Az írás célja felhívni a figyelmet az alkoholizmussal szembeni hazai jogalkotás elégtelenségére, továbbá rámutatni olyan külföldi példákra, valamint a magyar jogrendszer más területeken már sikerrel alkalmazott olyan elemeire, amelyek a jelenleginél hatékonyabb modell kialakítása során megfontolandók lehetnek.

Az alkoholizmus Magyarországon óriási méretű, egyéni életeket és családokat megnyomorító népegészségügyi probléma évtizedek óta. A jelenség mértékét a KSH adataiból tudjuk meghatározni. A hivatal 2017-ben 379 ezer főre becsülte a magyar alkoholisták számát, ami arányaiban nagyjából a világon a nyolcadik legtöbb alkoholistát jelenti. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az alkoholfüggők mindössze 4%-a nyilvántartott, tehát kezelés alatt álló vagy kezelést valamilyen módon igénylő beteg.

Az alkoholizmus igen összetett társadalmi jelenség, mivel pontos kiváltó okai (ahogy a legtöbb mentális eredetű betegségé) nem világosak. Ami biztos, hogy a probléma komplexitásából adódóan többféle szakpolitikával hozzájárulhat az állam a rizikófaktorok csökkentéséhez az oktatáspolitikától a gazdaságpolitikáig. Teheti ezt direkt, explicit intézkedésekkel (például preventív célú egészségügyi oktatással) vagy indirekt, implicit módon. Ilyen implicit eszköz akár a gazdasági válságok hatékony kezelése is (ami nyilván több szempontból előnyös), de tekintve, hogy 2007-ről 2008-ra az alkoholisták száma Magyarországon 10%-kal emelkedett, feltételezhető, hogy a válság során kialakuló kilátástalan élethelyzetek közrejátszottak az alkoholisták számának növekedésében.

A megelőzési lehetőségeknek tehát széles tárháza áll rendelkezésre. A probléma megközelítése az alkoholos italok fogyasztásával, forgalmazásával és értékesítésével kapcsolatos szabályozás útján nehéz, ám a WHO nemzetközi statisztikái szerint hatékony út. A megközelítés nehézségét annak ténye adja, hogy a szeszes italok a tizennyolcadik életév betöltésével mindenki számára legálisan elérhető, a magyar gasztronómiai kultúra részét képező termékek. Ezek rendszeres fogyasztása ráadásul önmagában még nem tesz valakit alkoholistává, tehát veszélyessé saját magára és a környezetére. A WHO definíciója szerint alkoholista, vagyis alkoholfüggő az a személy, aki alkoholt mint pszichoaktív szert ismételten fogyaszt oly mértékig, hogy időszakosan vagy krónikusan ittas legyen. Emellett az alkoholfüggő kényszerességet mutat az alkoholfogyasztással kapcsolatban, és komoly nehézséget okoz neki a fogyasztott alkoholmennyiség önkéntes visszafogása, valamint elszántságot mutat alkoholfogyasztásra szinte mindenáron. Az alkoholfüggőség fizikai megnyilvánulása az alkohollal kapcsolatban kialakuló emelkedő tolerancia, illetve elvonási tünetek jelentkezése az alkoholfogyasztás megszüntetésekor. A definíció része emellett, hogy miként a függőség minden formája, az alkoholfüggőség is hátrányosan érinti a társadalmat és az egyént. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mindössze részleges meghatározást nyújt az alkoholizmus jelenségére, azt is csak egy, a hivatal honlapján fellelhető 2008-as cikkben: „Az alkoholistának testi és szellemi egészségkárosodással, emberi kapcsolatainak, társadalmi és anyagi helyzetének romlásával kell számolnia.”

