2022. augusztus 30-án 85 éves korában elhunyt Harmathy Attila akadémikus, a Jogtudományi Intézet egykori munkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatója és korábbi dékánja, az Alkotmánybíróság volt tagja.

Harmathy Attila 1937. április 20-án született Budapesten. Felmenői apai ágon jogászok, anyai ágon református lelkészek és pénzügyi szakemberek voltak. Édesapja, dr. Harmathy Attila törvényszéki bíró, később tanácsjegyzőként a m. Kúria elnökének titkárságvezetője volt. 1948-ban a Kúria elnökének menesztése után Debrecenbe költözött a család, ahol édesapja megyei bírósági bíró lett. 1953 elején azonban azonnali hatállyal, fegyelmi határozattal elbocsátották, amely döntést ugyan Nagy Imre első időszakában felülvizsgáltak, de az elbocsátás és a visszavétel közötti időszak édesapja egészségére nagyon rossz hatással volt. A tárgyalások telente fűtetlen tárgyalóteremben zajlottak. Harmathy Attila tizennyolc éves volt, éppen elkezdte az Egyetemet, amikor egy tárgyalótermi meghűlés szövődményeként kialakult tüdőgyulladásban elveszítette édesapját.

Harmathy Attila 1955-ben érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. Habár a pályaválasztás kapcsán két tudományterület is foglalkoztatta, a fizikusi, illetve a jogászi, végül a továbbtanulási lehetőségeket mérlegelve a jogászi pálya mellett döntött. AZ ELTE jogi karán három oktató kiemelkedő hatással volt jövőbeni életútjára. Marton Géza római jogász professzor tanszékén demonstrátor volt, Nizsalovszky Endre kezei alatt kezdte meg a polgári jogi munkát, az ő elbocsátása után pedig Eörsi Gyula lett Nizsalovszky utóda, mind a tanszéken, mind a fiatalok felkarolásában.

1959-ben, az egyetem elvégzése után először a Magyar Külkereskedelmi Bankban, majd a Malévnál dolgozott. Az elhelyezkedés nem volt zökkenőmentes. Az egyetemi személyzeti vélemény alapján, ami akkoriban a munkavállalás során kiemelkedő jelentőséggel bírt, jogi állásra nem kapott ajánlatot. A Magyar Külkereskedelmi Bankban így lett idegen nyelvű levelező, majd a Malévnál nemzetközi légi fuvarozással foglalkozott. Végül 1962 telén Eörsi Gyula hívására került az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetébe. Harmathy Attila tudományos munkatársként, főmunkatársként, tudományos titkárként, osztályvezetőként, majd igazgatóhelyettesként összesen három évtizedet töltött az Intézet falain belül, előbb főállásban, majd félállásban. 1962-ben részt vett a Cambridge-i egyetem nyári jogi tanfolyamán, 1964 és 1967 között pedig elvégezte a strasbourgi Nemzetközi Összehasonlító Jogi Egyetem négy évfolyamát. Intézeti évei alatt a kodifikációs tevékenységben is szerepet vállalt, részt vett a gazdasági reformmal összefüggésben szükséges jogszabályok megalkotásában, ahogyan a polgári törvénykönyv 1977-es módosításában is. Később az akadémiai törvény és az MTA alapszabályának elkészítésében, 1998-ban és 2010-től pedig az új polgári jogi kódex megalkotásában is szerepet vállalt.

1966-ban megnősült, elvette Horváth Annát (1933–2012), aki büntetőjogászként évtizedeken át az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársa volt.

