- A Burwell v. Hobby Lobby-döntésben az Egyesült Államok Legfelső Bírósága úgy érvel, hogy a nyereségérdekelt gazdálkodó szervezeteket is megilleti a vallásszabadság.
- A vállalatnak joga van visszautasítani azon jogszabályi előírások betartását, amelyek ellentétesek a gazdálkodó szervezet vallási meggyőződésével.
- Milyen kérdéseket vet fel a tulajdonosi kör vallási meggyőződésének kiterjesztése a jogi személyiségű gazdasági társaságokra?
- Hogyan illeszkedik a Hobby Lobby-döntés a gazdálkodó szervezetek emberi jogait elismerő esetek sorába?
- A jövőben bármilyen jogszabálynak való megfelelést visszautasíthatnak-e a cégek vallásszabadságukra hivatkozva?
Az „Obamacare”, vagy más néven Affordable Care Act (ACA) rendelkezései szerint azon munkáltatók, akik 50 vagy annál több munkavállalót alkalmaznak, kötelesek minimális szintű egészségbiztosítást kötni munkavállalóikra, és ennek fedezetét a biztosító felé megfizetni. Más ellátások mellett az egészségbiztosítási tervnek ki kell terjednie egyes engedélyezett születésszabályozó készítményekre.
A Hobby Lobby Stores Inc. és a Conestoga Wood Specialities Corp., két, családi tulajdonban álló vállalkozás. A társaságok tulajdonosai – tekintettel arra, hogy a születésszabályozó készítmények támogatása ellentétben áll vallási meggyőződésükkel – ellenezték az egészségbiztosítási járulék ezeket fedező résznek megfizetését a társaságok munkavállalói után. Bírósághoz fordultak és keresetüket a Religious Freedom Restoration Act-re (RFRA) és a vallásszabadságot is biztosító Első Alkotmánykiegészítésre [A Kongresszus nem alkothat törvényt vallás alapítása vagy a vallás szabad gyakorlásának eltiltása tárgyában…] alapították. Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága (Bíróság) a társaságok javára döntött az RFRA rendelkezései alapján, kijelentve, hogy a vallás szabad megválasztásának és gyakorlásának joga kiterjed a profitorientált gazdasági vállalkozásokra is.
Az döntés a következő kérdéseket veti fel:
1. Van-e, lehet-e a profitorientált gazdasági társaságoknak joguk a vallásszabadsághoz?
A klasszikus emberi jogi érvelés szerint az emberi jogok az embereket, vagyis a humán individuumokat azon ténynél fogva illetik meg minden további feltétel és specifikáció nélkül, hogy embernek születtek. A bírák állítása szerint azonban a gazdasági társaságokra, s általában minden jogi személyiséggel rendelkező szervezetre ki kell terjeszteni az emberi jogokat, mégpedig a tulajdonosi, befektetői, irányítói kör szabadságjogainak védelme céljából.
A testület szerint a társasági jogi szabályozásban a jogi személyiség fikciójának megteremtése valójában a társaság mögött álló egyének védelmének célját szolgálja. A jog által kreált és jogi személyiséggel felruházott személyegyesülés a hozzá kapcsolódó emberi individuumok jogait és kötelezettségeit konkretizálja. A különféle jogok – legyenek azok emberi jogok vagy pusztán jogszabályokból eredő jogosultságok – gazdasági társaságokra való kiterjesztése ezen hús-vér emberek védelmének érdekében szükséges. A Hobby Lobby és Conestoga vallásszabadságának elismerése tehát tulajdonképpen a cégek tulajdonosainak és irányítóinak vallásszabadsághoz való jogát teljesíti ki. [Burwell v. Hobby Lobby 16-19.]
A bírák érvelése azonban nem csak a klasszikus emberi jogi logikával, hanem a klasszikus társasági jogi alapelvekkel is ellentétes. A gazdasági társaságok a jog fikciói, létük a korlátozott felelősség elvén alapul. Számos, a társasági jogban és a gazdasági társaságok büntetőjogi felelősségében járatos szakértő a Legfelső Bírósághoz eljuttatott amicus brief-ben fejtette ki, hogy a gazdasági társaság, mint jogi személyiséggel rendelkező szervezet fikciójának kifejezett célja a tulajdonosi-befektetői-irányítói kör és a társaság mint önálló entitás elválasztása. S ez igaz a tőzsdén is jelenlévő nagyvállalatok esetében csakúgy, mint a kisebb, zártkörű cégek esetében. Az elkülönült jogi személy megalkotásának célja a cég mögött álló személyi kör és a cég közötti „fal” megteremtése: máskülönben ugyanis a társaságok befektetői, döntéshozói túl nagy rizikót vállalnának, hiszen felelősséggel tartoznának a társaság minden viselt dolgáért. Az elkülönült jogi személyiség célja tehát a társaság és a mögötte álló személyi kör felelősségének szétválasztása.
Másrészt, a cégjog egyik alapvető tétele, hogy gazdasági társaság csak jogszerű célra hozható létre. A bíróság érvelése szerint számos vállalat – követve tulajdonosi körének hitbéli meggyőződését – vallásos célra használja fel profitjának egy részét. Ez tény, s nincs is benne semmi kivetnivaló egészen addig, amíg a profit vallási célú felhasználása nem irányul jogellenes cselekményre. Vajon egy vállalat részt vehet-e drogkereskedelemben abban az esetben, ha tulajdonosi körének vallási meggyőződése szerint bizonyos tudatmódosítók használata elengedhetetlen vallási rituáléikhoz? A Hobby Lobby-esetben hasonlóan a vállalat a jogszabályok megkerülésének céljából hivatkozik a mögötte álló tulajdonosi kör vallási meggyőződésére.
A Bíróság többségi érvelésének egyik fontos eleme, hogy bizonyos nonprofit szervezetek számára ezidáig is adott volt a lehetőség a biztosítás megfizetésének elutasítására. Ebbe a körbe az úgynevezett „vallásos munkáltatók” tartoznak, azaz egyházak, az egyházak tevékenységét segítő szervezetek, egyházak társulásai, illetőleg vallásos mozgalmak kifejezetten vallási tevékenységet végző szervezetei. Nyilvánvaló tehát, hogy a testület érvelése a két társasági forma összemosásakor sántít. Amint arra különvéleményében Ginsburg bíró is rámutatott [Ginsburg J. dissenting 18.] a felsorolt szervezetek elsődleges célja az őket létrehozó magánszemélyek vallásgyakorlásának elősegítése.
A nyereségérdekelt gazdasági társaságok teljesen más céllal jönnek létre, s nem is kell azon többletkövetelményeknek megfelelniük, amelyeket a társasági jog szabályai általában a nonprofit státusz elnyeréséhez megkövetelnek. Könnyű belátni a két társasági forma közötti szignifikáns különbséget, ha például arra gondolunk, hogy Magyarországon az adó 1%-a nonprofit szervezetek számára felajánlható, míg nyereségérdekelt vállaltok számára nem.
2. Hogyan illeszkedik a gazdálkodó szervezetek emberi jogainak elismerése a Bíróság korábbi esetjogához?
A testület korábbi döntéseinek elemzéséből arra a következtetésre is juthatunk, hogy a gazdálkodó szervezetek emberi jogainak elismerése tulajdonképpen belesimul a Legfelső Bíróság esetjogába. Azonban ha közelebbről megvizsgáljuk a releváns gyakorlatot, láthatjuk, hogy nem ilyen egyértelmű a helyzet.
A Hobby Lobby beadványában két, szintén az Első Alkotmánykiegészítéssel összefüggő esetre hivatkozott. Ezek a 2010 januárjában meghozott Citizens United döntés és az 1978-as Bellotti. A két eset verdiktje egybecseng: a gazdálkodó szervezetek véleménye, álláspontja is védelemre érdemes, hiszen ezek a nézetek is előbbre vihetik a demokratikus döntéshozatalt.
A két eset tehát – bár szintén az Első Alkotmánykiegészítésen alapul – nem a vallásszabadságot, hanem a véleménynyilvánítás szabadságát érinti. A kérdés mindkét ügyben az volt, hogy olyan jogszabályok, amelyek megtiltják nyereségérdekelt gazdálkodó szervezetek számára azt, hogy népszavazási kampány (a Bellotti ügyben) vagy választási kampány (Citizens United – eset) során politikai hirdetéseket rendeljenek meg egy-egy álláspont vagy jelölt népszerűsítése céljából, összeférnek-e a véleménynyilvánítás szabadságával. A Legfelső Bíróság mind a két alkalommal alkotmányellenesnek nyilvánította a vitatott jogszabályi rendelkezéseket. Érdemes azonban a testület érvelését közelebbről is szemügyre venni.
A Bellotti-döntésben a testület úgy érvelt, hogy „a szólás nélkülözhetetlen a demokratikus döntéshozatali folyamatban, s ez az állítás nem lesz kevésbé igaz abban az esetben sem, ha a szólás nem magánszemélytől, hanem gazdálkodó szervezettől származik. A szólás inherens értéke, amely abban rejlik, hogy képes a közvélemény informálására, nem függ a beszélő identitásától, legyen az gazdálkodó szervezet, egyesülés, szakszervezet, vagy magánszemély.” A Citizens United-ügyben a bírák folytatták ezt a logikát, amikor úgy foglaltak állást, hogy „a különféle gazdálkodó szervezetek hangjának elnyomásával … a kormányzat azt akadályozza meg, hogy hangjuk és nézeteik elérjenek a nyilvánossághoz és segítsék a választópolgárokat annak eldöntésében, hogy mely személyek vagy szervezetek helyezkednek szembe érdekeikkel.”
Mindebből nyilvánvaló, hogy a Bíróság – általam egyébiránt tévesnek vélt – logikája szerint a gazdálkodó szervezetek nézetei azért érdemesek a védelemre, mert minél több különféle álláspont érhető el a választópolgár számára, az annál inkább képes lesz a kampányidőszak végén, vagyis a voksolás pillanatában, megfontolt döntést hozni. S ebben a tekintetben nem releváns az, hogy kitől vagy mitől származik az információ. A hivatkozott döntésekkel tehát a bírák tulajdonképpen a választópolgárok informálódáshoz való jogát kívánták védeni. Ezekben az esetekben a véleménynyilvánítás szabadságának kiterjesztő értelmezését a szabadságjog instrumentális igazolásával indokolták a testület tagjai: azzal, hogy minden álláspont, legyen az esetleg téves vagy felháborító, előbbre viszi a társadalmi diskurzust.
