- Az uniós intézmények és tagállamok „alvajáróként” viselkedtek, és a korai figyelmeztető jelek ellenére sem látták előre az ukrán válság közeledtét.
- Szükségessé válhat az Oroszország elleni szankciók megújítása és szigorítása, amennyiben nem lesz előrelépés a minszki egyezmény betartása kapcsán, és nem javul a helyzet Kelet-Ukrajnában.
- A szankcióknak Putyin elnök belső körét, valamint a pénzügyi szektort kell megcélozniuk, de azokat semmiképp sem lehet végső megoldásnak tekinteni: az EU tárgyalási feltételei között „kilépési stratégiaként” szerepelnie kell a szankciók felfüggesztésének is.
- A jelentés elítéli az Egyesült Királyság és más tagállamok viselkedését, amiért nem tudtak határozottan fellépni az eseményekkel szemben.
- Ukrajnának még több forrást és támogatást kell biztosítani, szigorú politikai és gazdasági feltételek mellett.
- A jövőbeli EU-orosz kapcsolatok kiindulópontja a korrupció ellenes kampány és az együttműködés kell, hogy legyen, a közös regionális érdekekre alapozva.
- A tagállami egységes állásfoglalás feltétele Oroszországgal szemben a folyamatos politikai felügyelet és egy kettős (az uniós és a tagállami szintre is alapozó) megközelítés a közös célok elérése érdekében.
Február 20-án az Egyesült Királyság parlamentjének felsőháza (Lordok Háza), pontosabban annak a külkapcsolatokkal foglalkozó európai uniós albizottsága kiadott egy jelentést, amely az ukrán válság, valamint az EU-orosz kapcsolatok alakulásának részletes értékelését tartalmazza. „Az Európai Unió és Oroszország: az ukrán válság előtt és után” (The EU and Russia: before and beyond the crisis in Ukraine) című jelentés sem az EU-val, sem Oroszországgal nem bánik kesztyűs kézzel, kritikai észrevételei azonban minden esetben konstruktívak és hasznos javaslatokat fogalmaznak meg a jövőre nézve.
A Lordok Házának európai uniós bizottsága az EU-val kapcsolatos ügyek koordinációjáért felelős testület. Uniós dokumentumokat vizsgál – még mielőtt azokról döntés születne Brüsszelben –, célja pedig a brit kormány álláspontjának befolyásolása az adott szöveggel kapcsolatban. A bizottság vizsgálatokat is folytat és jelentéseket is készít, amelyekre a kormánynak írásban kell válaszolnia. A jelentéseket általában az Európai Bizottságnak is megküldik mérlegelésre. A jelenleg tárgyalt dokumentumhoz orosz diplomatáktól, politikai döntéshozóktól, valamint Oroszország-szakértőktől gyűjtöttek adatokat. A 2015 januárjában és februárjában készített dokumentum értékeli az orosz kormány közelmúltbéli tevékenységét azzal az elsődleges céllal, hogy alaposan megvizsgálja az Unió Oroszországgal szembeni politikájának hatékonyságát, valamint hogy javaslatokat tegyen mind a brit kormány, mint pedig az uniós intézmények számára.
A dokumentum hat fejezetből, a javaslatok összegzéséből és a konklúzióból áll. Az első, bevezető fejezet után a második rész az EU és Oroszország közötti kölcsönös függési rendszerrel foglalkozik, valamint bemutatja az EU-orosz kapcsolatok alapját képező intézményi megállapodásokat is. A harmadik fejezet összefoglalja a két fél közötti kapcsolatok jelenlegi helyzetét, annak fejlődését az elmúlt húsz évben, valamint a tagállamok meghatározó szerepét az Unió és Oroszország viszonyában. A negyedik fejezet a közös szomszédságra helyezi a hangsúlyt, bemutatva az EU és Oroszország között zajló geopolitikai és gazdasági versengést, valamint az Eurázsiai Gazdasági Unió megalakulásának következményeit. Az 5. fejezet az ukrán válságot és az EU arra adott reakcióját elemzi leginkább tanúk beszámolói alapján. Az utolsó rész konkrét javaslatokat fogalmaz meg arról, hogy hogyan épüljön újjá az Európai Unió és Oroszország kapcsolata.
