.jpg)
- A Bizottság új mechanizmusrendszert kíván bevezetni a jogállamiság értékének hatékonyabb védelmére;
- A Bizottság értelmében a jogállamiság értéke egyszerre jelenti formális és tartalmi elemek foglalatát. Formális értelemben a legalapvetőbb eljárási követelmények, tartalmi értelemben pedig a demokrácia és az alapvető jogok tisztelete a jogállamiság lényeges elemei;
- Az új mechanizmusrendszer három egymást követő lépésre épül: (i.) a Bizottság értékelése; (ii.) az ún. „jogállami ajánlás” kibocsátása; (iii.) az ajánlás megvalósításának utánkövetése;
- Ha egy tagállam a Bizottság által előírt határidőben nem teszi meg a szükséges lépéseket, akkor a Bizottság fontolóra veszi az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás megindítását.
Március 11-én az Európai Bizottság az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett közleményében egy új, a jogállamiság értékét védő mechanizmusrendszer bevezetéséről tájékoztatott. Ez a megoldás több szempontból is érdekes, ezért érdemes részletesebben is bemutatni e fejleményeket. Az új mechanizmusrendszer bevezetésének indoklásában a Bizottság rámutat egy ténylegesen létező, és jelenlegi szerződéses rendszerben meg nem oldott problémára. Ennek lényege, hogy noha a jogállamiság egyike az Unió legalapvetőbb értékeinek és működéséhez nélkülözhetetlen alapelv is, jelenleg nem állnak az uniós intézmények rendelkezésére megfelelő eszközök akkor, ha a jogállamiság működésével kapcsolatosan valamilyen problémát érzékelnek egy tagállamban. A Lisszaboni Szerződés reformjait követően az uniós intézmények, különösen a Bizottság, vagy a politikai meggyőzés finom módszerei vagy pedig az EUSZ 7. cikke által kínált radikális, végső soron egy tagállam jogainak korlátozásához vezető megoldások közül választhat, ha egy alapérték sérelmét érzékelik. Az nyilvánvaló, hogy egyes esetekben, amikor például valamilyen nemzeti érdekre vagy érték meggyőződésre visszavezethető okok miatt egy tagállam politikai értelemben különösen erős ellenállást tanúsít valamilyen, a belső alkotmányos berendezkedését érintő uniós kritikával szemben, a politikai meggyőzés nem mindig lehet hatékony, míg az EUSZ 7. cikke pedig túlzottan erős, a teljes uniós politikai mezőt kiszámíthatatlanul befolyásoló hatásai miatt szintén alkalmatlannak bizonyulhat. Ezt a helyzetet ismerte fel a Bizottság és ezért érvel egy „középszintű” mechanizmusrendszer kialakítása miatt.
A jogállamiság kiemelt szerepéről a szokásos értékhivatkozások mellett – a tagállamok közös alkotmányos hagyománya, az Unió egyik alapértéke, kiemelt szerep az Európa Tanács értékvilágában – szintén találhatunk egy érdekes és újnak tekinthető megállapítást. A Bizottság ugyanis úgy érvel, hogy a fentiek mellett a jogállamiság kiemelt szerepet játszik abban, hogy az Unió valóban „a szabadság, a biztonság és jog érvényesülésének térségévé” váljon. E cél megvalósításához nélkülözhetetlen a tagállamok intézményeiben való kölcsönös bizalom, a jogállamiság problémái ezt pedig ezt alááshatják, és ezzel annak megvalósítását is veszélyeztethetik. Azaz, a jogállamiság védelme és erősítése a tagállamok közötti kölcsönös bizalom fejlesztését is szolgálhatja.
