|
2014. október 9-én a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Tudományos Tanácsa és a MTA TK Jogtudományi Intézete (a Magyar Rendészettudományi Társaság Migrációs Tagozata, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar, Bevándorlási és Állampolgársági Tanszék támogatásával) konferenciát rendezett az állampolgárság nemzetközi magánjoghoz köthető kérdéseinek megvitatására. A kérdés aktuális, több szempontból is: egyrészt egyre többször merül fel uniós szinten a közokiratok, például anyakönyvi kivonatok határokon átnyúló használhatóságának problémája. Másrészt 2015-ben lép hatályba a 650/2012/EU rendelet, mely a nemzetközi öröklési jogviszonyok egyes kérdéseit szabályozza majd, ideértve a joghatóságot, alkalmazandó jogot és határozatok elismerését-végrehajtását is, egyéb eljárási kérdések, például egy, az unióban általánosan elismert európai öröklési bizonyítvány mellett. Ráadásul, a kettős állampolgárok számának növekedése, illetve a fokozott uniós migráció miatt is érdemes a hasonló kérdésekre koncentrálni. A konferenciát Parragi Mária állampolgársági igazgató (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal) nyitotta meg. Röviden vázolta az állampolgárság szerepét és bizonyos, a joggyakorlatban rendszeresen felmerülő problémákat, illetve köszöntötte az előadókat és a hallgatóságot. Az első előadó, Ziegler Dezső Tamás (MTA TK Jogtudományi Intézete) azzal a gondolattal alapozta meg prezentációját, hogy állampolgárság, mint kapcsolóelv egyre inkább hátrább szorul az Európai Unióban, helyét pedig a szokásos tartózkodási hely elve veszi át. Az előadás a történeti fejlődés rövid áttekintésével kezdődött, majd két államot, Németországot és az Egyesült Államokat vett górcső alá. A jogfejlődést áttekintve megállapította, hogy az állampolgárság kapcsolóelve praktikus szempontok (a nemzetállami ideológia halványodása) miatt visszaszorul Európában is, különösen az Európai Unió gyakorlatában, ugyanakkor lassan elérjük azt a pontot, amikor már nem érdemes tovább kiszorítani azt a jogalkotásból. Ezt a szokásos tartózkodási hely megítélésének bizonytalansága is alátámasztja (a diák az előadásról elérhetőek itt). |
|
|
|
Szeibert Orsolya (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar) előadása leginkább anyagi jogi kérdéseket érintett a családjog területén. Elemezte a házasság, a bejegyzett élettársi kapcsolat, tagállamonként eltérő kapcsolatot (ld. bővebben Szeibert Orsolya : a házasság európában a jogegységesítő törkevések tükrében. Eötvös Kiadó, 2014.) Csatlakozott azon véleményhez is, hogy bizonyos esetekben bizonytalan, mit értünk a „szokásos tartózkodási hely” alatt. Nézete szerint az uniós szabályok tekintetében sem derül ki általános hatállyal mindegyikre kiterjedően, hogy mit értünk alatta, és expressis verbis uniós szabályozása sincsen, csupár Európai Bírósági ítéletek. így nem tudjuk, az EU a joghatósági kérdésekhez kötődő definíciót alkalmazza-e majd a kollizíós kérdésekre is? Raffai Katalin (PPKE Jog- és Államtudoményi Kar) az uniós állampolgárok névjogi helyzetét helyezte középpontba. E téren elsőként a nemzetközi egyezményeket, melyek a kérdést szabályozzák, illetve a Nemzetközi Személyállapoti Bizottság tevékenységét tekintette át. Ezután áttért az uniós kérdésekre, legfőképp a fontosabb ügyek elemzésére. A lassan klasszikusnak mondható Garcia-Avello és Grunkin-Paul ügyek mellett kitért a legújabb joggyakorlatra, így a nemesi címek viselésére is. Rámutatott, hogy az Unióban mostanában az anyagi jogi jogegységesítés messze elmarad a magánjogi jogegységesítéstől, a tagállamok ugyanis nagyon ragaszkodnak a kialakult hagyományaikhoz, jogi kultúrájukhoz. Ami problémát jelent, a joganyag dinamikus