Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete konferenciát rendezett a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás kihívásairól Hoffmann Tamás (tudományos főmunkatárs, MTA TK JTI) és Kirs Eszter (egyetemi docens, BCE) szervezésében. Előadóként részt vett a hazai tudományos élet számos szereplője, köztük Kovács Péter, a Nemzetközi Büntetőbíróság bírája is.
Hoffmann Tamás rövid megnyitója után az első panelben először Kovács Péter (a Nemzetközi Büntetőbíróság bírája; kutatóprofesszor, PPKE JÁK) beszélt arról, hogy Magyarország miért nem hirdette ki még mindig a Római Statútumot, annak ellenére, hogy már több mint másfél évtizede ratifikálta azt. Véleménye szerint semmilyen gyakorlati akadálya nincs a statútum kihirdetésének, hiszen a hivatalos immunitás feloldása nem jelent gyakorlati veszélyt. Béres Nóra (egyetemi tanársegéd, ME ÁJK) a Nemzetközi Büntetőbíróság és az afrikai államok viszonyáról tartott áttekintést, kitérve a meglévő feszültségek okaira. Csapó Zsuzsanna (egyetemi docens, NKE) az állam- és kormányfői immunitás kérdéseiről beszélt az Afrikai Unió által a hágai Nemzetközi Bíróság előtt kezdeményezett tanácsadó vélemény kapcsán.
A második panelben először Hoffmann Tamás (tudományos főmunkatárs, MTA TK JTI) beszélt az agresszió bűncselekményének szabályozásáról a Római Statútumban, kiemelve, hogy jelenlegi formájában nehezen képzelhető el a felelősségre vonás, hiszen tartalmi és eljárásjogi problémák szinte lehetetlenné teszik azt. Pászka Imre Ágoston (doktorandusz, SZIE ÁJK) a délkelet-ázsiai kalózkodással kapcsolatos jogi és gyakorlati problémákról számolt be. Kirs Eszter (egyetemi docens, BCE) empirikus kutatási eredményeiről számolt be az ex-jugoszláv törvényszék (ICTY) ítélkezési gyakorlatának hatásáról Bosznia-Hercegovinában, és leszögezte, hogy ebben az erősen megosztott társadalmi közegben a törvényszék ítéleteiben megfogalmazott megállapítások csak korlátozottan érvényesülnek.
A harmadik panelben Lattmann Tamás (egyetemi docens, NKE) a Nemzetközi Büntetőbíróság működésével kapcsolatos politikai problémákat elemezte. Ádány Tamás Vince (egyetemi docens, PPKE JÁK) a szuverenitás változásának problematikáját mutatta be a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészségi eljárásán keresztül. A panelt Kovács Péter (a Nemzetközi Büntetőbíróság bírája; kutatóprofesszor, PPKE JÁK) Q & A szekciója zárta, amelyben hosszasan mesélt bíróként szerzett gyakorlati tapasztalatairól és válaszolt a hallgatóság kérdéseire.