.jpg)
- Március 20-án megszületett a Tanács és a Parlament egyezsége a bankszanálás kérdésében;
- A Bankunió igazgatási struktúrájának hatékonyságát befolyásolhatják a tagállami kompromisszumok eredményei;
- A Bankunió jogi elemei: Az Egységes Felügyeleti Mechanizmus (SSM), az Egységes Szanálási Mechanizmus (SRM) - amelyet a blog második részében mutatunk be - és a közös Betétbiztosítás (DGS);
- A jelentős bankok felügyeletét közvetlenül az Európai Központi Bank látja majd el, az ezen kategórián kívül eső bankok vonatkozásában a tagállamok helyi felügyeleti szervei csak az Európai Központi Bank iránymutatása alapján fejthetik ki tevékenységüket.
A Gazdasági és Monetáris Unió (továbbiakban GMU) architektúrájának régóta fennálló hiányosságát kellett pótolniuk az európai döntéshozóknak az elmúlt hetekben. Amint arra a válság rámutatott; európai szintű felügyeleti és válságkezelési mechanizmusok nélkül lehetetlen a pénzügyi stabilitás megóvása, és az euró(-övezet) integritásának megőrzése. Az integrált bankszektorban megbúvó feszültségek közösségi szintű “karban-tartása” hiányában ugyanis kevés biztosíték van arra, hogy a jövőben megelőzhető lesz a torz gazdasági fejlődés, és a túlzott mértékű egyensúlytalanságok felépülése, illetve hogy a fiskális konszolidáció valódi gazdasági struktúraváltás mellett mehet majd végbe. Mindezen jelenségek a monetáris politikai tisztánlátásra is negatív hatást gyakorolnak, és évtizedekre halaszthatják a növekedésbarát fejlődési pálya kialakításának esélyeit.
Többek között ezért sürgette már március elején az erős Bankunió megteremtését Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke is az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekért felelős bizottsága előtti meghallgatásán. Beszédében az elnök a válságkezelés öt éve alatt tett gazdasági és monetáris intézkedések számba vételét követően, a tagállamok állam- és kormányfőinek 2012-ben a Bankunió létrehozásával kapcsolatos ígéretére emlékeztetett, kiemelve: a Bankunió - késedelem nélküli - működésbe lépéséhez a jogalkotásnak még a májusi EP választások előtt megállapodásra kell jutni a bankszanálási pillér ügyében.
A többfordulós, elhúzódó tárgyalássorozat után, végül március 20-ára született meg a Tanács és a Parlament végső megállapodása, amely alapján a jogalkotási folyamat a bankszanálás tárgyában már áprilisban lezárható lesz. A kiteljesedő Bankunió bonyolult igazgatási struktúrája azonban tovább őrzi azokat a törésvonalakat, amelyek egy ambiciózus szakpolitikai koncepció eredményessége, és a tagállamok fenntartásai között húzódnak.
A Bankunió jogi pillérei
A Bankunió gondolata először 2012 májusában merült fel az Európai Bizottság közleményében, majd az Európai Tanács elnökének a valódi gazdasági és monetáris unióról közzétett jelentésében érlelődött tovább elsősorban mint politikai vízió, amely egyúttal a pénzügyi jogalkotási reformok rendszerbe foglalására, és további válságkezelési reformok irányainak tervezésére is alapot teremtett.
A Bankunió jogi elemei a következő szabályozási szférákban fejlődnek:
- az Egységes Felügyeleti Mechanizmus (SSM),
- Egységes Szanálási Mechanizmus (SRM),
- közös Betétbiztosítás (DGS).
A három mechanizmus működésébe idővel beépülhetnek a prudenciális gyakorlatot egységesítő banki szabálykönyv (Single Rulebook) harmonizált szabályozási és technikai standardjai. Az európai jogalkotás a mechanizmusok jogi hátterét több lépésben valósítja meg.