A jelentés kiegyensúlyozottan és elfogulatlanul ítéli meg mindkét fél viselkedését, amikor az EU és Oroszország között megromló kapcsolatokat magyarázza. Azáltal, hogy Oroszország nyíltan elszeparálódott az EU-tól és riválisként kezdett fellépni, egyre inkább előtérbe került eurázsiai identitása, és így a két hatalom egymás geopolitikai és ideológiai versenytársává vált. Másrészt, az Unió túlzottan optimista felfogása, miszerint Oroszország hajlandó lesz „európai” országgá válni, túl sokáig érvényesült. Mind az uniós intézmények, mind pedig a tagállamok túl lassan alkalmazkodtak a megváltozott valósághoz. A jelentés elítéli az uniós országokat, amiért nem mérték fel jól a helyzetet, és amiért elvesztették az irányítást az EU-orosz kapcsolatok alakulása felett, mely végül a határozott fellépés hiányához vezethetett.
A helyzetet tovább bonyolította az Európai Bizottság és a tagállamok között jelenleg fennálló hatáskörmegosztás, valamint a tagállamok eltérő álláspontja a válsággal kapcsolatban. A tagállami egység hiánya ebben az esetben az Oroszországgal ápolt különféle történelmi és gazdasági kötelékekből adódott. A jelentés egyik fő üzenete az, hogy a tagállami egység elengedhetetlen az orosz-kérdésben, mivel anélkül nem jöhet létre közös álláspont. A dokumentum készítői úgy látják, hogy mindezek ellenére a tagállamok „meglepő és kellemes” egységbe tömörültek, amikor elítélték Oroszország cselekedeteit, valamint kiálltak az ukrán szuverenitás és területi egység sérthetetlensége mellett. Bár a bizottság reméli, hogy ez a közös fellépés folytatódni fog, egyre inkább a konszenzus hiányát véli felfedezni azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene előrelépni a jelenlegi helyzetből, így aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a jelenlegi egység felbomolhat. Mivel a tagállami egység a hatásos stratégiai fellépés fő irányító tényezője lehet, a megosztottság könnyen megakadályozhatja az események előremutató alakulását. A tagállamoknak nem szabad saját gazdasági kapcsolataikat előtérbe állítaniuk a közös stratégiai érdekeikkel szemben, hanem fenn kell tartani szolidaritásukat a jelenlegi irányvonallal, és továbbra is egy közös megközelítés alapján kell választ találniuk a válságra. Ebből következik, hogy bármilyen egyoldalú tagállami cselekvés szembemegy az EU szankció-politikájával, és nem kívánatos a jelenlegi helyzetben.
A válság hat szakaszának[1] elemzése során a jelentés több olyan meghatározó tényezőt említ, amelyek hozzájárultak a feszültségek fokozódásához, illetve a hibás európai helyzetértékeléshez. Az első elem a politikai helyzetértékelés hiánya, vagyis az EU és tagállamainak „alvajárása” a kibontakozó krízishelyzetben. Ez azt jelenti, hogy az Ukrajnával megkötendő társulási megállapodás előkészítése során az EU nem látta előre Oroszország ellenséges reakcióját a fejleményekkel kapcsolatban, és annak korábbi viselkedésére alapozott anélkül, hogy bevonta volna a folyamatba. Hasonlóképpen Oroszország is sokáig elbagatellizálta a helyzetet, mivel nem kísérte figyelemmel a tárgyalásokat. A jelentés kemény kritikát fogalmaz meg az Európai Bizottsággal és az Európai Külügyi Szolgálattal kapcsolatban, amiért azok nem ismerték fel az összefüggéseket az ukrán vezetés szándékai, a két országban uralkodó közhangulat, illetve Ukrajna stratégiai jelentősége között – melyek együttesen vezettek az ellenségeskedéshez –, és e tényezőket nem átfogóan értelmezték. Az elemzés megemlíti azt is, hogy valójában az Európai Unió cselekvési lehetőségei korlátozottak voltak a helyzet váratlan kiéleződésekor, ugyanis Oroszországot is meglepetésként érte annak felismerése, hogy a tagállamok elkötelezettek a megállapodás megkötése mellett.
A jelentés alaposan elemzi mind a jelenlegi szankciópolitika megváltoztatásának, mind pedig további fenntartásának lehetséges következményeit. Gazdasági hatásait tekintve általánosságban eredményesnek ítéli a szankciókat, ugyanakkor kételkedik abban, hogy a korlátozásoknak politikai ráhatása lenne az orosz vezetésre. A források eddig nem igazolták, hogy Putyinnak megváltozott volna az álláspontja geostratégiai kérdésekben. Továbbá az orosz ellenlépések jelentős gazdasági nehézséget okoznak egyes tagállamokban, főleg Kelet-Európában, de Németországban is. További negatív hatások származhatnak abból, hogy a szankciók nagymértékben sújtják Oroszország és Ukrajna lakosságát, így ez a helyzet alkalmas arra, hogy a politikusok előnyükre fordítsák a jelenleg is uralkodó nacionalista és Európa-ellenes hangulat további szításával.
