MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Majtényi Balázs: Alkotmányos értékek játszmája az Európai Unióban: egytől a huszonnyolcig

2017/14
E szövegben amellett érvelek, hogy jobban megértjük és reálisabban látjuk az emberi jogok nemzetközi és európai védelmének a nemzetállamokra gyakorolt hatását akkor, amikor a bevett gyakorlattól eltérően nem csak az emberi jogokat támogató befogadó (inkluzív) alkotmányos értékeket vesszük számba (pl. emberi méltóság, egyenlőség). Hanem ezek mellett a politikai közösséget megosztó (exkluzív) a tagok morális egyenlőségét figyelmen kívül hagyó -- rendszerint az államon belül domináns pozíciókban levők identitáselemeire épülő -- értékek megjelenését is vizsgáljuk az alkotmányos dokumentumokban. Ezek alapján elemzem azokat a jelenlegi társadalmi, politikai és jogi folyamatokat, amelyek alapján megosztó értékekre hivatkozva kétségbe vonják az emberi jogok univerzalitását, és a megosztó értékeket egyre láthatóbbá teszik az alkotmányos demokráciákban. Az ezeket a folyamatokat támogató diskurzusokban politikusok a nemzeti identitás és az állami szuverenitás szupremáciáját hangsúlyozzák. Ezek vizsgálata során -- a játékelméletnek egy a közgazdaságtanban előszeretettel használt fogalmának -- a zéróösszegű játszmának az alkotmányjogi változásokra alkalmazásával olyan modellt keresek, amelynek a segítségével elemezhetővé válik a jelenlegi társadalmi folyamatok hatása az államok alkotmányos identitására és ezen keresztül segít megérteni az államok politikai rendszereinek változásait.

Rólunk