Fiatal kutatói álláshely - A jogrend korrupciós kockázatainak feltárása

Pályázati felhívás letöltése

 


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont

Főigazgatója pályázatot hirdet

fiatal kutatói közalkalmazotti munkakör betöltésére

az MTA TK Jogtudományi Intézetben

Feladatkör:

·        Tudományos kutatómunka a MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének Alkotmányosság és Jogállamiság Kutatásának Osztályán, részvétel a kutatóhely tervében szereplő, a jogrend korrupciós kockázatainak feltárására irányuló büntetőjogi és közjogi tárgyú kutatásokban. A fiatal kutató feladata dogmatikai kérdések vizsgálata, valamint a nemzetközi és hazai jogalkotás és joggyakorlat feldolgozása.

Pályázati feltételek:

  • Egyetemi végzettség (nem feltétlenül jogtudományi)
  • Felső korhatár 30 év (kivételes esetekben 35 év)
  • Az angol nyelv magas szintű ismerete
  • Büntetlen előélet, cselekvőképesség
  • Kutatási terv benyújtása,
  • melynek tartalmaznia kell: a tervezett kutatás rövid összefoglalóját, a célok elméleti hátterét, a használandó módszereket és adatokat, tervezett publikációkat, valamint a megvalósítás ütemtervét húsz hónapra lebontva.
  • amely szerveződjön egyetlen elméleti vagy módszertani innováció köré, érveljen ennek fontossága és megvalósíthatósága mellett; újszerű legyen abban az értelemben, hogy a magyar jogtudományban korábban nem használt módon kiterjeszt vagy nemzetközi kutatásokból honosít egy elméletet vagy módszert.

Az alkalmazható kutatók felső korhatára 30 év, kivételesen 35 év. Az MTA esélyharmonizációs keretprogramja értelmében a 10 éven aluli gyermekeket nevelő kutatónő esetében a korhatár gyermekenként 2 évvel meghosszabbodik. A meghosszabbított korhatár érvényes a gyermeknevelési távollétet igénybe vevő, illetve a gyermeküket egyedül nevelő férfiakra is.

Előnyt élveznek:

  • A frissen diplomázott pályázók
  • PhD-hallgatók
  • Azok a pályázók, akiknek kutatási terve az alábbi kutatási irányok valamelyikéhez kapcsolódik:
  • pártfinanszírozás
  • szoftverbűnözés állami üldözése
  • bírói pártatlanság biztosítása
  • whistleblowerek szabályozása

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • A pályázó szakmai önéletrajzát.
  • A pályázati feltételekben foglaltaknak megfelelő kutatási tervet.
  • Végzettséget igazoló okirat másolatát
  • Nyelvtudást igazoló okirat másolatát.

 

A munkavégzés helye:

MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet

Budapest 1014 Országház u. 30.

 

A pályázat beérkezésének határideje:

2014. január 31.

A pályázatot egy példányban, postai és elektronikus úton kérjük eljuttatni az MTA TK Jogtudományi Intézet, 1250 Budapest. Pf. 20. címre és az argyelan.zsuzsa@tk.mta.hu e-mail címre. Kérjük a borítékon/elektronikus levél tárgyában jelölje meg: 336/2013. Fiatal kutató JOG.

A pályázat elbírálásnak határideje:

2014. február 15.

A pályázat elbírálásnak módja:

A beadott kutatási terv értékelése és szóbeli elbeszélgetés.

A fiatal kutató jogállására, illetményére és egyéb juttatásaira a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

A fiatal kutatói álláshelyek pályázati formában történő betöltésének részletes szabályairól a Magyar Tudományos Akadémia elnökének 11/2010. (V.14.) számú határozata rendelkezik, letölthető.

http://mta.hu/data/cikk/11/97/91/cikk_119791/11_2010_fiatal_kutatok.pdf

A munkakör 2014. március 1-től tölthető be teljes munkaidőben az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban. A kinevezés maximum 20 hónapra szól négyhónapos próbaidővel.

A pályáztatott munkakörrel kapcsolatban további felvilágosítást ad:

dr. Jakab András intézetigazgató; jakab.andras@tk.mta.hu

Budapest, 2013. december 3                                    

 

 

………………………………………

Körösényi András

főigazgató