.jpg)
- A Lisszaboni Szerződés az EU közös kereskedelempolitikai hatáskörét kiterjesztette a külföldi közvetlen befektetésekre, ennél fogva az Unió nemzetközi beruházásvédelmi egyezmények önálló alanya lehet.
- A Kanadával aláírt Szabadkereskedelmi Megállapodás a beruházásvédelmi vitarendezésben precízebb alapelveket szabályoz és új szellemiségű választottbírósági eljárást vezet be.
A Lisszaboni Szerződés beemelte a külföldi befektetéseket a közös kereskedelempolitika hatálya alá, ezáltal lehetővé téve, hogy az Európai Unió mint önálló jogi személyiséggel rendelkező jogalany külföldi közvetlen befektetésekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó nemzetközi megállapodások szerződő fele lehessen. Az Európai Unió a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése előtt, 2009 májusában, Kanadával, majd a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után négy évvel, 2013 júliusában, az Egyesült Államokkal kezdett tárgyalásokat kétoldalú kereskedelmi és beruházásvédelmi egyezmények megkötése érdekében.
A tárgyalások előrehaladtával egyre inkább a figyelem központjába került a beruházvédelmi egyezmények fontos, talán legfontosabb pontja, a befektető és az állam közötti vitarendezési mechanizmus (angolul Investor-State Dispute Settlement, a továbbiakban „ISDS”). Jelenleg világszerte mintegy 3000 beruházásvédelmi egyezmény létezik, melyek nagy része a befektető és az állam közötti jogvita esetére választottbírósági eljárást köt ki, a szabályozás azonban – néhány alapvető garanciát kivéve – egyezményről egyezményre eltérő. Elengedhetetlenné vált tehát, hogy az Európai Unió a Kanadával és az Egyesült Államokkal kötendő beruházásvédelmi egyezmények vitarendezési rendelkezéseinek megtárgyalásában, egységesítésében kezdeményező szerepet vállaljon.
Szabadkereskedelmi Megállapodás Kanada és az Európai Unió között
Hosszú, ötéves tárgyalási folyamat eredményeként Kanada és az Európai Unió 2014. szeptember 26-án aláírta az EU-Kanada szabadkereskedelmi megállapodást (angolul: Comprehensive Economic and Trade Agreement, a továbbiakban: „CETA”). Az Egyezmény tanácsi és európai parlamenti elfogadását 2015-re tűzték ki. Az egyezmény a Kanada és az Európai Unió közötti vámok, valamint számos más akadály eltörlésével lehetővé teszi a Kanada és az EU közötti gazdasági kapcsolatok szorosabbra fonását, elősegítve ezzel többek között egy a külföldi befektetők számára vonzó gazdasági környezet létrehozását.
A CETA két, az ISDS szempontjából nagyon jelentős újítást is tartalmaz. Egyrészt a korábbi két- ill. többoldalú egyezményekben szokásosnál lényegesen világosabban és pontosabban határozza meg a beruházásvédelmi alapelveket, másrészt teljesen új szellemiségű választottbírósági eljárási szabályokat vezet be, mintegy megreformálva ezzel az ISDS-t.
Beruházásvédelmi alapelvek
A beruházásvédelem alapelvei tekintetében az első és legszembetűnőbb újítás, hogy a CETA nem tartalmazza a tisztességes és egyenlő bánásmód követelményét mint minimum előírást, ehelyett egészen pontosan meghatározza a külföldi befektetőkkel szemben tanúsítandó elbánás részleteit, megszüntetve ezzel a választottbírók széleskörű mérlegelési lehetőségét az egyenlő bánásmód követelménye teljesülésének vizsgálata során.
További újítás, hogy a CETA, az európai beruházásvédelmi egyezmények történetében először részletes tesztet állít fel a jogtalan kisajátítás vizsgálatára. Rendelkezik ezen kívül arról, hogy a CETA alapján védelemben csak azon befektetők részesülnek, amelyek már tényleges befektetéssekkel rendelkeznek a fogadó országban. Ebből következik, hogy a CETA alapján a beruházást tervezők, illetve a fogadó államban tényleges beruházással nem rendelkező ún. mailbox társaságok nem esnek az egyezmény hatálya alá.
Az ISDS hatékonyságának biztosítása érdekében a CETA rendelkezik arról, hogy a vitarendezési eljárás során a felek nem hivatkozhatnak más, számukra kedvezőbb egyezmények rendelkezéseire.
Végül, a CETA hatálya alatt választottbíróság elé vihető ügyek hatálya meglehetősen szűkre szabott, hiszen erre kizárólag a főbb alapelvek, a diszkrimináció tilalma, a jogtalan kisajátítás tilalma, az igazságos és méltányos elbánás követeményének megsértése és a beruházót ért konkrét kár esetén nyílik lehetősége a befektetőknek.
