Az Igazságügyi Minisztérium a közelmúltban közzétett egy törvénytervezetet, amely a hálapénz büntetőjogi megítélésére is figyelemmel módosítaná a büntető kódex vonatkozó rendelkezését. A következőkben a tervezett szabályozás elemzése mellett egy, a kérdés szabályozására vonatkozó alternatív javaslat kerül bemutatásra.

1. Bevezetés

A hálapénzzel kapcsolatos büntetőjogi rendelkezések vonatkozásában már a múltban is számos jogértelmezést és jogalkotást igénylő kérdés vetődött fel [vö. Ádám (1986), Györgyi (1988)]. Az új Munka törvénykönyve (2012. évi I. törvény, Mt.) és az új büntető kódex (2012. évi C. törvény, Btk.) hatályba lépésével ráadásul a kérdéskör büntetőjogi megítélése megint (azt is mondhatjuk alapvetően) megváltozott  és egyben újból erősen vitatottá vált. Az Igazságügyi Minisztérium 2015. március 30. napján közzétett egy törvénytervezetet (a továbbiakban Tervezet), amely számos vonatkozásban kiegészítené és megváltoztatná a Btk. korrupciós bűncselekményekre vonatozó szabályozását. A módosítások egyike kifejezetten a hálapénzzel kapcsolatos hatályos büntető rendelkezést érintené.

Az eddigiekben – a figyelem felkeltése és a közéleti (jogpolitikai) diskurzusba való bekapcsolódás elősegítése végett – a hálapénz kifejezést használtam. Ennek fogalmát a MOK hatályos etikai kódexe úgy határozza meg, hogy „hálapénz, hálaszolgáltatás az a bármilyen előny és juttatás, amit a beteg vagy hozzátartozója az ellátást követően, utólag, kérés nélkül az orvosnak ad, amennyiben az még közvetve sem befolyásolja az ellátás minőségét” [II.15. pont (1) bek.]. Az itt következő elemzés hatóköre azonban valójában ennél jóval tágabb, hiszen annak fókuszában mindazon előnyök büntetőjogi megítélése áll, amelyeket az orvosok a betegtől (rá tekintettel bárki mástól) gyógyító-megelőző tevékenységükkel (vagy ezzel kapcsolatos igazgatási ténykedéssel pl. betegfelvétellel) összefüggésben kérnek vagy fogadnak el.

2. Hatályos jogunk és a Tervezet előzményei

A hatályos Btk. vonatkozó rendelkezése szerint az büntetendő, aki „gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért” [Btk. 291. § (1) bek.].

A korábbi kódex rendelkezésével [1978. évi Btk. 251. § (1) bek.] szemben az önálló intézkedésre nem jogosult személy tehát akkor is büntetendő, ha a jogtalan előnyt tevékenységével kapcsolatban fogadja el. Az új kódex tényállásában ugyanis már ezen tettesi körre nézve sem szerepel utalás az elfogadott előny kötelességszegéssel való objektív kapcsolatára [Gellér (2013) 19. o., Hollán (2014) 111. o.]. A Btk. így lényegében az önálló intézkedésre nem jogosultakra is kiterjesztette azt a szabályozást, ami korábban csak az önálló intézkedésre jogosultakra vonatkozott. Az önálló intézkedésre jogosult személy ugyanis az 1978. évi Btk. alapján akkor is büntetendő volt, ha az általa elfogadott jogtalan előny nem kapcsolódott kötelességének megszegéséhez [1978. évi Btk. 252. § (1) bek.].

A gazdálkodó szervezettel kapcsolatos passzív vesztegetés tekintetében azonban hatályos jogunk továbbra is egyértelműen kiemeli, hogy csak a jogtalan előny kérése (elfogadása) stb. tényállásszerű. Sőt a Btk. javaslatának 294. §-ához fűzött indokolás szerint a passzív hivatali vesztegetés tényállásában már tudatosan nem szerepelteti a „jogtalan” jelzőt. Így viszont logikai és történeti értelmezés körében arra kell következtetni, hogy a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos passzív vesztegetés esetén az előny jogtalanságát 2013. július 1. napjától külön is vizsgálni kell. A gazdálkodó szervezettel kapcsolatos vesztegetés tényállásánál tehát az előny jogtalanságának a büntetőjogi felelősséget létesítő jelentősége van.

