellyel Orbán a határokat feszegeti, és a saját pozícióját erősíti a hazai választópolgárok előtt. A közösségi politika-alkotás irányvonalának megkérdőjelezésével egyébként nincs egyedül, hiszen más uniós tagállami vezetőkhöz (pl. David Cameronhoz vagy François Hollande-hoz) hasonlóan az európai szintű agendát akarja képlékenyebbé tenni a – pozitívan vagy negatívan is értelmezhető – hazai érdekek szolgálatában. Mindezek ellenére, a legtöbb uniós felszólításra végső soron együttműködően reagál a magyar kormány, és a legkomolyabb uniós szankciót, az EUSz. 7. cikkében szereplő szavazatmegvonást még nem alkalmazták sem Magyarország sem pedig más tagállam ellen. Bár a fenti felvetések többnyire helytállók lehetnek, felmerül a kérdés, hogy ha a magyar politikai diskurzus ilyen sarkosan fogalmaz uniós kérdésekben, például az európai értékek kapcsán, akkor nehezen elvárható a magyar állampolgároktól, hogy elégedetten és együttműködően éljenek az európai közösségben. Az EU ugyanis nem csak egy gazdasági együttműködés, hanem értékközösség is, és ezzel a ténnyel minden tagjelölt állam tisztában van, amikor beadja csatlakozási kérelmét. Még tovább menve, amennyiben az komoly következmények nélkül marad, az egyes uniós tagállami kormányok által képviselt különutas politika könnyen válhat vonzó példává még több európai ország vezetői számára, ami pedig komoly romboló erőként hathat az amúgy is gyenge lábakon álló európai együttműködés rendszerére.
Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.