jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Anyák, apák és gyerekek az alkotmányban? „Gender-ügyek” az Alaptörvény 9. módosítási javaslata kapcsán

2020. november 23. 14:11
Balogh Lídia
tudományos munkatárs, TK JTI

2020. november 10-én a kormány – közelebbről az igazságságügyi miniszter, Varga Judit – benyújtotta a T/13647. számú törvényjavaslatot „Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosításáról”. Jelen írás a módosítási javaslatnak mindössze két elemére összpontosít: egyrészt az 1. cikk egyik rendelkezésére – „Az anya nő, az apa férfi.” –, másrészt a 3. cikk azon részére, miszerint: „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”. Az írás célja az, hogy – a teljesség igénye nélkül, ám fontos és talán kevésbé közismert adalékokkal szolgálva – hozzájáruljon ezeknek a kérdéseknek a magyarországi megvitatásához, abból a sajnálatos apropóból, hogy a szóban forgó törvényjavaslat érdemi előkészítés, átfogó konzultáció nélkül került az Országgyűlés elé. Ez a helyzet ugyanis magában hordozza annak veszélyét, hogy az alkotmánymódosítás összes tartalmi elemét illetően automatikusan kétpólusúvá válik a közvélemény – kormánypártiság, illetve ellenzékiség szerint –, miközben az említett két elemhez igen összetett, mélyre nyúló és messzire vezető kérdések kapcsolódnak.

Magyarországon a koronavírus okozta járvány második hullámával összefüggésben 2020. november 4. 0 órától (ismét) rendkívüli jogrend lépett életbe, amit a miniszterelnök néhány órával korábbi bejelentésében úgy indokolt, hogy „a politikai vitákat most félre kell tenni; gyors cselekvésre és időben meghozott intézkedésekre lesz most szükségünk”. A következő héten a kormány alkotmánymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amely a rendkívüli helyzet közepette is ülésezik, végzi rendes jogalkotó tevékenységét. A tizenhárom cikkből álló törvényjavaslat különféle területeket és kérdéseket érint, köztük a jelen írás középpontjában álló két „gender-ügyet”, amelyekkel kapcsolatban mindezidáig nem zajlott érdemi politikai párbeszéd, illetve Magyarországon még éppen csak megindult a társadalmi-közéleti vita (legutóbb a Meseország mindenkié című meseantológia kapcsán). Arra a felvetésre, hogy miért volt szükség ilyen sietős jogalkotási lépésre e téren – egy egészségügyi válság közepén –, a kormány részéről a családokért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin egy élő műsorban reagált; mondván, hogy „egy olyan helyzetben vagyunk, ami nem tudjuk, hogy mennyi ideig tart […] most már fél éve együtt élünk ezzel a helyzettel, és elképzelhető, hogy legalább fél évig még együtt fogunk élni”, és emellett „alapvetően az ország működik […] a parlament is működik, és itt nem olyan dolgokról van szó, ami így egyszer csak kipattant valakinek a fejéből”. Majd hozzátette azt is, hogy ezek a kérdések az Alaptörvény elfogadása (2011) óta eltelt idő alatt merültek fel.

Az kétségtelen, hogy a szóban forgó (transz)gender-kérdések már egy ideje – az utóbbi néhány évben feltétlenül – előkelő helyen szerepelnek a társadalmi viták, sőt, a jogalkotás napirendjén is, a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban. Mint ahogyan az is igaz, hogy egy évtizeddel ezelőtt még nem ez volt a helyzet, mások voltak az erőviszonyok.

Kezdjük az első elemmel, vagyis azzal, hogy: „Az anya nő, az apa férfi.” Sokaknak jutott az eszébe, hogy ez talán szofisztikált utalás, ami a melegházasság intézményének elutasításáról szól, vagy az azonos nemű párok kizárásáról az örökbefogadás lehetőségéből (tekintettel a közelmúltban tett bejelentésekre az örökbefogadásra vonatkozó szakpolitikai változásokról, ez az asszociáció nem is meglepő). Az indokolás általános része viszont azt sugallja, hogy ez a módosítás nem annyira a melegekről, mint inkább a transzneműekről, illetve a transzjogi mozgalom követeléseiről szól:

Magyarország Alaptörvénye élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk. A minden hagyományos értéket, így a két nem (egy nő és egy férfi)teremtettségét is viszonylagossá tevő »modern« gondolatkészlet azonban növekvő aggodalomra ad okot. Az emberi közösségek formáira és tartalmára vonatkozó természeti törvényszerűségek, az azzal harmonizáló és a közösségek fennmaradását biztosító, a Teremtés rendjéből fakadó fogalmak folyamatos fenyegetettsége, adott esetben azoknak az eredetivel ellentétes tartalmú megfogalmazására történő törekvés kétségeket támaszt azzal kapcsolatban, hogy az Alaptörvény értékrendje mentén megvédhetők-e az eljövendő generációk érdekei, jogai és jóléte. Az alkotmányozónak ezért világosan rögzítenie kell a gyermekeket és az eljövendő generációk jogait védeni hivatott alapvető garanciákat, mint az anya nőként, az apa férfiként való teremtettsége […]”.