A jogirodalomban felettébb vitatott [vö. pl. Sinku (2012) 432. o., Gellér (2013) 20. o., Tóth (2014) 5. o., Gál (2014) 297. o.], hogy az előny jogtalanságának megítélésére milyen kihatással van az Mt. 52. § (2) bekezdése, amely alapján „a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki”. Az általam elfogadott álláspont szerint a munkáltató előzetes hozzájárulásával elfogadott előny nem jogtalan, mivel ilyen esetekben nem érvényesül a Mt.-ből eredő tilalom. Az utóbbi jogszabály ugyanis kifejezetten feljogosítja a munkáltatót, hogy kivételt tegyen egy olyan tilalom alól, amely az ő érdekeit védi. Erre figyelemmel álláspontom szerint az Mt. hatálya alá tartozó (pl. közalkalmazottként foglalkoztatott) orvosok esetén a munkáltató előzetes hozzájárulásával elfogadott előny nem jogtalan [Hollán (2014) 108. o.].

A Legfőbb Ügyészség 2014 májusában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál jogszabály-módosítást kezdeményezett, „mert a hálapénz elfogadása kapcsán felmerülő passzív gazdasági vesztegetés tényállásának törvényi megfogalmazása nem egyértelmű”. Álláspontjuk szerint tényállás „normaszövegének értelmezése során markáns jogi érvek szólnak úgy a büntetőjogi felelősség megállapítása, mint annak hiánya mellett”, így „a tényállás jelenlegi megfogalmazása – miután az a felelősség kérdésében egymással ellentétes értelmezésnek ad teret – nyilvánvalóan sérti a jogbiztonság követelményét”.

Tóth Mihály a jogpolitikai és értelmezési vita megoldására azt javasolta, hogy „időlegesen vissza kell térnünk a korábbi [1978. évi] Btk. előírásaihoz. Ennek lényege tehát, hogy a hálapénz kérését mindenképpen indokolt tiltani, ebben nem tehető engedmény. […] A hálapénz elfogadását azonban, a korábbi több évtizedes szabályozással egyezően csak a hálapénz fejében történő kötelességszegés felmerülésekor indokolt büntetőjogi eszközökkel kezelni” [Tóth (2014) 5. o.].

3. A Tervezet és annak értékelése

A Tervezet 32. § h) pontja alapján a Btk. 291. § (1) bekezdésében az „avagy a” szövegrész az „avagy a kötelességének megszegéséért a” szövegrészre módosulna. A rendelkezéshez fűzött indokolás szerint „a módosítás egyértelművé teszi, hogy nem valósítja meg a vesztegetés elfogadása bűncselekményét az az eset, amikor a gazdálkodó szervezet részéről eljáró személy a másik féltől az e személy által kapott szolgáltatással való megelégedettsége kifejezéseként utólag, a teljesítést követően fogad el valamilyen anyagi vagy más juttatást. Bűncselekményt csak az az eset képez, ha az előny elfogadása a kötelességszegés célzatával történik.”

3.1. Nem egészségügy specifikus szabályozás

A módosítás hatóköre – Tóth Mihály fenti idézett javaslatával szemben – nem korlátozódik a gyógyító tevékenységgel kapcsolatos előnyökre, de még kevésbé a hálapénzre. A kötelességszegés elemének beiktatása az ipari-kereskedelemi szférára is vonatkozik, amit részemről a Tervezet legsúlyosabb fogyatékosságának tartok. A gyógyító tevékenységgel kapcsolatosan, illetve az üzleti szférában elkövetett vesztegetésre vonatkozó rendelkezések mutathatnak ugyan átfedéseket, de a két szférában elfogadható előnyök körét semmi esetre sem célszerű azonos mérce alapján szabályozni.

3.2. A jogtalanság helyett kötelességszegés

A tervezett büntetőjogszabály a kötelességszegésért elfogadott előnyre épülne, amelynek fogalma mindenképpen szűkebb körű a jogtalan előnyökénél. A korrupciós bűncselekmények esetén ugyanis a jogirodalom már régóta megkülönbözteti, amikor i) az előnyt kötelességszegésért fogadják el, és ii) amikor az előny elfogadása más norma alapján kötelességszegést képez [Vida (1999) 387. o.], azaz hatályos jogunk vonatkozásában jogtalan.

