jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

A brit nukleáris erőműépítéssel kapcsolatos európai bizottsági aggályok

2014. április 16. 12:29

 

 

A brit kormány 2012. júniusában jelentette be az Európai Bizottság számára az állami támogatási szabályok alapján a Hinkley Point C nukleáris erőművel kapcsolatos új beruházást előzetes engedélyezésre, amely azonban másfél évvel később hivatalos vizsgálati eljárást kezdeményező határozatot hozott, azaz részletes eljárás lefolytatása mellett döntött 2013. decemberében. A Bizottság engedélyező határozatának meghozatala  egy-két évet is igénybe vehet és előzetes várokozások szerint csak a finanszírozási tervek gyökeres megváltoztatása után kaphat zöld utat.  Ez a blogbejegyzés az eljárást megindító bizottsági aggályokat foglalja össze a teljesség igénye nélkül.

A francia EDF egy atomerőművet tervez építeni  tervez építeni Nagy- Britannia délnyugati részén 16 milliárd angol fontos beruházás mellett. A Bizottság a brit kormány által notifikált  beruházási szerződést, a rögzített árú áramvásárlási szerződést, a projekthitelezés garanciáit és a politikai garanciákat összességükben értékelte.

Az állam által garantált ár a jelenlegi piaci ár kétszeresének megfelelő összegben van meghatározva 35 évre, ezen kívül az állam az EDF-nek minden, az erőműépítéshez a piacról felvett hiteléhez garanciát nyújt.

A Bizottság a piacgazdasági befektető elve alapján jutott arra a következtetésre, hogy piaci feltételek mellett az állam nem vállalna azonos kockázatot és nem adna azonos támogatást a beruházást megvalósító cég számára. Fennáll annak a kockázata, hogy az állam jelentősen túlkompenzálja a beruházó EDF-et a támogatással, ezért a támogatás nem minősül arányosnak. Az EDF-nek nyújtott állami támogatás (a piaci ár felett) 5 milliárdtól akár 17,6 milliárd fontig is terjedhet.

A Bizottság határozata szerint az állami támogatás szükségtelen és a projekt túl költséges, a jelenlegi áramárakon számolva áremelkedést eredményez. A beruházást biztosító kormánygaranciáért cserébe EDF a brit kormány álláspontja szerint piaci árat ellenértéket fizetne, amelyről azonban a Bizottságnak nem álltak rendelkezésre adatai  a garanciáról.

A beruházás eredményeképpen keletkező profit az EDF-nél az előzetesen számítottakhoz képest jelentősen nagyobb lehet, attól is függően, hogy hogyan alakul az áram nagykereskedelmi ára. Ennek következtében jelentős tőketranszfer valósulhat meg a fogyasztóktól a beruházó EDF irányába.

A túlkompenzáció elkerülésére nincsen korrekciós mechanizmus a szerződésekben. A tendereztetés hiánya felveti a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 2009/72/EK irányelv 8. cikkének megsértését. A Bizottság az eljárás folyamán a brit hatóságoktól további felvilágosítást fog kérni erre vonatkozóan.

A Bizottság elutasította a kormány arra való hivatkozását, hogy a támogatásra az ellátás biztonságának növelése miatt van szüksége, ugyanis az új atomerőmű 2023 előtt nem fog működni.

A brüsszeli testület azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy a szénhidrogén-mentes energia szektor létrehozásának nem ez az egyedüli módja, az atomenergia kiszoríthatja a más technológiával előállított áramot, például a megújuló energiát is.

Az EU Bizottság szerint súlyos versenytorzítás jöhet létre, mivel a kormány az EDF kockázatát jelentősen csökkenti. A beruházás alapjait megkérdőjelező Bizottság végső kérdése az, hogy milyen piaci hiba kiküszöböléséhez szükséges egyáltalán az állami támogatás, figyelembe véve azt is, hogy az Egyesült Királyságban két erőmű is állami támogatás nélkül épült fel. A brit kormány pedig adós maradt azzal a válasszal, hogy miért más a korábbi, támogatás nélkül épült beruházásokhoz képest a Hinkley Point-nál megvalósuló beruházás?

Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala

Az írás a szerzők véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

 

 

 

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum