Sarkalatos átalakulások – A kétharmados/sarkalatos törvények változásai 2010-2014

Beszélgetéssorozat az MTA TK Jogtudományi Intézetében

Projektleírás letöltése

 

A jogi oktatás megkönnyítésére és a tudományos diskurzus elősegítése céljából az MTA TK Jogtudományi Intézete beszélgetéssorozatot rendez a kétharmados/sarkalatos törvények változásairól a most záruló törvényhozási periódusban. Számos elemzés született már az új Alaptörvény kapcsán, de a korábbi kétharmados és a jelenlegi sarkalatos törvények szakmai elemzése eddig sajnos háttérbe szorult. A számos változás miatt gyakran csupán azok látják a pontos jogi helyzetet, akiknek ez a legszűkebb szakterületük, de a tágabb szakmai közvélemény számára sem elérhetőek az aktuális helyzetről készített, tudományosan is használható elemzések. A beszélgetéssorozat ezt a hiányt szeretné pótolni.

  • Időpont: csütörtök délutánonként 14:00-16:00
  • Helyszín: MTA TK JTI (Országház u. 30) II. emeleti tanácsterem
  • Moderátor: Jakab András, az MTA TK Jogtudományi Intézet igazgatója

Minden előadót arra kérünk, hogy lehetőség szerint előzetesen 3-10 oldal terjedelemben (a felső határ nem szigorú) a tárgyalt területről készítsen kötött szerkezetű összefoglalót, amelyben az alábbi kérdések mindegyikét a megadott sorrendben válaszolja meg, a válaszokat mindig megindokolva:

1. Melyek voltak a legfontosabb tartalmi változások a szabályozásban? Történt-e változása a kétharmadosság tárgykörében?

2. Mi volt a célja a változásnak? Amennyiben a hivatalosan hangoztatott célokon kívül más (nem hangoztatott) indok is szerepet játszott, kérjük, jelezze azt is.

3. A nevezett célokkal egyetért-e?

4. A célok elérése érdekében (függetlenül attól, hogy Ön a célokkal egyetért-e) hatékonyak-e a választott új szabályok?

5. A választott új szabályok összhangban vannak-e az új Alaptörvénnyel?

6. Az új szabályok összhangban vannak-e nemzetközi (kül. emberi jogi) és EU-jogi kötelezettségeinkkel?

7. Szükségesnek látja-e a szabályozás módosítását a közeljövőben, és ha igen, akkor mely pontokon és miért?

A beszélgetés előtt az anyagokat a többi felkért előadónak elküldjük. A beszélgetés után, az ott elhangzottak fényében minden előadónak lehetősége van a saját írásának módosítására (esetleg azoknak lábjegyzetekkel való kiegészítésére), vagy amennyiben a beszélgetés előtt az előadónak nem volt alkalma írásos anyagot készíteni, akkor annak elkészítésére, és azokat a Jogtudományi Intézet műhelytanulmány-sorozatában (MTA Law Working Papers) tesszük közzé.

Az esemény nyilvános, azon sok szeretettel várunk minden érdeklődőt (a JTI-s kollégákat is természetesen, a jelenlét azonban nem kötelező számukra sem), de kérjük, előzetesen jelezzék részvételüket a szilagyi.emese@tk.mta.hu címen.

A tervezett időpontok, témák és felkért előadók a következők:

2014. január 23: Az önkormányzatokra vonatkozó szabályozás átalakulása (Balázs István, Horváth M Tamás, Pálné Kovács Ilona, Szente Zoltán)

2014. január 30: Az ügyészségre vonatkozó szabályozás átalakulása (Bócz Endre, Hack Péter, Ligeti Miklós, Varga Zs. András)

2014. február 6: Az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályozás átalakulása (Chronowski Nóra, Paczolay Péter, Tilk Péter, Tóth Gábor Attila)

2014. február 27: Közpénzügyi sarkalatos törvények (Klicsu László, Madár István, Romhányi Balázs, Tordai Csaba, Vincze Attila)

2014. március 6: Az egyházakra vonatkozó szabályozás átalakulása (Antalóczy Péter, Schanda Balázs, Schweitzer Gábor, Szathmáry Béla, Uitz Renáta)

2014. március 13: A választójogi szabályozás átalakulása (Bodnár Eszter, Cserny Ákos, Dezső Márta, Halmai Gábor, László Róbert, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán)

2014. március 20: A parlamenti jog átalakulása (Kukorelli István, Papp István, Salamon László, Smuk Péter, Szabó Zsolt, Szente Zoltán)

2014. április 3: A régi és az új jogalkotási törvény összehasonlítása (Csink Lóránt, Drinóczi Tímea, Papp Imre, Varsányi Benedek)

2014. április 10: Az ombudsmani szabályozás átalakulása (Hajas Barnabás, Majtényi László, Somody Bernadette, Székely László, Takács Albert, Varga Zs. András)

2014. április 17: A médiajog átalakulása (Koltay András, Lapsánszky András, Majtényi László, Polyák Gábor, Török Bernát)

2014. április 24: A bíróságokra vonatkozó szabályozás átalakulása (Balogh Zsolt, Bencze Mátyás, Darák Péter, Fleck Zoltán, Kengyel Miklós)

2014. május 8: Az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás átalakulása (Jóri András, Ligeti Miklós, Péterfalvi Attila, Szabó Máté Dániel)

2014. május 15: A honvédelmi szabályozás átalakulása (Kádár Pál, Lakatos László, Patyi András, Till Szabolcs)

2014. május 22: A népszavazásra vonatkozó szabályozás átalakulása (Bodnár Eszter, Bragyova András, Komáromi László, Pállinger Zoltán, Térey Vilmos)

2014. június 5: A nemzetiségekre vonatkozó szabályozás átalakulása (Gerencsér Balázs, Halász Iván, Majtényi Balázs, Pap András László)

2014. június 12: A rendőrségre és a titkosszolgálatokra vonatkozó szabályozás változásai (Balla Zoltán, Christián László, Kirs Eszter, Rajmon Balázs, Szikinger István)

2014. június 19: Az állampolgársági jog átalakulása (Ganczer Mónika, Kisteleki Károly, Pákozdi Csaba, Wetzel Tamás)

2014. június 26: Összegző kerekasztal: a kétharmados/sarkalatos törvények jelensége a magyar jogrendben (Herbert Küpper, Sonnevend Pál, Tölgyessy Péter, Tordai Csaba)

 

 

Vissza az előző oldalra