Az orvosi gyógyító tevékenységhez nem kapcsolódó esetekben a rendelkezés megvonja a büntetőjogi védelmet azoktól a munkáltatóktól, akik saját érdekeik védelmében nem engedélyezik munkavállalóiknak tevékenységükkel kapcsolatban borravaló vagy különféle ajándékok elfogadását. Ebben a vonatkozásban az új szabályzás álláspontom szerint egyáltalán nem megnyugtatóan szűkíti le a felelősség hatókörét, azaz a jogalkotó már megint kiöntené a fürdővízzel együtt a gyereket is.

A gyógyító tevékenységgel kapcsolatos korrupciós esetek egy része (pl. a nem jogosult személy számára a kórházi elhelyezés vagy orvosi ellátás biztosítása) a kötelességszegés paradigmatikus példája, így továbbra is büntetendő maradna. A tervezett szabályozás elfogadása esetén azonban büntetőjogi szempontból is kulcsfontosságúvá válna azon rendelkezések pontos és részletes megfogalmazása, amelyek a betegek felvételével, illetve a várólistákkal kapcsolatos kötelességeket szabályozzák. Ennek ellenére indokolt lenne olyan további előnyök elfogadásának büntetni rendelése is, amelyek kötelességszegéshez nem kapcsolódnak, de komoly kétséget ébresztenek az orvosok kötelességeinek elfogulatlan teljesítése (ezen belül a közpénzek hatékony elköltése) irányában.

3.3. Az önálló intézkedésre jogosultság

A Tervezet az önálló intézkedésre nem jogosultak tekintetében visszaállítaná a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos vesztegetés 1988. január 1. napja és 2002. március 30. napja, illetve 2003. március 1. és 2013. június 30. napja között hatályos szabályozását. A Tervezet viszont a korábbi időszakhoz képest szűkítené is a büntetőjogi felelősség hatókörét, mivel az önálló intézkedésre jogosultak is csak akkor felelnének, ha az előnyt kötelességszegésért fogadják el. Ez utóbbi megoldást csak azért helyeslem, mert az önálló intézkedésre jogosultság fogalmát a korábbiakban sem tartottam alkalmasnak a büntetőjogi felelősség megalapozására [Hollán (2014) 103. o.]. A gyógyító tevékenységgel kapcsolatos előnyök tekintetében pedig a Tervezet alapján legalább nem a büntetőjogi felelősség megállapításának szintjén – hanem csak a súlyosabb minősítés [Btk. 291. § (3) bek.] körében– merülne fel azon az 1978. évi Btk. szabályozását is jellemző értelmezési probléma, hogy az orvosok milyen esetben minősülnek önálló intézkedésre jogosultnak.

3.4. Büntetőjog és Mt.

A Tervezetben szereplő kötelességszegés eleme olyan esetekben is alkalmazható, amikor a gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző, de az Mt. hatálya alá nem tartozó személy (pl. az egészségügyi szférában dolgozó önkéntes segítő) fogad el előnyt. A Btk. tényállása viszont jóval kevésbé alkalmas az ilyen esetek megítélésére, mivel ilyenkor még az Mt. szabályozása sem hívható segítségül az előny jogtalanságának megítéléséhez.

3.5. Előre vagy utólag

A tervezett tényállás alapján nem minősülne bűncselekmények, ha a tettes az előnyt kötelességének teljesítéséért előre fogadja el. A miniszteri indokolás ebben a vonatkozásban hiányos, mivel csak a kötelességének teljesítéséért utólag elfogadott előnyök vonatkozásában szól a büntetendőség hiányáról. Újra aktuális tehát Tóth Mihály azon megállapítása, hogy „a másik erőteljesen rögzült tévhit, ami szinte minden állásfoglalásban kísért, hogy a jogosság és a jogtalanság kérdésében a határvonal az, hogy az orvos a […]pénzt a kezelést megelőzően („előre”) vagy az után kapja-e („utólag”), s csak az előzetesen juttatott […] pénz büntetendő” [Tóth (2014) 5. o.].

3.6. A kötelességszegés célzata?

Az 1978. évi Btk. – a tervezetéhez igen hasonló – tényállása tekintetében korábban jómagam is képviseltem olyan felfogást, amely szerint az előny és ígéretének elfogadása [1978. évi Btk. 251. § (1) bekezdés II-III. fordulat.] csak a tettes kötelességszegési célzata esetén valósul meg  [Hollán (2011) 237. o.]. Ezt követően azonban ezt az álláspontomat felülvizsgáltam és arra a következtetésre jutottam, hogy a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos vesztegetés tényállása az 1978. évi Btk. alapján sem feltételezte a kötelességszegés célzatát. Ehhez képest az előny és a kötelességszegés kapcsolata a tényállás megfelelő változatainál objektív tényállási elem volt, amely általában az elkövetési magatartásokkal kapcsolatos közlések tárgyát képezte. A tényállás átfogta nemcsak azt az előnyt (arra vonatkozó ígéretet), amelyet a kötelességszegés ellentételezéseként előre („előlegként”), hanem azt is, amit utólag (annak „jutalmaként”) fogadnak el. A tényállás kiterjedt arra, aki a jogtalan előnyt kötelességszegésért kéri, de olyan belső fenntartással élt, hogy a kötelességét nem szegi meg [Hollán (2014) 111-112. o.].

A tervezett tényállásról is megállapítható, hogy abban a kötelességszegés nem célzat, hanem objektív tényállási elem. A Tervezet alapján tehát büntetendő, aki

az előnyt (annak ígéretét) előre azzal a szándékkal fogadja el, hogy kötelességét későbbiekben megszegi,

az előnyt (annak ígéretét) kötelességének megszegését ígérve elfogadja, de kötelességének későbbi megszegése nem áll szándékában,

kötelességének tényleges megszegését követően erre hivatkozva (ennek jutalmaként) az előnyt (annak ígéretét) utólag elfogadja,

kötelességének már megvalósult megszegésére megtévesztően állítva az előnyt (ígéretét) utólag elfogadja.

A tervezet indokolása ehhez képest „kötelességszegés célzatával” kifejezést használja. Ez azért nem szerencsés, mert alapot adhat egy olyan „történeti” értelmezésre, hogy a bűncselekményt csak az valósítja meg, aki az előnyt (annak ígéretét) előre azzal a szándékkal fogadja el, hogy kötelességét későbbiekben megszegi. Egy ilyen „értelmezés” azonban módszertanilag nem lenne elfogadható, mivel a tervezettel azonos törvényszöveg értelme tekintetében – nyelvtani, logikai vagy rendszertani értelmezés alapján – ebben a vonatkozásban nem merül fel kétség. A miniszteri indokolásban foglalt szűkítés egyébként de lege ferenda sem érdemes támogatásra, mivel még a kötelesség megszegésére megtévesztően hivatkozó elfogadás is komolyan megkérdőjelezi a kötelességszerű működésbe vetett bizalmat.

3.7. Az előny kérése

A tervezett módosítás egyáltalán nem érinti azt a kérdést, hogy az Mt. alapján akár az előny kérése is lehet jogos, ha az a munkáltató előzetes engedélyével történik. Ez a magángazdaság szférájában elfogadható megoldás lehet, de az egészségügyben (különösen annak közfinanszírozott részében) az előny kérdésének engedélyezése nem bízható a munkáltatóra, hanem (a díjfizetéshez kötött ellátásokra tekintettel) jogszabályban rendezendő.

3.8. Az előny kérőjével vagy elfogadójával egyetértés esetén

A tervezett tényállás alapján az felelne, aki „a kötelességének megszegéséért a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért”. A tervezett törvényszöveg alapján azonban nem egyértelmű, hogy a „kötelességének megszegésért” szövegrész csak az előny vagy ennek ígéretének elfogadása esetén feltétele a büntetőjogi felelősségnek, vagy minden a tényállásban ezt követően szereplő elkövetési magatartáshoz kapcsolódik.