Annak érdekében, hogy világossá váljon számunkra, mit tehetne szabályozás útján az állam ezzel a kérdéssel, egy-egy olyan ország példáját érdemes áttekinteni, ahol az alkoholizmus problémáját államilag néven nevezték, és hatékonyan tettek ellene. A néven nevezést azért érdemes kiemelni, mert hazánkban a probléma állami szintű ignorálásának leglátványosabb eleme, hogy nem esik szó magáról az alkoholizmus jelenségéről. A 2016-ban megjelent European Report on Alcohol Policy külön kiemeli, hogy Magyarország egyike azon országoknak, amelyeknek nincsen semmiféle alkoholkezelési stratégiájuk, ami – ha az alkoholizmussal kapcsolatos adatokat nézzük – dermesztő információ. A jelentés azt is említi, hogy Magyarország – szemben az országok nagy többségével – nem osztott meg alkoholfogyasztási adatokat az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) 2014-ben. Az információszolgáltatás a WHO-val való együttműködéshez, esetleg az alkoholizmus elleni szélesebb stratégia kialakításához lett volna fontos. Mindez együtt értelmezve azzal, hogy a WHO saját maga által gyűjtött adatai jóval nagyobb számokat mutatnak a KSH adatainál a magyar alkoholistákról, alátámasztja a fent említett látványos „szőnyeg alá söprést”. Számokban ez azt jelenti, hogy a WHO szerint Magyarországon a népesség 9,4%-a alkoholfüggő, ami a jelenlegi népességgel számolva 919 166 főt jelent, szemben a KSH által megállapított, már említett 379 000 fővel. Nemzetközi elemzésekben kimutatható, hogy erős korreláció figyelhető meg egy ország alkohollal kapcsolatos jogi szabályozásának tudatossága és a népességében jelen lévő alkoholisták száma között.

Érdemes megfigyelni például a francia jogalkotói törekvéseket a probléma megoldására. A franciák a világon a tizennyolcadikak az elfogyasztott alkohol mennyiségét tekintve, annak ellenére, hogy az alkoholos italok fogyasztása szerves és jellegzetes része a francia gasztronómiának, mégis mindössze 2,9%-uk alkoholfüggő. Ez a szám ennél jóval magasabb volt, azonban az 1950-es években megkezdett koncentrált munkának köszönhetően 1970-től csökkenés kezdődött, így sikerült elérni az arány számottevő változását. A továbbiakban a francia szabályozást vetem össze a magyarral, mivel azt gondolom, a két nép hasonlóan viszonyul az alkoholfogyasztáshoz a mindennapokban, mivel az hasonlóan markáns része a két nemzet gasztronómiájának. Mindez arra vezethet, hogy a francia alkoholfogyasztást szabályozó jogalkotás példaként szolgálhat Magyarország számára.

Az említett European Report on Alcohol Policy számba veszi az alkohol fogyasztásával, reklámozásával, forgalmazásával, árusításával kapcsolatban a tagországok által alkalmazott aktuális szabályokat. Franciaországban az alkoholtermékeket magas jövedéki adó terheli. A WHO kimutatásai szerint a magasabb árak csökkentik az alkoholfogyasztást, ezt a magasabb árat pedig a sikeres alkoholstratégiát folytató országok jövedéki adókkal érik el. Megjegyzendő, hogy Magyarországon a chipsadó néven elhíresült egészségügyi termékadó ugyanerre a hatásra alapozva létezik (és működik hatékonyan) az egészségkárosító élelmiszerek esetében. Kérdés, hogy mi az akadálya az alkoholos italok hasonló adóterhelésének. A magyar alkoholadóztatással kapcsolatban leginkább a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény három rendelkezését szükséges kiemelni. E szerint mentesül az adófizetési kötelezettség alól az a magánszemély, aki évenként maximum 1000 liternyi bort vagy sört állít elő családtagjai vagy vendégei számára. A törvény az adómentesség feltételeként határozza meg, hogy az alkoholt az említett körben el kell fogyasztani, nem lehet értékesíteni. Az, hogy egy jelentős alkoholproblémákkal küzdő országban magánszemélyek adómentesen évente 1000 liternyi alkoholterméket állíthatnak elő, egészen bizonyosan nem segíti a probléma mérséklését, sőt felvethető, hogy potenciálisan még fokozhatja is azt. Ugyanez érvényes a pálinkára vonatkozó szabályozásra, mely házi pálinkafőzés esetében rendkívül alacsony adókulcsot határoz meg. Ez azt jelenti, hogy magánfőzésben évente elő lehet állítani legfeljebb 86 liter (42 fokos) mennyiségű párlatot, mely a magánfőző háztartásában való személyes fogyasztásra szolgál. A magánfőzéshez való jogot öt darab párlat adójeggyel válthatja meg a magánfőző. A jegyek darabja 700 forintba kerül.