Az Egységes Felügyeleti Mechanizmus szervezeti koncepciója
A Bankunió első állomásaként az Egységes Felügyeleti Mechanizmust létrehozó jogszabálycsomag került elfogadásra, amely az Európai Központi Bank felelősségi körébe helyezte az eurózóna tagországainak bankfelügyeletét. A felügyeleti feladatok köre kiterjed majd mintegy 6000 európai bank alapításának engedélyezésére, tevékenységi engedélyének visszavonására, egyedi szintű felügyeletére, illetve a felügyeleti beavatkozásokra és stressztesztekre. A feladatok eredményes teljesítését a szabályozás vizsgálati és felügyeleti hatáskörökkel támogatja. (Az információkérés és helyszíni ellenőrzések mellett, az EKB például közvetlenül szabhat ki közigazgatási szankciókat, kötelezheti az intézményeket, hogy nettó profitjukat a szavatolótőke megerősítésére fordítsák, egyedi likviditási követelményeket írhat elő, beleértve az eszközök és források közötti lejárati eltérések korlátozását stb.)
Az EKB egy sajátos együttigazgatási modellben fogja gyakorolni a felügyeleti feladatok teljes körű megtervezését és végrehajtását, amelyben a jogkörök, valamint az ezekhez kapcsolódó jogi eszközök centralizációja:
- az SSM-ben részt vevő tagállamok státusza és/vagy
- a felügyelt pénzügyi intézmények jellege szerint eltérhet.
A modell alapja, hogy
- a kevésbé jelentősnek minősített intézmények vonatkozásában az operatív feladatok markáns részét a mechanizmusban résztvevő tagállamok helyi felügyeletei látják majd el az EKB iránymutatásai szerint.
A főszabály változhat, ha
- a felügyelt intézmény jelentősnek minősül, vagy ha
- az EKB úgy dönt, hogy a jelentősnek nem minősülő intézmények tekintetében is közvetlenül él minden vonatkozó hatáskörével.
A mechanizmus belső irányításáért a kinevezett elnökből és alelnökből, az EKB négy képviselőjéből, valamint a mechanizmusban részt vevő tagállamok illetékes nemzeti hatóságainak egy-egy képviselőjéből álló felügyeleti testület lesz felelős. A felügyeleti testület minden tagja az Unió egészének érdekében jár el, a testület mégsem gyakorolhat majd általános döntéshozatali jogkört, ami azt jelenti, hogy tervezeteit, javaslatait a Kormányzótanácsnak hallgatólagosan jóvá kell hagynia. További megszorítás, hogy a szabályozás felülvizsgálati kérelem benyújtását teszi lehetővé azokban az esetekben, amelyekben a Rendelet maga ruház olyan jogkört az EKB-ra, amely alapján az egyedi határozatot jogosult hozni. A kérelemmel kifogásolt jogi aktus belső adminisztratív felülvizsgálatát egy további fórum - az esetileg felállítandó felülvizsgálati testület - végzi el.
A Rendelet ezen túlmenően részletes szabályokban rögzíti a monetáris politikai funkcióktól való elkülönítés biztosítékait, továbbá a makroprudenciális koordináció gyakorlásával kapcsolatos előírásokat. Meglehet, a szabályozás szervezetjogi koncepciója látszólag rugalmas keretet biztosít a mechanizmusban részt vevő tagállamok és az EKB közötti együttigazgatás gyakorlásához, a teljes átállásig további operatív rendelkezésekkel kell feloldani azokat az aggályokat, amelyek a szétszabdalt testületi láncolat, és “a felügyelőt is felügyeli egy felügyelet” modell hatékony működésével kapcsolatosak.
Az EKB az átállás folyamatossága érdekében 2014. május 4-ig újabb szabályok - ún. keretrendszer - elfogadásával köteles az intézményrendszer működését továbbfejleszteni, ezen kívül a teljes átállásra előírt - 2014. november 4-ei - határidőt szükség esetén határozattal meg is hosszabbíthatja.
A keretrendelet ki fog térni az SSM-rendelet 6. cikkének (7) bekezdésében kifejezetten a keretrendszer kötelező minimális tartalmaként meghatározott alábbi aspektusokra:
• az intézmények jelentőségének értékeléséhez szükséges módszertan;
• a jelentős hitelintézetek felügyeletére vonatkozó együttműködési eljárások;
• a kevésbé jelentős intézményekre vonatkozó együttműködési eljárások. (Forrás: Az SSM negyedéves jelentése, 2014/1)
Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.