S éppen a hivatkozott kampányfinanszírozási esetek azok, amelyekben a testület elutasította a befektetők védelmére vonatkozó – a Hobby Lobby-ban megfogalmazottra kísértetiesen hasonlító – érveket. Ugyanis azon előírások mögött, amelyek a gazdálkodó szervezetek politikai kampányokban való részvételét korlátozzák, befektetővédelmi megfontolások is meghúzódnak: azon befektetők, akik nem értenek egyet a társaság által hangoztatott állásponttal, azzal kell, hogy szembesüljenek, hogy az ő pénzükből fizeti az általuk ellenzett vélemények népszerűsítését a társaság menedzsmentje. Ezen, ellentétes álláspontot magukénak valló befektetők védelme is szükségessé teszi tehát a gazdálkodó szervezetek politikai részvételének korlátozását – szól az érvelés.
Erre azonban úgy válaszolt a Bíróság a Citizens United-döntésben, hogy bármely ilyen nézetkülönbség könnyűszerrel megoldható a gazdasági társaságok belső, demokratikus döntéshozatali eljárásainak segítségével. Ugyanebben a döntésben azt is leszögezik a bírák, hogy a szólás akkor is védelmet élvez, ha annak megjelenését történetesen olyan forrásokból fizették, amelyek a szólás tartalmával egyet nem értő befektetőktől származnak.
Függetlenül attól, hogy helyesen látja-e a befektetők által a menedzsment döntéseire gyakorolható befolyást a testület, az nyilvánvaló, hogy egy alig pár éves esetben a Bíróság még szögesen ellentétes álláspontot foglalt el a befektetők és a társaság viszonyrendszerét illetően. Az már csak hab a tortán, hogy a sokat emlegetett Citizens United-döntést és a befektetővédelmi megfontolás elutasítását éppen ugyanazon öt bíró támogatta szavazatával, akik a friss Hobby Lobby-döntést, s abban a befektetővédelmi indokolás elfogadását is.
3. Milyen hatásai lehetnek a döntésnek a jövőben?
A Legfelső Bíróság döntésében azt a megoldást javasolja a kormányzatnak, hogy a nonprofit társaságok körében alkalmazott megoldáshoz hasonlóan, azokban az esetekben, amikor egy gazdasági társaság befektetői úgy nyilatkoznak, hogy nem kívánnak még csak áttételesen sem hozzájárulni a születésszabályozó készítmények elérhetővé tételéhez a nők számára, vállalja át a kormányzat e készítmények megfizetésének terhét: vagyis, azt fedezzék a költségvetésből. Nem kell különösebb képzelőerő annak belátásához, hogy e kisajtó megnyitása különösen kecsegtető lehetőség a nyereségérdekelt társaságok és profitorientált befektetőik számára. Amennyiben a törvényalkotás valóban elérhetővé tenné ezt a lehetőséget a cégek számára, minden bizonnyal vállaltok tömegei jelentkeznének be azzal az igénnyel, hogy vallásszabadságuk okán szeretnének mentesülni az egészségbiztosítási járulék egy részének megfizetése alól.
A másik kérdés – amelyet egyébiránt Ginsburg bíró az általa fogalmazott különvéleményben felvet – hogy az egészségbiztosításon túl milyen területekre terjedhet még ki a cégek vallásszabadsága. Vajon megteheti-e egy étteremlánc – a tulajdonosi kör vallási meggyőződésére hivatkozva – hogy nem szolgál ki színes bőrű vendégeket? Megteheti-e egy vállalat – ismételten a befektetői kör vallásszabadságára hivatkozva – hogy nem kívánja megfizetni az egészségbiztosítás azon részét, amelyet vérátömlesztésre, szervtranszplantációra, védőoltásokra fordítanak? Megteheti-e egy gazdasági társaság – az irányítói kör vallási meggyőződésének okán – hogy egyedülálló nőket a családfő, házasságban élő nőket a férj írásos beleegyezése nélkül nem alkalmaz? [Ginsburg J. dissenting 33.] A többség minderre azt a választ adja, hogy jelen döntésük meghozatalakor kizárólag a születésszabályozó készítmények által felvetett kérdésekre voltak tekintettel, s abból nem következik, hogy bármely, a kötelező egészségügyi biztosításban szereplő ellátás, amely egy munkáltató vallási meggyőződésével ellentétes, elbukna a Bíróság előtt. [Burwell v. Hobby Lobby 46.] Ha ez valóban így van, akkor kérdéses, hogy a bírák milyen meggyőződéstől vezetve találják őszintébbnek a születésszabályozást ellenző hitbéli meggyőződést a vérátömlesztést kifogásoló világnézetnél?
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK Jogtudományi Intézetének hivatalos állásfoglalásaként.