.jpg)
Az új Európai Bizottság (a továbbiakban Bizottság vagy EB) várva várt névsorát szeptember 10-én jelentette be Jean-Claude Juncker, az EB leendő elnöke. A bizottsági portfóliók újszerű elosztása és a munkaszervezési módszerek reformja alapvető újdonság az előző, José Manuel Barroso által elnökölt Bizottsághoz képest.
A biztosok listájának kihirdetését, mint mindig, most is zártkörű tárgyalások és találgatások előzték meg. Az első, nem végleges lista arról, hogy ki milyen portfóliót kaphat majd, szeptember 2-án szivárgott ki, és már ez is jelentős változtatásokat tartalmazott az előző Bizottsághoz képest. Az akkor felvázolt kép több tagállamot is elégedetlenséggel tölthetett el. A belső piaccal és a bővítéssel foglalkozó portfólió például teljesen megszűnt volna, és egyes tagállamok, például Nagy-Britannia és Franciaország, nem azt a tárcát kapták volna, amire számítottak. Azonban végül a Bizottság szeptember 10-én bejelentett összetétele sokban különbözik ettől az először kiszivárgott verziótól.
A legfontosabb változások a Bizottság struktúráját érintik. Néhány tárca például jelentősen átalakult. Annak megfelelően, hogy Jean-Claude Juncker őszintén kinyilvánította, hogy az ő elnöki ciklusa alatt nem kerül sor az Unió további bővítésére, átalakította az erre szolgáló, korábban Štefan Füle által irányított portfóliót. Az új pozíciót, melyet szomszédságpolitika és bővítési tárgyalások névre kereszteltek át, az osztrák Johannes Hahn kaphatja. Juncker tehát nem törölte el a bővítési tárcát, hanem az arany középutat választva csupán lefokozta azt tárgyalási szintre, ami egy okos lépés volt, hiszen ezzel sok jövőbeni támadást megspórolhat magának. Nagy horderejű változás, hogy több olyan biztosi pozíció is létrejött, amely gazdasági és pénzügyekkel foglalkozik majd, és aminek következtében a gazdasági és monetáris unió, valamint a pénzügyi piacok területének felügyelete eltávolodott egymástól. Franciaország megkapta a hőn áhított gazdasági pozíciót azáltal, hogy Pierre Moscovicit jelölték a gazdasági, pénzügyi, adózási és vámügyekért felelős biztosi posztra, míg a brit Jonathan Hillé lett a pénzügyi stabilitással, pénzügyi szolgáltatásokkal és tőkepiacokkal foglalkozó portfólió. Tárcájuk felett ott lesz még az a lett Valdis Dombrovkis, aki alelnökként az euróért és a szociális párbeszédért felel majd. Németország nem túlzottan elégedett a fenti jelölésekkel, ami nagy valószínűséggel abból is ered, hogy a német jelölt Günther Oettinger az egyik digitális portfóliót kapta a kereskedelem helyett. A digitális politika területe egyébként szintén átformálódott, pontosabban több komponensre darabolódott fel. Az észt Andrus Ansip lehet az egységes digitális piacért, Oettinger pedig a digitális gazdaságért felelős biztos. Az egyik legnagyobb visszhangot keltő változtatás az éghajlat- és energiapolitika portfóliók egyesítése, mely a zöld szervezetek egyértelmű nemtetszését váltotta ki. Az pedig, hogy az ezzel foglalkozó posztra a spanyol Miguel Arias Cañete-t jelölték, akinek az olajiparban van érdekeltsége, csak még jobban felborzolta a kedélyeket.