Az indokolás szövegéből nyilván alapos megfontolás alapján maradt ki két szó: a „gender” és az „ideológia” (az utóbbit a „gondolatkészlet” kifejezés helyettesíti). Figyelemre méltó ez amiatt, mert a kormányzati diskurzusban gyakran fordult elő az utóbbi években – negatív konnotációval – a „gender” kifejezés, illetve az a vád, hogy a „gender-ideológia” a nemek összemosását, illetve eltörlését célozza. Ez fogalmazódott meg számos alkalommal a Magyarország által 2014-ben aláírt, de azóta sem ratifikált  Isztambuli Egyezmény kapcsán is; jóllehet ez a dokumentum a nemeket illetően bináris felfogást tükröz (két nemről beszél), a „gender” fogalmát pedig konstruktivista megközelítés szerint (biológiai nemen alapuló társadalmi konstrukcióként) határozza meg: „azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nők és a férfiak tekintetében helyesnek tekint”. Az Isztambuli Egyezményt azonban majd egy évtizede, 2011-ben fogadták el, és mostanra már korántsem – illetve még kevésbé – egyértelmű, hogy ki mire/hogyan használja a „gender” kifejezést: a biológiai nem (angolul: „sex”) szinonimájaként, nőket érintő szakpolitikai intézkedésekre való utaláskor, társadalomelemzési kategóriakánt (mint maga az Isztambuli Egyezmény) vagy pedig az egyéni szinten megélt nemi önazonosság-tudat („gender identity”) jelzésére.

A „gender” utóbbi használati módjának térnyerése más megvilágításba helyezi azt is, hogy mit jelent manapság a „gender-ideológia” ellenzése – 2020-ban már aligha azonosítható ez az álláspont a férfiak és nők közötti egyenlőség elvének elutasításával, illetve a konzervativizmussal vagy a vallási fundamentalizmussal. Markáns „gender-kritikus” hang azoké a (nyugati) radikális feministáké, akik a 2019-ben kiadott „Nők (biológiai) nemi alapú jogainak nyilatkozatát” („Declaration on Women's Sex-based Rights”) jegyzik. Ennek a dokumentumnak az egyik konklúziója összecseng a magyar alaptörvény-módosítás szóban forgó elemével, még ha az érvelésmenet nem is azonos: „Az államoknak meg kell érteniük, hogy ha a jogszabályokban, a szakpolitikai intézkedések során, illetve a gyakorlatban megnyitják az anya jogi kategóriáját a magukat női »nemi identitásúnak« valló férfiak előtt, valamint– hasonlóképpen – az apa kategóriáját a magukat férfi »nemi identitásúnak« valló nők előtt, valójában hátrányt okoznak a nőknek, mivel mindez a nőket anyaként megillető egyedi státusz és (biológiai) nemi alapú jogok felszámolásának irányába vezet”.

Leszögezendő ugyanis, hogy létező, méghozzá a közelmúltban kifejezettebbé váló transzjogi követelésről van szó. A 2006-ban elfogadott „Yogyakarta alapelvek a nemzetközi emberi jogi szabályok alkalmazásáról a szexuális irányultsággal és nemi identitással kapcsolatban” című mozgalmi manifesztumot például 2017-ben bővítették ki, kiegészítve (többek között) a „Családalapításhoz való jog” alapelvét a következő ponttal: „[Az államoknak biztosítani kell, hogy] a gyermekeket születéskor úgy anyakönyvezzék, hogy a bejegyzés a szülők önmeghatározás szerinti nemét tükrözze”.