Az elemzést készítő bizottság azt tanácsolja, hogy az Európai Unió vizsgálja felül szankciós politikáját, és ha szükséges, szigorítson a korlátozásokon a hatás fokozása érdekében, különösen az orosz kormányzat belső köreire vonatkozóan. Ugyanakkor hosszú távú célként kell kitűzni a szankciók megszüntetését, ugyanis a háromlépcsős intézkedéscsomag ellentmond mind az EU, mind pedig Oroszország elemi érdekeinek. Továbbá az Európai Unió Ukrajnának biztosított politikai támogatását, mely alapvető európai normákon nyugszik, ajánlatos lenne több anyagi segítséggel kiegészíteni, az ország gazdasági talpra állítása és a korrupció elleni harc érdekében.
A jelenlegi patthelyzet legaggasztóbb jele az Oroszországgal való párbeszéd hiánya. Ez az európai vezetés soraiban is fokozódó frusztrációhoz vezet. A jelentés kiemeli a háromoldalú egyeztetések kezdeményezésének fontosságát az Európai Unió, Ukrajna és Oroszország között. Ez nem egyszerű feladat, tekintve a Krím-félszigeten és Kelet-Ukrajnában uralkodó bizonytalanságot. A bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió egyelőre „taktikus és pragmatikus” módon közelítsen a Krím orosz megszállásának kérdéséhez, azaz az Oroszországgal való párbeszédet helyezze előtérbe a helyzet rendezésével szemben.
A jelentés végső soron megállapítja, hogy hosszú távon az Európai Uniónak együtt kell élnie Oroszországgal, amely szomszéd és regionális hatalom, és az ENSZ BT állandó tagja. Ebben a szellemben javaslatokat fogalmaz meg az EU és tagállamai számára a sikeres EU-Oroszország viszony együttes kialakításához.
Továbbra is a minszki megállapodás marad a békefolyamat alapja, ám ez a gyakorlatban nem érvényesül jelenleg. Az EU szomszédságában zajló válság megoldásához vezető első lépés Oroszország legitim és illegitim érdekeinek felismerése és megkülönböztetése. Második lépésként egy olyan stratégiát kell kidolgozni, amely elősegíti a reformfolyamatok megindulását a szomszédságban, hogy az Oroszországgal való kapcsolatot új alapokra lehessen helyezni. Az elemzés felhívja a figyelmet az európai szomszédságpolitika újragondolásának szükségességére is, amely a kül- és biztonságpolitikai főképviselő, illetve az Európai Bizottság közös feladata.
A Lordok Háza külkapcsolatokkal foglalkozó európai uniós albizottságának végső megállapításai a békés viszony helyreállításának érdekében a következők:
- Az Európai Unió mérje fel, és vesse az orosz érdekeket és politikai kultúrát alapos vizsgálat alá.
- Az EU Oroszországgal kapcsolatos tevékenységei során az uniós szabályokkal és alapértékekkel összhangban cselekedjen.
- A korrupció elleni harc váljon az EU-orosz viszony alapvető alkotóelemévé.
- Az EU vonja szigorúbb ellenőrzés alá a korrupcióellenes szabályok tagállami betartását, és nyújtson támogatást azoknak a kisebb tagországoknak, amelyek nem rendelkeznek elegendő kapacitással a korrupció felszámolásához.
- Az EU és tagállamai ragaszkodjanak Oroszország elszámoltathatóságához az emberi jogi jogsértések miatt a nemzetközi emberi jogi egyezmények adta keretek között.
- Az EU törekedjen együttműködésre Oroszországgal közös érdekeik mentén, egy közös gazdasági térségben és közös biztonsági struktúrán belül.
Az egységes tagállami fellépés előmozdítására tett ajánlások:
Hosszútávon csak az az Oroszország-stratégia lehet sikeres, amely arra a kettős megközelítésre épül, hogy mind az uniós, mind pedig a tagállami lépések közös célokat szolgálnak.
Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala
Az írás a szerzők véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.
____________________________
[1] A jelentés által megkülönböztetett szakaszok: 1. Korai tárgyalások a társulási megállapodásról 2. A társulási megállapodás aláírásának felfüggesztése és a Majdan téri tüntetések 3. Janukovics menekülése 4. A Krím-félsziget elszakadása 5. Felkelés Kelet-Ukrajnában és az MH17-es járat lezuhanása 6. A minszki egyezmény.