A következő jelentős eltérés a francia és a magyar szabályozásban az alkoholos italok reklámozásának kérdése. Franciaországban a televíziókban és mozikban abszolút tilos az alkoholos italok reklámozása. Magyarországon a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 18. § (1) bekezdése szerint „[t]ilos alkoholtartalmú ital olyan reklámja, amely gyermek-, illetve fiatalkorúaknak szól, gyermek- vagy fiatalkorút mutat be, alkoholtartalmú ital mértéktelen fogyasztására ösztönöz, vagy negatívan tünteti fel az önmérsékletet, illetve az alkoholfogyasztástól való tartózkodást, az alkohol fogyasztását jobb fizikai teljesítménnyel vagy járművezetéssel kapcsolja össze, olyan benyomást kelt, hogy az alkohol fogyasztása hozzájárul a társadalmi vagy szexuális sikerhez, azt állítja vagy olyan benyomást kelt, hogy az alkoholnak gyógyászati tulajdonsága van, serkentő vagy nyugtató hatású, azt állítja vagy olyan benyomást kelt, hogy az alkohol személyes konfliktusok megoldásának eszköze lehet, vagy a magas alkoholtartalmat az italok pozitív minőségi jellemzőjeként hangsúlyozza. Tilos közzétenni alkoholtartalmú ital reklámját sajtótermék első borítólapjának külső oldalán, illetve – honlap esetén – a nyitó oldalon, színházban vagy moziban 20 óra előtt, illetve gyermek-, illetve fiatalkorúak számára készült műsorszámot közvetlenül megelőzően, annak teljes időtartama alatt és közvetlenül azt követően, egyértelműen játék céljára szánt terméken és annak csomagolásán, és köznevelési és egészségügyi intézményben, továbbá ilyen intézmény bejáratától légvonalban mért kétszáz méteres távolságon belül szabadtéri reklámhordozón.” Ez alapján látható, hogy az alkohollal kapcsolatos magyar reklámszabályozás tartalmaz ugyan kikötéseket, de a francia szabályozásnál és az adatok alapján indokoltnál jóval megengedőbb.

Sportesemények nyílt szponzorálását a francia szabályozás tiltja a sör, a bor és a röviditalok forgalmazásával foglalkozó cégeknek is. Magyarországon ez „voluntary self restricted”, vagyis semmilyen törvényi tiltás nem vonatkozik erre.

Fontos különbség még az alkoholos italok csomagolása. Franciaországban a dohánytermékekhez hasonlóan az alkoholforgalmazó is köteles feltüntetni az egészségkárosítással kapcsolatos információkat az ital csomagolásán. Magyarországon a gyártónak nincsen ilyen kötelezettsége, pedig az ehhez hasonló szabályozás már dohánytermékeknél is célravezetőnek bizonyult a fogyasztás csökkentésének érdekében.

Magyarországon az autóvezetés szempontjából a zéró tolerancia elve érvényesül, 0,0% a megengedett véralkohol-koncentráció. Ez Franciaországban alig tér el, 0,5 mg/ml a maximálisan elfogadott arány. Hazánkban azonban a KRESZ 2014-es módosítása példátlan, érthetetlen változtatás, mely szerint a kerékpárosra nem vonatkozik a véralkoholszintre vonatkozó megkötés, ha az illető eleget tesz „a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van” meglehetősen szubjektív kritériumának. Meglátásom szerint ez a módosítás olyan üzenetet sugall, amely inkább bátorítja az alkoholfogyasztást, mint visszaszorítaná azt, ami egy Magyarországhoz hasonló fokú alkoholproblémákkal küzdő ország esetén nagyon szokatlan és irracionálisnak ható jogalkotói megoldás.

Összegzésképp megállapítható, hogy Magyarországon van példa egészségkárosító termékek hatékony szabályozására, még pontosan ugyanolyan módszerekkel is, amelyek például Franciaországban az alkohollal szemben hatékonynak bizonyultak. Erre példa az említett népegészségügyi termékadó, melynek az alkoholtermékekre való bevezetése segíthetné az alkoholfogyasztás csökkentését. A jövedéki adókról szóló törvény magánszemélyek általi alkoholfőzésre vonatkozó része azonban más szabályozási irányt mutat, akárcsak az alkoholtermékek reklámozásának enyhe szabályozása. Úgy tűnik, Magyarországon az alkoholizmus problémájával való szembesülés és annak célzott kezelése hiányzik, nem pedig a megfelelő eszközök ismerete. Célravezető lenne felfedni a magyar jogalkotást akadályozó tényezőket, amelyek évtizedek óta lehetetlenné teszik a probléma különböző szakpolitikai eszközökkel való kezelését. A jogalkotó nem lehet tovább vak és süket a családok és ezáltal gyermekek életének tízezreit megkeserítő, egyszerű népegészségügyi problémán messze túlmutató alkoholfüggőség jelenségére.