fejlődése mellett, hogy egy töredezett jogi háttérszabályozást láthatunk (egyezmények, uniós jogforrás szintje, stb.), nincs egységes háttér, ami legalább hasonló módon kezelné ezeket a kérdéseket, ráadásul még Unión kívüli egyezmények is tartalmazhatnak szabályokat. E töredezettségre a magyar jogalkotó is csak részben tudott megfelelő választ. Végül kifejtette, nézete szerint az állampolgárság-szokásos tartózkodási hely versengésben valószínűleg a jog- és bíróságválasztás lesz a "nevető harmadik" elv, ami fokozatosan bevezetésre kerül majd. A konferencia délutáni részének első előadója, Nagy Csongor István (SZTE Állam- és Jogtudományi Kar és MTA TK JTI Föderális piacok lendület program) a béranyaság egyes kérdéseiről beszélt. Elmondta, hogy a származás, illetve a családi állás megállapítása korántsem olyan egyértelmű, mint azt gondoljuk: így például Ukrajnában nem feltétlenül az a személy számít a gyermek anyjának, aki megszüli, hanem a genetikai anya. Röviden ismertette a magyar helyzetet, a nem hatályosult korábbi törvényjavaslatot, illetve az Egészségügyi törvény szabályait. Nézete szerint a béranyaság esélyes, hogy Magyarországon jó eséllyel bűncselekményi kategóriába esne. Felmerült egy texasi ügyben, ahol az apasági vélelmet akarták megdönteni, vajon egy magyar apa és amerikai anya házaspár esetén, ha anya másik amerikai állampolgárral él, kit tekintsünk apának? Ukrán apa (férj) esetén a magyar jog alapján vélelmezzük, hogy az anya a gyermek anyja. Ugyanakkor, ha Ukrajnában közokirat kerül kiállításra az anyaságra/apaságra vonatkozóan, csupán az ott tartalmazott adatok alapján tudnak a magyar hatóságok dolgozni. Ekkor a nő adatait, aki a gyermeket megszüli, nem tüntetik fel, csupán a genetikai anyát írják be a megfelelő helyre. |
|
|
|
Németh Ildikó (Igazságügyi Minisztérium) az elmúlt idők fejleményei miatt Magyarországot is jelentősen érintő kettős állampolgárság kérdéséről beszélt. E téren számos személyügyi állapottal kapcsolatos gond merül fel a gyakorlatban. Elmondta, hogy a kettős állampolgárság kapcsán történelmileg az államok egy részében létezett egyfajta haza felé húzás (Heimwertsstreben). A hazafelé törekvés, mely kapcsán a fórum saját jogát igyekszik alkalmazni, igen elterjedt manapság is – alapvetően praktikus szempontok miatt. Ehhez képest ugyanakkor Svájcban a hazai jognak tradicionálisan nincs elsőbbsége. Itt többes állampolgárság esetén azon jogot alkalmazzák, amelyhez a jogviszony szorosabban kacsolódik. Problémaként jelentkezik, ha külföldi konzulátuson kötnek Magyarországon házasságot: így például, ha egy magyar és egy vietnami állampolgár a vietnami konzulátuson házasodik meg. Ebben az esetben felmerülhet, hogy a házasság a magyar jog szerint nem érvényes, tehát nem létezik, míg a külföldi (például vietnámi) jog szerint igen. Házasság érvénytelenítése kapcsán is vannak gondok: például magyar állampolgár házasságának érvénytelenítése kapcsán csak a magyar hatóság járhat el (kizárólagos joghatóság), ami miatt nem lehet elismerni a hasonló külföldön hozott határozatokat. Hagyatéki ügyek estén ez még bonyolultabbá teszi a kérdést, hiszen egyik állam szerint érvényes, míg a másik állam joga szerint érvénytelen a házasság. A magyar állampolgár chillei állampolgárral kötött házassága esetén külön érdekes, hogy Dél-Amerika jó részében sokáig nem lehetett felbontani a házasságot, és van, ahol még mindig nem lehet: csupán az ágytól-asztaltól való elválás vagy érvénytelenítés volt a megoldás. Így ezen államokban esélye sincsen a feleknek megfelelő módon elválni. Ehhez képest az érvénytelenségről szóló határozatot Magyarországon nem ismerik el. Szintén gondok merülnek fel a gondnokság alá helyezés kapcsán, néha