A Bizottságban létrejött néhány új portfólió is, például az, amelyik a belső piaccal, az iparral és a vállalkozással foglalkozik (külön kiemelve a KKV-ket), vagy az, amely az igazságügyet, a fogyasztóvédelmet és a nemek közötti egyenlőséget foglalja magában. Az előbbi tárcát a lengyel Elžbieta Bieńkowska, míg az utóbbit a cseh Věra Jourová kaphatja. A görög Dimitris Avramopoulos láthatja el a teljesen újonnan létrehozott migrációval és belügyekkel foglalkozó posztot, mellyel igen elégedettnek bizonyult. Talán a legjelentősebb új tárca a holland Frans Timmermansé, ő lehet ugyanis a szabályozás javításáért, az intézmények közötti kapcsolatokért, a jogállamiságért és az EU Alapjogi Chartájáért felelős biztos. Ez egy nagyon fontos portfólió, amely valamelyest hasonlít Viviane Reding második Barroso Bizottságban betöltött pozíciójára, mely az igazságüggyel, az alapvető jogokkal és az állampolgársággal foglalkozott. Az új tárca neve azonban azt sugallja, hogy a legnagyobb hangsúly Timmermans feladatai között a jogállamiság követelményeinek betartásán és a Charta alkalmazásán lesz. Ezekkel a területekkel természetesen már korábban is foglalkoztak biztosok, azonban konkrétan még egy posztnak a nevében sem jelentek meg, ami arra utalhat, hogy ezekre különös gondot fordítanak majd a Juncker Bizottságban. Az elnök szerint ennek a portfóliónak nagy szerepe lesz abban, hogy visszaállítsa az állampolgárok unió iránti bizalmát, ami nem lesz könnyű feladat. Timmermans, aki az EB alelnöke is egyben, Juncker jobb keze lesz majd az új kül- és biztonságpolitikai főképviselővel, az olasz Federica Mogherinivel együtt. Mogherini kinevezése jogosan vethet fel kételyeket, hiszen nem sok tapasztalattal rendelkezik a külügyek és a biztonságpolitika területén, ami elég meglepő egy olyan időszakban, amikor az EU-nak minden eddiginél nagyobb szüksége van egy erős és hatékony külügyi tárca-irányítóra.
Junckernek hét alelnöke lesz, akik megnövekedett kompetenciát kaptak a Barroso Bizottság alelnökeihez képest: egyfajta szűrőként fognak szolgálni az elnök és a biztosok között. Ez az újonnan felállított hierarchia azon is alapul majd, hogy minden alelnök egy-egy úgynevezett projekt csapatot fog irányítani, melyek különböző területekre fókuszálnak, és összefogják majd az azokhoz tartozó biztosokat, ezáltal megkönnyítve a biztosok közötti kooperációt és munkájuk irányítását. A már említett Timmermans, Mogherini, Dombrovkis és Ansip mellett a bolgár Kristalina Georgieva (költségvetés és személyi ügyek), a szlovén Alenka Bratušek (energia unió) és a finn Jyrki Katainen (munkahelyek, növekedés, beruházások és versenyképesség) töltik majd be ezeket a jelentős alelnöki pozíciókat. Néhány szakértő úgy véli, hogy ez egy rendkívül hatékony struktúra lesz, és a projekt csapatok meg fogják könnyíteni a munkát a Bizottságban, míg mások szerint a rendszer túl bonyolult és sok az átfedés az egyes portfóliók között (pl. energia unió valamint éghajlat- és energiapolitika), ami inkább gátolhatja a hatékonyságot.
Azon kívül, hogy bemutassam a Juncker által a Bizottság működésében tervezett leglényegesebb újításokat, blogbejegyzésem céljai közé tartozott annak értékelése is, hogy mely tagállamok örülhetnek, és melyek lehetnek elégedetlenek a jelöltjeik számára odaítélt portfóliókkal. Különösen érdekes megvizsgálni ezt a kérdéskört a nagy versus kis tagállami megosztottság tekintetében, ami egy örökzöld elemzési szempontrendszer az uniós politikában. Az ide vonatkozó tudományos irodalmat figyelembe véve kis tagállamnak tekintem azokat az országokat, akik a Tanácsban az uniós átlagnál kevesebb szavazattal rendelkeznek. Ezen besorolás alapján az EU-ban jelenleg 20 kis tagállam található. Már első ránézésre is látszik, hogy ezek az országok igen jól jártak egy-két jelentős portfólió tekintetében, különösen a legkisebbek, hiszen a Bizottság hét alelnöke közül öt kis tagállamból származik: Bulgáriából, Szlovéniából, Finnországból, Lettországból és Észtországból. Ezek közül talán a legszembetűnőbb az észt és a lett politikusok kinevezése ilyen jelentős pozíciókra, különösen az elmúlt évek gyakorlatának figyelembevételével. Rajtuk kívül kiemelkedő még a belga Marianne Thyssen, aki a foglalkoztatási, szociális és munkaerő mobilitási tárcát kapta, a svéd Cecilia Malström, aki a kereskedelempolitikáért felelős biztos lesz, a portugál Carlos Moedas, aki a kutatásfejlesztést és innovációt kapta, valamint az ír Phil Hogan, aki az agrárpolitikát és vidékfejlesztést koordinálja majd. Ezek mind nagyon jelentős uniós hatáskörök, melyeknek az irányításával Juncker kis tagállamok jelöltjeit bízta meg. A máltai Karmenu Vellának jutott a környezetvédelem, a halászati és tengerügyi politika, amely első ránézésre talán nem tűnik olyan jelentős posztnak, azonban mindenképpen fontos Málta és a többi tengerparttal rendelkező ország számára.