Az írás célja felhívni a figyelmet az alkoholizmussal szembeni hazai jogalkotás elégtelenségére, továbbá rámutatni olyan külföldi példákra, valamint a magyar jogrendszer más területeken már sikerrel alkalmazott olyan elemeire, amelyek a jelenleginél hatékonyabb modell kialakítása során megfontolandók lehetnek.

Az alkoholizmus Magyarországon óriási méretű, egyéni életeket és családokat megnyomorító népegészségügyi probléma évtizedek óta. A jelenség mértékét a KSH adataiból tudjuk meghatározni. A hivatal 2017-ben 379 ezer főre becsülte a magyar alkoholisták számát, ami arányaiban nagyjából a világon a nyolcadik legtöbb alkoholistát jelenti. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az alkoholfüggők mindössze 4%-a nyilvántartott, tehát kezelés alatt álló vagy kezelést valamilyen módon igénylő beteg.

Az alkoholizmus igen összetett társadalmi jelenség, mivel pontos kiváltó okai (ahogy a legtöbb mentális eredetű betegségé) nem világosak. Ami biztos, hogy a probléma komplexitásából adódóan többféle szakpolitikával hozzájárulhat az állam a rizikófaktorok csökkentéséhez az oktatáspolitikától a gazdaságpolitikáig. Teheti ezt direkt, explicit intézkedésekkel (például preventív célú egészségügyi oktatással) vagy indirekt, implicit módon. Ilyen implicit eszköz akár a gazdasági válságok hatékony kezelése is (ami nyilván több szempontból előnyös), de tekintve, hogy 2007-ről 2008-ra az alkoholisták száma Magyarországon 10%-kal emelkedett, feltételezhető, hogy a válság során kialakuló kilátástalan élethelyzetek közrejátszottak az alkoholisták számának növekedésében.

A megelőzési lehetőségeknek tehát széles tárháza áll rendelkezésre. A probléma megközelítése az alkoholos italok fogyasztásával, forgalmazásával és értékesítésével kapcsolatos szabályozás útján nehéz, ám a WHO nemzetközi statisztikái szerint hatékony út. A megközelítés nehézségét annak ténye adja, hogy a szeszes italok a tizennyolcadik életév betöltésével mindenki számára legálisan elérhető, a magyar gasztronómiai kultúra részét képező termékek. Ezek rendszeres fogyasztása ráadásul önmagában még nem tesz valakit alkoholistává, tehát veszélyessé saját magára és a környezetére. A WHO definíciója szerint alkoholista, vagyis alkoholfüggő az a személy, aki alkoholt mint pszichoaktív szert ismételten fogyaszt oly mértékig, hogy időszakosan vagy krónikusan ittas legyen. Emellett az alkoholfüggő kényszerességet mutat az alkoholfogyasztással kapcsolatban, és komoly nehézséget okoz neki a fogyasztott alkoholmennyiség önkéntes visszafogása, valamint elszántságot mutat alkoholfogyasztásra szinte mindenáron. Az alkoholfüggőség fizikai megnyilvánulása az alkohollal kapcsolatban kialakuló emelkedő tolerancia, illetve elvonási tünetek jelentkezése az alkoholfogyasztás megszüntetésekor. A definíció része emellett, hogy miként a függőség minden formája, az alkoholfüggőség is hátrányosan érinti a társadalmat és az egyént. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mindössze részleges meghatározást nyújt az alkoholizmus jelenségére, azt is csak egy, a hivatal honlapján fellelhető 2008-as cikkben: „Az alkoholistának testi és szellemi egészségkárosodással, emberi kapcsolatainak, társadalmi és anyagi helyzetének romlásával kell számolnia.”

Annak érdekében, hogy világossá váljon számunkra, mit tehetne szabályozás útján az állam ezzel a kérdéssel, egy-egy olyan ország példáját érdemes áttekinteni, ahol az alkoholizmus problémáját államilag néven nevezték, és hatékonyan tettek ellene. A néven nevezést azért érdemes kiemelni, mert hazánkban a probléma állami szintű ignorálásának leglátványosabb eleme, hogy nem esik szó magáról az alkoholizmus jelenségéről. A 2016-ban megjelent European Report on Alcohol Policy külön kiemeli, hogy Magyarország egyike azon országoknak, amelyeknek nincsen semmiféle alkoholkezelési stratégiájuk, ami – ha az alkoholizmussal kapcsolatos adatokat nézzük – dermesztő információ. A jelentés azt is említi, hogy Magyarország – szemben az országok nagy többségével – nem osztott meg alkoholfogyasztási adatokat az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) 2014-ben. Az információszolgáltatás a WHO-val való együttműködéshez, esetleg az alkoholizmus elleni szélesebb stratégia kialakításához lett volna fontos. Mindez együtt értelmezve azzal, hogy a WHO saját maga által gyűjtött adatai jóval nagyobb számokat mutatnak a KSH adatainál a magyar alkoholistákról, alátámasztja a fent említett látványos „szőnyeg alá söprést”. Számokban ez azt jelenti, hogy a WHO szerint Magyarországon a népesség 9,4%-a alkoholfüggő, ami a jelenlegi népességgel számolva 919 166 főt jelent, szemben a KSH által megállapított, már említett 379 000 fővel. Nemzetközi elemzésekben kimutatható, hogy erős korreláció figyelhető meg egy ország alkohollal kapcsolatos jogi szabályozásának tudatossága és a népességében jelen lévő alkoholisták száma között.

Érdemes megfigyelni például a francia jogalkotói törekvéseket a probléma megoldására. A franciák a világon a tizennyolcadikak az elfogyasztott alkohol mennyiségét tekintve, annak ellenére, hogy az alkoholos italok fogyasztása szerves és jellegzetes része a francia gasztronómiának, mégis mindössze 2,9%-uk alkoholfüggő. Ez a szám ennél jóval magasabb volt, azonban az 1950-es években megkezdett koncentrált munkának köszönhetően 1970-től csökkenés kezdődött, így sikerült elérni az arány számottevő változását. A továbbiakban a francia szabályozást vetem össze a magyarral, mivel azt gondolom, a két nép hasonlóan viszonyul az alkoholfogyasztáshoz a mindennapokban, mivel az hasonlóan markáns része a két nemzet gasztronómiájának. Mindez arra vezethet, hogy a francia alkoholfogyasztást szabályozó jogalkotás példaként szolgálhat Magyarország számára.

Az említett European Report on Alcohol Policy számba veszi az alkohol fogyasztásával, reklámozásával, forgalmazásával, árusításával kapcsolatban a tagországok által alkalmazott aktuális szabályokat. Franciaországban az alkoholtermékeket magas jövedéki adó terheli. A WHO kimutatásai szerint a magasabb árak csökkentik az alkoholfogyasztást, ezt a magasabb árat pedig a sikeres alkoholstratégiát folytató országok jövedéki adókkal érik el. Megjegyzendő, hogy Magyarországon a chipsadó néven elhíresült egészségügyi termékadó ugyanerre a hatásra alapozva létezik (és működik hatékonyan) az egészségkárosító élelmiszerek esetében. Kérdés, hogy mi az akadálya az alkoholos italok hasonló adóterhelésének. A magyar alkoholadóztatással kapcsolatban leginkább a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény három rendelkezését szükséges kiemelni. E szerint mentesül az adófizetési kötelezettség alól az a magánszemély, aki évenként maximum 1000 liternyi bort vagy sört állít elő családtagjai vagy vendégei számára. A törvény az adómentesség feltételeként határozza meg, hogy az alkoholt az említett körben el kell fogyasztani, nem lehet értékesíteni. Az, hogy egy jelentős alkoholproblémákkal küzdő országban magánszemélyek adómentesen évente 1000 liternyi alkoholterméket állíthatnak elő, egészen bizonyosan nem segíti a probléma mérséklését, sőt felvethető, hogy potenciálisan még fokozhatja is azt. Ugyanez érvényes a pálinkára vonatkozó szabályozásra, mely házi pálinkafőzés esetében rendkívül alacsony adókulcsot határoz meg. Ez azt jelenti, hogy magánfőzésben évente elő lehet állítani legfeljebb 86 liter (42 fokos) mennyiségű párlatot, mely a magánfőző háztartásában való személyes fogyasztásra szolgál. A magánfőzéshez való jogot öt darab párlat adójeggyel válthatja meg a magánfőző. A jegyek darabja 700 forintba kerül.