Kérdés ugyanakkor, hogy Magyarországon – miután 2020 tavaszán, a koronavírus okozta járvány első hullámának idején az Országgyűlés elfogadta azt a kormány által javasolt törvényt, amelynek 33. cikke ellehetetleníti a jogi nemváltást – van-e gyakorlati jelentősége alkotmányi szinten rögzíteni az anyaság és apaság nemi meghatározottságát. Elvileg ma – és még egy ideig – élhetnek olyan emberek az országban, akik a jogi nemváltás korábban nyitva álló lehetősége folytán jelenleg férfinak minősülnek, ám megtartották női reproduktív szerveiket, és gyermeket hozhatnak a világra, illetve olyanok, akik jelenleg nőnek minősülnek, ám férfi ivarszerveik birtokában képesek a gyermeknemzésre. Magyarországon ugyanis a jogi nemváltásnak – ellentétben több európai országgal – nem volt feltétele, hogy az illető alávesse magát sterilizációnak, illetve műtéteknek. Továbbá, a későbbiekben például akkor merülhet fel a kérdés magyarországi vonatkozásban, ha egy szülőpár egyik tagja külföldi állampolgár, aki jogi szempontból nemet váltott (egy olyan országban, ahol erre lehetősége volt, a reproduktív funkciója megtartása mellett). Aligha válaszolható meg előzetesen, hogy milyen jogi megoldása lesz – adott esetben – az ilyen helyzeteknek; elképzelhető, hogy civil szervezetek stratégiai perek útján tesztelik majd a rendszert.

Ami az alaptörvény-módosítás másik „gender-vonatkozású” elemét illeti („Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”), itt arról a kérdésről van szó, hogy lehetővé szabad-e tenni – vagy esetleg kell-e tenni –, hogy 18 év alattiak (akik a nemzetközi normák szerint gyermeknek számítanak) „nemet váltsanak”: akár jogi értelemben, akár orvosi kezelést értve alatta, akár szüleik kezdeményezésére vagy támogatásával, akár – bizonyos kor felett – önálló kezdeményezésre, adott esetben szüleik tudta és beleegyezése nélkül. Nemzetközi szinten az említett megoldások mindegyikére létezik példa, vagy irányul követelés.

Az alaptörvény-módosítási javaslat indokolásának vonatkozó része így szól:

„A nyugati világban tapasztalható új, modern ideológiai folyamatok – melyek a férfi és női nem teremtettsége iránt ébreszt kétségeket – azonban veszélyeztetik a gyermekek Alaptörvényben foglalt egészséges fejlődéshez való jogát. Ahhoz, hogy garantálható legyen a gyermekeknek ez a külön nevesített joga, biztosítani szükséges a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, amelyet az államnak a rendelkezésére álló összes eszközzel meg kell védenie. A születési nem adottság, amelyet megváltoztatni nem lehet: az emberek férfinak vagy nőnek születnek. Az emberi méltósághoz pedig így az is hozzátartozik, hogy minden gyermeknek joga van a születési nemének megfelelő önazonossághoz, melynek része, hogy védelmet élvezzen a testi-lelki integritása ellen ható szellemi vagy biológiai beavatkozásokkal szemben.”

Ha erről a kérdésről lett volna vita Magyarországon az alaptörvény-módosítás kezdeményezése előtt, akkor alighanem szóba került volna az ENSZ 1989-es, Magyarország által 1991-ben ratifikált gyermekjogi egyezményének egyik rendelkezése, miszerint: „Az Egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy törvénysértő beavatkozás nélkül tiszteletben tartják a gyermeknek saját személyazonossága - ideértve állampolgársága, neve, családi kapcsolatai - megtartásához fűződő, a törvényben elismert jogát.” (8. cikk 1.) Érdekes értelmezési kérdéseket vethetett volna fel, hogy az eredeti angol szövegben szereplő „identity” kifejezés (’right of the child to preserve his or her identity’) magyar fordítása valójában lehet „személyazonosság” és „önazonosság” is. Vagyis ezzel a hivatkozással lehetett volna egyfelől érvelni a születési anyakönyv által rögzített személyazonosság megváltoztathatatlansága mellett, de fordítva, akár amellett is, hogy a gyermek (adottnak tekintett) nemi azonosságtudatát kell védenie az államnak.