Vitarendezés
A CETA a korábbi két- és többoldalú beruházásvédelmi egyezményekhez képest számos úttörő megoldást tartalmaz az ISDS területén. Az alapvető mechanizmus, azaz a választottbírósági eljárást megelőző egyeztetési kötelezettség és maga a választottbírósági eljárás mint vitarendezási forma megmarad, egyedülálló módon azonban a CETA-hoz tartozik egy, a választottbírókra kötelező, magatartási kódex, melynek alapját az IBA szabályzata képezte (IBA International Principles on Conduct for the Legal Profession). A CETA biztosít a felek számára továbbá egy a Kanada és az EU által közösen meghatározott választottbírók nevét tartalmazó listát, melyből akkor választanak a felek választottbírót, ha egyébként annak személyében nem tudnak megegyezni. A lista jelentősége, hogy biztosítja, hogy a három panel tagból legalább kettő az Európai Unió vagy Kanada által jóváhagyott választottbíró legyen. Kivételt képez a fentiek alól, hogy amennyiben ahhoz mindkét fél hozzájárul, lehetőség van arra, hogy a jogvitát egyetlen választottbíró döntse el, biztosítva ezzel az eljárás költségeinek számottevő csökkentését.
Magával a választottbírósági eljárással kapcsolatban a CETA több újítást is bevezet. Átvéve a UNCITRAL átláthatósági szabályait, a CETA hatálya alatt indult választottbírósági eljárások teljes egészükben nyilvánosak lesznek. A nyilvánosság nem csupán azt jelenti, hogy a felek beadványai, a választottbíróság döntései, valamint maguk a tárgyalások is nyilvánosak, hanem azt is, hogy az eljárásban a feleken kívül érdekelt felek (pl. szakszervezetek) is előterjeszthetnek beadványokat. A nemzeti jog alapján üzleti titoknak vagy más bizalmas információnak minősülő adatok védelme érdekében lehetőség lesz az eljárás nyilvánosságának korlátozására. Ez az újfajta, a korábbi kétoldalú beruházásvédelmi választottbírósági eljárásokban szinte ismeretlen fokú nyilvánosság új kihívások elé állítja majd nemcsak a feleket, de magukat a választottbírókat is. Az alkalmazás során várható, hogy több kérdés is felmerül majd, mint például, hogy melyik fél nemzeti jogát kell figyelembe venni. Ha mindkét félét, akkor mi a teendő abban az esetben, ha az egyik állam joga szerint üzleti titoknak minősül valamely adat, a másik állam joga szerint azonban nem. Arra is a gyakorlat adhat majd választ, hogy mennyire lassítja majd az eljárást a felek nemzeti jogának ilyen szempontú vizsgálata, az ezzel kapcsolatos beadványváltások sorozata.
A CETA rendelkezései tiltják a párhuzamos eljárásokat, azaz kizárják annak lehetőségét, hogy a befektetők CETA alapján indított választottbírósági eljárással egyidejűleg nemzeti rendes bíróság, vagy más választottbírósági fórum előtt eljárást indítsanak. Tilos továbbá a CETA alapján a csalárd „perlekedés”, amelynek megakadályozására a CETA kimondja például, hogy tilos kifejezetten abból a célból beruházni vagy egy társaságot átszervezni, hogy a CETA hatálya alatt választottbírósági eljárásnak legyen helye. Azaz, tilos lesz például annak érdekében áttenni valamely nem EU tagállamban bejegyzett gazdasági társaság székhelyét egy EU tagállamba, hogy a befektető a CETA hatálya alatt érvényesíthesse igényét. A CETA rendelkezései szerint az államoktól kompenzációként kizárólag kártérítés követelhető és legfeljebb a ténylegesen elszenvedett károk erejéig; punitív kártérítés követelésére tehát a befektetőnek nincsen lehetősége. Egyedülálló módon továbbá a CETA egyértelműen kimondja, hogy az eljárás költségeit a vesztes fél fizeti. Korábban egyetlen beruházásvédelmi egyezményben sem szerepelt ilyen tisztán, világosan ez az elv. A CETA felállít továbbá egy hároméves elévülési időt, amelyre korábban kizárólag olyan két- ill. többoldalú egyezményekben volt példa, amelyeknek egyik szerződő fele az Egyesült Államok vagy Kanada volt. Fontos innovációként megemlítendő, hogy a CETA hatálya alatt eljáró választottbírók a minden alapot nélkülöző kereseteket rövid időn - gyakorlatilag heteken - belül és érdemi vizsgálat nélkül elutasíthatják.
Végül, de nem utolsó sorban igazi áttörést hozhat a beruházásvédelem területén, hogy a CETA rendelkezései alapján mind Kanada, mind pedig az EU jogosult a CETA rendelkezéseit a választottbírók számára kötelező módon értelmezni.
Megjegyzendő, hogy a CETA jelenlegi formájában nem tartalmaz a választottbírósági ítélet elleni fellebbezésre vonatkozó rendelkezéseket, a X.42. cikk azonban előrevetíti annak lehetőségét, hogy a szerződő felek a későbbiekben bevezessenek egy komplex fellebbezési eljárást.
_____________________________________
Wolf Szandra PHD hallgató
Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.