Mindenképpen ki kell emelni, hogy a Bizottság kísérletet tesz a jogállamiság tartalmának legalább részleges körülhatárolására. Kiindulópontja, hogy a jogállamiság elve egyszerre formális és tartalmi elemek foglalata. Formális szempontból olyan eljárási követelmények kapnak benne szerepet, mint például a törvényesség, a jogbiztonság, a végrehajtói önkény tilalma, a bíróságok függetlensége és pártatlansága, a hatékony jogvédelem, és jogegyenlőség – azaz a modern jogrendszerek legalapvetőbb eljárási jellemzőit foglalja magába. Azonban, az előbbiek mellett, a Bizottság két tartalmi követelményt is társít a jogállamisághoz, egyrészről a demokrácia, másrészről az alapvető jogok tiszteletben tartását. A demokrácia működése és az alapvető jogok érvényesülése a Bizottság szemében egymástól elválaszthatatlan, és ez indokolja összekapcsolásukat a jogállamiság alapelvének keretében.
Mintegy másodlagos jelleggel a Bizottság az „egyes tagállamokban történt közelmúltbeli eseményekre” is hivatkozik, mely során e tagállamok nem mutattak kellő tiszteletet a jogállamiság alapelvével szemben és így az Unió alapelveivel is szembehelyezkedtek. E problémák során vált igazán láthatóvá a Bizottság, előbbiekben említett, mozgásterének hiánya. Sajnálatos, hogy a közlemény nem részletezi pontosan milyen tagállamokra és milyen konkrét problémákra gondol, tanulságos lett volna ezeket is megismerni, hiszen így még jobban láthatóvá vált volna a problémafelvetés a Bizottság szemszögéből.
A Bizottság által kidolgozott mechanizmusrendszer célja, hogy megakadályozza olyan helyzetek kialakulását, melyek esetében már egyértelműen fölmerülhetne az EUSZ 7. cikkének alkalmazása, azaz az alapértékek, jelen esetben a jogállamiság, megsértésének egyértelmű kockázata. Az intézkedések fókuszpontjában pedig a tagállami jogállamiságot „rendszerszinten” veszélyeztető helyzetek állnak, a Bizottság szerint e kategóriába tartozhatnak – többek között – azok a tagállami lépések, melyek (i.) a tagállami politikai- vagy intézményrendszert, és a jogrendet; (ii.) az alkotmányos berendezkedést; (iii.) a hatalommegosztást; (iv.) a bíróságok függetlenségét vagy pártatlanságát; illetve (v.) a jogorvoslati lehetőségéket, beleértve az alkotmánybíráskodást veszélyeztetik. Fontos megjegyezni, hogy a bizottsági eljárás csak akkor indulhat meg, ha a tagállami garanciák már képtelenné válnak a hatékonyan kezelni a felmerülő problémákat. Tehát, a Bizottság a jogállamisággal kapcsolatos problémák kezelését elsődlegesen a tagállami intézményektől, mechanizmusoktól várja el, saját szerepét – a szubszidiaritás elvével összhangban – másodlagosnak látja e körben.
Az új mechanizmusrendszer hatékony működését a következő alapelvek biztosítják: (i.) a megoldást a tagállammal folytatott párbeszéd segítségével közösen kell megtalálni; (ii.) a felmerült problémát objektíven és alaposan meg kell vizsgálni; (iii.) tiszteletben kell tartani az egyenlő bánásmód alapelvét a tagállamok vonatkozásában is; (iv.) gyors és konkrét megoldásokat kell találni a problémákra. Maga az eljárás három elemből épül fel.
1. A Bizottság értékelése. Amennyiben a fentiekben bemutatott természetű probléma megjelenik valamelyik tagállamban a Bizottság első lépésként áttekinti a helyzetet. E körben a Bizottság arra törekszik, hogy hiteles forrásokból és elismert intézményektől – különösen az Európa Tanácstól (leginkább a Velencei Bizottságtól), az Európai Unió Alapjogi Ügynökségétől és a különféle bírósági hálózatoktól (például az Európai Unió Legfelső Bíróságai Elnökeinek hálózata) – minden fontos információt összegyűjtsön. Ha az előzetes értékelés alapján úgy tűnik, hogy a helyzet valóban alkalmas a jogállamiság rendszerszintű veszélyeztetésére, akkor az érintett tagállamot is bevonja az eljárásba, megadva neki a felmerült kérdések kapcsán a reakció lehetőségét. Ennek során levelezésre és hivatalos találkozókra kerülhet sor. A lojális együttműködés elvére tekintettel a Bizottság elvárja a tagállamtól, hogy ne tegyen semmi olyan lépést, mely a helyzetet visszafordíthatatlanná tenné. Ha a tagállam nem működik együtt az eljárásban, akkor az a Bizottság szerint egyértelművé teszi a veszélyeztetést. A Bizottság a helyzetértékelését nyilvánosságra hozza, azonban a tagállammal folytatott részletes tárgyalások mindig bizalmas keretek között zajlanak.