Álláspontom szerint a kérdést csak rendszertani értelmezés alapján lehet megválaszolni, annak során pedig figyelembe kell venni a tervezett tényállás utolsó két fordulatának funkcióját. A jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával való egyetértés büntetni rendelése ugyanis arra szolgál, hogy ezáltal a jogalkotó a büntetőjogi felelősséget kiterjessze azokra az esetekre is, amikor az előnyt nem közvetlenül a gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző személy, hanem rá tekintettel más kéri vagy fogadja el. Erre figyelemmel viszont álláspontom szerint a kötelességszegéssel való kapcsolat megkövetelésének a harmadik személy által tanúsított elkövetési magatartáshoz kellene igazodnia. A gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző személy tehát az előny elfogadójával való egyetértés esetén csak akkor büntetendő, ha az előny kötelességszegéssel kapcsolatos. A jogtalan előny kérőjével való egyetértése viszont akkor is bűncselekmény, ha az előny nem kapcsolódik kötelességszegéshez.

4. Összegzés és javaslat

4.1. A tervezet értékelése

1. A Tervezet legnagyobb hibája, hogy az nem korlátozódik a gyógyító tevékenységgel kapcsolatos előnyökre (még kevésbé a hálapénzre), hanem a büntető tényállás módosítása kiterjedne a – legalább részben – más logika alapján szabályozandó ipari és kereskedelmi szférára is.

2. A Tervezet másik negatívuma, hogy a kötelességszegés elemének beiktatása indokolatlanul leszűkíti a büntetőjogi felelősség terjedelmét hatályos jogunkhoz képest, amely még a jogtalan előny fogalmára épül. A gyógyító tevékenységhez nem kapcsolódó esetekben a tervezett rendelkezés egyszerűen megvonná a büntetőjogi védelmet azoktól a munkáltatóktól, akik saját érdekeik védelmében nem engedélyezik munkavállalóiknak tevékenységükkel kapcsolatban borravaló vagy különféle ajándékok elfogadását. Az egészségügyben is megszűnne az olyan előnyök elfogadásának büntetni rendelése, amelyek kötelességszegéshez nem kapcsolódnak, de komoly kétséget ébreszthetnek a tettes kötelességeinek (elfogulatlan) teljesítése irányában.

3. A Tervezet elfogadása esetén büntetőjogi szempontból is kulcsfontosságúvá válik azon egészségügyi igazgatási rendelkezések pontos és részletes kialakítása, amelyek a betegek felvételével, várólistákkal stb. kapcsolatos kötelességeket szabályozzák.

4. A Tervezet a hatályos joghoz képest egyértelműbb választ ad arra a kérdésre, hogy a gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző, de az Mt. hatálya alá nem tartozó személyek az előny elfogadása esetén mikor követnek el bűncselekményt.

5. A Tervezet a büntetőjogi felelősség megalapozása szempontjából kizárólag a kötelességszegés elemét hozza vissza, az önálló intézkedésre jogosultság felettébb bizonytalan fogalmát viszont szerencsére nem.

4.2. De lege ferenda javaslat

4.2.1. Elsődleges javaslat

A hatályos szabályozás átalakításánál részemről a következő (a Tervezet megközelítésétől eltérő) szempontokat javasolom figyelembe venni:

1. A gyógyító tevékenységgel kapcsolatos előnyökre nem alkalmazhatók automatikusan azok a standardok, amelyek alapján egy olyan előny jogtalanságát határozzuk meg, amit egy üzleti szférában működő gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző személy fogadott el. Röviden: a hálapénz a Tervezettel szemben (vö. Összegzés 4.1., 1. pont) nem vehető büntetőjogilag egy kalap alá a borravalóval.

2. A gazdálkodó szervezettel kapcsolatos vesztegetés szabályozásának a jogtalan előny fogalmán kell alapulnia, azt a Tervezettel szemben (vö. Összegzés 4.1., 2. pont) egyetlen elkövetési magatartás esetén sem kell a kötelességszegéssel kapcsolatos előnyökre leszűkíteni.