Nem minden kis tagállam kapta azonban azt, amit szeretett volna. A szlovák Maroš Šefčovičot, aki a jelenlegi Barroso Bizottságban az intézmények közötti kapcsolatokért és az adminisztrációért felelős alelnöki pozíciót töltötte be, egyértelműen lefokozták azzal, hogy a közlekedésért és űrkutatásért felelős biztosi cím jutott neki, hiszen ez a terület nem szerepel jelenleg az EU prioritásai között. Magyarország jelöltje, Navracsics Tibor külgazdasági- és külügyminiszter sem lehet maradéktalanul boldog, hiszen a hőn áhított szomszédságpolitika helyett az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi pozícióra jelölte őt Juncker. Ez a választás már csak azért is meglepő, mert az elmúlt évek magyar oktatási reformjai látszólag nem mindig illeszkedtek az európai trendekbe. Navracsicsnak szorosan együtt kell majd működnie Katainennel a munkahelyek, növekedés és beruházások területén, Dombrovkisszel az eurót és a szociális párbeszédet érintő kérdésekben, valamint Ansippel az egységes digitális piac kapcsán. Ugyanakkor azonban ezt az ifjúsággal és kultúrával foglalkozó portfóliót tekinthetjük egy kissé felfejlesztettnek, hiszen ezentúl ide tartozik majd az állampolgárság kérdése is, amely korábban az igazságügyi és alapjogi tárcához tartozott. Ez vigaszdíjként szolgálhat Navracsics számára, amiért nem azt kapta, amire eredetileg számított.
Összegzés gyanánt kijelenthetjük, hogy a legtöbb kis tagállami biztos tapasztalt politikus. Néhányan közülük már voltak biztosok az előző ciklusokban (pl. Malström, Georgieva vagy Šefčovič), míg mások jelentős tisztséget töltöttek be hazájukban (pl. Ansip, Katainen és Bratušek is miniszterelnökök voltak, bár az utóbbi csak igen kevés ideig). Mostantól azonban közös bennük, hogy mindnyájuknak meg kell felelni Jean-Claude Juncker elvárásainak. Azok az országok pedig, akik nem azt kapták, amit akartak, lehet, hogy csupán a politikai sakkjátszma vesztesei, mely során az elnöknek úgy kell előállnia egy koherens Bizottsággal, hogy figyelembe veszi az egyes jelöltek politikai profilját, az országuk helyzetét, de még a nők számát is a csapatban. Talán kevésbé naiv azonban azt feltételezni, hogy ezek a tagállamok jelenleg stratégiailag nem annyira fontosak, mint mások, vagy Juncker kifejezetten parkoló pályára kívánta őket helyezni egy kissé.
Ha megnézzük a fent felvázolt képet, biztosan állíthatjuk, hogy a legtöbb kis tagállam jól járt az új bizottsági struktúrában. Ez azt mutatja, hogy a kis-nagy tagállami dichotómiát övező sztereotípiák, melyek szerint a kicsik kevésbé fontosak, mint a nagyok, talán már félretehetők, és lehetséges, hogy az Unió elérkezett abba a korszakba, amikor az államokat érdemeik és teljesítményük, nem pedig méretük alapján ítélik meg. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt sem, hogy mindezen megfigyelések és következtetések ellenére a biztosok nem a tagállamokat képviselik a Bizottságban, hanem egy adott közpolitikai területért felelősek, tehát hivatalosan nem képviselhetik országuk érdekeit. Így tehát, az, amit most egy-egy tagállam sikereként vagy kudarcaként könyvelünk el a megkapott tárcákkal kapcsolatban, hamarosan elveszti jelentőségét.
A Juncker Bizottságról általánosságban megállapítható, hogy a megújult struktúra nem ad-hoc politikai lépések eredménye, hiszen az elnök részletes terveiről az új és átszabott tárcákkal kapcsolatban (pl. jobb szabályozás, migráció, jogállamiság stb.) már a július közepén közzétett politikai programjában olvashattunk. Az új Bizottság összetétele hűen tükrözi Juncker elképzeléseit a hatékony kormányzásról, amelynek sikeressége a gyakorlatban dőlhet csak el. Az Európai Parlament szeptember 29 - október 3 között tartja a biztos-jelöltek meghallgatását, és október 21-én szavaz a Bizottság, mint testület jóváhagyásáról. Amennyiben a Parlament jóváhagyja Juncker csapatát, és az Európai Tanács minősített többséggel kinevezi, úgy az új Bizottság november 1-jén léphet hivatalba. Ezek után pedig meglátjuk, hogy beválik-e a Juncker-féle új struktúra.
Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.