Ami az indokolásnak azt az utalását illeti, hogy (a nyugati világban) az utóbbi években jelentős szemléletváltás zajlott, felidézhető az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2013-as határozata „A gyermekek fizikai integritáshoz való jogáról”. Ez a dokumentum annak idején vitát váltott ki amiatt, hogy a fiúgyermekek körülmetélését a lánygyermekeken végrehajtott nőinemiszerv-csonkításhoz hasonló emberi jogi jogsértésnek minősítette. Zsidó és muszlim szervezetek tiltakozásának hatására két évvel később, 2015-ben újabb határozat született, „Vallásszabadság és együttélés egy demokratikus társadalomban” címmel, amelyben már az szerepel, hogy a vallási célból végzett körülmetélés megengedhető, amennyiben képzett és gyakorlott szakember végzi, egészségügyi szempontból megfelelő körülmények között, a szülők pedig megkapják a döntéshez szükséges tájékoztatást a kockázatokról. Hangsúlyozandó, hogy a 2013-as határozat két másik kérdéskört is érintett, ezeknek fogadtatása azonban egyhangúan helyeslő volt. Egyfelől állami kötelezettségként írta elő annak biztosítását, hogy az interszexuális gyermekeket (akik biológiai szempontból – kromoszómáik, hormonháztartásuk, külső vagy belső nemi szerveik alapján – nem sorolhatók egyik nemhez sem) kezeléseknek és műtéteknek ne vessék alá orvosi indok nélkül (csupán azért, hogy valamelyik nemi kategóriához közelíteni próbálják őket). A határozat kitér további testmódosító eljárásokra is, amelyeket „a támogatóik úgy állítanak be, mintha azok az érintett gyermekek érdekeit szolgálnák, noha egyértelműen bizonyított ennek az ellenkezője”: piercingelés, tetoválás és plasztikai műtétek. Ezt a határozatot elfogadása idején a vezető európai melegjogi szervezet, az ILGA-Europe is méltatta, közös közleményben az interszexuálisok jogaikért küzdő OII Europe nevű szervezettel: üdvözölték a dokumentum emberi jogi szemléletét, valamint azt, hogy a gyermekek esetében „a testi integritást, az autonómiát és az önrendelkezést hangsúlyozza, miközben a kozmetikai célú orvosi, sebészeti beavatkozások beszüntetésére szólít fel”. 2013-ban ebben a szövegösszefüggésben még nem került szóba, hogy gyermekek esetében nem csak esztétikai célból végzett, hanem „nemi identitást megerősítő” kezelések és plasztikai műtétek is felmerülhetnének – 2020-ban ez a kérdéskör már aligha lenne megkerülhető egy ilyen kontextusban.

Azt a kérdést, hogy mi vezetett rövid idő alatt a transzmozgalom eredményességéhez, illetve követeléseinek felerősödéséhez, 2016-ban monográfiában járta körül a Magyarországon is ismert amerikai társadalomtudós, Rogers Brubaker. Az már korábban, a 2000-es évek elején is felmerült baloldali kritikaként (a nyugati világra vonatkozóan) a „sokszínűség” (diverzitás) eszméjének sikerét illetően, hogy az identitáspolitikai mozgalmak nem kérdőjelezik meg a globális kapitalizmus rendjét. Hogy a nemi identitás adottnak tekintése – ami a biológiai adottságok megváltoztatásának igényét hozhatja magával – hogyan kapcsolódhat össze gazdasági érdekekkel, elég csak a műtétsorozatok, az élethosszig tartó hormonkezelések költségeire gondolnunk. A szexuális kisebbségekre alapozott üzletek spektruma azonban még ennél is szélesebb. Csak egy példa: a Google cég blogjának „Sokszínűség és befogadás” rovatában néhány napja megismerhettünk egy amerikai vállalkozást, amely egy ruházati termék – nőies keblet leszorító trikó („binder”) – révén kínál „lehetőséget az embereknek, hogy a testüket a nemi identitásuknak megfelelően alakíthassák”.

Visszatérve Magyarországra, az Alaptörvény 9. módosításához: a kormány törvényjavaslatához a 2020. november 19-i határidőig benyújtott módosító javaslatok közül csupán kettő érinti a „gender-ügyeket”: Szabó Tímeáé (Párbeszéd), valamint Szilágyi György és Dr. Gyüre Csaba Jobbik-képviselőké. A házelnök az előbbit, tekintettel a beadvány vállaltan ironikus voltára, már elutasította; várható, hogy az utóbbi is erre a sorsra fog jutni, hasonló alapon.

_____________________________________________

Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság btk trump nafta közigazgatás wto tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika ecthr európai integráció civil törvény compliance devizakölcsön alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés surrogacy európai parlamenti választások fogyatékosok jogai államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság ebh szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság első alkotmánykiegészítés strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv obamacare parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió születésszabályozás véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; eurasian economic union hobby lobby média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; dcfta büntetőjog jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország european central bank végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu népszavazás german constitutional court értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law common commercial policy omt görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége egyenlő bánásmód pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó emberi méltóság