Tudományos tevékenysége a polgári jog, és az összehasonlító jog, szorosabban pedig a szerződések jogának kérdésköréhez kapcsolódott. 1972-ben védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi értekezését a közreműködőért való felelősségről írt munkájával (kiadása: Felelősség a közreműködőért, Budapest, KJK, 1974) és 1981-ben a szerződések, a közigazgatás és a gazdaságirányítás összefüggéseiről szóló művével (kiadása: Szerződés, közigazgatás, gazdaságirányítás, Budapest, Akadémiai, 1983) a tudomány doktora fokozatot szerzett. 1993 májusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban rendes tagjává választották. Számos tudományos testületnek volt tagja, titkára, illetve elnöke. 1985-től tagja, 1985 és 1990 között alelnöke volt az MTA Jogtudományi Bizottságának. 1980 és 1990 között tagja, 1990 és 1993 között titkára volt a Tudományos Minősítő Bizottság Állam­ és Jogtudományi Bizottságának. 1993 és 1995 között az Országos Akkreditációs Bizottságnak a tagja, és a Jogtudományi Szakbizottságnak az elnöke volt. 1995 és 1998 között az Akadémia tudományos címek odaítéléséről döntő Doktori Bizottságának volt az elnöke. 1993 májusa és 1995 februárja között az MTA főtitkárhelyettese, 1996 májusától 1999-ig alelnöke volt.

Intézeti tevékenysége mellett oktatói munkásságára is kiemelt figyelmet fordított. Az Egyetemen negyedéves kora óta vezetett szemináriumokat, először római jogból, majd a római jog történeti tárgyként történő oktatásának bevezetése, így a római jogi szemináriumi órák megszüntetése után, polgári jogból. Saját szavai szerint „[a]z intézeti munkatársaknak hosszú ideig nem volt engedélyezett a másodállás. Nekem annyiból volt kivételes a helyzetem, hogy engedélyezték – fizetés nélkül történő – óraadást a Jogi Karon […]. Ez vált később a fizetett óraadássá, majd másodállásban történő tanítássá és még később főállású oktatói tevékenységgé.” (Az idézet forrása: Jubileumi interjúk IV. – Harmathy Attila, ELTE ÁJK.) 1974-ben docenssé, 1982-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. A rendszerváltás után 1990. október és 1993. november között a Kar dékánja volt. 2007 óta professor emeritusként is minden félévben tartott szabadon választható tárgyból órát a jogászképzés keretében és hosszú évekig részt vett a doktori képzésben is. Emellett vendégkutató, illetve később vendégprofesszor volt több amerikai, illetve francia egyetemen (többek között: University of California Law School, Berkeley; Univeristy of Iowa; Louisiana State University; Université Aix-en-Provence-Marseille; Université Panthéon-Assas, Paris II). Tudományos eredményeinek nemzetközi szintű elismertségét jelzi, hogy 1998-ban a Nemzetközi Összehasonlító Jogi Akadémia alelnökévé választották és ezzel a nemzetközi jogtudomány egyik legrangosabb testületének vezető tagjává vált. Tagja volt emellett a Nemzetközi Kereskedelmi és Fogyasztói Akadémiának, valamint az Európai Akadémiának és 2003-ban a Nemzetközi Intézet a Magánjog Egységesítéséért (UNIDROIT) nevű független kormányközi szervezet igazgatótanácsába is beválasztották.

Harmathy Attilának tudományos és oktatói pályája mellett, helyesebben a kettő ötvözeteként, meghatározó szerepe volt abban, hogy megindulhatott a doktori képzés az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A doktori képzés megszervezésének időszakát megelőzően volt a Kar dékánja, majd a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, a Doktori Tanács elnöke. „Ennek megfelelően több szinten kaptam információt a tudományos képzés, a tudományos fokozatok kérdéseiről. Egyébként pedig oktatóként is, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének kutatójaként is többen fordultak hozzám segítséget, tanácsot kérve olyanok, akiknek elméleti érdeklődésük volt. Bizonyos kutatásirányítási tapasztalatom is volt tehát. Az információkon és a tapasztalaton kívül érdekelt is az értelmes fiatalokkal való foglalkozás, továbbá fontos feladatnak is tekintettem a tehetséges fiatal szakembereknek történő segítségnyújtást.” (Interjú Harmathy Attila professzor úrral díszdoktorrá avatása alkalmából, ELTE ÁJK).

