Május 30–31-én tartja meg első képzési rendezvényét az EEUStAID projekt. Az MTA TK a Lexcellence Európai Közösségi Jogi és Szabályozási Tanácsadó Kft.-vel közösen nyert az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága által a nemzeti bírók európai versenyjogi képzésére kiírt versenypályázaton még 2018-ban. A képzésre kilenc közép-kelet-európai tagállamból érkeznek közigazgatási és polgári ügyszakos bírók. A májusi rendezvényen a tagállami bíróságok feladatai kerülnek terítékre, különösen a jogellenes állami támogatások visszafizettetése és az ideiglenes jogvédelem elrendelése körében. Különös hangsúlyt fogunk fektetni a bírói jogértelmezési és jogalkalmazási készségek fejlesztésére, valamint a tagállami jogrendszerek közötti kölcsönös tanulásra, illetve tapasztalatcserére. A projekt céljaira kifejlesztett képzési anyag a képzés lezárása után nyilvánosan elérhető lesz az európai szakmai közönség (bírók, gyakorló jogászok, egyetemi hallgatók, kutatók, szakpolitikai szakértők) számára az MTA TK weboldalán.