MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Téglási András: Azért a nép az úr? – a népszavazás aktuális alkotmányjogi kérdései az Alaptörvény elfogadása óta

2014/19
A népszavazás kérdésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel a rendszerváltozást követően sokan sokféle szempontból foglalkoztak. A közjogi rendszerváltás menetében megjelenő népszavazás azonban akkor nem, csak 1997-ben vált alkotmányos intézménnyé hazánkban, ennek ellenére a rendszerváltozást követő első években már a népszavazás kapcsán felmerült az a kérdés, hogy mi is a közvetett és a közvetlen hatalomgyakorlás egymáshoz való viszonya. Erre utal már az Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) AB határozata is, majd később az 52/1997. (X. 14.) AB határozata is. A 2006-os politikai események hatására feltörő ún. „népszavazási cunami” eredményként ismét élesebben kerültek felszínre a népszavazással kapcsolatos kérdések. Jelen tanulmányban azokkal az elméleti és gyakorlati kérdésekkel szeretnék foglalkozni, amelyek az Alaptörvény elfogadását követően merültek fel illetve kerültek ismét felszínre.

Rólunk