Pályafutásának újabb figyelmet érdemlő időszaka alkotmánybírói tevékenységéhez fűződik. Saját elmondása alapján 1990-ben még nemet mondott az alkotmánybírói találra, de 1998 végén, a jelölőbizottsági ülést megelőző este „meggyőzték”. 1998 és 2007 között volt az Alkotmánybíróság tagja. Egyszer azt nyilatkozta, hogy nem bánta meg, hogy a polgári törvénykönyvet előkészítő bizottságot, amelynek akkoriban megbízott vezetője volt, ott kellett hagynia, hiszen rendkívül sokat tanult, egészen új impulzusokat, szempontokat kapott az Alkotmánybíróságon töltött évek alatt. Úgy látta, hogy az az újféle gondolkodás, amire az alkotmánybírói munka „rákényszerítette”, hozzájárult ahhoz, hogy más megközelítéssel forduljon különösen az alkotmányjog és a többi jogág viszonyának vizsgálatához, valamint az emberi jogoknak az egyes jogviszonyokban, köztük a polgári jogiakban játszott szerepét is sokkal hangsúlyosabbnak érezte az Alkotmánybíróságon végzett munkája hatásaként.

Mindezeken túl saját bevallása szerint pályája egyik legszebb szakasza az volt, amikor a nyolcvanas években belekóstolhatott a választottbíráskodásba is és sok választottbírósági ügyben vehetett részt.

Harmathy Attila kiemelkedő tudományos teljesítményét számtalan elismerés, kitüntetés koszorúzta: a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 1992-ben, Deák Ferenc kutatási díj (Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány) 1995-ben, Francia Becsületrend tiszti fokozata 1997-ben, Szent-Györgyi Albert-díj 1999-ben, Lippay-díj 2002-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal 2007-ben, Széchenyi-díj 2012-ben, Akadémiai Aranyérem 2019-ben és TK Jogtudományi Intézet Életműdíj 2022-ben.

„Amikor a tölgyet kivágják, az egész erdő visszhangzik az esésétől, de száz makkot vet csöndben egy észrevétlen szellő.” Thomas Carlyle-nak tulajdonítják ezt az idézetet, ami most érzéseink szerint nagyon ideillik. Harmathy Attila professzor több évtizedes pályafutásának rövid áttekintése után nem nehéz kijelenteni, hogy egy hatalmas alakját veszítette el a polgári jogászok, a polgári jogot oktatók és a magyar jogtudósok közössége. De alakja aligha fog egyhamar feledésbe merülni. Gondolatait őrzi több száz megjelent írása, hiánypótló monográfiái, tudományos eredményei. De ami a leginkább megtartja Harmathy professzor urat mindazoknak az emlékeiben, akik valaha egy kicsit is ismerhették, az az a kedves, visszafogott derű, nyugalom és udvarias segítőkészség, ami az ő személyéből áradt, még azok felé is, akiket nem, vagy alig ismert, illetve akikkel akár csak először találkozott. Ő maga is azt nyilatkozta egyszer, hogy nagyon jól esett neki, amikor három szeretett tanára, Marton Géza, Nizsalovszky Endre és Eörsi Gyula egyenrangú partnerként beszéltek vele. Talán innen eredt az ő szemlélete is. Tudását és tapasztalatát senki sem kérdőjelezhette meg, ő ennek ellenére még a legfiatalabb munkatársakkal is figyelmes és türelmes volt. Professzor úr életműve és életútja talán lezárult, de munkásságának hatása még sokáig érződni fog a magyar polgári jog eljövendő történetében.

 

Emlékét tisztelettel megőrizzük!

 

A búcsúztató megírásához felhasznált irodalom:

Sereg András: Alkotmánybírák talár nélkül, Budapest, KJK-KERSZÖV, 2005. 64–71.

Glatz Ferenc (főszerk.): A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H), Budapest: MTA Társadalomkutató Központ, 2003. 482–483. o.

Interjú Harmathy Attila professzor úrral díszdoktorrá avatása alkalmából, ELTE ÁJK.

Jubileumi interjúk IV. – Harmathy Attila, ELTE ÁJK.