Műhelyvita: "Választóvédelem – Gondolatkísérlet a tisztességtelen politikai befolyásolás elleni szabályozás kialakítására"

   2021. május 13. 10:00 - 2021. május 13. 12:00

Műhelyvita Nagy Krisztina és Polyák Gábor tanulmányáról.

A tájékozódás manipulálása, egyes információk előtérbe helyezése, mások háttérbe szorítása, a saját erények felnagyítása és az ellenfél rossz színben feltűntetése szükségszerűen része a politikai kommunikációnak és a politikai gyakorlatnak. A választók figyelméért, bizalmáért és szavazatáért folytatott verseny nyilvánvalóan nem szorítkozhat a száraz tényekkel megvalósuló kommunikációra. A választók aktivizálása, az adott politikai oldal, az adott párt vagy jelölt iránti kötődésének kialakítása az érzelmekre ható, szubjektív, adott esetben az ellenféllel szemben negatív érzelmeket keltő kommunikációt is magával hozza. Ugyanakkor a manipuláció a választások tisztáságát is súlyosan veszélyeztetheti, illetve ellehetetlenítheti a demokratikus diskurzust.

Lehetetlen pontosan számba venni azokat a politikai befolyásolási formákat, eszközöket, módszereket, amelyek torzítják a választói akaratot, azaz olyan döntésre veszik rá a választókat, amit tényszerű, valós információk alapján nem hoznának meg. E tanulmány egy gondolatkísérlet, egy olyan fiktív szabályozási elképzelés főbb pontjainak végiggondolása, amely átfogóan kezeli a választói akarat tisztességtelen befolyásolására alkalmas kommunikációs formákat. A gondolatkísérlet előképe az Európai Unió fogyasztóvédelmi szabályozása: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv , illetve az azt a magyar jogrendszerbe átültető, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.).

A fogyasztóvédelmi szabályozás két koncepcionális eleme lehet mintaadó a politikai befolyásolás szabályozása számára: egyrészt a fogyasztói döntésekre gyakorolt hatás, mint a szabályozói beavatkozást megalapozó kiindulópont azonosítása, másrészt a visszaélések lehetőség szerint pontos, ugyanakkor nyitott meghatározása.

Természetesen nem hagyható figyelmen kívül a véleményszabadság korlátozhatóságának jelentősen eltérő mércéje és mértéke a kereskedelmi kommunikáció és a politikai kommunikáció esetében. A kereskedelmi kommunikáció, mint funkcionális, fogyasztást ösztönző, nem pedig vitára hívó kommunikáció lényegesen szélesebb körben korlátozható, mint a társadalom demokratikus működését alapvetően befolyásoló politikai kommunikáció.

Hipotézisünk szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok fogyasztóvédelmi szabályozása a szabályozás szerkezete és a beavatkozási küszöb meghatározásának szempontja vonatkozásában megfelelő kiindulópontot jelent a politikai kommunikáció alkotmányos szabályozásának újragondolásához.

A kézirat felkért opponense:  Prof. Halmai Gábor (European University Institute)

  • Időpont: 2021. május 13., 10:00
  • Helyszín: Online került megtartásra
  • Nyelv: magyar

 

 

Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze Hungler Sárának.