Jogrendszer belülről

Beszélgetéssorozat az MTA TK JTI-ben

 

A 2014 októberében kezdődő beszélgetéssorozat célja, hogy a jogtudomány képviselőinek betekintést engedjen a jogrendszer működése során fontos intézmények belső életébe. Egy egyetemi vagy akadémiai kutatónak természetesen elsődlegesen tudományos jellegű kérdésfeltevésekkel kell foglalkoznia, de ehhez a szakirodalom ismeretén túl arra is szüksége van, hogy az intézmények és a jogrendszer valós működéséről (law in action) reális vagy legalábbis reálisabb képpel rendelkezzen. Ennek érdekében a jogrendszer és a jogászság számára fontos intézmények vezetőit vagy fontos tisztviselőit kérjük fel mintegy félórás előadások megtartására.

Különösen arra lennénk kíváncsiak, hogy (1) az intézménybe érkezésükkor milyen szervezeti kultúrával, esetleg meglepő íratlan szabályokkal találkoztak, ez mennyiben változott azóta; (2) saját maguk szerepfelfogását miként jellemeznék, milyen célokat és terveket tartottak és tartanak szemük előtt; (3) milyen főbb nem-jogi (pénzügyi, politikai, személyi) tényezők befolyásolják az intézmény működését; (4) mennyiben befolyásolták az utóbbi néhány év jogszabályi változásai ténylegesen is a munkát az adott intézményben; (5) milyen tipikus téves közhelyekkel találkoznak a működésükkel kapcsolatban a jogtudományban vagy a közbeszédben; (6) miként látják intézményük jövőjét a saját terveik és a külső körülmények fényében, milyen problémákat kell megoldania az intézménynek a jövőben. Röviden szólva mindenre kíváncsiak vagyunk, ami nem látható közvetlenül a jogi aktusokból (jogszabályokból, ítéletekből, határozatokból). A félórás előadást kilencven perc beszélgetés követi, a jelenlevő kutatók kérdései alapján. A beszélgetésekről felvétel készül, amelyek a MTA TK Jogtudományi Intézet videócsatornáján tekinthetők meg. A rendezvények nyilvánosak, de a részvétel a szilagyi.emese@tk.mta.hu címen való előzetes regisztrációhoz kötött.

Helyszín: MTA TK JTI tárgyalója, 1014 Budapest Országház u. 30., II. emelet

Időpontok:

2014. okt. 9. (csütörtök) 14:00-16:00 – Handó Tünde, az OBH elnöke

2014. nov. 6. (csütörtök) 14:00-16:00 – Darák Péter, a Kúria elnöke

2014. nov. 20. (csütörtök) 14:00-16:00 – Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke

2014. dec. 4. (csütörtök) 14:00-16:00 – Polt Péter, legfőbb ügyész

2015. jan. 8. (csütörtök) 14:00-16:00 – Réti László, a Budapest Ügyvédi Kamara elnöke

2015. jan. 22. (csütörtök) 14:00-16:00 – Trócsányi László, igazságügyi miniszter

2015. febr. 5. (csütörtök) 14:00-16:00 – Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke

2015. febr. 19. (csütörtök) 14:00-16:00 – Szekér Judit, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara mellé kinevezett miniszteri biztos

2015. febr. 26. (csütörtök) 14:00-16:00 – Sajó András, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája

2015. márc. 5. (csütörtök) 14:00-16:00 – Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke

2015. márc. 19. (csütörtök) 14:00-16:00 – Wellmann György, Székely Ákos, Kalas Tibor kúriai kollégiumvezetők

2015. ápr. 2. (csütörtök) 14:00-16:00 – Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke

2015. ápr. 23. (csütörtök) 14:00-16:00 – Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke

2015. ápr. 30. (csütörtök) 14:00-16:00 – Székely László ombudsman

2015. máj. 21. (csütörtök) 14:00-16:00 – Lukács Zsuzsanna, Fővárosi Ítélőtábla elnöke

2015. máj. 28. (csütörtök) 14:00-16:00 – Juhász Endre, az Európai Unió Bíróságának bírája

2015. jún. 11. (csütörtök) 14:00-16:00 – Czúcz Ottó, az Európai Unió Törvényszékének bírája 

 

Kutatásvezetők: Jakab András és Szilágyi Emese

 

 

 

Vissza az előző oldalra