2. A Bizottság ajánlása. Ha az előbbi konzultáció során nem oldódott meg a felmerült probléma, és a Bizottság úgy látja, hogy objektíven megállapítható a jogállamiság rendszerszintű veszélyeztetésének ténye, akkor második fázisként a Bizottság „jogállami ajánlást” bocsát ki az érintett tagállam részére. Ebben az ajánlásban pontosan megjelölik egyrészről a bizottsági fenntartások okait, másrészt megállapítják, hogy a tagállamnak milyen határidő keretében kell a problémát megoldania, és esetlegesen konkrét javaslatokat is megfogalmazhatnak. Az ajánlás lényegi tartalmát a Bizottság szintén nyilvánosságra hozza.
3. Az ajánlás utánkövetése. Harmadik lépésként a Bizottság figyelemmel kíséri az ajánlás tagállami megvalósítását. Ennek során mind az esetleges jogszabályi szintű változtatásokat, mind a gyakorlatban megvalósuló lépéseket áttekintik. Ha az előírt határidő keretében a tagállami lépéseket a Bizottság nem tartja kielégítőnek, akkor – szankcióként – fontolóra veheti az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás megindítását.
Egy még csak papíron létező mechanizmusrendszerről a gyakorlat hiánya miatt nem könnyű bármilyen megalapozott megállapítást tenni. Ennek ellenére két megjegyzés mégis helyénvalónak tűnik. Elsőként feltűnő, hogy az eljárás egésze mediátori szerepfelfogásról tanúskodik. A Bizottság nem akar önállóan ítéletet mondani egy tagállamról, hanem a tagállam és szakértők bevonásával, akár informális csatornákat is igénybe véve, problémákat akar hatékonyan megoldani. Ezt szolgálják a különféle konzultációs lehetőségek, beleértve a problémát feltáró és az ajánlásokat utánkövető szakaszt is. Vagyis, az új mechanizmusrendszer leginkább az Unióban amúgy bevett és gyakran igen sikeres politikai nyomásgyakorlás keretei között marad, még az eljárási elemek rögzítése ellenére sem lép ki e keretből.
Alapvetően ehhez kapcsolódik a második megjegyzésem is. Véleményem szerint, annak ellenére, hogy ez volt a kifejezett cél, nem sikerült egy olyan mechanizmust létrehozni, mely valahol a politikai nyomásgyakorlás és alkuk, illetve az EUSZ 7. cikke radikális opciói között helyezkedne el. Ennek oka, hogy az eljárásból hiányzik a hatékony jogi szankció eleme, annak pontos és kiszámítható meghatározása, hogy mi történik akkor, ha az érintett tagállam nem valósítja meg a bizottsági ajánlást. Az EUSZ 7. cikkének lebegtetése a politika küzdőterére utalja a tagállami cselekmények, vagy éppen a tagállami mulasztások végső megítélését, és így számos olyan politikai szempont merülhet fel, mely torzítja a vitatott jogi kérdések – tisztán alkotmányjogi, jogtudományi, azaz szakmai – megítélését és ezzel az egész eljárást aláássa és politikai irányba viszi el. Azaz, a jelen formájában, hatékony jogi szankció nélkül, ez az új mechanizmusrendszer nem több, mint a jogállamiság érdekében történő politikai nyomásgyakorlás szofisztikált, intézményesített eszköze.
Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.