A következő jelentős eltérés a francia és a magyar szabályozásban az alkoholos italok reklámozásának kérdése. Franciaországban a televíziókban és mozikban abszolút tilos az alkoholos italok reklámozása. Magyarországon a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 18. § (1) bekezdése szerint „[t]ilos alkoholtartalmú ital olyan reklámja, amely gyermek-, illetve fiatalkorúaknak szól, gyermek- vagy fiatalkorút mutat be, alkoholtartalmú ital mértéktelen fogyasztására ösztönöz, vagy negatívan tünteti fel az önmérsékletet, illetve az alkoholfogyasztástól való tartózkodást, az alkohol fogyasztását jobb fizikai teljesítménnyel vagy járművezetéssel kapcsolja össze, olyan benyomást kelt, hogy az alkohol fogyasztása hozzájárul a társadalmi vagy szexuális sikerhez, azt állítja vagy olyan benyomást kelt, hogy az alkoholnak gyógyászati tulajdonsága van, serkentő vagy nyugtató hatású, azt állítja vagy olyan benyomást kelt, hogy az alkohol személyes konfliktusok megoldásának eszköze lehet, vagy a magas alkoholtartalmat az italok pozitív minőségi jellemzőjeként hangsúlyozza. Tilos közzétenni alkoholtartalmú ital reklámját sajtótermék első borítólapjának külső oldalán, illetve – honlap esetén – a nyitó oldalon, színházban vagy moziban 20 óra előtt, illetve gyermek-, illetve fiatalkorúak számára készült műsorszámot közvetlenül megelőzően, annak teljes időtartama alatt és közvetlenül azt követően, egyértelműen játék céljára szánt terméken és annak csomagolásán, és köznevelési és egészségügyi intézményben, továbbá ilyen intézmény bejáratától légvonalban mért kétszáz méteres távolságon belül szabadtéri reklámhordozón.” Ez alapján látható, hogy az alkohollal kapcsolatos magyar reklámszabályozás tartalmaz ugyan kikötéseket, de a francia szabályozásnál és az adatok alapján indokoltnál jóval megengedőbb.

Sportesemények nyílt szponzorálását a francia szabályozás tiltja a sör, a bor és a röviditalok forgalmazásával foglalkozó cégeknek is. Magyarországon ez „voluntary self restricted”, vagyis semmilyen törvényi tiltás nem vonatkozik erre.

Fontos különbség még az alkoholos italok csomagolása. Franciaországban a dohánytermékekhez hasonlóan az alkoholforgalmazó is köteles feltüntetni az egészségkárosítással kapcsolatos információkat az ital csomagolásán. Magyarországon a gyártónak nincsen ilyen kötelezettsége, pedig az ehhez hasonló szabályozás már dohánytermékeknél is célravezetőnek bizonyult a fogyasztás csökkentésének érdekében.

Magyarországon az autóvezetés szempontjából a zéró tolerancia elve érvényesül, 0,0% a megengedett véralkohol-koncentráció. Ez Franciaországban alig tér el, 0,5 mg/ml a maximálisan elfogadott arány. Hazánkban azonban a KRESZ 2014-es módosítása példátlan, érthetetlen változtatás, mely szerint a kerékpárosra nem vonatkozik a véralkoholszintre vonatkozó megkötés, ha az illető eleget tesz „a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van” meglehetősen szubjektív kritériumának. Meglátásom szerint ez a módosítás olyan üzenetet sugall, amely inkább bátorítja az alkoholfogyasztást, mint visszaszorítaná azt, ami egy Magyarországhoz hasonló fokú alkoholproblémákkal küzdő ország esetén nagyon szokatlan és irracionálisnak ható jogalkotói megoldás.

Összegzésképp megállapítható, hogy Magyarországon van példa egészségkárosító termékek hatékony szabályozására, még pontosan ugyanolyan módszerekkel is, amelyek például Franciaországban az alkohollal szemben hatékonynak bizonyultak. Erre példa az említett népegészségügyi termékadó, melynek az alkoholtermékekre való bevezetése segíthetné az alkoholfogyasztás csökkentését. A jövedéki adókról szóló törvény magánszemélyek általi alkoholfőzésre vonatkozó része azonban más szabályozási irányt mutat, akárcsak az alkoholtermékek reklámozásának enyhe szabályozása. Úgy tűnik, Magyarországon az alkoholizmus problémájával való szembesülés és annak célzott kezelése hiányzik, nem pedig a megfelelő eszközök ismerete. Célravezető lenne felfedni a magyar jogalkotást akadályozó tényezőket, amelyek évtizedek óta lehetetlenné teszik a probléma különböző szakpolitikai eszközökkel való kezelését. A jogalkotó nem lehet tovább vak és süket a családok és ezáltal gyermekek életének tízezreit megkeserítő, egyszerű népegészségügyi problémán messze túlmutató alkoholfüggőség jelenségére.

_____________________________________________

Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.