még kétoldalú szerződések alkalmazása esetén is, így például a magyar-lengyel jogsegélyszerződések kapcsán is: kettős állampolgár esetén a felet magyarnak tekintjük, és kizárólagos joghatóságunk van. Más állam az ügyben nem járhat el, amennyiben eljár, a határozatot nem ismerhetjük el. Ilyen esetekben viszont mindkét állam a saját kizárólagos joghatóságát állapítja meg: határozat a másik államban nem elismerhető. Szőcs Tibor (Magyar Országos Közjegyzői Kamara) az öröklési kérdések lebonyolításáról beszélt. Röviden vázolta, hogy hogyan szorulnak vissza a tagállami normák, különösen a családjog terén, majd rátért az örökjogi rendelet. Elmondta, 2015-től szakít az állampolgárság elvével az uniós jogalkotó: szokásos tartózkodási hely joga vonatkozik majd az öröklési jogi kérdésekre. Ehhez képest viszont az állampolgárság is fontos lehet, méghozzá öröklések terén három ponton is. Egyrészt lehet választani jogot a végrendeletre. A jogválasztás a halála kori állampolgárság lehet: valószínűleg, ha az illető számíthat rá, hogy meg fogja szerezni egy állam állampolgárságát, akkor joga van utóbbit is kikötni a kér megszerzése előtt is. Másrészt felmerülnek joghatósági kérdések, ahol az állampolgárság lényeges lehet. A joghatóság alapvetően az örökhagyó halálakori szokásos tartózkodási helyéhez igazodik a jövőben. Ugyanakkor a rendelet értelmében, amennyiben nem tagállamban található az örökhagyó szokásos tartózkodási helye, az állampolgársága államának bíróságai is eljárhatnak a vagyon egészére nézve is, ha vagyona ezen államban (is) található. Végül szerepet kaphat az állampolgárság a szokásos tartózkodási hely meghatározása során. A rendelet (23) és (24) preambulumbekezdései alapján, ha az örökhagyó például felváltva több államban élt, de nem telepedett le, az állampolgárságnak a szokásos tartózkodási hely megállapítása kapcsán lényeges szerepe lehet, ugyanis mérlegelés körében megjelenhet (különös szempontként kell figyelembe venni). A konferencia utolsó előadását Varga Tímea (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal) tartotta. Egyet értett Németh Ildikóval abban, hogy a külképviseleteken kötött házasságok elismerése nem megfelelően szabályozott. Arra az esetre, ha egy lengyel-magyar pár konzulátuson kötött házasságát nem ismernék el, azt javasolta, hogy az illetők házasodjanak újra Magyarországon, magyar hatóság előtt. Kiemelte, hogy az érvénytelenség megítélése problematikus lehet – itt felmerül, hogy kell-e a házasságokat mindenhol anyakönyvezni: a Polgári eljárásjogi törvényünk kommentárja szerint kell, pedig ez nem szerepel a törvényben. Gondot okoz a bejegyzett élettársak névviselése is: nálunk erre nincsen mód, külföldön igen. Azonos neműek házassága esetén is felmerülhet hasonló gond: Olaszországban is hasonló gondokkal küzdenek: ott elvileg nem engedélyezett a bejegyzés, viszont egyes renitens települések mégis bejegyzik a nevet. Szintén érdekes a névviselés terén a „-né” toldat használata Magyarországon: ugyan az anyakönyvvezető próbálják lebeszélni az alkalmazásáról a feleket, de valamiért mégis ragaszkodnak hozzá, és külföldön a név használatát nem feltétlenül jegyzik be. Végül kiemelte, a nemesi előnevek alkalmazásának háttere és gyakorlata igencsak problematikus viszonyban áll az uniós szabályokkal. A konferenciát Horváthy Balázs (MTA TK Jogtudományi Intézete) zárta, aki röviden összefoglalta az állampolgárság szerepét napjainkban, illetve összegezte az előadók megállapításait. Jelen összefoglaló egy bővített verziója a Külgazdaság c. lap jogi mellékletében fog megjelenni. Az írás a szerzők véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK Jogtudományi Intézetének hivatalos állásfoglalásaként. |