3. A vesztegetés (elfogadása) tényállásában szereplő jogtalanság elemét az egészségügyi törvény azon (javaslatom szerint megalkotandó) rendelkezése töltené ki tartalommal, amely az egészségügyi szférára (legalább annak közfinanszírozott részére) nézve kifejezetten és részletesen szabályozná az orvosok és egészségügyi dolgozók által jogszerűen elfogadható előnyök körét (és feltételeit).

4. Az általam javasolt szabályozás megszüntetné azt a valóban abszurd helyzetet, hogy a (közfinanszírozott) gyógyító tevékenységgel összefüggő előnyök tekintetében is a munkáltatónak van rendelkezési joga.

5. Javaslatom viszont – a Tervezettel szemben (vö. Összegzés 4.1., 2. pont) – lehetővé tenné azt is, hogy az üzleti szférában működő munkáltatók számára a büntetőjogi védelem továbbra is igényeik szerinti körben érvényesüljön.

6. A Tervezethez hasonlóan javaslatom is egyértelmű büntetőjogi megítélést biztosítana a gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében gyógyító tevékenységet végző, de az Mt. hatálya alá nem tartozó személyek által kért vagy elfogadott előnyöknek (vö. Összegzés 4.1., 3. pont).

4.2.2. Másodlagos javaslat

Fenti javaslatom elvetése esetén a Tervezet kisebb korrekciójaként a következő szabályozást tartom megfontolandónak:

1. Az előny vagy ígéretének előzetes elfogadása kötelességszegés hiányában is bűncselekménynek minősülne. Az ilyen előny ugyanis nemcsak a kötelességszegés látszatának előidézésére alkalmas (mint az utólag adott hálapénz), hanem a kötelességszegés veszélyét is magában hordozza. Ilyen esetekben ugyanis (legalábbis álláspontom szerint) kötelességszegési célzatról nem szólhatunk, de mindenképpen megvan az esélye annak, hogy az előny torzítja az orvosok esetében sok esetben kiküszöbölhetetlen diszkrecionális döntést.

2. Az indoklásból törölni kell a kötelességszegés célzatosságára utaló részt.

3. A tényállás szövegének egyértelműen meg kellene válaszolnia azt a kérdést, hogy az előny kötelességszegéssel való objektív kapcsolata feltétele-e a harmadik személy általi kéréssel vagy elfogadással való egyetértés büntetendőségének.

Irodalom

Ádám György: Az orvosi hálapénz Magyarországon. „Gyorsuló idő” Magvető, Budapest, 1986. 362 o.

Gál István László (2014) „A korrupciós bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog. Különös rész (szerk.: Tóth Mihály és Nagy Zoltán). Osiris, Budapest, 2014. 289-307. o.

Gellér Balázs (2013) „Paraszolvencia – büntetőjogi kategória?” Med et Jur, 4. évf. (2013) 4. sz. 18-21. o.

Györgyi Kálmán (1988) „Orvosi hálapénz és büntetőjogi felelősség” Magyar Jog, XXXV. évf. (1988) 9. sz. 752-761. o.

Hankiss Elemér (1978) „A korrupció” [1978] In: Társadalmi csapdák. Diagnózisok. 2. kiadás „Gyorsuló idő” Magvető, Budapest, 1983. 75-143. o.

Hollán Miklós (2011) „A korrupciós bűncselekmények” In: Büntetőjog. II. Az anyagi büntetőjog különös része. Alapismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára (szerk.: Hollán Miklós). Dialog Campus, Budapest/Pécs, 2011. 228-248. o.

Hollán Miklós (2014) Korrupciós bűncselekmények az új büntetőkódexben. HVG-ORAC, Budapest, 2014. 194 o.

Sinku Pál (2012) „A korrupciós bűncselekmények” In: Büntetőjog II. Különös Rész (szerkesztőlektor: Busch Béla). HVG-ORAC, Budapest, 2012. 424-444. o.

Tóth Mihály (2014) „Boríték kapható” Élet és Irodalom, LVIII. évfolyam (2014. július 11.) 28. sz. 5. o.

Vida Mihály (1999) „A közélet tisztasága elleni bűncselekmények, A nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmények” In: A magyar büntetőjog különös része (szerk.: Nagy Ferenc) Korona Kiadó, Budapest, 1999. 380-413. o.

Lezárva 2015. április 23. napján.

Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.